CoG

A korai kereszénység álláspontja a halál utáni mennybemenetelről

Ez az írás a korai (I. II. század) kereszténység polémiáját idézi az igazak testi halál utáni azonnali mennybemenetel ellen, amely ugyanúgy felhozható a modern kereszténység azon nézetével szemben, hogy az igazak, miután meghalnak "az Úr elé kerülnek", nem pedig Krisztus eljövetelekor, a felámadások rendjében realizálódik az örök életük, amikor mindenek Krisztus ítélőszéke elé kerülnek.


 

Email: p.poli@mailcity.com

 Copyright © 2012, Póli Pál - Isten Egyházának Gyülekezetei

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetõek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

 Weboldal: http://www.churchofgod.hu 


 

Korai kereszténység álláspontja a halál utáni mennybemenetelről

 

Iraeneus
(Against Heresies, 5. könyv)

“Némelyek azok közül, akik ortodoxnak mondatnak, túlmennek azon az előre meghatározott terven, ami az igazak felmagasztalását illeti, és tudatlanok azzal kapcsolatban, hogy milyen eljárás alapján kell felnevelődniük a romolhatatlanságra. Ily módon eretnek véleményeket táplálnak magukban. Mert az eretnekek a test üdvösségét be nem fogadva, azon a meggyőződésen vannak, hogy a halál után azonnal felkerülnek a mennyekbe. Így tehát azok a személyek, akik elvetik a teljes ember feltámadását, és mindent megtesznek azért, hogy az kikerüljön a keresztény tanrendből, semmit nem tudnak a feltámadást érintő (megváltó) tervről. Mert a maguk választásából kifolyólag nem kívánják megérteni, hogy ha valóban úgy lenne, ahogy ők állítják, akkor maga az Úr – akiben állítólag ők is hisznek – sem kelt életre a harmadik napon, hanem kimúlásakor azonnal a magasba szállt, testét a földön hátrahagyva. De a tény az, hogy az Úr három napon át a holtak birodalmában lakozott, ahogyan Jónás három napot és három éjjelt töltött a nagy hal gyomrában (Máté 12:40) … Dávid pedig eképp prófétált felőle: ‘Kiragadtad lelkemet az alvilág [sír] mélyéből.’ És miután harmadnap felkelt, ezt mondta Máriának: ‘Ne érints meg engem, mert még nem mentem fel az Atyához (János 20:17). … Hogy ne lennének ezek az emberek zűrzavarban akkor, amikor azt állítják, hogy a belső ember [lélek] itthagyva a testet, felszáll a legmagasabb mennyei helyre? Mert amiképpen az Úr ‘a halál árnyékába került’ (Zsolt. 86:23), ahol a holtak szellemei voltak, és azután feltámadott testében, majd a feltámadás után a mennybe vitetett, világos tehát, hogy a tanítványainak szellemei szintén a láthatatlan helyre kerülnek [Hádesz, halál, sírgödör] … és ott maradnak a feltámadásig, várva azt az eseményt. Akkor visszakapják testüket, és teljes testükben kelnek fel, ahogyan az Úr felkelt, ők is az Isten jelenlétébe fognak kerülni. Ahogyan Mesterünk sem azonnal mennybe szállt, hanem megvárta a feltámadásának idejét, úgy [halálunkban] mi is várjuk a feltámadásunk idejét.

Amennyiben tehát egy bizonyos ortodox egyénnek a véleményei eretnek eszmefuttatásból fakadnak, mindkét fél [a hirdető és a hallgató is] tudatlan marad az isteni leosztást (diszpenzációt), valamint az igazak feltámadásának titkát illetően, és a földi királyságot illetően is, ami pedig a romolhatatlanság kezdete; e királyság által, mindazok, akik érdemesek lesznek, fokozatosan rávezettetnek az isteni természet felvételére.”


Justin Martyr
(Dialógus Tryphóval, 80. fej.)

“Azok, akik a helytelen állásponthoz ragaszkodnak, azt mondják, nincs testben való feltámadás . . . Amint az igavonó ökrök esetében, ha az egyik vagy másik kiszabadul az igából, akkor egyik sem tud szántani tovább; hasonlóan, sem a lélek, sem a test nem képes önmagában cselekedni, ha megbomlik az egység igája . . . [értsd: a lélek vagy szellem nem képes önálló aktív létre].

Mert mi más az ember, mint egy értelemmel felruházott állat, aki testből és szellemből áll? A szellem maga az ember? Nem; az az embernek a szelleme. Vagy a test lenne az ember? Nem; azt csupán az ember testének nevezik. Márpedig ezek egyike sem nevezhető [önmagában] embernek, hanem csak az, amit e kettő együttesen alkot, nevezhető annak, és Isten, aki az életre és feltámadásra hívja el az embert, nem csupán egy részelemét hívja el annak, hanem a teljeset, ami a szellem és a test . . . Nos, ők azt mondják, hogy a szellem romolhatatlan, lévén Isten része, s Tőle eredő. . . . Akkor azonban milyen köszönet illeti Őt, és miféle erőt és jóságot nyilvánít meg, ha azt szándékozza megmenteni, ami természeténél fogva eleve megmenekül. . . . annak nem jár köszönet, aki azt menti meg, ami az övé; met azzal csak önmagát menti meg. . . . Miként élesztette fel Krisztus a halottakat? A szellemüket, avagy a testüket? Nyilvánvalóan mindkettőt. Ha a feltámadás csak szellemi, akkor annak velejárójaként az általa feltámasztott halott testének láthatóan külön kellene feküdni, a szellemnek pedig önmagában és attól külön élnie. De ezt nem így tette, hanem a testében támasztotta fel. . . . Miért tűrjük tovább az effajta hitetlen vitákat, és nem fogjuk fel, hogy visszahanyatlunk akkor, amikor az olyan érvekre figyelünk, miszerint a szellem halhatatlan, de a test halandó és képtelen a feltámadásra. Mert ezt hallottuk Platóntól, mielőtt az igazság ismeretére jutottunk. Ha a Megváltó ezt mondta volna, és csak a szellem megváltását hirdette, akkor ugyan mi többet mondott és hozott el számunkra azon túl, amit már Platóntól is hallottunk? –

Justin Martyr Tryphóval folytatott dialógusa:
(Dialógus Tryphóval, 80. fej. Ante-Nicean Fathers, 1. köt. 239. old.)

“Mert ha olyanokkal találkozol, akiket keresztényeknek neveznek, de nem vallják a feltámadás igazságát és káromlást követnek el Ábrahám, Izsák és Jákob Istene ellen; akik azt mondják, hogy a halottak nem támadnak föl, és a lelkeik a halált követően a mennybe vitetnek: ne véld azt, hogy ők valóban keresztények; csakúgy, ahogy a józan ítélőképesség birtokában senki nem mondaná azt sem, hogy a szadduceusok, vagy hasonló szekták, mint a genistaeusok, meristaeusok, galileusok, hellenisták, farizeusok, baptizmálók azok zsidók, holott csak zsidóknak neveztetnek, csupán ajkaikkal imádva Istent, ahogy ezt Isten maga kijelentette, miközben szívük messze állt Őtőle. De nekem és a többi, minden ponton helyesen gondolkodó kereszténynek bizonysága van arról, hogy lesz a halottaknak feltámadása, és lesz ezer év Jeruzsálemben, ami akkor újraépül, felékesedik és naggyá lesz téve, ahogy azt a próféták, Ezékiel és Ézsaiás is kijelentették. Továbbá azt is felfogjuk, hogy ‘Az Úr napja’ kifejezés kapcsolatban áll az itt beszéltekkel.”



Tertulliánus szintén a feltámadásban látta az igazságban meghalt emberek reményét:
(Értekezés a lélekről 55. fej.)

“Mi hát a különbség [kérdik ők] a pogányok és keresztények között, ha egyazon börtön [sír] vár rájuk, amikor meghaltak? Csakugyan, miként is kerülhet a szellem fel a mennybe, ahol már Krisztus az Atya jobbjánál ül, amikor az arkangyal harsonája még nem is szólalt meg az Isten parancsolata szerint? És amikor még nem ragadtattak fel azok sem, akiket az Úr eljövetele a földön ér, hogy az égben találkozzanak Vele azokkal együtt, akik Krisztusban haltak meg, s először támadnak föl? (I. Tessz. 4:13) Amikor a világ valóban elmúlik, akkor nyílik majd meg a mennyek országa ….” 



Hippolytus (170-236)
(Platón ellen, az Univerzum teremtéséről 1, 2).

“De beszélnünk kell a Hádeszről is, ahová úgy az igazak, mint az igaztalanok [gonoszok] kerülnek . . . Az igazak megkapják a romolhatatlan és maradandó Országot, bár ők jelenleg a Hádeszben marasztaltatnak, de nem ugyanazon a helyen, ahol a gonoszok . . . Ennyit a Hádeszről, ami mindenki szellemét őrizetbe veszi, addig az ideig, amit Isten meghatározott; és azután véghez viszi mindenki feltámadását, nem akként, hogy szellemüket egy másik testbe helyezi, hanem saját testüket támasztja fel”