CoG

 

Jusztinosz mártír:

PÁRBESZÉD A ZSIDÓ TRIFÓNNAL

 

 Forrás: http://enok.uw.hu/Trifon.html


 

 

I.(1.) 1. Kora hajnalban a Xysztuszl oszlopcsarnokában sétálgattam, szembejött velem valaki társaságával és meg­szólított: – Köszöntelek, Filozófus! Alighogy ezt kimon­dotta, megfordult, velem folytatta sétáját, és követték őt a barátai is. Erre én is viszonoztam köszöntését: – Mi járatban vagy? – kérdeztem. 2. Mire ő így válaszolt: – Még Argoszban, a szókratikus Korinthosz tanított meg arra, hogy senkit sem szabad megvetnünk, vagy közönyösen elmenni amellett, aki ezt a ruhát viseli, hanem mindenben kérdezzük meg a véleményét, vitassuk meg vele a dolgo­kat, hogy a társalgásból mindegyikünknek, neki is és ne­künk is hasznunk legyen. Mert ez mindkét fél számára jó, és egymásnak kölcsönösen hasznára vannak. Éppen ezért, ha valakit meglátok ebben a viseletben, szívesen fordulok hozzá, ahogy most téged is örömmel szólítottalak meg; de ők is utánam jöttek abban a reményben, hogy tőled valami hasznosat fognak hallani. 3. "Hát te ki vagy a halandók közt?" – szakítottam félbe mosolyogva.

Nevét és származását közvetlen szavakkal adta tud­tomra. – Trifónnak hívnak – mondotta –, zsidó, a körül­metéltek közül való. A nemrégiben ránktört háború elől menekültem Hellászba, előbb Korintusba, majd sokfelé megfordultam.

– Így tehát a filozófiából nyert hasznot éppen olyan nagyra tartod, mint a törvényhozótoktól vagy a prófétáktól va­lót – vetettem közbe.

– A filozófusok talán nem az Istenről beszélnek min­dig – válaszolta –, nemde mindenkor az ő egyetlen voltát és gondviselését kutatták? Vagy talán a filozófiának nem az a feladata, hogy az isteni természetet kutassa?

4. Valóban az – válaszoltam –, magam is ezen a vélemé­nyen vagyok. De ezek közül sokan mit sem törődnek vele, hogy az Isten egy-e vagy több-e, gondot visel-e mind­egyikünkre vagy nem, mivel az ilyen ismeret nem járul hozzá a boldogsághoz, sőt, még minket is meg akarnak győzni róla, hogy Isten gondviselője a mindenségnek, a nemeknek és a fajoknak, de veled, velem és az egyes dol­gokkal már nem törődik, ezért nem is kell imádkozni hozzá éjjel és nappal. 5. Egyáltalán nem nehéz elgondolni, hová vezetnek az ilyen nézetek. Mert, akik így vélekednek, szabadon és bűntelenül beszélnek és tesznek mindent, azt tesznek és mondanak, amit akarnak, mivel nem félnek büntetéstől, és nem is remélnek semmi jót az Istentől. De hogyan is lehetne igazuk! Ők ugyanis mindörökre ennek az állapotnak a megmaradását hirdetik, sőt, én is, meg te is ismét ugyanígy élsz majd, nem leszünk sem jobbak, sem rosszabbak. Mások elfogadják ugyan testetlennek és halha­tatlannak a lelket, de azt már nem, hogy rosszat is tehet, vagy büntetés vár rá (mivelhogy a testetlen képtelen a szen­vedésre), továbbá azt sem, hogy a léleknek (mivelhogy halhatatlan) valamire is szüksége lenne Istentől.

6. Erre ő udvariasan elmosolyodott: – Hát te – mon­dotta – mindezekkel kapcsolatban hogyan vélekedsz, mit tanítasz Istenről, ismertesd meg velünk, milyen a te filozó­fiád!

II.(2.) 1. Elmondom hát neked, – válaszoltam –, hogy ho­gyan gondolkodom ezekről. A filozófia valóban Istentől nekünk adományozott nagy, igen értékes ajándék szá­munkra, hozzá vezet bennünket, egyedül csak ez egyesít vele minket. Megbecsülést érdemel mindenki, aki szerinte él, aki a filozófiát követve alakítja gondolkodását. Mi tehát valójában a filozófia? És miért küldetett le az embereknek – bár sokak elől rejtve marad! Mert sem a platonikusok, sem a sztoikusok, sem a pitagóreusok nem mondhatják magukénak, mivelhogy ez a tudomány mindenképpen csak egy lehet. 2. De miért is van az, hogy hidra lett belőle? Éppen ezt akarom most elmondani! Történt, hogy azok, akik először adták rá magukat, híresek lettek, követőkre találtak, de ezek már nem az igazságot keresték, mivel annyira lebilincselte őket elődeik állhatatossága, önfe­gyelme és különleges tanítása, aztán mindegyik azt tar­totta igaznak, amit tanítójától megtanult, azt hagyomá­nyozta is tanítványainak, de még más ehhez hasonlókat is, így történt, hogy mindegyik irányzatot azzal a névvel illet­ték, ami a tan szerzőjéé volt. 3. Én magam is kezdetben nagyon szerettem volna valamelyikhez csatlakozni, előbb egy sztoikusra bíztam magam, elég hosszú ideig tanultam nála, de mivel semmi többet nem tudott nekem mondani Istenről (merthogy maga sem tudott semmit, és nem is tartotta szükségesnek a róla szóló tanítást), ezért hát ott­hagytam őt, és mást kerestem, egy peripatetikusnak neve­zettet, ki éleselméjű ember hírében állt. Már a vele töltött első napokban arra kért, hogy döntsünk a tandíj felől, fél­vén attól, hogy együttlétünk haszontalan lesz. Ezért aztán otthagytam, mert az ilyen embert semmiképpen sem lehet filozófusnak nevezni. 4. Lelkemben továbbra is ott volt a vágy, hogy a filozófia sajátos és kivételes témáit hallgas­sam, ezért felkerestem egy hírneves pitagóreust, egy böl­csességben magát igen jártasnak tartó férfit. A vele való beszélgetés után szerettem volna hallgatója és belső társal­kodója lenni. "Jól van!" – mondta. "Foglalkoztál már a múzsák tudományával, valamint az asztronómiával és geometriával? Vagy talán azt hiszed, hogy valamit is meg­láthatsz abból, ami a boldogsághoz hozzásegít, ha előbb nem sajátítod el ezeket, melyek elvonják a lelket az érzéki dolgoktól és alkalmassá, érdemessé teszik a szellemi való­ságokra, hogy megláthassa a szépet és az önmagában vett jót?" – 5. Nagyon dicsérte ezeket a tudományokat, és elengedhetetleneknek mondotta mindegyiket, engem azon­ban elküldött, miután beismertem neki, hogy egyiket sem ismerem. Természetesen nagyon elszomorított, hogy reményem meghiúsult, mert azt hittem, ő érti azt a legjob­ban. Majd újra fontolóra vettem azt az időt, amit ezen tanulmányokkal kellett volna eltöltenem, és nem akartam hosszúra nyújtani. 6. Arra az elhatározásra jutottam, hogy a platonikusokat keresem fel, ők ugyanis igen nagy meg­becsülésnek örvendtek, és így a nem sokkal előtte váro­sunkba érkező szakemberhez mentem, aki a platónikusok között is jóhírű volt. Hosszasan beszélgettünk, szinte minden nap sokat jutottam előre. Nagyon megfogott el­gondolásuk a testetlen lényekről, az ideák szemlélete szár­nyat adott gondolataimnak, rövid idő alatt bölcsnek hittem magamat, balgán azt reméltem, hogy hamarosan meglátom az Istent, Platón filozófiájának ugyanis ez a végső célja.

III.(3.) 1. Ilyen lelkiállapotban voltam én akkor, és szeret­tem volna magányban elmélyedni, a földi lakók nyomait kikerülni, a tengerhez közeli helyre mentem. Ahogy ennek a helynek közelébe értem, szerettem volna ott magamban maradni, de egy öregember, nem megvetendő külsejű, megjelenése szelídséget és tiszta erkölcsöt sugárzott, kissé messzebbről követett engem; én hozzáfordultam, megáll­tam, szemeimet rászegeztem.

2. – Ismersz talán engem? – kérdezte. Én tagadtam.

– Akkor miért nézel így rám? – kérdezte tőlem.

– Elcsodálkoztam azon – válaszoltam –, hogy téged itt talállak; egyáltalán nem reméltem, hogy bárki emberfiával is találkozom itt.

– Az enyéimért aggódom – mondotta –, akik elutaztak. Kijöttem, hogy megnézzem, hátha feltűnnek valahonnan.

És te – fordult hozzám –, mit keresel itt?

– Kedvemre van az ilyen időtöltés – válaszoltam –, za­vartalanul gondolkodhatok magamban. Ez a hely igen alkalmas az elmélkedésre.

3. – A tanokat kedveled – mondotta –, de a tetteket és az igazságot már nem? Nem kellene inkább azon lenned, hogy inkább légy szakértő a tettekben, mint az elméletek­ben?

Mire én ezt válaszoltam: – Hát lehet annál nagyobb cse­lekedetet végbevinni, mint megmutatni a mindenséget kormányzó értelmet, magunkba fogadni, rá irányulva meglátni mások tévelygéseit és foglalatosságait, hogy semmi olyat nem cselekednek, ami egészséges volna és Istennek kedves? A filozófia és a józan értelem nélkül sen­kiben sem lehet meg az okosság. Ezért minden embernek szüksége van a filozófiára, amit a legnagyobb és legértéke­sebb műnek kell tartania, a többi mind másod – vagy har­madrendű; ha a filozófiától függenek, akkor elfogadhatók és tűrhetők, de ha a bölcselet nem támogatja, és nem kíséri ezeket, akkor közönségesek és terhesek azoknak, akiknek foglalkozniuk kell ezekkel.

4. Tehát a filozófia megadja a boldogságot? – összegezte szavamat.

– Valóban megadja – mondtam –, és egyedül csak ez adja meg.

– Mi tehát a filozófia? – kérdezte –, és miben áll a tőle kapott boldogság? Ha nincs annak akadálya, hogy el­mondjad, mondd el!

– A filozófia – válaszoltam – a létező tudománya és az igazság megismerése. A boldogság pedig ennek a tudo­mánynak és bölcsességnek a jutalma.

5. – Te minek nevezed Istent? – kérdezte.

– Aki mindig ugyanúgy van és minden más dolog lété­nek az oka. Ez az Isten. – Ezt a választ adtam neki, szava­mat szívesen hallgatta, és ismét kérdezett.

– A tudomány nemde különböző dolgokat jelentő álta­lános fogalom. A különböző szakok esetében, akik ezek közül valamelyik tudományt ismerik, azokat hozzáértők­nek nevezik, akár hadvezetésről, akár kormányzásról vagy gyógyításról beszélünk. De az Istenre és az emberre vo­natkozó dolgokban már nem így áll a dolog. Van-e olyan tudomány, amely megadja az isteni vagy emberi dolgok ismeretét, megadja még továbbá mindezek isteni jellegé­nek és az igazságosságnak a megismerését is?

– Meg bizony – válaszoltam.

6. – Hogyan? Ugyanúgy ismerjük az Istent és az em­bert, ahogyan a múzsák tudományát, az aritmetikát vagy az asztronómiát meg bármi más ehhez hasonlót?

– Semmiképpen sem – válaszoltam.

– Akkor nem válaszoltál helyesen nekem – mondotta. – Mert más az, amit tanulás vagy elmélyedés útján sajátítunk el, és más a látás által szerzett tudomány. Ha valaki azt mondaná neked, hogy Indiában létezik egy olyan állat, melynek a természete más, mint a többi állaté, mert ilyen meg olyan, változatos formájú és tarka, egyáltalán el sem tudnád képzelni, mielőtt nem láttad volna magad?

7. – Valóban nem – mondottam.

– Akkor – mondotta – a filozófusok hogyan gondolhat­nak és mondhatnak bármi helyeset és igazat Istenről, mikor nincs róla tudományuk, sohasem látták őt, és nem is hallot­ták?

– De Atyám – fűztem hozzá –, ilyen szemekkel nem látható az isteni lényeg, egyedül csak az értelem számára ragadható meg, ahogy azt Platón megmondotta, és én ezt helyesnek tartom.

IV.(4.) 1. – Az értelmünknek tehát van egy olyan képessége, és az olyan nagy, nem az érzékeken keresztül ragadja meg a szemlélet tárgyát? De látta-e valaha is az Istent az emberi értelem, ha a szent szellem nem készítette elő?

– Platón mondotta – feleltem –, hogy az értelem szeme ilyen, és azért adatott meg nekünk, hogy vele világosan meglássuk azt, aki minden értelmes valónak az oka, ami­nek nincs sem színe, sem alakja, sem nagysága, semmi olyan tulajdonsága, amit a testi szem észlelni tud; hogy mi is ez valójában? Az, ami minden lényeg feletti – foly­tattam tovább –, nem beszélhető el, nem fejezhető ki, az egyedül szép és jó, jelen van a természeténél fogva jó lel­kekben, a velük való rokonsága és az őt látni akaró vágyó­dásuk révén.

2. – Miben mutatkozik meg az Istennel való rokonsá­gunk? – kérdezte. – Avagy a lélek isteni valóság és halha­tatlan, része a királyi értelemnek? Hogyan látja az Istent? Így számunkra lehetséges, hogy értelmünkkel megragad­juk az Istent, és ezáltal már boldogok leszünk?

– Valóban így van – mondottam.

– Minden élőlénynek – kérdezte –, aminek csak van él­tető lehelete, azt ugyanolyannak mondhatjuk, vagy más az emberé, más a lóé és más a szamáré?

– Semmiképpen sem – válaszoltam –, mert mindegyik­ben egyforma az.

3. – A ló, a szamár – mondotta – látja vagy látta valami­kor az Istent?

– Nem, dehogy – válaszoltam –, még az emberek közül se sokan, csak az, aki igazként él, megtisztult az igazságos­ságban és az összes erényben.

– Tehát nem a rokonság révén látja a lélek az Istent ­szólt közbe –, sem nem azért, mert szellem, hanem azért mert mértékletes és igaz.

– Valóban így van – helyeseltem – és mert van benne valami, ami által megérti az Istent.

– Jól van! De a kecskék és a birkák valami bűnt követtek el?

– Semmiképpen – mondottam én.

4. – Szavaid szerint – mondotta – ezek az élőlények is látják?!

– Dehogy – válaszoltam. – Mert nekik a testük, mivelhogy ilyen, akadályozza őket ebben.

– Ha ezek mégis beszélni tudnának – szakított félbe –, jól tudod, sokkal nagyobb ékesszólással nyilatkoznának megvetően a mi testünkről. De most hagyjuk ezt. Legyen úgy, ahogyan mondottad. Most inkább arra felelj nekem, hogy a lélek akkor lát-e, amikor a testben van, vagy amikor attól elválik?

5. – Amíg emberi alakban van, addig is képes az értelem által erre – mondottam –, de sokkal inkább akkor, amikor a testtől megszabadul, mert önmagában lesz és eléri azt, amit mindenkor szeretett.

– És erre az állapotra emlékezik akkor, amikor az em­berbe visszatér?

– Nem hinném – mondottam.

– Mi hasznuk van azoknak, akik látták Istent, avagy mi az előnye annak, aki látta Istent, azzal szemben, aki nem látta őt, ha az előbbi még csak arra sem emlékezik, hogy látta?

6. – Nem tudom megmondani – válaszoltam.

– És akik méltatlanok erre a látásra, azokra miféle bün­tetés vár? – kérdezte.

– Valamely vadállat testét öltik magukra, és ez lesz bün­tetésük.

– Tudják, hogy miért jutottak ilyen testbe, és hogy ez a büntetés?

– Nem hinném.

7. – Akkor pedig semmi értelme sincs az ilyenfajta bün­tetésnek, mit nem nehéz belátni, mert úgy is mondhatnám, hogy nincsen semmiféle bűnhődés abban, ha valaki nem fogja fel büntetését.

– Valóban nincsen.

– Így tehát a lelkek nem látják az Istent, és nem is vándorolnak egy másik testbe, mert így tudatában kellene lenniük, hogy büntetés alatt állnak, és félnének attól, hogy bármi módon a legkisebb bűnt is elkövessék, csak ezután már büntetésre ne jussanak. Azzal én is egyetértek, hogy Isten létét felfogják a lelkek, valamint azt, hogy jó az igaz­ságosság és a vallásosság – mondta.

– Igazad van – válaszoltam rá.

V.(5.) 1. – Mindebből ezek a filozófusok semmit sem értet­tek meg, és arra sem tudtak megfelelni, hogy valójában mi is a lélek.

– Én is így látom.

– Nem mondhatjuk (a lelket) halhatatlannak, mert ha azt állítjuk, hogy halhatatlan, akkor teremtetlen is. Te­remtetlen és halhatatlan az úgynevezett platonikusok sze­rint.

– Te talán a világmindenséget is teremtetlennek mon­dod?

– Vannak, akik annak mondják, de én nem fogadom el tanításukat.

2. – Jól teszed. Miféle alapon lehet az a test oly mara­dandó, mely fogható, átformálható és összetett, alakítható és rombolható, napról napra változik, nemde azt kell gon­dolnunk, hogy valamilyen kezdete van? Így tehát ha a világ is keletkezett, a lelket szükségképpen keletkezettnek mondjuk, mert tán valamikor nem létezett. Az emberért lett ugyanis, mint minden élőlény, ha egyáltalán azt tartod, hogy önmagukban, s nem testtel jöttek létre.

– Helyesnek találom a gondolatmenetedet.

– Akkor hát nem halhatatlanok.

– Nem, mivelhogy a világot értünk teremtettnek mond­juk.

3. – Én nem állítom azt, hogy minden lélek meg fog halni, mert ez a gonoszok számára csak nyereség volna. Hanem mi történik? Az Istent helyesen tisztelők lelkei jobb helyre fognak kerülni, a gonoszok és a bűnösök viszont egy rosszabb helyen maradnak az eljövendő ítélet napjáig. Ezért, akiket az Isten méltóknak talált, azok nem halnak meg, akikre pedig büntetés vár, életben maradnak, mert az Isten akaratának megfelelően bünteti meg őket.

4. – Amit te mondasz; nemde hasonló ahhoz, mit Platón a Timaioszban burkoltan tanított: a világról, azt mondva, hogy minden, ami lett, romlandó és csak az Isten akarata folytán nem bomlik fel és nem lép a halál sorsszerű útjára? Te is ezt tartod helyesnek, mit ő a lélekről meg általában véve minden más dologról mond?

– Minden, ami az Isten után lett vagy lesz, az romlandó természetű, az ilyenek megsemmisülnek és többé nincse­nek. Egyedül csak az Isten romolhatatlan és nincs keletke­zése, és éppen ezért mondható Istennek, utána következő minden más keletkezett és romlandó. 5. Így a lélek is ha­landó és bűnhődik. Ha a lelkek nem keletkeztek volna, nem is tudnának bűnt elkövetni, az oktalanság sem sodorhatná magával őket, nem lennének gyávák vagy merészek, nem kellene soha disznóba, kígyóba vagy kutyába vándo­rolniok; nem lehetne jogos ezeket rájuk kényszeríteni, mivel halhatatlanok. Mert ami halhatatlan, a halhatatlan tulajdonságaival rendelkezik, mindig egyforma és ugyanaz, mert az egyik keletkezés nélküli sem hatalomban, sem tiszteletben nem múlhatja felül a másikat. 6. Nincs tehát sok keletkezés nélküli valóság, mert akkor, ha a köztük levő különbségek okait nyomoznád, nem találnád meg, hanem a határtalanba jutna mindig a gondolat, végül kifá­radva valamikor egy keletkezés nélkülinél megállnál és ezt neveznéd a mindenség okának.

– És mindez rejtve maradt Platón és Püthagorász előtt, a bölcs férfiak előtt, akik úgy állnak előttünk, mint a filo­zófia bástyái és erődítményei? – kérdeztem tőle.

VI.(6.) 1. – Én nem törődöm Platónnal vagy Püthagorásszal, egyáltalán senkivel, aki ilyeneket gondol; inkább azután, hogy valóban így igaz-e, ennek megfelelően fo­gadd el a tanítást! A lélek vagy maga az élet, vagy élete van. Ha élő, akkor más valami élteti, és nem maga magát. Ahogy a mozgás is általában más valamitől ered és nem magától. Azt pedig senki sem vitatja, hogy a lélek élő. Ha pedig élő, akkor nem azért élő, mert ő maga az élet, hanem mert részesedik az életben; a részesedő ugyanis különbözik attól, amiben részesedik. Az életből részesedik a lélek azért, mert az Isten őt élőnek akarja. 2. Így tehát egykor nem lesz az élet részese, mikor már az Isten nem akarta őt élőnek. Ezért nem úgy sajátja az élet, mint az Istennek. Ahogyan egy ember sem volt mindenkor, a test nem volt együtt a lélekkel öröktől fogva, és amikor majd annak is eljön az ideje, hogy ez a harmónia felbomoljon, elhagyja a lélek a testet, és az ember megszűnik létezni; így ha eljön a lélek megszűnésének ideje, eltávozik tőle az éltető lehe­let, és a lélek megszűnik, és visszatér oda, ahonnét vétetett (vö,:, Préd 12, 7).

VII.(7.) 1. – Hát akkor milyen tanítónk lehet és ki lehet az, miből lehet hasznunk – kérdeztem –, ha még nekik (Pla­tónnak és Püthagorásznak) sem volt igazuk?

– Sok évszázaddal korábban, sokkal régebben, mint a nevezett filozófusok, éltek a szent, igaz és Isten előtt ked­ves, az isteni Lélekben beszélő férfiak, akik a jövendőt előre hirdették, mindazt, ami mostanában bekövetkezett; prófétáknak nevezik őket. Egyedül ők ismerték és hir­dették az embereknek az igazságot, senkitől sem félve, nem keresve senki kegyeit, sem dicsvágytól megszédülve, mindig csak azt hirdették, amit aszent szelemmell eltelve lát­tak és hallottak. 2. Írásaik mindmáig megmaradtak, legna­gyobb hasznukra van azoknak, akik a kezdetről és a vég­ről vagy mindarról, amit a filozófusoknak ismerni kell, olvasni akarnak, és ezekben megbízhat. Bár írásaikat haj­dan nem a bizonyítás igényével készítették, hanem szava­hihető tanúi voltak ők az igazságnak, túl minden bizonyí­táson, bekövetkezett és bekövetkezendő dolgok kény­szerítenek az általuk leírtak elfogadására. 3. A csodák is, amelyeket végbe vittek, igazolják őket abban, amit a min­denséget megalkotó Istenről és Atyáról mondottak, vagy a tőle küldött Krisztusról, az ő Fiáról hirdettek, amit a ha­zug és nem tisztátalan lelkektől eltelt hamis próféták sohasem tettek és tudnak megtenni, de azért odáig merészkedtek, hogy az ostoba emberek elkápráztatására és megté­vesztésére csodákat tettek, hogy azok dicsőítsék a tévely szellemeit és a démonokat. De te most fohászkodj, hogy megnyíljék előtted a fény kapuja, mivelhogy senki sem tudja sem felfogni, sem megérteni, csak az, akinek Isten és az ő Krisztusa megadja ezt.

VIII.(8.) 1. Amikor ezeket elmondotta, meg megannyi mást is, aminek elmondására időnk most nincsen, eltávo­zott, de meghagyta ezeknek átelmélkedését; többé már nem is láttam viszont őt. Lelkemben pedig valamiféle láng lobbant fel, szerető vágyakozás költözött belém a pró­féták iránt, és azok iránt is, akiket Krisztus barátainak neveznek. Végiggondoltam magamban szavait, és egyedül csak ezt a filozófiát tartottam biztosnak és hasznosnak. 2. Íme, így és ezért lettem én magam is filozófus! Szeret­ném, ha mindenkit ugyanez a buzgóság fűtene, hogy ragaszkodjon az Üdvözítő tanításához. Ezekben van va­lami félelmetes, ami megijeszti azokat, akik a helyes útról letérnek, de a legnagyszerűbb felüdülés azoknak, akik szí­vükön viselik. Ha te a magad ügyével valamit is törődsz, és az üdvösségedet szem előtt tartod, és bízol az Istenben, és semmit sem teszel ellenére, megvan a lehetőséged Isten Krisztusának felismerésére, és hogy tökéletes légy, így valóban boldogan fogsz élni.

3. Ahogy elmondottam mindezt, drága barátom, Tri­fón kísérői elmosolyodtak, ő maga is elmosolyodott.

– Valamit elfogadok belőle – mondotta –, és csodálom az isteni dolgok iránti buzgalmadat. Jobb volna azonban, ha továbbra is Platón, vagy valamelyik más filozófus böl­cseletével foglalkoznál, a kitartásban, az önuralomban és meggondoltságban gyakorolnád magadat, ahelyett, hogy megbízhatatlan tanokkal tévesztenéd meg magadat és semmirekellő embereket követnél. Aki ebben a filozófiai irányban megmarad, élete bűntől ment marad, egy boldo­gabb életben való reménye is megmarad. De aki elhagyja az Istent, és emberbe veti bizalmát, miféle boldogság jut neki? 4. És ha te most már engem is meg akarsz hallgatni (mert immár barátomnak érezlek téged), előbb metélkedj körül, aztán tartsd meg a törvény szerint a szombatot, az ünnepeket és az Isten újholdjait, egészen egyszerűen: telje­sítsd mindazt, amit a törvény előír, így esetleg irgalmat ta­lálsz Isten előtt, a Krisztus pedig, ha már egyáltalán meg­született, vagy valahol él, ismeretlen, és ő maga sem tudja, hogy kicsoda; addig nincs is semmi hatalma, amíg Illés el nem jön, hogy felkenje őt nyilvánosan. Ti pedig csak hiú beszédekre hallgattok, magatoknak alakítottatok ki egy Krisztust, és éppen elővigyázatlanságtok miatt elvesztek.

IX.(9.) 1. – Megértelek, Trifón – mondottam –, és meg is bocsátok neked, mert nem tudod, mit beszélsz, mert azokra a tanítókra hagyatkozol, akik nem értették meg az íráso­kat, olyan feltételezéseknek adsz hangot, melyek éppen felötlenek benned. Ha pedig akarsz, kaphatsz tanítást arról, hogy nem tévedünk, s nem szűnünk meg vallomást tenni őmellette, noha az emberek részéről ezért gyalázattal illetnek, és még akkor is, ha a félelmetes zsarnok tagadásra kényszerít; most azonnal bizonyítom, hogy mi nem üres mítoszoknak, nem is alaptalan beszédnek, hanem az isteni Lélektől eltelt, erőt sugárzó és kegyelemben virágzó embe­reknek adunk hitelt.

2. Ismételten elnevették magukat, akik vele tartottak és udvariatlanul zsibongani kezdtek. Akkor én felálltam és úgy tettem, mint aki távozni akar, de ő megragadta ruhá­mat, és mint mondotta, addig nem ereszt el, amíg ígérete­met be nem váltom.

– Akkor hát ne zavarjanak meg társaid – mondottam –, és ne is viselkedjenek ilyen illetlenül. Ha akarják, akkor csendben hallgassanak meg, de ha valami fontosabbnak tartott elfoglaltságuk van, menjenek el; mi pedig keressünk egy olyan helyet, ahol nyugodtan lehetünk, ott majd befe­jezzük a beszélgetést.

3. Trifón is azt látta helyesnek, hogy így tegyük egyetértésben a csarnok belsejébe mentünk. Ketten társai közül gúnyolódtak rajtunk és becsmérelték szándékunk ezért otthagytak bennünket. Mi pedig arra a részre értünk ahol az egymással szembelevő oldalon kőülések voltak; Trifón kísérete az egyik oldalon telepedett le, valaki közülük a zsidó háború eseményeit hozta szóba, és erről beszélgettek.

X.(10.) I. Mikor befejezték, ismét én szóltam hozzájuk

– Nem másért vettek meg minket ugye, férfiak, barátaim, csak azért, mert nem a törvény szerint élünk, elődeitekhez hasonlóan nem metélkedünk körül testileg, nem tartjuk meg a szombatot, mint ti? Életünk és erkölcseink is elmarasztalhatók részetekről? Ezzel azt akarom mondani: csak nem hiszitek el a rólunk terjesztett rágalmakat, hogy mi embert eszünk, és a lakoma után eloltván a lámpát, erkölcstelen kicsapongásokba merülünk? Vagy csupán azt kárhoztatjátok, hogy ilyen tanokat követünk, és – mint vélitek – hamis nézeteknek adunk hitelt.

2. – Ezen csodálkozunk mi is – szólt közbe Trifón, mert amit annyian terjesztenek, az nem érdemel hitelt, hiszen az emberi természettől igen idegen. Mint tudom, abban, amit evangéliumotoknak neveznek, oly nagy és csodálatos dolgok vannak, hogy feltételezhetően senki sem tudja megtartani azokat, magam is figyelmesen tanulmányoztam ezeket. 3. Amit viszont legkevésbé sem tudunk megérteni, hogy ti ugyan vallásosaknak tartjátok magatokat, azt hiszitek, különböztök a többiektől, közben életetek egyáltalán nem tér el a pogányokétól, nem tartjátok meg az ünnepeket sem a szombatot, nem metélkedtek körül, egy keresztre feszített emberre alapozzátok reményeteket, és azt várjátok, hogy az Istentől valami jót kaptok, miközben nem tartjátok meg parancsait. Nem olvastad azt, hogy „a lélek, mely a nyolcadik napon nem metélkedik körül, az nemzettségéből kitaszított lesz?” (vö: Ter 17, 14). Ugyanezt írja a pogányokra és a pénzért vásárolt rabszolgákra is (vö: Te,. 17, 2). 4. Ezt a szövetséget tehát már a legelején semmibe veszitek, a többivel sem törődtök, bennünket azonban arról akartok meggyőzni, hogy ismeritek az Istent, de valójában nem teszitek meg azt, amit az istenfélők megtesznek. Ha lenne valami válaszod ezekre, és igazolni is tudod, hogy milyen alapon reménykedtek így, ha a törvényt nem tartjátok meg, azt hallanánk tőled a legszívesebben, majd a többit is hasonlóképpen megvitatjuk.

XI.(11.) 1. Nem lesz sohasem más Isten, Trifón, és nem is volt sohasem – mint ahogy én is vallom ezt – rajta kívül, aki megteremtette és elrendezte a mindenséget. Nekünk sem más, és nektek sem más az Isten, azt gondoljuk, ő volt az, aki atyáitokat kivezette Egyiptom földjéről, hatalmas kezével és fenséges karjával. Nem reménykedünk másban – mivel nincs más –, mint akiben ti is, Ábrahám, Izsák és Jákob Istenében. Mi nem Mózesben reménykedünk, és nem is a törvényben, mert így mi is úgy tennénk, mint ti. 2. Most tehát, ahogy már olvastad, Trifón, hogy eljött a legtökéletesebb törvény, a legsajátosabb szövetség mindenkivel, és ezt most már minden embernek meg kell tartania, akik Istentől el akarják nyerni az örökséget. A Hórebnél kihirdetett törvény már elévült és csak a tiétek, ez pedig egyszerűen mindenkié. Ha pedig törvényt hoznak a másik törvény ellenére, akkor az előbbi érvényét veszti; Ugyanúgy a később kötött szövetség a korábbit hatálytalanítja. Minden időkre szól a mi törvényünk, és tökéletes a nekünk adott Krisztus és a hűséges szövetség, rajta kívül nincsen se törvény, se parancsolat, se rendelkezés. 3. Hát te nem olvastad, hogy mit mond Izaiás: Hallgass meg, hallgass meg én népem! Királyok figyeljetek ide, mert a törvény tőlem jön, és ítéletem a népek megvilágosítására lesz. Hamarosan elérkezik igazságosságom, és eljön üdvösségem, az én karomba reménykednek a népek (vö: Iz 51, 4s). Vagy Jeremiás által így beszél erről az új szövetségről: Íme eljönnek a napok – mondja az Úr –, amikor Izrael hazával és Júda hazával új szövetséget kötök, nem azt, amit atyáitokkal kötöttem azon a napon, amikor megfogtam kezüket, hogy kivezessem őket Egyiptom földjéről (vő: Jer 31, 31s). 4. Ha pedig Isten egy jövőbeli új szövetség megkötését hirdette meg, ami a népek világosságára lesz, látjuk és meg vagyunk győződve róla, hogy magának a megfeszített Jézus Krisztusnak neve által járultak a pogányok Isten elé a bálványoktól és más igazságtalanságoktól elfordulva, s mindhalálig megvallják őt és gyakorolják vallásukat, és a tettekből és az ezeket kísérő csodajelekből mindenki megértheti, hogy ez az új törvény, az új szövetség és mindannak várása, ami jót csak remélhet az összes nemzet Istentől. 5. Mert mi vagyunk igazi izraeliták, a szellemiek, Juda, Jákob, Izsák és Ábrahám nemzetsége, akiket a körülmetélkedésben Isten tanúsított a hitben, akiket Ő megáldott, sok nép atyjának nevezett, akik a megfeszített Krisztus által járultunk Istenhez, mint ezt majd fejtegetésünk során bizonyítjuk.

XII.(12.) 1. Még azt is mondtam, felhoztam, hogy Izaiás így kiált más szavakkal: Hallgassátok meg szavaimat, és lelketek élni fog. Örök szövetséget kötök veletek, azt a méltányost és hűségest, amit Dávidnak megígértem. Íme, én a népek előtt tanúnak tettem meg őt. A nemzetek, melyek nem ismertek téged, segítségül hívnak; hozzád jönnek a népek, akik nem tudtak rólad, Istened, Izrael szentje miatt, hogy dicsőítsenek tégedet (vö: Iz 55, 3-5). 2. Ti meg ezt az új törvényt vettétek semmibe, és meghazudtoljátok azt az új, szent szövetséget, semmit sem fogadtok el belőle, nem tértek meg gonosz cselekedeteitekből, mert már fületek megsüketült, szemetek megvakult, szívetek megkeményedett (vö: Iz 6, 10). Kiáltott Jeremiás, de ti mégsem hallottátok meg. Megjelent a törvényhozó és ti nem ismertétek fel; a szegényeknek hirdette az evangéliumot, a vakok látnak, de ti nem fogjátok fel! 3. Most már másodlagos a körülmetélkedés, de ti még mindig a testi dolgokkal büszkélkedtek. Az új törvény örök szombatot akart nektek, de ti csak egy napon akartok istentiszteletet tartani, nem értitek meg, hogy miért rendelte így nektek; ha a kovásztalan kenyeret eszitek, azt mondjátok, hogy Isten akaratának eleget tesztek. De nem ezekben leli örömét az Úr, a mi Istenünk. Ha közöttetek valaki hamisan esküszik vagy lop, hagyja abba; ha valaki házasságtörő, térjen meg, így majd Isten előtt kedves, igaz szombatot tart. Akinek a keze nem tiszta, mossa meg, és tiszta lesz.

XIII.(13.) 1. Izaiás nemde a fürdőbe küld benneteket, hogy a gyilkosságot meg a többi bűnt lemossátok, amiket még a tenger minden vize sem tudna lemosni, hanem mint az nyilvánvaló, ezzel ő hajdan az üdvösség fürdőjéről beszélt, ami a bűnbánóké, nem a kecskék és bárányok vérével vagy az üsző hamvával és a lisztláng-áldozattal tisztít meg, hanem a hittel, Krisztus vére és halála által, mert ő ezért halt meg, ahogy azt Izaiás is megmondotta: 2. Az Úr kinyilatkoztatja szent karját az összes nemzetek előtt, minden nép és a föld határai látni fogják az Istentől jövő üdvösséget. Hagyjátok abba, hagyjátok abba, és távozzatok onnan, ne is érintsetek tisztátalant! Jöjjetek el attól, különüljetek el ti, akik az Úr edényeit hordozzátok, ne járjatok csődületükben, mert a ti színetek előtt jár az Úr, és az Úr, Izrael Istene összegyűjt benneteket. Mert szolgám megérti ezt, igen magasra emelkedik, és szerfölött nagy dicsőségre jut. 3. Ahogyan sokan csodálkoznak rajtad, hogy az emberek hogyan elcsúfították arcodat és dicsőségedet, úgy fog majd elcsodálkozni a sok nép, a királyok szája elnémul, mert akiknek nem hirdették őt, látni fogják, akik nem hallották róla, ismerni fogják. Uram, ki hitte volna, amit mi hallottunk, és az Úr karja kinek mutatkozott meg? Úgy hirdetjük őt színe előtt, mint a gyermeket, mint a szomjas földben nőtt gyökeret. 4. Nem volt sem formája, sem ékessége, mi láttuk őt, nem volt alakja és tetszetős külseje, lebecsülték őt, megvetett volt az emberek között. Csapásokkal sújtott ember, aki elviselni tudta a gyengeséget, merthogy elfordultak arcától, megvetették és nem törődtek vele. Ő hordozta bűneinket, miattunk szenvedett, mi pedig azt gondoltuk, hogy kín, csapás és gonoszság nehezedik rá. 5. A mi törvényszegéseink miatt hordta a sebeket, bűneink miatt gyötörték, rajta volt békénk fenyítéke, zúzódása gyógyulásunkat szolgálta. Mindnyájan mint a juhok tévelyegtünk az ember a maga útján  tévelygett. És az Úr Őt szolgáltatta ki bűneink miatt, de ő a bántalmak közepette nem nyitotta ki a száját. Mint a bárány, kit leölésre vezetnek, mint a juh nyírója előtt némán megáll, úgy nem nyitotta ki száját. 6. Megaláztatásaiban vétetett el ítélete. Nemzedékét ugyan ki tudja elbeszélni? Mert életét kitépték a földből, és népem törvényszegései miatt jutott a halálba. Gonoszokat adok temetéséért, és gazdagokat haláláért, mert törvényszegést ő nem követett el, és álnokság nem volt ajkán, az Úr akarja megtisztítani őt a csapásoktól. Ha bűneitekért adjátok, lelketek magvatok hosszú sorát fogja látni. 7. Az Úr ki akarja ragadni lelkét a gyötrelemből, meg akarja mutatni neki a fényt, megalkotni őt megértéssel, igazságot szolgáltatni az igaznak, aki sokakért jól szolgált, és a mi bűneinket hordozta. Ezért ő sokakat kap örökségül, szétosztja az erősek zsákmányát, amelyért lelkét halálra adták, és a törvényszegők közé számították, és ő sokak bűnét elvitte, azok törvényszegéseiért Őt szolgáltatták ki. 8. Örvendezzél, te magtalan, aki nem szültél, tapsoljál és ujjongjál te, aki nem vajúdtál, mert a terméketlennek sokkal több gyermeke lesz, mint annak, akinek férje van. Azt mondja ugyanis az Úr: Tedd tágasabbá sátrad helyét, feszítsd szélesebbre vásznait. Ne félj, verd le messzebbre cövekeit, köteleit erősítsd meg, jobbról is balról is szélesítsd meg. Magvad nemzeteket fog örökölni, és benépesíti az elhagyott városokat. 9. Ne félj, hogy szégyen ér, ne rettegj attól, hogy vajúdni fogsz, mert örök szégyenedet elfelejted, övegységed fájdalmára többé nem emlékezel, mert az Úr nevet állít magának, az egész földön úgy fogják hívni őt, hogy a te megszabadítód ő, Izrael Istene. Mint elhagyott és bánkódó asszonyt hív vissza téged az Úr, mint az ifjúságban eltaszított asszonyt (vö: Iz 52, 10-54, 6).

XIV.(14.) 1. A megtérés és az istenismeret fürdője által, ami az Isten népének törvényszegései miatt lett, és ahogy Izaiás is kiáltotta, mi hisszük és tudjuk, hogy ez az előre meghirdetett keresztség, ami egyedül képes a megtérők megtisztítására, és ez az élet vize. A ciszternák pedig, amiket magatoknak ástatok, beomlottak, és semmi hasznotok sincs belőle. Mi haszon van abból a fürdőből, mely csak a testet teszi tisztává? 2. A keresztségben mossátok meg lelketeket a haragtól, a fösvénységtől, az irigységtől és a gyűlölettől, s így a test valóban tiszta lesz. A kovásztalan kenyér pedig azt jelenti, hogy ne a romlott, régi kovász cselekedeteit gyakoroljátok. De ti mindent csak testiesen fogtok fel, ezt vélitek igaz vallásosságnak, de ha így cselekedtek, lelketeket egyszerűen csak álnoksággal meg mindenféle más gonoszsággal töltitek meg. 3. Mert a kovásztalan hét napig tartó fogyasztása után az új kovász elköltését rendelte el nekünk az Isten, vagyis más cselekedetek megtételét, nem a régieknek és hamisaknak utánzását. Ezt kérte tőletek ez az új törvényhozó; és amit már beszédemben korábban idéztem, most újra idézem még a többivel együtt. Izaiás próféta által ezt hirdette: 4. Hallgassatok rám, és lelketek élni fog. Örök szövetséget kötök veletek, azt a méltányosat és hűsegeset, amit Dávidnak megígértem. Íme, én a népek előtt tanúnak tettem meg őt, vezérnek és parancsolónak a népek fölé. A nemzetek, akik nem ismernek téged, segítségül hívnak: a népek, akik nem tudnak rólad, hozzád menekednek, Istened, Izrael szentje miatt, mert megdicsőített téged. 5. Keressétek az Istent, és amikor megtaláljátok, hívjátok, amíg ő közeledik hozzátok. Az istentelen hagyja el útjait, a törvényszegő férfi terveit, és térjen vissza az Úrhoz, és irgalmasságra lel, mert sok bűneiteket megbocsátja. Az én terveim nem olyanok, mint a ti terveitek, és az én útjain‚ nem olyanok, mint a ti útjaitok, mert amilyen messzire van a földtől az ég, olyan messzire van az én utam a ti útjaitoktól, és gondolataitok gondolataimtól. 6. Ahogyan a hó és az eső lehull az égből, és nem tér vissza addig, míg meg nem áztatja a földet, termővé és sarjadóvá teszi, és magot ad a magvetőnek, kenyeret táplálékul; így lesz az én szavam is, ha elhagyja ajkamat, nem tér vissza, míg végbe nem viszi mindazt mit elhatároztam; és kedvemet lelem rendelkezéseimben. 7. Ezért örvendezésben vonultok ki, és vidámságot tanultok. A hegyek és a halmok ugrándozva fogadnak benneteket, a fák tapsolnak ágaikkal. Ciprusfenyő sarjad a tövisbokrok helyén, mirtusz sarjad a bogáncs helyén. Az Úr név lesz, és örök jel, és sohasem tűnik el (vö: Iz 55, 3-13).

Ilyen és ezekhez hasonló szavak hangzottak el a prófétáktól, Trifón – mondottam –, egyesek Krisztus első megjelenését beszélték el, dicstelennek, éktelennek és halandónak hirdették megjelenését; mások a második megjelenést mondták el, amikor dicsőségben a felhők felett jelenik meg. Látni fogja a ti népetek, és felismerik azt, akit átszúrtak, ahogyan Ozeás, egyike a tizenkét prófétának, és Dávid előre megmondották.

XV.(15.) I. Az Isten igazi böjtjének megtartását tanuljátok meg, ahogyan azt Izaiás próféta mondotta, hogy Isten előtt kedvesek legyetek! Mert Izaiás ezt kiáltja: 2. Bátran kiálts, ne légy kímélettel, mint a harsona emeld fel szavadat, nemzetségemnek hirdesd bűneit, Jákob házának törvényszegéseit! Keresnek engemet napról napra, ismerni kívánják útjaimat, mint a nép, mely az igazságosságot cselekedte, mely az Isten ítéleteit el nem hagyta. 3. Most is igaz ítéletet kívánnak tőlem, és vágynak az Isten elé járulni, mondván: Böjtöltünk, és te nem látod? Megaláztuk lelkünket, nem veszed észre? A böjtjeitek napjaiban ti magatok lelitek tetszésteket, minden alattvalótokat elnyomtok. Íme, vádaskodásra és veszekedésre böjtötök, és ököllel veritek a szegényt. Minek böjtöltök nekem mindmáig, hogy hallani lehessen kiabáló hangotokat? Nem ilyen böjtöt rendeltem, hogy nappal alázza meg az ember a lelkét. Még akkor sem, ha lehajtjátok fejeteket, mint a káka, zsákot húztok magatokra, és hamut terítetek magatok alá, ezt se nevezzétek olyan böjtnek és napnak, mely tetszik az Úrnak. Nem ilyen böjtöt rendeltem, mondja az Úr, hanem oldj meg minden igazságtalan bilincset, törd össze az erőszakkal felrakott igákat, engedd szabadon szegény adósaidat, töröld el az igazságtalan számadásokat. 5. Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt vezesd be házadba, ha mezítelent látsz, öltöztesd fel, magvad házanépét ne nézd le. Akkor majd hajnalfényed felragyog, öltözeted feltündököl hamar, előtted halad majd igazságosságod, és az Úr dicsősége körülvesz téged. Akkor meghallgat téged az Isten, már amikor kiáltasz, szól majd hozzád: Íme, itt vagyok! 6. Ha távoltartod közeledből az igát és a személyválogatást és az elégedetlenkedés szavát, az éhezőnek lélekkel adsz kenyeret, és a megalázott lelket jóllakatod, akkor a sötétben felragyog a te világosságod, és Istened veled lesz mindenkor, elhalmoz mindazzal, mit csak kíván a lelked, csontjaid erővel telnek meg, olyan leszel, mint a megázott kert, vízforrás, vagy mint a föld, amit a víz sohasem hagy el (LXX Ézs. 58, 1-11). 7. Metélkedjetek körül inkább a szívetekben, ahogy mindezekben itt az Isten szava kívánja.

XVI.(16.) 1. Mózes által maga az Isten kiált, így szólva – Metéljétek körül keményszívűségeteket, nyakatokat ne keményítsétek meg. Mert az Úr, az Istenetek, az uralkodók Ura, a nagy, az erős, a félelmetes Isten, aki nem csodál meg senkit, és nem fogad el ajándékot (vö: MTörv 10, 16s; 26, 41s). És a Leviták könyvében: – Mivel átmennek csak és megvetnek engemet, mivel szemem előtt a ferde útra tértek, én is velük mentem a ferde útra, és elpusztítom őket, ellenségeik földjén, akkor majd megrendül körülmetéletlen szívük (vö: Lev 26, 40k). 2. Az Ábrahámtól kapott testben való körülmetélkedés csak jelként adatott, hogy a más nemzetektől meg tőlünk megkülönböztessen, hogy csak ti szenvedjétek el, amit most méltán elszenvedtek, hogy a földetek pusztasággá lett, városaitok felégetve, gyümölcseiteket a szemetek láttára most más eszi meg, és közületek senki sem teheti be a lábát Jeruzsálembe. 3. Az emberek másról nem is ismernek benneteket, csupán a testi körülmetélkedésetekről. Gondolom, egyikőtök sem meri azt kérdezni, csak nem mondotta meg az Isten, vagy nem mondja meg előre az eljövendő dolgokat, és hogy mindenkinek azt adja, amit megérdemel. Jogosan és méltán ért mindez titeket. 4. Mert megöltétek az igazat, őelőtte pedig a prófétákat, most meg azokat, akik őbenne remélnek, és az őt elküldő, a mindenséget teremtő, mindenható Istenben. Zsinagógáitokban megátkozzátok azokat, akik Krisztusban hisznek. A most uralkodók miatt nincs rá hatalmatok, hogy kezeteket ránk tegyétek, de amit meg tudtatok tenni, azt megtettétek. 5. Ezért hát így kiált hozzátok Isten Izaiás próféta szavával: – Nézzétek, hogyan pusztul el az igaz, és senki sem gondolkodik el rajta. Az igazságtalan színe elől veszik el az igazat, sírja békére talál, elviszik középről. Gyertek csak elő, törvénytelen fiak, házasságtörés magvai, paráznaság gyermekei. Kit gúnyoltatok ki, ki ellen nyitottátok ki szátokat, kire járattátok nyelveteket? (vö: iz 57, 1-4).

XVII.(17.) 1. A népek nem követnek el ellenünk és Krisztus ellen olyan nagy igazságtalanságot, amekkorát ti elkövettetek az Igaz ellen, és ellenünk, kik tőle vagyunk, a velünk való rossz bánásmód okai ti vagytok. Azután, hogy keresztre feszítettétek őt, az egyedül bűntelen és igaz embert, akinek sebeiből lett gyógyulásuk azoknak, akik általa eljutnak az Atyához, és miután megtudtátok, hogy feltámadt a halottak közül és felment a mennybe, ahogyan a próféták mindezek bekövetkezését előre hirdették, elkövetett bűneitekért nemcsak nem tartottatok bűnbánatot, hanem Jeruzsálemből kiválasztott férfiakat küldtetek szét az egész világra, ők a keresztényekről mint istentelen szektáról beszélnek, és elhintették mindazt, amit bennünket nem ismerő emberek beszélnek. Ezért nemcsak a magatok gonoszságáért vagytok felelősek, hanem egyszerűen a többi emberéért is. 2. Joggal kiált fel Izaiás: Miattatok káromolják nevemet a nemzetek között (vö: Iz 52, 5); és: Jaj azok lelkének, mert gonosz tervet terveltek ki maguk ellen, amikor ezt mondották: Nyomjuk el az igazat, mert terhünkre van, – majd tetteik gyümölcsét is enni fogják. Jaj a törvényszegőknek, mert gonoszságai, kezének cselekedetei szerint lépnek fel ellene (vö: Iz 3, 9-11); vagy ismét más szavakban: Jaj azoknak, akik úgy hordozzák bűneiket, mint hosszú kötelet, törvényszegéseiket, mint a barmok igájának kötelét, akik azt mondják: Gyorsan érkezzen el, az Isten terve jöjjön már el, hogy megismerhessük. Jaj azoknak, akik a gonoszat jónak mondják, a jót pedig gonosznak, akik a világosságot sötétséggé, a sötétséget pedig világossággá; akik az édeset keserűvé teszik, a keserűt pedig édessé (vö: Iz 5, 18ss). 3. Így ti is azon vagytok, hogy az egyedül makulátlan és igaz fénynek, mely az Istentől jött az emberek javára, mindig ellentmondjanak a keserű, a sötét és igazságtalan dolgok; elviselhetetlen volt számotokra, amikor ő így kiáltott felétek: Írva van: azén házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek (vö: Mt 21,13) amikor a pénzváltók asztalait felforgatta, a templomban ezt kiáltotta: Jaj nektek írástudók és farizeusok, képmutatók, akik tizdet adtok a mentából és a kaporból, de az Isten szeretetével és végzéseivel nem törődtök. Meszelt sírok, akik kívülről szépet mutattok, de belül a halottak csontjai bűzlenek (vö: Mt 23, 23.27). Az írástudóknak pedig ezt mondotta: Jaj nektek írástudók, mivel a kulcsok nálatok vannak, magatok ugyan nem mentek be, de az odajövőket megakadályozzátok, vak vezetők (vö: Lk 11, 52).

XVIII.(18.) 1. Minthogy te, Trifón, mint azt magad is megvallottad, olvastad azokat, amit a mi Megváltónk tanított, ezért nem találom alkalmatlannak, hogy a prófétai szavakhoz kapcsoló rövid mondásaiból idézzek. 2. Mosdjatok meg tehát és most tiszták lesztek, vessétek ki lelketekből a gonoszságot (vö: Iz 1, 16), de úgy, ahogyan ennek a fürdőnek elvégzését megparancsolta nektek Isten, és az igazi körülmetélkedés szerint metélkedjetek körül. Mi ezt a test szerinti körülmetélkedést és a szombatokat, és egészen egyszerűen minden ünnepet megtartanánk, ha nem tudnánk mi okból lett mindez parancs számotokra, törvényszegéseitek és keményszívűségetek miatt. 3. Mi ugyan elviseljük mindazt, amit az emberek és a gonosz démonok ellenünk művelnek, még azt is, ami hallatlan (rágalom), a halált és a megfélemlítéseket, sőt könyörgünk azért, hogy akik ezeket művelik velünk, irgalmat nyerjenek: a legkisebb mértékbe sem akarunk nekik valamit is visszafizetni, ahogy ezt az új Törvényhozó meghagyta nekünk. Miért is ne tarthatnánk meg azt, ami nem árt nekünk, így a testi körülmetélkedést, a szombatokat és az ünnepeket, ó Trifón?

XIX.(19.) 1. „Hiszen éppen ez az,” – szólt közbe Trifón – „ami nekünk nehézségeket okoz, mert ha azokat mind elviselitek, miért nem tartjátok meg maradéktalanul azt, amiről most vitatkozunk?!”

2. – Mert erre a körülmetélkedésre nincs szüksége mindenkinek, csak nektek, így – mint már mondottam –, csak ti viseljétek el, amit méltán elszenvedtek. Mi nem tartjuk haszontalannak a fürdést ciszternákban, de az semmi az élet ezen fürdőjéhez képest. Ezért kiáltja az Isten, hogy elhagytátok őt, az élet forrását, és ciszternákat ástatok magatoknak, melyek a vizet nem tudják megtartani. 3. Így ti, akik testileg körülmetéltek vagytok, éljetek csak a ti körülmetélkedésetekkel, nekünk pedig, akik emezt mondhatjuk magunkénak, nincsen szükségünk a másikra. Ha pedig szükség lenne rá, mint ahogyan ezt vélitek, akkor Isten Ádámot nem fitymabőrrel teremtette volna meg, Ábel áldozatára sem tekintett volna le, mivel az körülmetéletlen testtel ajánlotta fel adományait; Hénok sem lett volna előtte kedves körülmetéletlenül, akit nem láttak többé, mert elragadta őt az Isten. 4. Lót is körülmetéletlenül szabadult meg Szodomából, pedig őt az angyalok és maga: az Úr vezette. Noé, az emberi nem (új) kezdete, gyermekeivel együtt körülmetéletlenül ment be a bárkába. A Magasságbeli papja, Melkizedek is körülmetéletlen volt – akinek, a test szerinti körülmetélkedést elsőként felvevő Ábrahám tizedet adott —, Melkizedek áldotta meg őt, és Isten Dávid által hirdette, hogy az ő rendje szerinti örök papot fog állítani. 5. Tehát egyedül csak nektek szükséges ez a körülmetélkedés, mert nélküle a nép nem lett volna nép, a pogány sem lett volna pogány, ahogyan Ozeás (vö: Oz 1, 9), a tizenkét próféta egyike mondotta. Ugyanúgy a szombatot sem tartotta meg egyetlen egy sem az említett igazak közül, akik az Isten előtt kedvesek voltak, mint utánuk Ábrahám is az volt, s annak fiai mind, egészen Mózesig, akinek idejében népetek igaztalannak és hálátlannak bizonyult a pusztában, amikor borjút készített. 6. Akkor az Isten alkalmazkodott ehhez a néphez; megparancsolta, hogy az ő nevének hozzanak áldozatot, és ne a bálványokat imádjátok, de még ezt sem tartottátok meg, mert a démonoknak áldoztátok gyermekeiteket. A szombat megtartását is megparancsolta, hogy megemlékezzetek Istenről; az ő szava is ezt így jelzi, amikor mondja: Hogy megtudd, én vagyok az Isten, a ti megszabadítótok (Ez 12,20).

XX.(20. 1. Meghagyta továbbá azt is, hogy bizonyos ételektől tartózkodjatok, hogy az étel és az ital fogyasztásakor is szemetek előtt tartsátok Istent, mert hajlamosak voltatok könnyelműen és meggondolatlanul elpártolni terveitől, ahogyan Mózes ezt megmondotta: Evett és ivott a nép, és fölkelt játszani (vö: Kiv 32,6); vagy másutt: Evett Jákob és jóllakott, meghízott, de visszarúgott, akit szerettem; meghízott, kiterebélyesedett, elszélesedett és elhagyta az Istent, az ő teremtőjét (vö: MTörv 32,15). Noénak, aki igaz volt, az Isten megengedte, hogy minden állatot megehet, kivéve a húst vérében, vagyis a fojtott állatot nem, mint Mózes elbeszéli nektek a Teremtés könyvében. 2. Ilyen kifejezéssel él: mint a növények zöldjeit (vö: Ter 9,3), hát kérdem én tőletek: ezt a kifejezést „mint a növények zöldjeit", miért nem úgy értitek, ahogyan azt az Isten mondotta? Miként a növények zöldjét Isten az emberek táplálására teremtette, úgy adta az állatokat húsételül. Mivel pedig bizonyos növényeket nem eszünk meg, ti azt mondjátok, hogy már Noé számára előírás volt ez a különbségtétel. 3. Értelmezésetek nem fogadható el! Először is minden zöldség növény és mind ehető, kimondom és határozottan állítom, de most ezzel többet nem foglalkozom. És ha a zöld növények között különbséget is teszünk, és nem esszük meg egyiket, nem azért nem esszük meg, mert tiszta, vagy tisztátalan, hanem azért, mert az egyik keserű, a másik mérgező, a harmadik tövises. Minden édeset, táplálót és szépet, akár tengeri, akár szárazföldi, megkívánjuk és meg is esszük. 4. Mózes által Isten – igaz – megparancsolta nektek, hogy tartózkodjatok a tisztátalanoktól, az igaztalanoktól és a törvényt semmibe vevőktől, miután még mannát is ettetek a pusztában, és megannyi csodát láttatok, mit Isten nektek tett, ti azonban aranyborjút készítettetek és azt imádtátok. Ezért méltán kiált minden időkre: Értetlen fiak, nincsen bennük hit (vö. Mtörv 32, 6.20).

XXI.(21.) 1. A ti és atyáitok igazságtalanságai miatt – mint már mondottam – jelül parancsolta nektek Isten a szombat megtartását, és más parancsokat is előírt, jelezte, hogy a nemzetek miatt van így, nehogy nevét ezek között káromolják, egyáltalán ezért hagyott néhányat közületek életben, amit az ő következő szavai bizonyítanak. Ezekiel próféta által ugyanis ezt mondotta: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, törvényeim; szerint járjatok, rendelkezéseimet tartsátok meg, az egyiptomi szokásokat ne vegyétek át, szombatjaimat szenteljétek meg! És ez jel lesz köztem és köztetek, hogy megtudjátok: én vagyok az Úr, a ti Istenetek. De megkísértettetek engem, fiaitok nem az én rendelkezésem szerint járnak, parancsaimat nem tartják meg, nem teljesítik azokat, mert az ember, aki megtartja azokat, élni fog általuk, szombatjaimat azonban meggyaláztátok. 3. Már azt mondottam, hogy kiöntöm rájuk haragomat még a pusztában, és bosszúmat töltöm rajtuk, de nem tettem meg, hogy nevemet ne érje sérelem semmiképpen a nemzetek előtt. Ki is vezettem őket azoknak szeme láttára. Kezemet felemeltem ellenük a pusztában, hogy szétszórjam őket a népek között, és szétszórjam az országokban, mert igaz rendelkezéseimet nem tartották meg, elvetették torvényemet, szombatjaimat meggyalázták: atyáik vágyain csüngtek szemeik. 4. Akkor parancsokat és olyan rendelkezéseket adtam nekik, melyek nem jók, nem tartják életben őket. Beszennyeztem őket otthonaikban, és amikor átmegyek közöttük, minden anyaméhet megnyitót elpusztítok (Ez 20,19.26).

XXII.(22.) 1. A népetek bűnei miatt, és a bálványimádások miatt, de nem azért rendelte el az efféle áldozatok bemutatását, mivel rászorult, ezért hallgassátok meg, hogy mit mond minderről Ámosz, a tizenkét próféta egyike így kiált: 2. Jaj azoknak, akik az Úr napjának eljövetelét kívánják. Mert mi lesz nektek az Úr napja? Sötétség lesz és nem világosság. Olyan lesz, mint amikor az ember oroszlán elől menekülve medvével találja szembe magát, és házába érve falnak dől, és megmarja a kígyó. Nemde sötétség az Úr napja és nem világosság, homály, amelyben nincsen számukra fénysugár? Megvetem, gyűlölöm ünnepeiteket, ünnepségeitek nem tetszenek nekem. 3. Amikor véres és égőáldozatot hoztok nekem, nem fogadom el azokat, és köszöntő megjelenéstekre oda se nézek. Vigyétek előlem sokféle énekeiteket és zsoltáraitokat, hangszereiteket meg nem hallgatom. Mint a víz, úgy áradjon az ítélet, mint a megfékezhetetlen patak, az igazságosság. Véres és ételáldozatot hoztál-e nekem a pusztában, Izrael háza? – mondja az Úr. Eltávolítjátok már végre Molok sátrát, Ráfán isteneteknek csillagát, azt a képmást, mit magatoknak csináltatok? 4. Áttelepítelek én benneteket Damaszkuszba, mondja az Úr, az Isten, kinek Mindenható a neve. Jaj azoknak, akik Sionban gondtalanul élnek, vagy akik Szamária hegyében bizakodnak. Akiket a legtekintélyesebbeknek mondanak, azok a pogányok zsengéit szüretelik és Izrael háza utánuk megy. Menjetek át mind Kalnéba és lássátok, onnan térjetek be a nagy Amátba, innét meg vonuljatok le a pogány törzsek lakta Geth-be, az ezen összes királyságoknál hatalmasabbakba, hogy vajon szélesebbek-e határaik a ti határaitoknál. 5. A gonoszság napja felé tartanak, ahhoz közelednek, és hazug szombatokat ülnek meg; elefántcsont fekhelyeken alszanak, kereveteiken henyélnek, lakmároznak, a nyáj bárányaiból, a csordák borjaiból, hangszerek kíséretében vigadoznak, mindezt maradandónak gondolják és nem múlandónak. Korsóból isszák a bort, finom olajokkal kenik magukat – semmit sem bánkódnak József nyomorúságán. Ezért most a fogságba hurcoltak között ők lesznek az elsők, gonoszságban eltelt napjaik most majd véget érnek, lovak nyerítése nem hallatszik majd Efraimból (vö: Ám 5, 18-6, 7).

6. Vagy másutt Jeremiás által: Égő áldozataitokat  tegyétek össze a véres áldozatokkal, és egyétek meg, mert nem parancsoltam én atyáitoknak sem égő, sem véres áldozatot azon a napon, amikor megfogtam kezüket, és kivezettem őket Egyiptom földjéről (vö: Jer 7, 22s).

7. Vagy másutt, Dávid által így beszél a negyvenkilencedik zsoltárban: Az Istenek Istene, az Úr szólt, szólította a földet napkelettől napnyugtáig: szépségének ékessége Sionból van. Az Isten nyilvánvalóan érkezik, a mi Istenünk, és nem fog hallgatni, emésztő tűz jár előtte, viharok tombolnak körülötte. Felszólítja az eget és hívja a földet, így tart ítéletet népe fölött. Gyűjtsétek köréje szentjeit, akik az áldozatban kötöttek szövetséget vele. Igazságosságát hirdetik az egek, mivel az Isten maga tart ítéletet. 8. Hallgass meg, népem, hozzád beszélek! Izrael, vádat emelek ellened. Az Isten, a te Istened én vagyok, nem az áldozatok miatt vádollak, véres áldozataid mindig előttem vannak; de nem fogadom el házadból a borjakat, sem a bakokat nyájadból, mert enyém a mezőség minden vadja, a hegyek bárányai és barmai. Ismerem az ég minden madarát, a mező ékessége mind enyém. 9. Ha megéhezem, nem neked fogok szólni! Enyém a földkerekség és annak teljessége. Nem eszem én a tulkok húsát, és a bakok vérit nem iszom! A dicséret áldozatát áldozd az Istennek, imáidat add a Magasságbelinek; akkor szólíts engem a szorongatás napján, és megszabadítlak tégedet, és te áldani fogsz engem. De a bűnöshöz így szól az Isten: Miért sorolgatod ítéletemet, miért veszed szádra szövetségemet? Te, aki gyűlölöd a fegyelmet hátam mögött megveted szavamat. 10. Ha tolvajt láttál, hozzászegődtél, a házasságtörővel volt osztályrészed. Szájad csak úgy szórta a gonoszságot, nyelved ontotta az álnokságokat. Leültél és a testvéred ellen rágalmat szóltál, anyád fiait gyalázattal illetted. Ezeket tetted, és én hallgassak? Engemet is törvényszegőnek tartasz, hogy hozzád hasonlóvá leszek? Vádlód vagyok, szemed elé állítom bűneidet. Mindezeket értsétek meg ti, akik megfeledkeztetek az Istenről, nehogy mikor lecsap, ne legyen, aki kimentsen benneteket. A dicséret áldozata dicsőít meg engem, és az az út, amelyben üdvösségemet mutatom meg neked (vö: Zsolt 49, 1 23).

11. Nem fogadja el tehát tőletek az áldozatot, nemcsak azért nem, mert kezdetben sem azért parancsolta meg nektek, mert rászorul, hanem bűneitek miatt. Így a jeruzsáleminek mondott templomot sem azért vallotta saját házának és udvarának, mert arra szüksége van, hanem azért, hogy oda nem való dolgokat ne hozzatok be, s azzal bálványimádásba essetek. Hogy ez így is van, Izaiás mondja: Miféle házat tudtok építeni nekem? Az ég az én trónusom, és a föld zsámoly lábaim alatt (vö: Iz 66, 1).

XXIII.(23.) 1. Ha mi mindezeket nem vallanánk, valóban következetlenek lennének gondolataink, mert Hénoknak és a többieknek mind nem ugyanaz az Istene lenne, akik akkor sem a körülmetélkedést nem ismerték, sem a szombatokat nem tartották meg, és a többit sem, amiknek megtartását Mózes meghagyta; vagy pedig nem akarta, hogy az egész emberi nem mindig ugyanazokat az igazságos cselekedeteket gyakorolja, ami valóban nevetséges és esztelen lenne, ha így gondolkodnánk. 2. Inkább arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy ő, aki mindig ugyanaz, ezeket meg a hozzá hasonlókat csak a bűnös emberek miatt parancsolta meg, mivelhogy ő emberszeretőnek, mindent előre tudónak mutatkozik, olyannak, akinek nincsen szüksége semmire, igaz és jó. Ha azonban mindezek nem így vannak, akkor mondjátok meg ti férfiak, hogy mit gondoltok ezekről a kérdésekről?

3. Senki nem szólt egy szót sem. – így neked, Trifón, és mindazoknak, akik prozeliták akarnak lenni, most azt az isteni tanítást hirdetem, amit ama férfiútól hallottam. Látjátok, az elemek nem tétlenek, nem tartanak szombatot. Maradjatok csak meg abban, amiben születtetek! Fia Abrahám előtt nem volt szükség a körülmetélkedésre, Mózes előtt a szombatok megtartására és az ünnepekre meg az áldozatokra, akkor ugyanis nincs szükség mindezekre most sem, miután a bűn nélküli, Ábrahám nemzetségéhez tartozó szűztől, az Isten akaratából, megszületett Jézus Krisztus. 4. Sőt, maga Ábrahárn is, mikor még körülmetéletlen volt, az Istenbe vetett hite miatt lett megigazulttá, így nyerte el az áldást, ahogy az Írás is megmutatja; a körülmetélkedést csak jelül, és nem megigazulására kapta, mint ennek elismerésére az írás és az események kényszerítenek bennünket. Ennek értelmében méltán mondotta erről a népről, hogy vessék ki azt a lelket Ábrahám nemzetségéből, mely a nyolcadik napon nem metélkedett körül. 5. Éppenígy az is, hogy a női nemen lévők képtelenek testükben körülmetélkedni, azt mutatja, hogy csak jelnek kapták ezt a körülmetélkedést, de nem úgy, mint a megigazulás cselekményét. Isten az asszonyt is úgy alkotta meg, hogy mindent, ami igazságos és erényes, azt meg tudja tartani. Testük felépítése azonban más, mert másnak látjuk a nőét és a férfiét, de ennek ellenére sem gondoljuk, hogy a kettő közül az egyik igaz, a másik viszont igaztalan, hacsak nem az igazságosság és vallásosság okából.

XXIV.(24.) 1. Amennyire az erőnkből telt, bizonyítottuk nektek ezeket, férfiak – mondtam –, a nyolcadik nap misztériuma pedig nagyobb a hetediknél, amint ezt Isten meghirdette. De ezzel nehogy azt a látszatot keltsem, hogy egy más irányba terelem a beszédet, ezért értsd meg, kiáltom: A körülmetélkedés vére már érvénytelen, a megváltás vérében bizakodunk; más szövetség a mostani és más törvény jött ki Sionból. 2. Jézus Krisztus mindenkit, aki csak akarja azt, körülmetél, mint egykor hirdették, kőkéssel, hogy az igaz nemzet legyen, nép, mely kitart hűségben, elfogadja az igazságot, megőrzi a békességet.

3. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik félitek az Istent, akik Jeruzsálem javait látni kívánjátok. Jöjjetek, járjunk az Úr világosságában; mert megszabadította népét, Jákob házát. Jöjjetek minden nemzetek, gyülekezzünk Jeruzsálemben, mely több háborút nem szenved el a népek bűnei miatt. Megjelentem azoknak, akik nem kerestek engem; rámtaláltak azok, akik nem kértek engem – kiáltja Izaiás által. – Azt mondottam: Íme itt vagyok a népeknek, melyek nevemet nem szólították. Egész nap kitárom kezemet a hitetlen és lázadó nép fölé, akik nem a helyes úton járnak, hanem bűneik után. Nép, mely színem előtt haragra ingerel engem (vö: Iz 65, 1-3).

XXV.(25.) 1. Velünk együtt akarják elnyerni az örökséget, még ha csak igen kis részt igényelnek is azok, akik igazzá teszik magukat, és Ábrahám gyermekeinek mondják magukat, mint Izaiás próféta által kiáltja a szent szellem, mintha az ő személyükben szólna így: 2. Tekints le az égből és figyelj ránk szentséged és dicsőséged lakhelyéről. Hol van féltő szereteted és erőd? Hol van irgalmad bősége, hogy elviselj bennünket, Uram? Te vagy a mi Atyánk, mert Ábrahám nem ismer bennünket, Izrael nem ismer fel bennünket. De te Uram, mi Atyánk, szabadíts meg minket! Kezdettől fogva rajtunk a neved! Miért hagytál eltévedni utaidról bennünket, Uram? Megkeményítetted szívünket, hogy ne féljünk tégedet? 3. Tekints reánk a szolgáidért, örökséged törzséért, hogy szent hegyedről valami kevés örökséghez jussunk. Olyanok lettünk, mint kezdetben, amikor még nem vezéreltél bennünket, mikor még nem volt lehívva ránk neved. Ha megnyitod az eget, rettegés fogja el miattad a hegyeket, és megolvadnak, mint tűztől a viasz; ellenségeinket elégeti a tűz, neved megmutatkozik ellenségeink közepette, színed előtt a népek megrendülnek. 4. Mikor dicsőséges dolgokat viszel végbe, remegnek tőled a hegyek. Az idő kezdetétől nem hallottunk és nem is láttunk rajtad kívül más Istent, sem tetteidhez hasonlókat. A megtérőkhöz irgalmas vagy. Elébe sietsz azoknak, akik az igazság szerint cselekednek, és megemlékeznek utaidról. Íme, felgerjedt haragod, mert mi bűnösök lettünk. Ezért eltévelyegtünk, tisztátalanokká lettünk mindnyájan, minden igazságunk, mint a havibajos rongya és törvényszegéseink miatt lehullottunk, mint a falevél, úgyhogy a szél tovasodor minket; 5. és nincs, aki hívná a te nevedet, nem emlékezik senki, aki átölelne téged, mert arcodat elfordítottad tőlünk, és eladtál bennünket bűneink miatt. De most fordulj hozzánk, Uram, mert néped vagyunk mi mindannyian. Szent városod pusztává lett, mint a pusztaság olyan lett Sion, Jeruzsálem átokká: a házad, a mi szentélyünk, és dicsősége, amit atyáink magasztaltak, tűz martaléka lett, az összes kérkedő nép romhalmazzá tette. Mindezek felett érzéketlen maradtál, Uram hallgattál, rettenetesen megaláztál bennünket (vö: Iz 63, 15-64, 12).

Trifón itt közbeszólt: Mit beszélsz? Hogy közülünk nem fog örökölni senki semmit az Isten szent hegyén?

XXVI.(26.) 1. Én nem ezt mondtam – válaszoltam rá –, hanem azt, hogy akik Krisztust üldözték és üldözik, és nem térnek meg, akkor nem is örökölnek semmit sem a szent hegyen. A népek viszont, akik hisznek benne, és elkövetett bűneiket megbánják, együtt fognak örökölni a pátriárkákkal és a prófétákkal, és az igazakkal, akik Jákobtól születtek, még ha a szombatot nem is tartják meg, ha nem is metélkednek körül, ha nem is ülik meg az ünnepeket, mindenképpen részük lesz Isten szent örökségében. Így szólt ugyanis az Isten Izaiás által: Én, az Úr, Istened, igazságosságban hívtalak meg téged és fogom a kezedet, megerősítelek és a nép szövetségéül adlak téged, hagy a nemzetek világossága légy, hogy megnyisd a vakok szemét, hogy kivezesd a börtönből a bilincsekben levőket, és a fogság házából a sötétségben ülőket (vö. Iz 42, 6). 3. Vagy másutt: Emeljétek fel a jelet a nemzetek fölött! Íme, az Úr hallhatóvá teszi a föld végső határáig. Mondjátok meg Sion leányainak: Íme jön hozzád a Megváltó, nála van bére, színe előtt a műve: szent népnek nevezi azt, akit az Úr megszabadított. Úgy szólítanak téged, mint a keresett várost, és nem, mint elhagyottat. Ki az aki Edomból jön, ruhájának vöröslése Bozorból? Aki oly’ szép stólában, aki erőteljesen, keményen lép fel. Én az igazságosságot mondom és az üdvösség ítéletét. Miért vörös a ruhád, öltözeted, mint a szőlőtaposóé, telve a kitaposott lével? Egyedül csak én tapostam ki a szőlőt; a nemzetekből egyetlen férfi sem volt velem, dühömben tapostam meg őket, összezúztam őket, mint a földet, vérüket a földre eresztettem. A visszafizetés napja jött el hozzájuk, a szabadulás esztendeje elérkezett. Körülnéztem, de segítőm nem volt; kerestem, de senki sem jött segítségemre. Kinyújtottam karomat, dühöm elérkezett, megtapostam őket haragomban, és vérüket a földre öntöttem (vö: Iz 62, 10-63, 6).

XXVII.(27.) 1. Ekkor Trifón közbevetette: – Miért csak a neked kedvező prófétai szavakat emelted ki, azt már nem említed meg, ami szószerinti értelemben parancsolja a szombat megtartását; Izaiás próféta által ezeket mondja ugyanis: Ha a lábadat a szombat megtartására vezérled, hogy ne a magad akaratát tedd a szent napon, ha Istened szent és örvendetes szombatjainak nevezed, ha nem mozdítod munkára lábadat, és ha a szád még szót sem ejt ki, ha bízol az Úrban, elvezet téged a föld javaihoz, atyádnak, Jákobnak örökségéből táplál téged; az Úr ajka mondja ezeket (vö: Iz 58, 13s).

2. Mire én így válaszoltam: – Barátaim, nem azért hagytam el ezeket a prófétai szövegeket, mert ellenem szólnának, hanem mert ti ismeritek értelmét és megértitek azt is, hogy minden prófétája által azok megtételét parancsolta nektek, amiket Mózesnek megparancsolt, de ezzel kapcsolatban mindig is ugyanazt kiáltja, hogy a keményszívűségtek miatt tette, és azért, mert gonoszak lettetek, de hogyha megtértek, kegyelmet találtok nála, nem áldozzátok fel fiaitokat a démonoknak, nem közösködtök a tolvajokkal’ se ajándékra nem lestek, nem hajszoljátok a visszafizetést’ az árvák ellen nem ítéltek, ítélkezésben az özvegyet nem nyomjátok el, s kezetek nem lesz csupa vér. 3. Sion leányai büszke nyakkal járnak, kihívóan hordják körül szemüket, tunikájukat uszályosra hagyják (vö: Iz 3, 16). Mert mindannyian elfordultak – kiáltja –, mindannyian haszontalanokká lettek nincs közöttük, aki értelmes lenne, nincs közöttük egy se. Nyelvükkel ármánykodnak, torkuk nyitott sír, ajkuk alatt viperaméreg. Rettenet és nyomor útjaikon a békesség útját nem ismerik (vö: Zsolt 13, 3).

4. Ahogy kezdetben a gonoszságotok miatt rendelte el ezeket, sőt inkább a bűnökben való megrögzöttségtek miatt, de leginkább azért, mert ezekkel Isten emlékeztetni akar benneteket magára, ismeretére hív titeket. Ti azonban keményszívű, esztelen, vak és sántikáló nép vagytok, fiak, akik nem hisznek ezeknek; ahogy ő maga mondja: csak szátokkal valljátok meg őt, de szívetekben távol vagytok tőle (vö: Iz 29, 13), saját magatok tanítását és nem az övét tanítjátok. 5. Mondjátok csak meg nekem, Isten azt akarta, hogy a főpap vétkezzen, mikor szombatonként az áldozati adományokat felajánlja, vagy a körülmetélő, aki szombati napon körülmetél, mivel ő azt a parancsot adta, hogy a nyolcadik napon mindenki, aki így született, metéltessen körül, még a szombatokon is? Nem lehetett volna a szombatot megelőző vagy követő napon megtenni ezt az újszülöttekkel, ha ezt a szombat megszegése árán cselekszi? És a Mózes meg Ábrahám előtti igazaknak nevezetteket, akik kedvesek voltak előtte, bár nem voltak körülmetélkedve, a szombatot sem tartották meg, miért nem tanította meg Isten mindezek megtételére?

XXVIII.(28.) 1. Erre Trifón így felelt: – Már előbb is hallottuk tőled ezeket a szemrehányásokat, és mi el is fogadjuk, őszintén mondom, valóban méltó arra, mint mondottam, hogy felfigyeljünk rá. De véleményem szerint nem lehet azzal elintézni, amit sokan tesznek –, hogy Istennek így tetszett, mert ez a válasz mindig azoknál van készenlétben, akik a felvetett kérdésre választ adni nem tudnak. 2. Erre én így válaszoltam: – Éppen ezért az írásokból és a történetekből készítem el számotokra mindezek megvilágítását és magyarázatát, ne ellenkezzetek és ne vonakodjatok elfogadni tőlem, a körülmetéletlentől. Rövid idő adatott számotokra, hogy ide eljussatok, mert ha már Krisztus eljött, hiába tértek meg, hiába sírtok, nem találtok meghallgatásra. Törjetek fel magatoknak új ugart – kiáltja Jeremiás a népnek –‚ és ne vessetek bogáncs közé. Metéljétek körül magatokat az Úrnak, metéljétek körül szívetek előbőrét (vö: Jer 4, 3s). 3. Tehát ne bogáncs közé vessetek és a föl nem szántott földre, mert onnét nem tudtok terményt betakarítani. Ismerjétek   meg Krisztust: és íme az új szépség, aki szép és termékeny szívetekben. Íme, eljönnek a napok – mondja az Úr –, amikor letekintek minden előbőrében körülmetéltre: Egyiptomra és Judára, Edomra és Moáb fiaira. Mert minden nemzet körülmetéletlen, Izrael egész háza pedig szívében körülmetéletlen (vö: Jer 9, 25s). Láthatjátok ebből Isten nem ezt a jelnek adott körülmetélkedést akarja! 4. Mert nem használt ez sem az egyiptomiaknak, sem Moáb fiainak, sem Edom fiainak; míg a szkíta és a perzsa magáénak mondhatja az Isten ismeretét és az ő Krisztusának ismeretét, és megtartja az örök igazságot, mert jó és hasznos körülmetélkedéssel metélkedett körül, Istennek barátja lett, ajándékainak és adományainak örvend. 5. Idézem itt nektek, férfiak, barátaim, az Istentől mondott szavakat, amelyeket népéhez intézett Malakiás próféta által, aki a tizenkét próféta egyike, ezeket mondotta: Akaratom nincs meg bennetek – mondja az Úr –, áldozataitokat nem fogadom el kezetekből, mert napkelettől napnyugtáig, nevemet megdicsőítették a nemzetek között, és mindenütt áldozatot mutatnak be nevemnek, tiszta áldozatot, mivelhogy nevemet tisztelik a nemzetek között – mondja az Úr –, míg ti megszentségtelenítitek azt (vö: Malak, 1, 10.12). 6. Vagy amit Dávid által mondott: A nép, melyet nem ismertem, szolgál nekem; füle rám hallgat és engedelmeskedik (vö: Zsolt 17, 45).

XXIX.(29.) 1. Mint összegyűlt nemzetek dicsőítjük az Istent, mivel letekintett ránk. Dicsőítjük őt a Dicsőség Királya által, az Erősségek Ura által. A nemzetekben is tetszését találta, tőlünk szívesebben fogadja el az áldozatot, mint tőletek. Mi értelme lenne nálam a körülmetélkedésnek, akit maga az Isten igazol? Mi szükségem lenne arra a megtisztító lemosdásra 36, ki a Szent Szellem keresztségét kapta? 2. Úgy vélem, ez azt is meggyőzi, akinek kevés értelem adatott. Ezeket a gondolatokat nem én találtam ki, nem is tettem tetszetőssé az emberi művészet eszközeivel, csak azt mondtam el, amit Dávid zsoltáraiban megénekelt, Izaiás hírül adott, Zakariás hirdetett, Mózes leírt. Nemde felismerted ezeket, Trifón? A ti írásotokkal jegyezték le, de immár nem annyira a tiétek, hanem a miénk, mert mi elfogadjuk a benne levő dolgokat, de ti, bár felolvassátok, míg azok értelmét nem fogjátok fel. 3. Ne kellemetlenkedjetek nekünk, és ne szidjatok bennünket előbőrünk miatt, amit az Isten teremtett meg; és azért se, mert szombaton melegített italt iszunk, mit rossz szemmel néztek. Mert Isten ezen a napon is éppúgy kormányozza a világot, ahogy a többin; a főpapoknak is kötelességük volt ezen a napon, éppenúgy mint a többi napon tisztüket az áldozatbemutatásnál ellátni; és az Isten tett tanúságot azon igazak mellett, akik ebből a törvényből semmit sem teljesítettek.

XXX.(30.) 1. A saját gonoszságotoknak tudjátok be ellenben azt, hogy az értetlen ember is sértegeti Istent, mert nem ugyanazon igaz rendelkezésire tanít mindig mindenkit! Sok ember előtt értelmetlennek és istentelennek tűnik az a tanítás, ők ugyanis azért nem kapták meg a megismerés kegyelmét, mivel népetek gonosszá lett, lelkületében beteg, bár Isten a lélek szerinti megtérésre és visszafordulásra hívta őt, mint ezt a Mózes halála utáni minden időkre szóló próféciák hirdették. 2. A zsoltár által mondja ezeket, férfiak! Így mi, akik a bennük rejlő bölcsességet jól ismerjük, mindezeket édesebbnek tartjuk a méznél, még a lépesméznél is, és ez abból is megmutatkozik, hogy még a halál árán sem tartjuk megtagadhatónak az Ő nevét. Mindenki előtt világos az, hogy mi, akik hiszünk benne, arra kérjük az Istent, őrizzen meg bennünket az idegenektől, azaz a gonosz és tévedő szellemektől, amint a prófétai szó mondja ezt, a benne hívők egyikének személyét megjelenítve (Zsolt 18 ?). 3. A démonoktól – melyeknek tisztelete idegen az Isten tiszteletétől, noha egykor mi is tiszteltük őket – őrizzen meg bennünket. Az Istent Jézus Krisztus által arra kérjük, hogy miután rátaláltunk Istenre, általa szeplőtelennek maradhassunk. Segítőnek és Megváltónak nevezzük őt, már nevének ereje is visszariasztja a démonokat, mert ma még ezek összeesküdnek a Poncius Pilátus, Judea helytartója alatt megfeszített Jézus Krisztus neve ellen, bár már leigázta őket, mint ezekből is mindenki előtt világos, mert Atyja igen nagy hatalmat adott neki, nevének és szenvedése üdvrendjének alávetette a démonokat.

XXXI.(31.) 1. Szenvedésének üdvösségszerző hatalmában oly nagy erő mutatkozott meg, mint amekkora majd dicsőséges megjelenésében lesz nyilvánvaló. Mert eljön ő a felhők felett, mint Emberfia, ahogy Dániel megemlékezett róla, és vele együtt jönnek angyalai is. 2. Dániel próféta szavai ezek: – Amint néztem, egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú, trónja, mint a tűznek lángja, kerekei mint lobogó tűz. Tűzfolyó eredt ki belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, tízezerszer tízezren álltak körülötte. Felnyitották a könyveket és ítéletet ültek. 3. Láttam akkor azt a nagyzoló hangot, amit a szarv mondott, és megölték a vadállatot, testét feldarabolták, és a tűz lángjainak adták. A többi vadállat is elvesztette hatalmát, de egy időre, egy meghatározott időpontig korig élhettek még a vadállatok. Az éjszakai látomásban láttam, hogy íme az ég felhőivel olyan valaki jönne, mint az Emberfia, amikor a napok Ősöregjéhez ért, megállt előtte, a körülötte állók odavezették. 4. Hatalmat és királyi méltóságot adott neki, és a föld népeit, nemzetségük szerint mindet meg a neki szolgáló összes dicsőséget. Hatalma örök hatalom, mely nem enyészik el soha, királysága nem szűnik meg. Lelkem megrendült bensőmben, fejem látomásai összezavartak engem. Odamentem az ott állók közül az egyikhez, és mindezekről pontos magyarázatot kértem tőle. Választ adott nekem, és a szavakban levő ítéletet feltárta előttem: – Ez a négy hatalmas vadállat a négy királyság, melyek eltűnnek a földről, nem kapják meg a királyságot minden időkre és mindenkorra. 5. Akkor egészen pontosan tudni akartam a negyedik vadállatról, mely összezúzott mindent és rettegésben tartott mindenkit, melynek fogai vasból voltak, a karmai pedig bronzból. Evett és rágott, a maradékot pedig széttiporta lábával. Továbbá a fején levő tíz szarváról, és arról az egyről, mely kinőtt, mire az előbbi szarvaiból leesett három; és ennek a szarvnak szemei voltak és nagy hangon beszélő szája; látásra nagyobb volt a többinél. És megtudtam, hogy ez a szarv hadat viselt a szentek ellen, és tönkreverte őket, egészen addig, amíg el nem jött a napok Ősöregje, és ítéletet nem hozott a Magasságbeli szentjeinek, és eljött az idő, és a Magasságbeli szentjei birtokukba vették a királyságot. 6. A negyedik vadállatról ezt mondta nekem:

– A negyedik királyság olyan a földön, amely különbözik minden más ilyen királyságtól. Felfalja az egész földet, összetiporja szétzúzza azt. Tíz szarva van, tíz király jut hatalomra, utánuk egy következő, aki gonoszkodásban különbözni fog az előbbiektől, és három királyt megaláz. Beszédeket mond a Magasságbeli ellen és a Magasságbeli többi szentjeit felforgatja, azt képzeli magában, hagy megváltoztatja az idő folyását és az időpontokat. Kezébe adatik minden egy időre, időkre és egy fél időre. 7. És miután ítéletet tartottak, a hatalmat elveszik tőle, megszűnik és mindörökre megsemmisül. A magasságbeli szent népe kapja meg a királyságot és a hatalmat, és az ég alatti királyságok területeinek teljes nagyságát, minden hatalom az ő alattvalója lesz, és engedelmeskednek neki. Itt van vége szavainak. Engem, Dánielt igen megrémítettek, színem is megváltozott, és a beszédet szívemben megőriztem (vö: Dán 7, 9–28).

XXXII.(32.) 1. Ahogy elhallgattam, Trifón vette át a szót: – Ó ember, maguk ezek az írások és az ezekhez hasonlók valóban azt erősítik bennünk, hogy várjuk azt a dicsőséges és nagy királyságot, mit a napok Ősöregétől az a valaki kap meg, aki mint az Emberfia jön el. Dehát az a ti úgynevezett Krisztusotok dicstelen és megvetett volt, mert hisz az Isten törvényében említett legnagyobb átok lett osztályrésze (vö: MTv 2, 23), mivelhogy keresztre feszítették. 2. Erre én így válaszoltam neki: – Férfiak, ha az írások, amelyeket ugyancsak idéztem, nem mondanák dicstelennek külsejét, és elbeszélhetetlennek nemzetségét, meg hogy haláláért a gazdagoknak kell majd meghalni, mi pedig a sebeiből nyerünk gyógyulást – sőt azt is elmondja róla, hogy mint a bárányt vezették –, akkor én sem beszéltem volna két eljöveteléről; mert az első az, amelyben átszúrtátok őt, a másodikban majd felismeritek benne azt, akit átszúrtatok. Akkor majd mellüket verik törzseitek, egyik a másik után, az asszonyok külön, a férfiak is külön, noha most még homályosnak és bizonytalannak tűnik ez, amit mondok. Bár minden beszédemben, a ti szent és prófétai írásaitok magyarázataiból mutatom fel mindig az igazolást, abban a reményben, hogy köztetek is van olyan, aki a seregek Urának kegyelméből az örök üdvösség részese lehet. 3. Hogy még világosabb legyen számotokra az, amit eddig megvitattunk, még más szavakat is idézek nektek, melyeket a sugalmazott Dávid mondott, ezekből megtudhatjátok, hogy Krisztust a prófétai Lélek Úrnak nevezte és hogy a mindenség Ura, az Atya őt a földről felvezette, jobbjára ültette, míg ellenségeit lábainak zsámolyává nem teszi; és ennek okából történt, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus a halottak közül való feltámadása után felvétetett az égbe, mikor beteltek az idők, és ott van már annak kapujában az is, aki a Magasságbelit gyalázni és káromolni fogja, és erre céloz úgy Dániel, mint az „egy időkre és egy fél időre" szóló uralkodásra. 4. Mivel ti nem ismeritek uralmának idejét, ezért másképpen is magyarázzátok: Ti ezt az „időt" száz esztendőnek gondoljátok, ebből pedig az következne, hogy a törvényszegés emberének legalább háromszázötven esztendeig kell uralkodnia, amint az időt a szent Dániel mondotta, merthogy az „időkre" kifejezésnél kétszer számoltuk az egy „időt". 5. Mindezeket és amikről már beszéltem, mellékesen mondom, hogy valamikor már annak is higgyetek, amit az Isten ellenetek mondott, hogy ti értetlen fiak vagytok (vö: Jer 4, 22), és ezt is mondja: – Éppen ezért megteszem azt, hogy áttelepítem ezt a népet, áttelepítem őket; elveszem a bölcsek bölcsességét, az okosak okosságát elrejtem (vö: Iz 29, 14). Hagyjátok már abba azt, hogy megtévesztitek magatokat és azokat is, akik hallgatnak rátok, tanuljatok inkább tőlünk, kiknek Krisztus kegyelme megadta a bölcsességet. A Dávid által mondott szavak ezek: – Így szólt az Úr az én Uramhoz ülj azén jobbomra, amíg ellenségeidet lábaidhoz nem teszem zsámolyul. Erejének pálcáját kibocsátotta az Úr neked Sionból, uralkodjál ellenségeid közepette, veled van az uralom erődnek napján a szentek fényességében, méh(em)ből szültelek téged a hajnalcsillag előtt. Az Úr megesküdött és nem bánja meg, pap vagy minden időkre Melkizedek rendje szerint. Jobbodon áll az Úr: haragja napján királyokat zúz össze, ítéletet tart a nemzetek között, mindent lerombol. Útközben a patakból iszik, ezért emeli magasba fejét (vö: LXX. Zsolt 109, 1-7).

XXXIII.(33.) 1. Nem ismeretlen előttem, hogy ezt a zsoltárt Ezékiás királyra merészelitek érteni; és hogy tévedtek, azt a következő szavakból azonnal bizonyítom nektek: „Az Úr megesküdött és nem bánja meg” – mint mondja, majd a továbbiakban – „pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint” (Zsolt 109); meg ami ezek után és ezek előtt olvasható. Ezekiás nem volt pap, sem Isten örök időkre rendelt papja, ennek még ti sem mertek ellentmondani. Maguk a szavak fejezik ki, hogy a mi Jézusunkról beszélnek, de a ti fületek eldugult, szívetek megkeményedett (vö: Iz 6, 10). 2. Mert az, hogy „az Úr megesküdött és nem bánja meg, pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint" (azt akarja mondani): hitetlenségetek miatt esküdött meg az Isten, és főpapját Melkizedek rendje szerintinek nyilatkoztatta ki; mert ahogyan Melkizedek a Mózes által megírtak szerint a Magasságbeli papja volt, a körülmetéletlenek közül való pap, aki a neki tizedet adó körülmetélt Ábrahámot megáldotta; ugyanúgy az ő örök papja, akit a szent szellem Úrnak nevezett, akit az Isten a körülmetéletlennek nyilatkoztatott ki, bár körülmetéltek is elismerik őt, vagyis hisznek benne és áldását kérik, ő pedig elfogadja és megáldja őket. 3. Előbb megalázott embernek mondja, majd felmagasztalódik, mint erre a zsoltár befejező sora is céloz: „Útközben a patakból iszik,” – majd hozzáteszi –, „ezért emeli magasba fejét”.

XXXIV.(34.) 1. Hogy pedig meggyőzzelek benneteket arról, hogy az írásokból semmit sem értettek meg, egy másik, szent szellemtől Dávidnak diktált zsoltárt is idézek, amely ugyan szerintetek Salamonról, egykori királyotokról szólt, bár ő a mi Krisztusunkról írja ezeket. A kifejezésbeli hasonlóságok miatt félreértettétek, mint ahogyan azt, ahol azt mondja: az Úr törvénye szeplőtelen (vö: Zsolt 18, 8), ti nem az ez utáni, jövőbeli törvényre értitek, hanem Mózesére –, noha az Isten azt kiáltja, hogy új törvényt és új szövetséget hoz. 2. Ahol ezt mondja: Isten, ítéletedet add a királynak (vö: Zsolt 71. 2) – és mert a király Salamon volt, ti állítjátok, hogy a zsoltár róla beszél, ám a zsoltár világos szavakkal a minden időkre szóló királyt hirdeti, vagyis Krisztusról szól. Krisztus ugyanis király, pap, Isten, Úr, angyal, ember, hadvezér, kő és megszületett gyermek, aki előbb szenvedett, majd felment az égbe, de ismét eljön dicsőségben, és meghirdették, hogy övé a minden időkre szóló királyság, mint ezt az összes írásból igazolom. 3. A zsoltáros szavait idézem, hogy amit mondok, meg is értsétek, mégpedig ezeket: „Isten, ítéleted add át a királynak, és rendelkezéseidet a király fiának, hogy ítélkezzen népem felett igazságosságban, és a szegényeid javára ítéljen. A hegyek hozzanak békét a népnek, a halmok igazságot. A nép szegényeinek ítél, és az alacsonysorsúak fiait megszabadítja, a rágalmazót megalázza. A Nappal együtt marad mindig, a Hold előtt nemzedékről nemzedékre. Leszáll, mint az eső a mezőre, mint a záporeső átitatja a földet. 4 Napjai alatt felkél az igazság, a béke gazdagsága, míg el nem tűnik a Hold. Tengertől tengerig fog uralkodni, a folyóktól egészen a földkerekség határáig. Leborulnak előtte az etiópok, és a nemzetek a földet nyalják. Tarzisz és a szigetek királyai ajándékot hoznak neki, az arabok és Sába királyai ajándékot hoznak neki, és hódolnak előtte a föld Összes királyai, és az összes nemzet szolgálni fogja őt; mert a szegényt megszabadította a hatalmastól, és az alacsonysorsút, kinek nem volt segítsége. 5. Kiemeli a szegényt és alacsonysorsút, a megalázottak lelkét megmenti. Az igazságtalanságtól és az uzsorától megmenti azok lelkét, ők pedig tisztelettel veszik körül nevét. És élni fog és adni fognak neki Arábia aranyából. Imával köszöntik mindenkor, és egész nap áldják öt. Az ég boltozata lesz ő a föld fölött és a hegyek fölé emelkedik. Libanon fölé magasodik gyümölcse, és városai felvirágoznak, mint a föld mezői. 6. Neve minden időkre áldott lesz, a Nap előtt megmarad mindenkor neve, benne nyer áldást a föld minden néptörzse, és minden nemzet boldognak vallja őt. Áldott az Úr, Izrael Istene, ki egedül tesz csodákat. Áldott dicsőségének neve minden időkre, és örökkön örökké, dicsősége töltse be az egész földet, Úgy legyen, úgy legyen.

 Ennek a zsoltárnak a végén, amit most elmondottam, ezek a szavak állnak: Dávidnak, Jessze fiának himnuszai itt befejeződnek. 7. Tudom, hogy Salamon nagy és híres király volt, akinek idejében megépült a jeruzsáleminek nevezett templom, de úgy tűnik, egyetlen egy dolog sem illik Salamonra azokból, amikről a zsoltár beszél. Nem hódoltak előtte az összes királyok, nem uralkodott a földkerekség határáig, ellenségei nem borultak le előtte a földet nyalva; sőt inkább azt merészelem mondani, megtette, amit a Királyok könyve megírt róla: asszonyai miatt Szidón bálványait imádta; ahogy ezt már nem teszik meg azok, akik a pogányok közül a megfeszített Jézus Krisztus által megismerték a mindenséget teremtő Istent, és minden gyötrelmet, szenvedést eltűrnek, egészen a halálig, de bálványimádásba nem esnek, még a bálványáldozatok ételeit sem eszik meg.

XXXV.(35.) 1. Trifón vette át a szót: – Pedig megbizonyosodtam róla, hogy sokan azok közül, akik szavaikban, megvallják Jézust, és magukat keresztényeknek mondják, megeszik a bálványáldozati ételeket, sőt azt is mondják, hogy ez semmit sem árt nekik.

2. Erre én így válaszoltam: – Azzal, hogy vannak olyan emberek, akik ugyan keresztényeknek vallják magukat, és a megfeszített Jézust Urnak és Krisztusnak vallják, de nem az ő tanítását tanítják, hanem a tévely szellemeiét, attól mi, akik Jézus Krisztusnak igaz és tiszta tanítását követjük, csak még hűségesebbek és még szilárdabbak leszünk az általa megígért reményben. Mert ő előre megmondotta, hogy mi fog majd történni nevében, és most ezek beteljesedését valóban látjuk. 3. Azt mondta ugyanis: Sokan jönnek majd az én nevemben, kívülről bárány bőrét magukra öltve, de belülről ragadozó farkasok (vö: Mt 7, 15); és: Lesznek szakadások és elpártolások (1 Kor 11, 19): vagy Óvakodjatok a hamis profétáktól, akik majd hozzátok jönnek kívülről bárány bőrét öltve magukra, de belül ragadozó farkasok (vö: Mt 7, 15); továbbá: Sok hamis Krisztus és hamis apostol lép fel, a hívők közül sokakat tévedésbe visznek (vö: Mt 24, 11). 4. Sokan vannak tehát és voltak, férfiak, barátaim, akik istentelen és káromló dolgokat, mondását és megtételét tanították. Jézus nevében jöttek, de mi azzal a névvel jelöltük meg őket, akitől egy-egy tan vagy nézet eredt. 5. Más és más módon tanították a mindenség alkotójának, a tőle eredő próféciákban hirdetett, eljövendő Krisztusnak, és Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének káromlását. Közülük eggyel sem vagyunk közösségben, mert istentagadók és vallástalanok, igazságtalanoknak és a törvény elvetőinek tartjuk őket, Jézust nem tisztelik, csupán a nevét vallják meg. 6. Keresztényeknek mondják magukat, de olyan formában azok, amint ahogy a pogányok felírják az Isten nevét az emberi kéz alkotásaira, és törvénytelen, istentelen beavató szertartásokon részt vesznek. Vannak közöttük olyanok, akiket markionitáknak hívunk, másokat valentiniánusoknak vagy bazilidiánusoknak, vagy szaturniliánusoknak, és másokat más elnevezéssel illetünk, mindegyiket a tanítás alapítójának nevéről, éppúgy, mint ahogyan az egyes filozófusokat –, mert mint az elején mondottam, ezeknél is a tanítás atyjától kapta nevét az a filozófia, amelyik mellett valaki elkötelezi magát. 7. Mindezekből, mint már mondottam, meggyőződtünk róla, hogy Jézus ismerte azt, ami történni fog utána, és sok minden másból is, amit előre megmondott, hogy a benne hívőkkel és az őt Krisztusnak vallókkal meg fog történni. El is szenvedjük mindazt, amikor hozzátartozóink törnek vesztünkre, megmondta, hogy ez fog történni velünk, hogy szavaiban és tetteiben semmi kivetnivalót ne találhassunk. 8. Ezért értetek, meg mindenki más emberért, akik gyűlölnek bennünket, mi imádkozunk, hogy miénkhez hasonlóra változzon gondolkodástok, tettei, a neve által most végbemenő csodái, tanításának igéi és a róla megjövendölt dolgok miatt őt, aki szeplőtelen és mindenben kifogástalan, a Jézus Krisztust ne káromoljátok, hanem higgyetek benne, hogy elnyerjétek az üdvösséget az ő dicsőséges második eljövetelekor, és ne ítéljen benneteket a tűzre.

XXXVI.(36.) 1. Mire ő így felelt: – Legyen úgy, mint mondottad, hogy megjövendölték Krisztus szenvedését, hogy kőnek nevezték őt, és csak az első eljövetele után lesz dicsőséges, de ebben szenvedőként jelenik meg a meghirdetés szerint, és majd el fog jönni, mint mindenek bírája, és minden időkre király lesz és pap. Igazold hát nekünk, hogy valóban ő az, akiről ezeket megjövendölték!

2. Ahogy akarod, Trifón, eljutunk majd oda is, hogy ezeket kívánságod szerint igazolni fogom a megfelelő helyen – mondottam. De most te egyezz bele, hogy először én idézzem fel azokat a jövendöléseket, melyeket akarok, annak igazolására, hogy a Krisztust Istennek, a hatalmasságok és Jákob Urának is nevezi őt a szent szellem hasonlatban, bár a ti írásmagyarázóitok, mint Isten kiáltja, értetlenek (vö: Jer 4, 22), mert azt állítják, hogy nem Krisztusról mondotta, hanem Salamonról, mikoris a tanúság sátrát az általa épített templomba bevitte. 3. Dávid zsoltára ugyanis így szól: Az Úré a föld, és mindaz, ami betölti; a földkerekség és minden lakója. Ő alapozta a tengerekre, megépítette a folyók felett. Ki mehet fel az Úr hegyére? Vagy ki állhat meg az ő szent helyén? Az ártatlan kezű és tisztaszívű, aki lelkét nem adja hiábavalóságokra, aki nem esküszik hamisan szomszédja ellen. 4. Az ilyen áldást nyer az Úrtól, irgalmasságot üdvözítő Istenétől. Ez az istenkeresők nemzedéke, akik Jákob Istenének arcát keresik. Nyissátok meg kapuitokat, fejedelmek, táruljatok fel örök kapuk, és bevonul a dicsőség királya. Kicsoda ő, a dicsőség királya? Az erős Úr, a csatában verhetetlen. Nyissátok meg a kapuitokat, fejedelmek, táruljatok fel örök kapuk, és bevonul a dicsőség királya. Kicsoda ő, a dicsőség királya? A hatalmasságok Ura, ő a dicsőség királya (vö. Zsolt 23, 1-10).

5. Azt már igazoltam, hogy a hatalmasságok Ura nem Salamon; hanem amikor a mi Krisztusunk feltámadt a halottak közül, és felment az égbe, az egekbe az Istentől rendelt fejedelmek parancsot kaptak, hogy nyissák meg az egek kapuit, hogy bevonuljon ő, aki a dicsőség királya, és felmenvén az Atya jobbjára ült, míg ellenségeit lábai alá nem teszi zsámolyul, mint az egy másik zsoltárból világosan kiderül. 6. Mivel a mennyei fejedelmek nem szép, tiszteletet parancsoló külsőben látták, ezért dicstelennek tartották, nem ismerték fel, ezért kérdezgették: „Kicsoda ő, a dicsőség királya?”. Akkor a szent szellem, vagy az Atya, vagy éppen saját személyében így válaszolt meg nekik: „A hatalmasságok Ura, ő a dicsőség királya". Dehát sem Salamonról, aki ugyan dicsőséges király volt, sem a tanúság sátoráról, sem a jeruzsálemi templom ajtónállói bármelyikéről senki ezt nem merné mondani: „Kicsoda ő, a dicsőség királya?”. Ezt igazán mindenki beismerheti.

XXXVII.(37.) 1. A negyvenhatodik zsoltár diapszalmája ezt mondja Krisztusról: Fölment az Isten örömrivalgásban, az Úr a harsona szavában. Énekeljetek zsoltárt az Istenünknek, énekeljetek zsoltárt; énekeljetek zsoltárt a királyunknak, énekeljetek zsoltárt; mert az Isten az egész föld királya; énekeljetek zsoltárt mesteri módon. Uralkodik az Isten a nemzetetek felett, szent trónján ül az Isten. A népek fejedelmei Ábrahám Istenénél gyűltek össze, mert a föld hatalmasságait Isten szerfölött felmagasztalta (vö. Zsolt 46, 6-10). 2. A kilencvennyolcadik zsoltárban pedig így korhol benneteket a szent szellem, mert azt, akit nem akartok királynak, azt Sámuel, Áron, Mózes meg a többiek királyának és Urának nyilvánítja. 3. A zsoltár szavai ezek: „Az Úr uralkodik, a népek haragban égnek, ő a kerubok felett ül, reszkessen a föld. Az Úr Sionban nagy, és fenséges minden nép fölött.  Megvallják a te nagy nevedet, mert rettenetes és szent az, a király fensége szereti az ítéletet. Te szabtad meg a rend alapjait, Jákobban az ítéleteket és a rendelkezéseket te hoztad. Magasztaljátok az Urat, a mi Istenünket, és boruljatok le lábának zsámolyához, mert Ő szent. 4. Mózes és Áron a papjai között, Sámuel is azok között, kik lehívják nevét. Hívják (mondja az Írás) az Urat, és ő meghallgatja őket. A felhőoszlopból beszélt hozzájuk, hogy megőrizzék az ő tanúságait, és a rendelkezéseket, amiket nekik adott. Uram, mi Istenünk, te meghallgatsz bennünket; Isten, te, aki közel voltál hozzájuk, de keményen megbüntetted ellenszegüléseiket. Magasztaljátok az Urat, a mi Istenünket, boruljatok le hegyén, mert szent Úr a mi Istenünk” (vö. Zsolt 98, 5-9).

XXXVIII.(38.) 1. Erre Trifón azt mondotta: – Ó ember, valóban a jó úton járunk, amikor ami tanítóinkat követjük, kik törvényként megparancsolták, hogy közületek senkivel se kezdjünk beszélgetést. Mert te annyi istenkáromlást mondottál, amikor próbáltál minket meggyőzni arról, hogy ez a megfeszített Mózessel és Áronnal együtt volt, mivelhogy Ő beszélt hozzájuk a felhőoszlopban, aki azután emberré lett, megfeszítették és felment az égbe, de ismét megjelenik a földön, és imádni kell őt.

2. Mire én ezt válaszoltam: – Jól tudom azt –, amit az Isten Igéje is megmondott –, hogy a mindenséget megalkotó és mindenható Isten nagy bölcsessége rejtve van előttetek (vö. Iz 29, 14). Miért is törekedjek együttérezni veletek, kik ezeket a szavaimat felfogástoktól idegennek tartjátok? Legfeljebb azért, hogy az ítélet napján bűntelen maradjak. Most pedig még meglepőbbnek tűnő beszédet halljatok! De ne jöjjetek zavarba, hanem továbbra is törekedjetek élénk figyelemmel hallgatni, fontoljátok meg szavaimat, állítsátok csak szembe tanítóitok hagyományával, bár ők az Istentől való, prófétai Szellem által igazolt dolgokat képtelenek megérteni, inkább csak a maguk tanítását akarják továbbadni. 3. Így a negyvennegyedik zsoltárban hasonlóképpen Krisztusról beszél:

Szívem örvendetes szavakat áraszt, elmondom tetteimet a királynak. Nyelvem, mint a gyorsíró íróvesszeje. Szépséged szebb az emberek fiaiénál, ajkaidon kegyelem ömlik el, ezért áldott meg tégedet az Isten mindörökre. Kösd fel kardodat csípődre, te hatalmas! Szépségedben, fenségedben indulj el, menj és uralkodj az igazság, a szelídség és az igazságosság érdekében. Csodálatosan vezet téged jobbod. Nyílvesszőid hegyesek, te hatalmas, népek földre hullnak előtted, szívükben a király ellenségei. 4. Trónod az Isten, mindörökre áll, kormányzó pálca a te királyi pálcád. Szeretted az igazságosságot és gyűlölted a törvényszegést, ezért kent fel tégedet az Isten, a te Istened az ujjongás olajával társaid felett. Mirrha, áloé- és kasszia illatot áraszt öltözeted, elefántcsont palotáidból, ahol vígság vesz körül. Királylányok vannak tiszteletedre, jobbodon áll a királyné arannyal átszőtt ruhában, felékesítve. Hallgass rám leányom, és láss, hajtsd ide füledet, felejtsd el népedet, atyai házadat. Szépséged a király kívánja, mert ő a te Urad, aki előtt hódolnak 5. Türosz leányai is ajándékaikkal. Arcodat látni kívánják a nép gazdagjai. Minden ékesség a király leányán van, arany ékszereit viseli, pompázik. Átviszik a királyhoz szüzek kíséretében, hozzátartozói átviszik neked. Átviszik örvendezésben és ujjongásban, átviszik a király templomába. Atyáid helyett fiaid születnek, fejedelmek lesznek az egész földön. Megemlékezem nevedről minden nemzedéken át, ezért a népek megvallanak tégedet mindenkor és örökkön örökké (vö: Zsolt 44, 1-18).

XXXIX.(39.) 1. Ezért nem is csodálkozunk azon – mondottam –, hogy gyűlölet fog el benneteket, mikor ezeket megértjük, merthogy vádoljuk vele az örökké keményszívű gondolkodástokat. Már Illés is, aki az Istennél van, így beszélt rólatok: Uram, a prófétákat megölik, áldozati helyeidet felforgatják; csak én maradtam meg egyedül, de lelkem ellen törnek. Mire Ő így felelt neki: Hétezer emberem van, akik nem hajtottak térdet Bálnak (vö: 1 Kit 19, 14.18). 2. Ahogyan akkor a hétezer emberért nem nyilvánult meg Isten haragja, éppúgy most sem jön el még az ítélet, mert tudja, hogy nap mint nap vannak olyanok, akik megismerkednek Krisztus nevével, és elhagyják a tévelygés útját; vannak olyanok, akik megkapják az ajándékokat, mindenki akkor, amikor méltóvá lett arra, és megvilágosodtak Jézus Krisztus neve által. Van, aki a megértés szellemét kapja meg, van aki a tanácsét, van aki az erőét, van aki a gyógyításét, van aki a jövőbelátásét, van aki a tanításét, és van aki az istenfélelemét (vö: Iz 11, 2).

3. Trifón itt közbeszólt: – Szeretnélek figyelmeztetni, hogy félreérted azokat, amiket mondasz. 4. Mire én ezt feleltem: – Hallgass meg, én nem beszélek félre, nem vagyok őrült! Mert a Krisztus mennybemenetele utáni időkről megjövendölték, hogy bennünket, akik a tévelygés fogságában voltunk, kivezet onnan, és megkapjuk ajándékait. Ezek a szavak azok: Magasba emelkedett, foglyul ejtette a fogságot, és ajándékokat adott az embereknek (vö: Zsolt 67, 19). 5. Mi tehát a magasságba emelkedő Krisztustól kapunk ajándékokat, de ti, akik magatok között bölcsek vagytok, és egymás szemében tudósok (vo:.1z 5, 21), amit mi a próféták szavaiból igazolunk, nem értitek meg, csak ajkatokkal tisztelitek Istent, és az ő Krisztusát; mi pedig cselekedeteinkben, gondolatainkban és szívünkben mindhalálig tiszteljük, mi, akik a teljes igazságot megtanultuk. 6. Ti pedig csak ezért vonakodtok megvallani, hogy ő a Krisztus - amit az írások igazolnak és mindaz, ami csoda az ő nevében történik, nehogy üldözzenek benneteket a hatalmasságok, akik a gonosz és megtévesztő szellem, a kígyó indítására nem szűnnek meg gyilkolni és üldözni azokat, akik Krisztus nevét megvallják, addig, amíg ő ismét el nem jön, és mindezeket lerombolja, majd kinek-kinek megfizet érdeme szerint.

7. Akkor közbeszólt Trifón: – Most már arra adj választ nekünk, hogy miért ő – akiről mondod, hogy keresztre feszítették és felment az égbe – az Isten Felkentje? Mert azt már eléggé meggyőzően igazoltad az írás elbeszéléseiből, hogy ezek szenvedő Krisztust hirdetnek, aki újra megjelenik dicsőségben, és minden időkre szóló királyságot kap minden nemzet felett, mivelhogy az összes királyság neki lesz alávetve; de azt igazold most nekünk, hogy valóban ő az!

 8. Erre én így válaszoltam: - Ennek igazolását már ismeri az, ó férfiak, aki nyitott fülekkel hallgattak, de abból is, amit ti mondottatok. Ám nehogy azt gondoljátok, hogy ez lehetetlen, és képtelen vagyok igazolására, amit kértek tőlem, megteszem ezt is, mint ígértem, de csak a megfelelő helyen, mert most arra térek át, ami beszédem menetébe beleilleszkedik.

XL.(40.) 1. A bárány titka, melynek feláldozását pászkaként parancsolta meg Isten, Krisztus előképe volt, akinek vérével a benne hívők megkenték házaikat, szavainak megfelelően, vagyis saját magukat azok, akik hisznek benne. Nemde az a teremtmény, Adám, akit Isten alkotott, az az Istentől beleadott leheletnek a lakhelye volt, amint mindnyájan tudjátok. És hogy ez a parancs is csak időleges volt, azt is igazolom. 2. A húsvéti bárány feláldozását sehol máshol nem rendelte el az Isten, mint csak ott ahol lehívják az ő nevét (vö: Mtör 16, 5s), tudván azt, hogy eljönnek azok a napok Krisztus halála után, amikor Jeruzsálem helye ellenségeitek kezére kerül, és akkor egyszerűen megszűnnek összes áldozataitok.

3. Megparancsolta a bárány egészének megsütését, ami jelképe volt annak a szenvedésnek, amit Krisztusnak a kereszten kell majd elszenvednie. A nyársra húzott bárány a kereszt alakjához hasonlóan néz ki, a függőleges szárát mutatja az állat alsó részétől a fejéig, a másik szárat a lapockacsontok adják, amire a bárány karjai függeszkednek.

 4. Ugyancsak a két bakot kellett a böjt napján feláldozni, melyek közül az egyiket kiűzték, a másikat feláldozták; szintén Krisztus két eljövetelét hirdette meg, az első, melyben Őt is kitaszítva kiszolgáltatták a nép vénei és papjai, öklükkel ütlegelték és halálra adták, a másodikban majd Jeruzsálem ugyanazon helyén elismeritek, hogy ő az, akit lebecsültetek, hogy ő az áldozat mindenkiért, aki csak megtért bűneiből, és azokért, akik azt a böjtöt tartják meg, amiről Izaiás beszél, hogy megoldotok minden igazságtalan bilincset, és megtartjátok mindazt, amit ott felsorol (vö: Iz 58, 6 köv), mint már idéztem nektek, és a Krisztusban hívők ezt tartják meg.

5. És hogy a két bakot, melyeknek feláldozását a böjt napján megparancsolta, éppenúgy nem volt szabad másutt, csak Jeruzsálemben feláldozni, jól tudjátok.

XLI.(41.) 1. A lisztláng áldozat is, férfiak – folytattam tovább –, ami a leprától megtisztultaknak volt előírva – az Hálaadás kenyerének előképe, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus szenvedésének emlékére cselekednünk parancsolt, amit ő a lelküket mindenféle gonoszságtól megtisztító emberekért elszenvedett, de benne hálát adunk Istennek is, hogy a világot és mindazt, ami benne van, megteremtette az emberért, továbbá azért is (hálát adunk benne), hogy a bűnből, amiben születtünk, kimentett bennünket; és végérvényesen megsemmisítette a fejedelmek és a hatalmasságok erejét, az Ő akarata szerinti szenvedése által. 2. Azokról az áldozatokról pedig, amelyeket ti ajánlotok fel neki, mint már említettem, Malakiás által – ki egyike a tizenkét prófétának – Isten ezeket mondotta: Akaratom nincs meg bennetek, mondja az Úr, áldozataitokat nem fogadom el kezetekből, mert napkelettől napnyugatig nevemet megdicsőítették a nemzetek között, és mindenütt tömjént áldoznak nevemnek, tiszta áldozatot, mivelhogy nagy a nevem a nemzetek között – mondja az Úr – míg ti megszentségtelenítitek azt (vö: Malak 1, 10.2). 3. Az áldozatokról, melyeket a nemzetek között mindenütt bemutatnak neki, vagyis a hálaadás kenyeréről, és a hálaadás kelyhéről, hasonlóképpen már előzőleg beszélt, amikor mondta, mi megdicsőítjük a nevét, ti pedig megszentségtelenítitek.

4. A körülmetélés parancsa, mely meghagyta minden újszülött körülmetélését a nyolcadik napon, szintén az igazi körülmetélkedésnek előképe, amellyel a tévelygéstől és a gonoszságtól metélkedünk körül Jézus Krisztus, a mi Urunk által, ki feltámadt a halottak közül a szombat utáni első napon. A szombat utáni első nap így minden nap között az első marad, bár a hét napjainak továbbszámolásával a nyolcadiknak is mondhatjuk, de megmarad elsőnek is.

XLII.(42.) 1. További hagyomány, hogy az a tizenkét csengő is, melynek a főpap talárjáról kellett lecsüngni, annak a tizenkét apostolnak a szimbóluma volt, akiket az örök főpap, Jézus Krisztus hatalma küldött szét, akiknek hangja – Isten és az ő Krisztusának dicsőségéből és kegyelméből – betöltötte az egész földet. Ezért mondotta Dávid: minden földre elhat hangjuk és a földkerekség határaira szavuk (vö: Zsolt 18, 5). És Izaiás is, mintha az apostolok személyében beszélne Krisztusról, akik a Felkentnek mondják, mert nem az ő beszédüknek hittek, hanem az őket elküldőnek erejében: Uram, ki hitte volna, ki bennünket hallgatott, és az Úr karja kinek mutatkozott meg, úgy beszéltünk előtte, mint a gyermek, mint a szomjas földben nőtt gyökér (vö: Iz 58,5-8), hozzá még a jövendölés már fentebb idézett első része. 3. Ezt pedig úgy mondja el, mintha sokak személyében szólana: „úgy beszéltünk előtte”, majd hozzáteszi „mint a gyermek”; és ez azt jelenti, hogy akik még gonoszokként hallgatták őt, azok később parancsainak alávetették magukat, mindnyájan olyanok lettek, mint egy gyermek. Így látjuk a testet is, sok tagját kell megszámlálni, az egészet nevezik egynek és testnek. Ahogy a nép vagy a tanács is, számszerűleg sok emberből áll, de mégis egy dolog az, egy kifejezéssel illetik és jelölik. 4. Így én is megannyi mást és mindegyiket sorra vehetném, amit csak Mózes elrendelt, férfiak, és igazolnám, hogy ez mind csak előkép, jelkép és ígérete mindannak, ami Krisztus által megvalósult, egyrészt, hogy ezekből a benne hívők őt elismerjék, másrészt pedig ezekből azokat is megismerjék, amit Krisztus tenni fog. Ezért a már felsoroltakat elegendőnek is tartom egyelőre, és rátérek arra, ami beszédem menete szerint most következik.

XLIII.(43.) 1. Ahogy Ábrahámmal kezdődik a körülmetélkedés, és Mózessel a szombat, az áldozatok, a felajánlások, és az ünnepek, (amint ezt kimutattuk, Isten mindezeket népetek keményszívűsége miatt rendelte el); úgy be kell végződnie ezeknek az Atya akaratából abban, aki Ábrahám nemzetségéből, Júda törzséből, Dávid leszármazottjaként a szűztől született, nevezetesen a Krisztusban, az Isten Fiában; aki hirdettetik, mint a jövendő örök törvény, az új szövetség az egész világnak, mint ezt a próféciák már jelezték. 2. Mi, akik általa tértünk az Istenhez, nem ezt a test szerinti körülmetélkedést kaptuk, hanem a szellemit, amit Hénok és a hozzá hasonlóak tartottak; a keresztségben Isten irgalmából vesszük fel ezt, mert bűnösök voltunk, de mindenki számára megvan a lehetőség elnyeréséhez.

3. Most érkeztem el arra a pontra, hogy születése titkáról beszéljek, azért szólok róla. Izaiás azt mondotta Jézus nemzetségéről, hogy embereknek elbeszélhetetlen az, így mondja, mint már előbb is idéztem: Nemzedékét ugyan ki tartja számon? Mert életét kitépték a földből, és népem törvényszegései miatt jutott a halálba (vb: Iz 53, 8). A prófétai Szellem mondotta, hogy akinek nemzedékét nem lehet elbeszélni, annak majd meg kell halnia, hogy sebei által gyógyuljunk meg mi, bűnös emberek. 4. Hogy a benne hívő emberek ismerjék világra születésének a módját is, ugyanazon Izaiás által, mint jövendő eseményt, így jövendöli meg: 5. Az Úr beszédet intézett Akázhoz, ezt mondotta: – Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár a mélységből, akár a magasból! Akáz ezt mondotta: – Nem kérek, nem kísértem az Urat. Izaiás ezt mondotta: – Halljátok hát, Dávid háza, nem elég nektek, hogy próbára teszitek az embereket, talán még az Istent is próbára teszitek? Ezért maga az Úr ad nektek jelet. Íme, a szűz méhében fogan; és fiút szül, Emmánuelnek fogják nevezni, vajat és mézet eszik. 6. Mielőtt megismerné és választaná a rosszat, és választja a jót; mert mielőtt még különbséget tudna tenni a gyermek a jó vagy a rossz között, elveti a gonoszat és a jót választja; mielőtt meg tudná a gyermek szólítani apját vagy anyját, elveszi Damaszkusz erejét, és Szamária hadi felszerelése az asszírok királya előtt lesz. Elfoglalják azt a földet, amelynek két királya téged most rettegésben tart; de terád és népedre, atyád házára olyan napokat hoz az Isten, amilyenek meg nem voltak rajtad, amióta elszakadt Efraim Júdától az asszírok királya miatt (vö: Iz 7, 10-16; 8,4; 7, 165). 7. Ábrahám test szerinti nemzetségében ugyanis senki sem született szűztől, de olyan sem volt, akiről valaha is ezt híresztelték volna, csak a mi Krisztusunkról; mint ez mindenki előtt világos. Mégis ti és a tanítóitok azt merészelitek mondani, hogy Izaiás nem azt írja, hogy „Íme szűz méhében hordja”, hanem hogy „Íme a fiatal nő méhében fogan és fiút szül”. A jövendölést pedig úgy értelmezitek, hogy az Ezekiás királyotokra vonatkozik, de hamarosan ellenetekre magyarázom ezt a helyet, és igazolom, hogy ez arra vonatkozik, akit mi Krisztusnak vallunk.

XLIV.(44.) 1. Mindenesetre miattatok én teljesen ártatlan maradok, ha arra törekszem, hogy a bizonyítással titeket meggyőzzelek. Ám ha ti megmaradtok keményszívűeknek, és a keresztényekre szabott halálbüntetés miatt ezeknek elfogadására gyengék vagytok, és így nem kívántok az igazsághoz csatlakozni, akkor nyilvánvalóan csak magatokat okolhatjátok. És megcsaljátok magatokat azzal, hogy Ábrahám test szerinti magjának és mindenképpen az ígéretek örököseinek tekintitek magatokat, mely megígért javakat Isten Felkentje által ad meg. 2. Mert senki sem nyerheti el ezeket, mégha őtőle származik is, azok kivételével, akik lelkületükben hasonlóak Ábrahám hitéhez, akik minden titkot megértenek, és én azt mondom, néhány parancs a helyes istentiszteletet és az igazságosság gyakorlását szolgálta, míg más parancsolatok és cselekmények Krisztus titkára vagy a ti keményszívűségetekre vonatkoznak. És hogy ez így is van, azt Ezekielben világosan megmondotta az Isten: Még ha Noé, Jákob vagy Dániel könyörögtek volna fiaikért és lányaikért, akkor sem teljesítette volna nekik (vő: Ezek 14, 20). 3. Ugyanez Izaiásnál is: Azt mondja az Úr, az Isten: akkor kimennek és látni fogják a vétkes emberek tagjait, férgük nem pusztul el, és tüzük ki nem alszik, látványossága lesznek minden testnek (vö: Iz 66, 24). 4. Mivelhogy ezt a reményt lelketekből kivetettétek, mielőbb meg kell ismernetek, milyen úton juttok el bűneitek bocsánatára, és a megígért javak öröklésének reményére, és nincsen más út ezen kívül, hogy megismerjétek Krisztust és a bűnök bocsánatára lemosdjatok az Izaiás által hirdetett fürdőben, és ezután bűntelenül éljetek.

XLV.(45.) 1. Ekkor megszólalt Trifón: – Azt hiszem mégiscsak meg kell szakítanom a beszédet, itt mondott szavaidat, mert meg kell vizsgálni azokat, de ne vágj elébe a kérdésnek, amit meg akarok vitatni, hanem előbb figyelj rám.

Mire én: – Kérdezd csak, amit akarsz, ahogyan az eszedbe jut. Majd akkor a kérdések és a válaszok után próbálom meg összegezni és kiegészíteni beszédemet.

Mire ő ezt kérdezte: – Mondd meg nekem, hogy akik Mózes törvénye és rendelkezései szerint élnek, Hénokhoz, Jákobhoz és Noéhoz hasonlóan fognak-e élni a halottak feltámadásakor vagy nem?

3. Erre én így válaszoltam neki: – Ó ember, feleletemet azzal kezdem, amit Ezekiel próféta mondott: – Még ha Noé, Dániel vagy Jákob könyörögtek volna fiaikért, akkor sem teljesítette volna nekik (vö: Ezek 14, 20), mivel mindegyik a maga igazsága mértéke szerint nyeri el az üdvösséget, ahogy azokról is ezt mondottam, akik Mózes törvénye szerint éltek. Mert Mózes törvénye is előírta annak megtartását, ami természete szerint jó és igaz, a helyes istentiszteletnek megfelel, bár ugyanúgy olyan dolgok megtartását is előírta, amit a nép keményszívűsége miatt rendelt el azoknak, kik ezen törvény alatt éltek. 4. Ezért mindazok, akik az egyetemes, a természetnek megfelelő és minden időkre érvényben levő rendelkezéseket megtartották, Isten előtt kedvesek, és a Krisztus általi feltámadásban is azok lesznek, miként azok is, akik azelőtt igazak voltak, Noé, Hénok és Jákob meg mások, együtt üdvözülnek azokkal, akik ezt a Krisztust elismerik Isten Fiának, aki a hajnalcsillag és a Hold előtt már volt, aki Dávidnak nemzetségéből származó szűztől megtestesült és született, ezért az üdvrendért, hogy a kezdettől fogva gonoszkodó kígyó meg a hozzá hasonlóvá lett angyalok rabságba kerüljenek, hogy a halál is megsemmisüljön, és azért, hogy ennek a Krisztusnak második eljövetelével a benne hívőktől az erényesen élőktől teljesen eltávozzon, ne legyen többé; mikor egyeseket büntetésül a ki nem alvó tűzre küld, a kárhozatra, addig mások szenvedésektől menten, romolhatatlanul, szomorúság nélkül, halhatatlanságban együtt éljenek.

XLVI.(46.) 1. És ha valaki még most is Mózes rendeleteivel összhangban akarna élni, és hisz ebben a megfeszített Jézusban is, elismeri őt az Isten Felkentjének, s hogy egyszerűen neki adatott minden ítélet, övé az örök királyság, az ilyenek üdvözülhetnek-e? – kérdezte tőlem.

2. Erre én azt mondottam: – Vizsgáljuk meg azt, vajon lehetséges-e mindazt megtartani most, amit Mózes elrendelt.

Erre ő így válaszolt: – Nem. Mert jól tudjuk – ahogy te is mondottad –, hogy a pászka bárányt másutt nem lehet feláldozni, sem az engesztelési napra előírt bakokat, éppúgy a többi áldozatot felajánlani máshol nem lehet.

Mire én: – Kérlek, mondd meg te magad, mit lehet megtartani. De azt hidd el nekem, hogy aki az örökérvényű rendelkezéseket és cselekményeket nem tartja meg, az egyáltalán nem üdvözülhet.

Mire ő: – Én azt mondom, hogy a szombatokat, a körülmetélkedést és a hónapokat képes megtartani, és meg tudunk mosakodni, ha olyat érintettünk, melyet Mózes tiltott, ugyanúgy a nemi érintkezés után.

3. Erre ezt válaszoltam: – Ábrahám, Izsák, Jákob, Noé és Jób, vagy mások, akik előttük és utánuk igazak voltak, itt Ábrahám feleségére, Sárára gondolok, Izsák Rebekájára, Jákob Rákhelére és Leájára, meg a többi ilyen asszonyra, Isten hűséges szolgájának, Mózesnek az anyjával bezárólag, akik mind nem vették figyelembe ezeket a törvényeket, ezekről azt gondolod, hogy nem üdvözültek?

Trifón ráfelelte: – Nemde körülmetélkedett Ábrahám és azok is, akik utána következtek?

4. Akkor én ezt mondtam: – Tudom, hogy Ábrahám körülmetélkedett, és utódai is, de hogy miért kapták a körülmetélkedést, azt a korábbiakban már annyiszor megmondottam; de ha nem győzött meg benneteket, amit erről mondtam, akkor fontoljuk meg újra az érvelést. Egészen Mózesig egyetlen igaz sem tartott meg semmit sem azokból, amiről vitatkoztunk, egyetlen parancsot nem kapott, hogy megtartsa, Ábrahám is csak a körülmetélkedésre kapott parancsot, mint ezt jól tudjátok.

– Valóban tudjuk – válaszolta –, és valljuk is, hogy ezek üdvözültek.

5. Majd folytattam: – Lássátok be tehát, hogy minden ilyen rendelkezést népetek keményszívűsége miatt hozott Isten Mózes által, hogy sokaságuk miatt minden cselekedetetekben szem előtt tartsátok az Istent, nehogy igazságtalanul és istentelenül kezdjetek cselekedni. Sőt azt is megparancsolta, hogy skarlátszínű bojtot kössetek magatokra, hogy ezek által se feledkezzetek meg az Istenről (vö: Mtör 22, 12); éppúgy kis tokokat is, és ezekben vékony szalagokon a lényeges előírásokat felírva hordjátok, miket mi mindenképpen szenteknek tartunk, hogy ezzel is arra serkentsen benneteket, hogy mindig gondotok legyen az Istenre (vö: Mtör 6, 8). De mégis neheztelt rátok, mert szívetekben a helyes istentisztelet legkisebb emlékét sem őrzitek. 6. Nem csekély azoknak a dolgoknak a száma, melyek Isten tiszteletére emlékeztetnek titeket, hogy ne legyetek bálványimádók, Illés idejében mégis megnevezte azoknak számát, akik nem hajtottak térdet Bál előtt, a számukat hétezernek mondotta (vö: 1Kir 19, 18). Izaiásnál azt is szemetekre hányja, hogy gyermekeiteket feláldoztátok a bálványoknak (vö: Iz 57, 4.5). 7. Mi a legkegyetlenebb kínzásokat szenvedjük el, mert nem mutatunk be áldozatot azoknak, akiknek korábban áldoztunk, s ha meg kell halnunk, örülünk, mert hiszünk abban, hogy Isten az ő Krisztusa által feltámaszt bennünket, romolhatatlanokká, a szenvedésektől mentesekké és halhatatlanokká alakít át bennünket, és jól tudjuk azt, hogy semmivel sem járulnak hozzá az igaz cselekedetekhez és a helyes istentisztelethez azok, amiket népetek keményszívűsége miatt előírt rendeleteknek.

XLVII.(47.) 1. Ismét Trifón vette át a szót: – Ha valaki elfogadná, hogy mindez igaz, és vallja, hogy Jézus a Krisztus, és így hisz benne és engedelmeskedik neki, de vágyik betartani Mózes törvényének parancsolatait, az ilyen meg lesz mentve? – kérdezte tőlem.

Mire én: – Véleményem szerint, Trifón, azt mondom, hogy meg lesz mentve az ilyen, hacsak nem erőszakolja másokra, befolyásolva őket, hogy gyakorolják ugyanazokat a szertartásokat, amint amelyeket ő, mondván, hogy nem üdvözülhet, ha ezeket, hozzá hasonlóan nem tartja meg, ahogyan te is a beszéd kezdetén tetted, mikor kijelentetted, hogy én sem üdvözülök, hacsak meg nem tartom Mózes előírásait.

2. Akkor ő: – Miért mondod azt: „Ahogy én látom, üdvözülni fog az ilyen”, talán vannak olyan keresztények is, akik más véleményen vannak?

Vannak, Trifón – feleltem –, vannak ugyanis olyanok, akik merészen megtagadják, hogy beszélgessenek, vagy étkezzenek e személyekkel. (azokkal, akik megtartják a törvényt is) Én nem értek egyet az ilyenekkel. Azért, mert ha [a zsidó megtértek] valamilyen gondolkodásmódbeli bizonytalanság miatt vágynak megtenni mindazt, ami Mózestől való, amennyire ez lehetséges, – amely parancsolatokat szerintem szívetek keménysége miatt rendeltek el –, ők ugyanakkor Krisztusba helyezik reményüket, és ha a minden időkre szóló, természeténél fogva igaz dolgokat és a helyes istentiszteletet megtartják a keresztényekkel, a hívekkel együtt élnek, és mint már említettem, nem kísérlik meg azokat magukhoz hasonlóvá tenni, a körülmetélkedésre bírni, sem a szombatok megülésére, semmi ilyesminek megtartására, azokat – véleményem szerint – el kell fogadni, vállalni kell velük a közösséget, mint testvérekkel és hasonló gondolkodásúakkal. 3. De ha valaki a nemzetségetekből, Trifón, azt állítaná, hogy hisz Krisztusban, és kényszeríteni akarná a pogányok közül a Krisztusban hívőket, hogy a Mózestől elrendelt törvény szerint éljenek minden szempontból, és nem vonják be őket a közösségbe, ugyanabba a közös életbe, az ilyeneket szintén nem tudom elfogadni. 4. Akik a törvény megtartásával is megvallják az Istentől jött Krisztust, azokról én azt mondom, hogy üdvözülnek; viszont az olyanok, akik megvallották és elismerték őt Krisztusnak, de valami oknál fogva megfordultak, hogy a Mózes törvényét betartsák, és megtagadják hogy Jézus a Felkent, és ha életük vége előtt nem változtatnának ezen, én nem hinném, hogy bármi módon is üdvözülnének, hacsak nem tartanak bűnbánatot a haláluk előtt. 5. Ugyanez mondható el Ábrahám magvából valókra, akik a törvény szerint élnek, és ebben a Krisztusban életük befejezéséig sem hisznek, szerintem éppúgy nem valószínű, hogy eljutnak az üdvösségre, (főképpen azok nem, akik a zsinagógákban átkozták és kiátkozzák ezt a Krisztust); és mindenki, aki csak eljut az üdvösségre, a tűzben való bűnhődéstől megmenekül. 6. Isten jósága és emberszeretete, gazdagságának mérhetetlen bősége azokon van, akik bűneikből megtérnek, amint Ezekiel próféta mondotta, igazak és bűntelenek az ő szemében (vö: Ezek 33, 12 20); akik pedig az igazságtalansággal és az istentelenséggel helyettesítik az istentiszteletet és az igaz cselekedeteket, azokat Ő is igaztalanokként, bűnösökként és istentelenekként tartja számon. Ezért mondotta a mi Urunk Jézus Krisztus: Amiben talállak titeket, abban ítéllek meg titeket.

XLVIII.(48.) 1. Ezekután Trifón szólt: – Immár hallottuk, hogy ezekről miként vélekedel, térj hát vissza a beszédnek arra a pontjára, ahol abbahagytad, és fejezd be. Különösnek találom, és teljes egészében igazolhatatlannak is tűnik előttem, mikor mondottad, hogy az idők kezdete előtt létezett Isten ez a Krisztus, majd embernek született, így ő nem ember az emberek közül; de nemcsak különösnek találom, hanem esztelenségnek is.

2. Mire én így válaszoltam: Tudom, hogy különösnek látszik, főképpen azoknak, akik a ti fajtátokból valók, akik az Isten szavát sem megtenni, sem megérteni nem akarjátok, csak a tanítóitokét, amint azt maga Isten kiáltja (vö: Iz 29, 15). Ugyanakkor, Trifón, tény, hogy ez az ember az Isten Felkentje, nem lehet tagadni, még ha nem is tudnám bizonyítani, hogy Ő valós Isten, aki azelőtt létezett, – mint a világmindenség Teremtőjének Fia –, hogy emberré lett a szűz által. 3. Minden felhozott igazolásból bebizonyosodott, minden kétséget kizáróan, hogy ő az Isten Felkentje, legyen bármilyen is, de ha én nem is tudnám igazolni, hogy ő annakelőtte is létezett, beleegyezett, hogy ember legyen, teste volt és érzései, az Atya akarata szerint, akkor is csupán csak azt mondhatjátok joggal, hogy én beszéltem tévesen, de még nem tagadhatjátok azt, hogy ő a Felkent, még ha az emberek között született embernek mutatkozott is, és mégha nem lehetne többet igazolni annál, hogy nyilvánvaló lett Krisztus által az Atya választása. 4. Mert vannak olyanok, barátaim, méghozzá közületek valók, akik elismerik, hogy Jézus a Krisztus, de azt állítják, hogy ő csak ember volt az emberek közül, én természetesen nem osztom nézetüket, akkor sem, ha látnám, hogy a nagyobb rész ennek megfelelően vélekedne, de Krisztus maga nem emberi tanok követését parancsolta meg nekünk, hanem azt, hogy annak higgyünk, amit a szent próféták hirdettek, és amit ő maga tanított.

XLIX.(49.) 1. Én úgy látom – mondotta Trifón –, akik őt embernek tartják, hogy kiválasztás útján lett fölkentté és ezáltal Krisztussá, valószínűbb dolgot állítanak, mint amit ti, és amit te is mondottál. A Felkentet mi mindannyian embertől született emberként várjuk, és amikor elérkezik, Illés fogja őt felkenni. Így ha egy ilyen jelenik meg, hogy a Fölkent, aki emberektől származó ember, azt teljes bizonysággal el kell hinni, de mivel még Illés nem jött el, ezért nem hinném, hogy ő a Krisztus.

2. Erre én kérdésben válaszoltam neki: – Nemde azt mondja az Ige Zakariás által, hogy Illés az Úr nagy és félelmetes napja előtt jön majd el (vö. Mai 4, 5)?

– Valóban – felelte rá. – Ha maga az Ige kényszerít annak megvallására, hogy Krisztusnak két eljövetelét hirdették meg előre, az első az, amikor szenvedőként, dicstelenül és elcsúfított külsőben jelenik meg; a második pedig az, amelyben dicsőségesen és mindenek bírájaként érkezik, amint azt az előbbiekben már megannyiszor igazoltam; nemde arra kell inkább gondolnunk, hogy az Isten Igéje azt hirdette, hogy a nagy és félelmetes napnak, vagyis a második eljövetelének lesz előfutára Illés ?

– Valóban – felelte rá.

3. – Ugyanúgy a mi Urunk is – mondottam –, tanításában ránk hagyta, mint jövő eseményt, beszélt Illés eljöveteléről, és mi hisszük, hogy ez meg fog történni, mikor az egekből dicsőségben érkezik a mi Urunk Jézus Krisztus, kinek első eljövetelét megelőzte a hírnök, Isten Illésben levő Szelleme, Jánosban, nemzetetek prófétájában, de utána már más próféta nem tűnt fel nálatok. Ő a Jordán folyónál ülve kiáltott: Én titeket vízben merítelek a megtérésre, de jön már az, aki erősebb nálam, kinek arra sem vagyok méltó, hogy a saruját hordozzam, ő majd Szent Szellembe és tűzbe merít be benneteket. Kezében van szórólapátja, kitakarítja szérűjét, a búzát csűrbe gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben égeti el (vö. Mt 3, 11s).

4. Ezt a prófétát Heródes királyotok börtönbe záratta, mert amikor ő születésnapi ünnepséget tartott, testvére leányának tánca annyira elbűvölte, hogy azt mondta neki, kérjen, amit csak akar. Akkor a leányának az anyja azt a tanácsot adta, hogy a börtönbe vetett János fejét kérje, és amikor ő ezt elkérte, a király parancsot adott, hogy hozzák el tálcán János fejét. 5. Ezért a mi Krisztusunk még a földi életben így szólt azokhoz, akik azt mondották, hogy a Krisztus előtt Illésnek kell eljönnie: Illés csakugyan eljön és helyreállít mindent, de én azt mondom nektek, hogy Illés már el is jött, de nem ismerték fel őt, hanem kényük-kedvük szerint bántak vele (vö. Mt 17, 12). És megírták azt is, a tanítványok akkor megértették, hogy ő Bemerítő Jánosról mondotta ezeket.

6. Itt közbevágott Trifón: – Különösnek tartom, mikor azt mondod, hogy Illésben is és Jánosban is ott volt a prófétai Szellem.

Erre én így válaszoltam: – Te nem úgy látod, hogy ez Jézussal (Józsué), Návé fiával is így volt, aki átvette a nép vezetését Mózes után, mikor Isten úgy rendelte Mózesnek, hogy kezét tegye fel Jézusra, és ezt mondta neki: A szellemből, amely benned van, átteszek őrá (vö. Szám 27, 18).

7. Mire ő: – Valóban.

– Ahogy akkor történt, amikor Mózes még az emberek között élt – mondottam –, hogy az Isten a Szellemből, mely Mózesben volt, áttett Jézusba, úgy Isten meg tudta tenni, hogy abból, ami Illésben volt egykor, áttett Jánosba is; ahogyan Krisztus első eljövetele nem volt dicsőséges, úgy az Illésben működő, mindenkor tisztító Szellemé sem, Krisztushoz hasonló volt első eljövetele, nem volt dicsőséges. 8. Rejtett kézzel harcol az Úr Amalek ellen (vö. Kiv 18, 8) – mint mondja (az írás), Amalek pedig elesett, ezt ti sem tagadjátok. Így Krisztus dicsőséges megjelenéséről mondja, hogy Amalek ellen fog harcolni; ez az értelme ezen szavaknak, hogy „rejtett kézzel harcol az Úr Amalek ellen.” Érthetitek rajta, hogy az Isten rejtett ereje volt a megfeszített Krisztusban, akitől rettegtek a démonok, az összes hatalmasságok és fejedelemségek a földön.

L.(50.) 1. Akkor Trifón vette át a szót: – Mint láthatod, vizsgálódásunk minden egyes részletéhez sok mindennel kapcsolatban megannyi ellenvetést teszek, éppen ezért én is kész vagyok, hogy megválaszoljak neked mindenre, amit csak kérdezel. De előbb válaszolj arra, mivel tudod igazolni, hogy más Isten is van a mindenség alkotóján kívül, majd pedig igazold azt is, hogy mi alapon tartod az ő szűztől való születését?

2. Mire én ezt mondottam: – Előbb engedd meg nekem, hogy felidézzem Izaiás jövendöléseinek szavait, melyek az előfutárról szólnak, aki a mi Urunk Jézus Krisztus előtt János, a keresztelő próféta volt.

– Megengedem – válaszolta.

3. Akkor én folytattam: Izaiás így beszélt az előfutár Jánosról: – Ezekiás azt mondta Izaiásnak: Az Úr jó szavakat szólt: Legyen béke és igazságosság az én napjaimban. És: vigasztaljátok meg népemet, papok, szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és vigasztaljátok őt, mert betelt megaláztatása. Bűne bocsánatot nyert, mert kettősen fogadta el az Úr kezéből bűnei büntetését. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek elő az Úr útját, tegyétek egyenessé Istenünk ösvényeit. Minden völgy legyen feltöltve, minden hegy és halom lehordva, minden egyenetlen legyen egyenessé, a lejtők egyenes utakká, és megjelenik az Úr dicsősége, és látni fogja minden test az Isten üdvösségét, mert az Úr mondotta. 4. Egy hang szólt: Kiálts! és azt mondottam: Mit kiáltsak? Minden test olyan, mint a mező, az ember minden dicsősége olyan, mint a mező virága. Kiszárad a mező, virága lehullik, de az Úr szava minden időkre megmarad. Menj fel egy hegre, és hirdess örömhírt Sionnak. Emeld fel erőben hangodat te, aki örömhírt hirdetsz Jeruzsálemnek! Emelkedjetek fel, ne féljetek, mondd meg Júda városainak: íme, a ti Istenetek, az Úr íme erőben érkezik, karja hatalommal érkezik! Íme, vele van bére és a műve előtte. Mint a pásztor, gondozza nyáját, karjával összetereli a bárányokat, oltalmazza az anyajuhokat. 5. Ki méri meg kezével a vizet, az eget tenyerével, az egész földet ujjával? Ki mérte meg mérlegen a hegyeket, a dombokat a mérleg serpenyőiben? Ki ismeri az Úr gondolatát, ki volt tanácsadója, aki valami útmutatást adott neki? Vagy kihez ment ő tanácsért, és az eligazította őt? Vagy ki tanította az ítélethozatalra? Vagy az értelem útját ki mutatta meg neki? Minden nép olyan, mint a vízcsepp a vödörben, csak annyit számítanak, mint porszem a mérlegen, mint a kiköpött nyál annyit érnek. Tűz gyújtásra sem elég Libanon, nem elég az összes négylábú a véres áldozathoz, az összes nemzet semmi, semminek számítanak (vö.: Iz 39, 8-40, 17).

LI.(51.) 1. Amikor elhallgattam, Trifón szólalt meg: – Ó ember, minden prófétai szónak, amit csak idéztél, kettős értelme van, nem perdöntőek ahhoz, amit igazolni akarsz.

Erre én így válaszoltam: – Trifón, ha nem szűntek volna meg, és nemzeteteknek lennének prófétái ezen János után, akkor is kétértelműeknek gondolnátok a mondottakat? 2. Ha János valóban az előfutár volt, aki az embereket megtérésre szólította fel, Krisztus viszont, mikor még János a Jordánnál volt, eljöttével megszüntette a jövendölést és a keresztelést, ő már az örömhírt hirdette, arról beszélt, hogy közel van már a mennyek országa, és hogy sokat kell szenvednie az írástudóktól és a farizeusoktól, keresztre feszítik, de a harmadik napon feltámad, és újra Jeruzsálemben lesz, akkor majd a tanítványokkal ismét együtt fog inni és enni, és megjelenése közötti időben – mint már említettem –, előre megmondta, hogy lesznek eretnekségek és hamis próféták, akik az ő nevére hivatkoznak, mint látjuk, így is történt; hogyan lehet hát akkor azt kettősen értelmezni, amikor a tények győznek meg benneteket? 3. Azt is mondotta, hogy nemzetetekből nem támad már több próféta; arról pedig, hogy el fogják ismerni a régi időkben Istenről meghirdetett új szövetség megkötését, ami már megvalósult, merthogy ez Krisztus maga, így beszélt: A törvény és a próféták Keresztelő Jánosig vannak érvényben, őutána a mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok ragadják magukhoz azt. És ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg (vb.: Mt 11, 12-15).

LII.(52.) 1. Már Jákob pátriárka által is elhangzott a jövendölés, hogy Krisztusnak két eljövetele lesz; az is, hogy az elsőben majd szenvedni fog, hogy utána köztetek nem támad sem próféta, sem király, és hogy a nemzetek hinni fognak a szenvedő Krisztusban, meg várni fognak az ő második eljövetelére. A Szent Szellem csak hasonlatokban és rejtett módon beszélt ezekről; idézem azt, amit mondott: 2. Júda, téged dicsőítenek testvéreid, kezed ellenségeid nyakán lesz, atyád fiai meghajolnak előtted. Fiatal oroszlán lesz Júda, a zsákmány mellől kelsz fel, fiam, lenyugszol és elalszol, mint az oroszlán, mint a kölyökoroszlán. Ki merné felkelteni? Nem szűnik meg a fejedelem Júdából, és a vezér az ő ágyékától, míg el nem jön, aki fenn van tartva neki, rá várnak a nemzetek, a szőlőtőhöz köti meg csikóját, és az indához szamarának csikóját, borban mossa meg stóláját, a szőlő vérében ruháját. Villog szeme a bortól, foga fehér, mint a tej (vö.: Ter 49, 8-12).

3. Népetek között mindaddig nem hiányzott sem a próféta, sem a vezér, míg Jézus Krisztus el nem jött és nem szenvedett, szégyen nélkül nem is mernétek mondani, és igazolni sem tudjátok. Heródesről is, akinek uralkodása után szenvedett ő, azt beszélitek, askalonita; bár állítjátok azt, hogy Mózes törvénye szerint népeteknek volt főpapja, aki az áldozati adományokat felajánlja, és a többi törvénybeli előírásokra is felügyel, valamint próféták is követték egymást egészen Jánosig. Azt mondjátok, most úgy vagytok, mint mikor népeteket a pusztává tett földről a szent edényekkel együtt Babilonba hurcolták, de akkor sem hiányzott közületek a próféta, aki népetek ura, vezére és fejedelme volt. A Szellem pedig, ki jelen volt a prófétákban, királyokat kent fel és iktatott be nektek. 4. De Jézus, a mi Krisztusunk, a ti népetek között való megjelenése és halála után már nem támadt több próféta és most sincs, saját országotok is megszűnt, földetek pusztasággá lett, és mint a csőszkunyhó, elhagyottá. Amit pedig az Ige Jákob által mondott, hogy „őrá várnak a nemzetek”, jelképesen az Ő két megjelenését jelzi, hogy a nemzetek hinni fognak benne, amit már ti is láthattok; merthogy az összes nemzet közül vannak olyanok, melyek a Krisztusba vetett hit által eljutottak a helyes istentiszteletre, igazakká lettek, és várják az ő második eljövetelét.

LIII.(53.) 1. Az pedig, hogy „a szőlőtőhöz köti meg csikóját, és az indához, szamarának csikóját”, jelzi azt az eseményt, amit ő megtett az első eljövetelekor, de annak is előre jelzése volt, hogy a nemzetek éppúgy hinni fognak benne. Ők ugyanis olyanok voltak, mint a nyeregbe és igába nem tört csikók egészen addig, amíg Krisztus el nem jött, és szétküldött tanítványai által nem tanította őket; most viselik tanításának igáját, és hátukra málházva mindent elviselnek a várt dolgok, a tőle megígért javak miatt. 2. És ő, a mi Urunk, Jézus Krisztus egy szamáron, melyet csikajával együtt kötöttek meg azon a betfagéi úton, akart bevonulni Jeruzsálembe, megparancsolta tanítványainak, hogy ezt az állatot vezessék oda hozzá, felült rá és így vonult be Jeruzsálembe. Mint azt megjövendölték, hogy Krisztus ezt fogja tenni, ő meg is tette, és tudjuk, hogy ezt cselekedve kinyilvánította, hogy ő a Krisztus. Igazolni lehet az írásokból, hogy mindez megtörtént, de ti továbbra is keményszívűek maradtok.

3. Zakariás által, aki egyike a tizenkét prófétának, ugyanennek megtörténtét jövendölte meg, ezen szavakban: Örvendezz Sion leánya, ujjongj és hirdesd, Jeruzsálem leánya: Íme, királyod érkezik, aki igazságot szolgáltat neked, szelíden és szerényen jön, teherhordó állaton, szamárcsikón ül (vö: Zak 9, 9). 4. Ezt a teherhordó szamarat és csikaját Jákob pátriárkánál is említette a prófétai Szellem, hogy majd az ő használatára lesznek, mint meg is parancsolta tanítványainak, ahogy már mondottam, vezessék hozzá mindkét állatot; ezekkel előre meghirdette, hogy a zsinagógából kikerülő követői együtt lesznek azokkal, akik a nemzetek közül fognak hinni benne. Mert ahogyan a nemzetek közül valók jelképe a nyeregbe nem tört csikó volt, úgy népetek a teherhordó állat, mivelhogy viselitek a próféták által rátok rótt törvényt. 4. Zakariás próféta által azt is megjövendölte, hogy ezt a Krisztust meg fogják ölni, tanítványai pedig szétszélednek, ahogy ez meg is történt. Mert miután őt megölték, az addig vele levő tanítványok mind szétszéledtek, mígnem feltámadt a halálból és meggyőzte őket arról, hogy a jövendölések szerint ezeket kellett elszenvednie; azok pedig elfogadták, és elmentek az egész földkerekségre, hogy ezeket tanítsák. 6. Minket is ők erősítettek meg a hitben, és lettünk az ő tanítványai, mivel megbizonyosodtunk a prófétákból és azokból, amiket látunk, hogy az egész földkerekségen annak a megfeszítettnek nevében tisztelik az Istent. És a Zakariás által mondottak a következők: Kard, támadj a pásztoromra, népemnek férfiára, – mondja a seregek Ura, sújts le a pásztorra és szétszélednek a juhok (vö: Zak 13, 7).

LIV.(54.) 1. Amit pedig Mózes mondott el, amit Jákob pátriárka megjövendölt, hogy „borban mossa meg stóláját, szőlő vérében ruháját”, azzal arra utalt, hogy vérével mossa le azokat, akik hinni fognak benne. Stólájának nevezte a Szent Szellem azokat, akik általa nyerik el bűneik bocsánatát, és ereje által mindig is jelen van bennük, de nyilvánvalóan csak a második eljövetelében lesz jelen. 2. A szőlő véréről beszél az Ige, mintegy művészi kifejezéssel arra világít rá, hogy Krisztusnak nem emberi magtól való vére van, hanem az Isten erejéből való. Ahogy a szőlő vérét sem az ember nemzi, hanem Isten hozza létre, úgy Krisztus vére sem emberi magtól való lesz, hanem hogy Isten erejéből való, arra előzetesen célzott. És a most idézett jövendölés, férfiak, azt igazolja, hogy Krisztus nem az emberek közül, és nem a szokásos emberi módon született.

LV.(55.) 1. Erre Trifón így válaszolt: – Emlékezetben tartjuk magyarázatodat, ha majd más igazolásokkal is alátámasztod ezt a tanítást. Most már azonban annak bizonyításával kezdd eszmefuttatásodat, hogy a mindenség alkotóján kívül más Istent is vall a prófétai Szellem, de óvakodj attól, hogy Napról vagy a Holdról szót ejts, mert írva van, hagyta az Isten, hogy a pogányok istenekként imádják ezeket. Továbbá a próféták is gyakran használnak átvitt értelemben ilyen kifejezéseket: A te Istened az istenek Istene és az uralkodók Ura (vö: Mtörv 10, 17), ám megannyiszor hozzáteszi nagy, erős és félelmetes. 2. Ezekkel nem azt akarja mondani, hogy az istenek léteznek, hanem az Írás arra tanít ezzel bennünket, hogy a vélt istenek és uraságok egyetlen Ura a mindenséget teremtő Isten. A Szent Szellem azért mondja a szent Dávid által, hogy megcáfolja ezeket: A pogányok istenei, vélt istenek, démonoknak bálványképei, de nem istenek (vö: Zsolt 95, 5), és átkot mond azokra, akik ezeket készítik és imádják.

3. Mire én így szóltam: Én nem olyan bizonyítékokat akartam felhozni, Trifón, melyekről magam is tudom, hogy kárhoztatják az ilyeneket és efféléket imádókat, hanem olyanokat, amelyeknek senki sem tud ellentmondani. Különösnek tűnnek neked, bár mindennap felolvassátok ezeket, ezért ebből is meg kellene értenetek, hogy gonoszságtok miatt az Isten elrejtette előletek, hogy ne értsétek meg szavaiban rejlő bölcsességét, kivéve azokat, akiknek az ő nagylelkű irgalmasságából mint Izaiás mondotta (vö: Iz 1,9) magvat hagyott az üdvösségre, nehogy a ti nemzetségetek is úgy pusztuljon el, mint a Szodoma és Gomorra lakói; figyeljetek tehát arra, amit idézni fogok a Szentírásból, magyarázatra sem szorul, csak meghallgatásra.

LVI.(56.) I. Mózes, Isten áldott és hűséges szolgája elbeszéli, hogy a mamréi tölgynél Ábrahámnak megjelent Isten volt, két kísérő angyallal, kiket egy másik, mindig az ég fölötti lények között maradó, kit soha egyetlen ember nem látott, ki egyetlen emberrel nem beszélt, akit a mindenség Teremtőjének és Atyjának hívunk , küldött el Szodoma lakóinak megbüntetésére. 2. Ezeket mondotta ugyanis: Az Úr megjelent neki Mámbre tölgyfájánál, amikor az a nap delelőjekor sátrának ajtajában ült. Felemelte a szemét és látta, hogy három férfi áll ott előtte. Ahogy meglátta őket, sátra ajtajából eléjük sietett, a földig hajolt és így szólt… – így tovább egészen addig, hogy – Kora reggel felkelt Ábrahám, és elsietett arra a helyre, ahol az Úr előtt állt, Szodoma és Gomorra felé nézett, azok vidékére tekintett, és látta, hogy a földből tűz csap fel, úgy mint a kemence lángja (vö: Ter 18, 1k; 19, 7k). A többit elhagytam és megkérdeztem tőlük, hogy értették-e az elmondottakat.

3. Ők azt válaszolták, hogy megértették, a mondottaknak azonban semmi közük annak bizonyítására, hogy a mindenség Teremtőjén kívül akiről a Szent Szellem beszél más valaki az Isten vagy Úr.

4. Majd így folytattam: Amiket mondok, azzal próbállak meggyőzni titeket, akik értitek az írásokat, hogy más is van, akit a mindenség Teremtőjén kívül Istennek és Úrnak nevez, akinek angyal is a neve, mert a mindenség Teremtője aki fölött más Isten nincs küldi az emberekhez, amikor valamit meg akar hirdetni az embereknek.

Ismét idéztem az előbb elmondottakat és megkérdeztem Trifónt: – Úgy gondolod te is, hogy a mambrei tölgy alatt Ábrahámnak az Isten jelent meg?

– Valóban úgy – válaszolta rá.

5. – És az a három férfi egyike volt, – folytattam, – akiket a Szent Szellem elbeszélése szerint Ábrahám látott?

– Nem, semmiképpen – válaszolta ő –, hanem még e három férfi előtt jelent meg neki Isten, ez a három pedig, akiket az írás férfiaknak nevez, angyalok voltak; kettőt közülük Szodoma elpusztítására küldött, egy pedig megvitte az örömhírt Sárának, hogy fia lesz, ez volt a küldetése és annak teljesítése után távozott.

6. – Hogyan lehet az, hogy a három közül az egyiket, amelyik bent volt a sátorban – mondottam – és ezt mondta Sárának: Amely órákban visszatérek hozzád, Sárának fia lesz(vö: Ter 18, 10), és látjuk, hogy visszatérésekor Sárának megszületett a fia, és ezen a helyen a prófétai szó Istennek jelöli?!

De hogy egészen világos legyen, amit mondok, hallgassatok meg, hogy Mózes által mondottakban milyen kifejezéseket használ szó szerint: 7, Amikor pedig meglátta Sára, hogy Hágárnak, az egyiptombeli szolgálónak fia, akit ez Ábrahámnak szült, gúnyolódik az ő fiával, Izsákkal, így szólt Ábrahámhoz: Űzd el a szolgálót fiával együtt. Ennek a szolgának a fia nem örököl együtt az én fiammal, Izsákkal. Ábrahámnak igen nehezére esett ez a beszéd fiával kapcsolatban. Akkor az Isten így szólt Ábrahámhoz: Ne okozzon nehézséget neked a gyermek és a szolgáló sorsa. Mindenben, amit csak mond neked Sára, hallgass az ő szavára; mert Izsákról nevezik el majd utódaidat! (vö: 21, 9-12). 8. Megértettétek tehát, hogy azt, aki annakelőtte a tölgyfa alatt mondta, hogy visszatér, mivelhogy előre tudta, Ábrahámnak azt a tanácsot kell adni, amit Sára javasolt neki már, mint megíratott, vissza is tért, és Isten, amint az írás mondja ezekkel a szavakkal: „Akkor az Isten így szólt Ábrahámhoz. Ne okozzon nehézséget neked a gyermek és a szolgáló sorsa” kérdeztem őket.  

9. Trifon ezt a választ adta: Rendben van, de ebből nem igazoltad, hogy az Ábrahámnak és a többi pátriárkának, prófétának megjelent Istenen kívül van másik Isten is, hanem ezzel csak azt igazoltad nekünk, hogy nem helyes elgondolásod, mert a három, akik a sátorban Ábrahámnál voltak, mind angyalok voltak.

10. Itt újra én vettem át a szót: Ha az Írásokból nem is tudtam igazolni nektek, hogy ő egy azon három közül, és Isten, és angyal is a neve, mert mint már említettem, hírt visz mindazoknak, akiknek csak a mindenséget alkotó Isten általa üzenni akar; azt azonban helyénvaló lenne megértenetek, hogy az, aki a vele levő két angyallal együtt férfialakban jelent meg a földön Ábrahámnak, az ez volt és a világ teremtése előtti Isten, mint ezt egész népetek tartja.

Mindenképpen válaszolta ő , valóban így tartjuk ezideig mi is.

11. Majd ismét én beszéltem: Az Írásokhoz visszatérve most meg akarlak győzni benneteket arról, hogy azok róla mondják, megjelent Ábrahámnak, Izsáknak és Mózesnek, és úgy írnak róla, mint a mindenséget teremtő Istentől különböző Istenről, de én ezt számbelileg értem, és nem akaratára vonatkozóan. Állítom, hogy ő nem tett mást és nem beszélt mást, mint aminek megtételét és elmondását a világ Teremtője akarta, aki fölött nincs más Isten.

12. Mire Trifón: Inkább létezését bizonyítsd, hogy ebben egyetérthessünk veled. Ne arról beszéljél, hogy a mindenség alkotója mit tett és mondott, nem erről akarunk hallani tőled.

Akkor én ezt válaszoltam: Az írás, amit az imént idéztem nektek, világossá teszi számotokra, mégpedig ezek a szavak: Amikor a Nap megjelent a föld felett, Lót Szegórba ért, és az Úr Szodomára kénesőt bocsátott, és az Úrtól az égből tüzet, és elpusztította ezeket a városokat meg egész vidéküket (vö.: Ter 19, 23ss).

13. Erre a Trifónnal ottmaradtak közül a negyedik megszólalt: Mózes által az Ige a Szodomába lement két angyal közül az egyiket Úrnak szólította, de ezen kívül az Ábrahámnak megjelent Istent szükségképpen annak kell nevezni.

14. De nemcsak ezen megokolásból folytattam kell ezt tartanunk szükségképpen, hogy a mindenség Alkotóján kívül mást is Úrnak nevez a szent szellem. Nemcsak Mózes által, hanem Dávid által is, általa ugyanis ezeket mondotta: Így szólt az Úr azén Uramhoz, ülj az én jobbomra, amíg ellettségeidet lábad zsámolyául teszem (vö: Zsolt 109, 1); mint már ezt idéztem; vagy másutt más szavakban: A te trónod Isten, minden időkre áll. Kormányzó pálcád királyságod pálcája. Szeretted az igazságot és gyűlölted a törvényszegés, ezért kent fel tégedet az Isten, a te Istened az ujjongás Olajával társaid előtt (vő: Zsolt 44, 7). 15. Ha ti azt mondjátok, a Szent Szellem más valakit is Istennek és Úrnak mond a mindenség Atyján és az ő Felkentjén kívül, akkor miután én vállalkoztam annak bebizonyítására az Írásokból, hogy nem Szodomába elküldött két angyal egyikét mondja az írás Úrnak, hanem azt nevezi az Ábrahámnak megjelent Istennek, aki azokkal volt akkor feleljetek nekem ti.

16. Akkor Trifón szólalt meg: Igazold ezt nekünk, ahogy tudod, a nap már előrehaladt, mi meg az ilyen bizonyító válaszokra nem vagyunk felkészülve, mert ezzel soha nem foglalkoztunk, erről nem vitatkoztunk, nem hallgattunk olyat, aki ezt bizonyította volna. Különben téged sem hallgatnánk meg, ha nem idéznéd az egész írást, melyekből azt akarod bizonyítani, hogy a mindenséget alkotó Isten felett mást nem ismer!

17. Mire én így vettem át a szót: Mint tudjátok, az írás ezt mondja: Akkor az Isten így szólt Ábrahámhoz: „Miért nevet Sára azt mondván: hogy, én még valóban szülni is fogok? Már megöregedtem.” Van, ami lehetetlen az Úrnál? Jövő ilyenkor ezekben az órákban visszatérek hozzád, és Sárának fia lesz (vö: Ter 18, 13s); röviddel ezután: Felkeltek onnét, és a férfiak Szodoma és Gomorra irányába tekintettek. Ábrahám velük ment és elkísérte őket. Akkor az Úr így szólt: Nem rejtem én el Ábrahám elől, az én gyermekem elől, amit tenni fogok (vö: Ter 18, 16s); 18. majd ismét nem sokkal később ezt mondja: Ezt mondta az Úr: Szodoma és Gomorra felett beteltek a panaszkiáltások, bűnük nagyon súlyos. Lemegyek hát, és megnézem, hogy elkövették-e azt vagy nem, amit a hozzám feljutó kiáltásaik beteljesedtek-e, tudni akarom. Akkor a férfiak Szodoma felé fordultak és megérkeztek Szodomába. Ábrahám pedig megállt az Úr előtt, közelebb lépett Ábrahám és így szólt: Csak nem pusztítod el az igazat együtt az istentelenekkel? (vö: Ter 18, 20-23), és így tovább. Nekem úgy tűnik, nem kell leírni ugyanazt, amit már előzőleg, hanem azokat kell elolvasni, amelyekkel már érveltem Trifónnak és társainak. 19. Így folytattam tovább, akkor ezeket mondja: Ezután Isten eltávozott, miután befejezte beszédét Ábrahámmal majd ő is hazament. A két angyal este ért Szodomába. Lót éppen Szodoma kapujában ült (vö: Ter 18, 33s); így a továbbiakban egészen addig, hogy És az angyalok megfogták az ő kezét, és az ő feleségének kezét, és az ő lányainak kezét, mert az Úr meg akarta kímélni őt. 20. Amikor éjszaka lett, kivezették őket így szóltak hozzájuk: – Mentsd meg, mentsd meg a saját lelkedet! Ne tekints hátra, ne állj meg sehol ezen a vidéken, a hegyekben meg tudlak menteni, nehogy elragadjon valami baj. Lót ekkor így szólt hozzájuk: Kérlek, Uram, ha gyermeked irgalmat talált előtted, ki így felmagasztaltad az igazságosságot, megtetted velem, hogy lelkem életben maradt. De én a hegyekben nem tudok menekedni, nehogy utolérjen ott a baj, és én meghaljak. 21. Íme, itt ez a közeli város, hadd meneküljek oda, elég kicsi. Ott szeretnék meghúzódni, elég kicsi az, élni fog ott a lelkem. Ő így válaszolt neki: Íme csodálatos lesz személyem előtted ezen szavak után, mert nem pusztítom el azt a várost, amelyről beszélsz. De siess, hogy megmenekülj onnan, nem tudom véghezvinni tettemet addig, míg te nem érsz be oda. Ezért kapta meg ez a város a Szegór nevet. Amikor a nap megjelent a föld felett, Lót Szegórba ért, és az Úr Szodomára és Gomorrára kénesőt bocsátott, az Úrtól az égből tüzet, és elpusztította ezeket a városokat meg egész vidéküket (vö: Ter 19, 16-25).

22. Itt ismét elhallgattam, majd hozzátettem: Nos hát, barátaim, még mindig nem értitek, hogy a három közül az egyik Isten és Úr, szolgája annak, aki a mennyekben van, de a két angyalnak Ura? Ezek elmentek Szodomába, ő pedig hátramaradt és beszélt Ábrahámmal, és mint Mózes elmondja, a beszélgetés után elment, és Ábrahám is hazament. 23. Onnét elment, és nem az a két angyal beszélt Lóttal, hanem Ő volt az, mint ahogy az írás is erre utal, Úr ő és a mennyei Úrtól, azaz a mindenség alkotójától bocsátotta Szodomára és Gomorrára azt, amit az Ige sorol fel: „Az Úr Szodomára és Gomorrára kénesőt bocsátott, az Úrtól az égből tüzet”.

LVII.(57.) 1. Trifón végighallgatta magyarázatomat, majd megszólalt: Ez az írás valóban beismerésre kényszerít bennünket, egészen nyilvánvalóan mondja el, de nyugodtan állíthatjuk-e azt is, ami ehhez a szöveghez kapcsolódik, hogy ő megette azt, amit Ábrahám készített neki és elébe tett?!

2. Erre én így válaszoltam: Valóban azt írja, hogy ő evett. De mint hallottuk, arról a háromról mondja, hogy ettek, igaz nem csak arról a kettőről, kik angyalai az egekben is, mint ez világos előttünk. Esznek ők, de nem olyan ételeknek elköltését állítják róluk, mint amiket az emberek esznek, hanem a manna eledelét, amit atyáitok is ettek a pusztában, mint ezt az írás elbeszéli, hogy az angyalok kenyerét ették. Én azt mondanám, hogy az írás szerint, mely mondja, hogy ettek, úgy ették meg ők, ahogyan a tűz felemészt mindent, és semmiképpen sem lehet úgy érteni, hogy fogakkal és szájukkal ettek. Ezt egyiküktől sem állítanánk, képszerű beszédnek fogadjuk el, és igen kevés alkalommal használjuk.

3. Mire Trifón: Valóban lehetne egy jobb formában kifejezni az evés módját, azzal talán, hogy elköltötték, amit Ábrahám készített nekik, ezt úgy írták le, hogy megették. Ugyanígy van talán az is, hogy ő, aki Ábrahámnak megjelent Isten, a mindenséget megalkotó Istennek szolgája, szűztől született, és mindenkihez hasonló, szenvedő emberré lett, amint az előbbiekben mondottad.

4. Erre én így szóltam: Előbb engedd meg nekem, Trifón, hogy a sok közül ennek az alapvető tanításnak igazolását összegezzem, hogy ti magatok is lépésről lépésre követni tudjátok; és ezután adok választ kérdéseitekre.

– Tedd úgy, ahogy jónak látod – helyeselte – csak arra is térj ki, amit én kívántam hallani tőled.

LVIII.(58.) 1. Az írásokból hozok nektek idézeteket – folytattam –, beszédem kialakításában nem a mesteri szerkesztésre törekszem, hiszen erre nincs is tehetségem, merthogy Isten kegyelméből az írások megértése adatott meg nekem és az ő kegyelmétől indítva arra buzdítok mindenkit, hogy ebből szintén ingyen és bőségben részesedjen, és nehogy emiatt az ítéletkor a kárhozatra jussak, amelyet a mindenséget megalkotó Isten, az én Uram, Jézus Krisztus által fog véghezvinni.

2. Trifón közbeszólt: – A vallásossághoz illő módon teszed ezt, de én csak merő udvariaskodást látok abban, mikor azt mondod, hogy a mesterien megszerkesztett beszéd felépítést kerülöd.

– Ha te ezt így látod – vettem át a szót –, én sem tiltakozom ellene; de mindenekelőtt csak arra törekszem, hogy igazmondónak bizonyuljak; és ha én ennek megfelelően viszem végig bizonyítékaimat, változtass gondolkodásmódodon!

– Beszélj tehát! – mondotta.

3. Testvéreim – kezdtem bele – ugyancsak Mózes írásaiban találjuk, hogy azt a valakit, aki megjelent a pátriárkáknak, Istennek szólították (vö.: Ter 31, 10), de nevezik őt még angyalnak és Úrnak is, kit úgy ismertek meg, mint a mindenség Atyjának szolgáját – amint ezt már az előbbiekben is láthattátok, – és megannyi érvelésben mindezt már határozottan elfogadtátok. 4. Az Isten Igéje Mózes által elmondja azt, amit Jákobbal, Ábrahám unokájával történt, ezen szavakkal: Történt, hogy a juhok foganása idejében a szemem előtt láttam ezt álmomban: Íme a bakok és a kosok, amelyek a kecskéket és a juhokat űzőbe vették foltosak, tarkák, csíkosak és pettyesek voltak, és így szólt hozzám az Isten angyala álmomban: – Jákob, Jákob! 5. Mire én így szóltam: Mit akarsz, Uram?” Ő így felelt: – Emeld fel szemeidet és lásd a bakokat és a kosokat, amelyek a juhokat és a kecskéket űzőbe veszik, mind foltosak, tarkák, csíkosak és pettyesek. Én láttam ugyanis, mit tett veled Lábán. Én az Isten vagyok, aki megjelent neked Isten helyén, ahol te fölkentél nekem egy emlékkövet és fogadalmat tettél ott. Most menj, távoz el erről a földről, menj vissza nemzetséged földjére, és én veled leszek (vö.: Ter 31, l0ss).

6. Ismét egy másik helyen ezeket mondja Jákobról: Még azon az éjszakán felkelt, vette két feleségét, két szolgálóját tizenegy gyermekét és átkelt a Jabbók gázlóján. Fogta és átvezette őket a folyón, és átvitte minden vagyonát, Jákob egyedül maradt odaát. Akkor az angyal küzdött vele egészen hajnalig; mikor látta, hogy nem tudja őt legyőzni, megérintette csípőjének inát, úgy hogy Jákob csípőjének ina kificamodott mikor vele küzdött. Akkor így szólt hozzá: – Engedjél el, mert már közeledik a hajnal. 7. Mire ő ezt mondotta: – Nem engedlek el, amíg meg nem áldasz! Akkor így szólt hozzá: Mi a te neved? Ezt válaszolta: – Jákob. Akkor így szólt hozzá: – Ezentúl ne Jákobnak hívjanak, hanem Izrael lesz a neved, mert megküzdöttél az Istennel; és hatalmas leszel ezáltal az emberek között. Jákob erre megkérdezte és mondta: – Tárd fel előttem nevedet ! Ő így válaszolt: – Miért kérdezed a nevemet? – és megáldotta őt. Jákob elnevezte a helyet „Isten látásának", mert: színről színre láttam itt az Istent, és lelkem örvendezett (vö.: Ter 32, 23-30).

8. Ismét másutt ugyanezen Jákobról a következőket beszéli el: Így érkezett meg Jákob a Kánaán földjén levő Luszba, azaz Bételbe, ő maga és az egész nép, amely vele volt. Ott oltárt épített és a helyet elnevezte Bételnek, mivel az Isten itt jelent meg neki, amikor testvére, Ézsau elől menekült. Itt halt meg Debóra, Rebeka dajkája, és eltemették Bételben egy tölgyfa alá. Jákob ezt a ,„gyász tölgyének” nevezte el. Ekkor az Isten megjelent Jákobnak Luszban a szíriai Mezopotámiából való hazatérése után, és megáldotta. Így szólt hozzá az Isten: A neved Jákob, de ne hívjanak többé így téged, hanem Izrael legyen, a neved” (vó.: Tar 35, 6-10).

9. Istennek mondja őt, merthogy Isten is ő és az is marad. 10. Erre ők mindannyian fejüket ingatták, de én csak folytattam.

Úgy látom, idéznünk kell most nektek azokat a szavakat, amelyekkel elbeszéli, hogy hogyan is jelent meg neki, mikor testvére, Ézsau elől menekült, az a valaki, aki angyal, Isten es Úr, aki férfi alakban már Ábrahámnak is megjelent, ő küzdött meg emberi formában Jákobbal. 11. Így mondja el: Jakob elindult az esküvés kútjától, is Háránba tartott, eljutott egy helyre, ahol elaludt, mivel a nap már lenyugodott. Azon a helyen fogott egy követ, feje alá tette, elaludt ott is álmot látott. Íme egy létra volt felállítva a földön, a hegye az eget érte, és az Isten angyalai fel is le jártak rajta. Felül az Úr állott 12. is így szólt: – Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak, Izsáknak az Istene. Ne félj, a földet, amelyen aludtál, neked is magvadnak adom. Magvad olyan lesz, mint a föld homokja, és kiterjed a tengerig, és délre és északra is keletre; és a föld minden nemzetsége benned nyer áldást, és a te Magvadban. Íme én veled vagyok, oltalmazlak téged minden utadon, ahova csak mész, és visszahozlak erre a földre. Nem hagylak el, amíg csak véghez nem viszem mindazt, amit megmondottam neked. 13. Jákob felébredt az álomból így szólt: – Nem tudtam, hogy az Úr van itt ezen a helyen. Félelem fogta el és ezt mondotta: – Milyen félelmetes ez a hely, nem más ez, mint az Isten háza, és itt van az ég kapuja. Amikor Jákob kora reggel felkelt, fogta a követ, amit a feje alá tett, felállította emlékkőül és olajat öntött a csúcsára, és elnevezte Jákob ezt a helyet, az „Isten háza” nevet adta a helynek, azelőtt Ulammausz volt a város neve (vö.: Ter 28, 10-19).

LIX.(59.) 1. Majd hozzáfűztem: Fogadjátok el tehát tőlem, amit a Kivonulás könyvéből igazoltam, hogy ez a valaki, miképpen mutatkozik angyalnak, Istennek es Úrnak, férfinak, embernek, aki Ábrahámnak és Izsáknak megjelent, aki a csipkebokor tűzlángjában láttatta magát és beszélt Mózessel! Meghallgatásomra készségesnek mutatkoztak, és jóindulatúan, zaklatás nélkül kísérték szavaimat.

2. A Kivonulás könyvében ugyanis ezt írták meg: Hosszú idő telt el és közben meghalt Egyiptom királya, Izrael fiai pedig a munkától görnyedtek de ezt csak onnét folytatom, hogy: Menj el és hívd össze Izrael véneit és mondd meg nekik: Az Úr, atyáitok Istene megjelent nekem, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene mondotta: – Tekintetemmel letekintettem rátok, és láttam, hogy hogyan bánnak veletek Egyiptomban (vö.: Kiv 2, 23; 3, 16).

3. Akkor hozzájuk fordultam: Megértettétek tehát férfiak, hogy az, akit Mózes angyalnak mond, aki vele a tűz lángjából beszélt, ő Isten, és úgy nevezte meg magát Mózesnek, hogy ő Ábrahám, Izsák és Jákob Istene?

LX.(60.) 1. Akkor Trifón szólalt meg: Nem így értjük mi azokat a szavakat, amelyeket idéztél, hanem úgy, hogy angyal volt, aki megjelent a tűz lángjában és az Isten beszélt Mózeshez, így volt jelen mind a kettő, Isten és az angyal abban a látomásban.

2. Erre én így válaszoltam: Barátaim, a korábbi szavaimban már világosan kifejtettem nektek, hogy Mózes látomásában egy volt az Isten és angyal, és igazoltam azt is a korábban leírtakban, hogy nem a mindenséget megalkotó Isten az, aki Mózesnek magát Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének mondotta; arra mutattam rá, hogy az jelent meg Ábrahám és Jákob előtt, aki a mindenség alkotójának akaratát szolgálja, így az ő elhatározását hajtotta végre a szodomaiak ítéletekor; emellett amit ti állítotok, azt senki sem merészelné hangoztatni, ha valamennyire is használja az eszét, vagyis hogy kettő volt ott, Isten és angyal, hogy így a mindenség alkotója és atyja elhagyta volna az ég feletti mindenséget és a föld egy darabkáján láthatóvá lett.

3. Mire Trifón: Igen, így most már igazolva látjuk, hogy azt, aki megjelent Ábrahámnak, Istennek és Úrnak nevezik, és attól, aki az egekben van, vette át mindazt, amit a szodomaiak földjére bocsátott. Most tehát igazold, ha az az angyal, aki Mózessel beszélt Isten volt, hogy ő valóban Isten, aki a csipkebokorban Mózessel beszélt, és nem a mindenség alkotójának gondolhatjuk őt, de mégis igazolhatóan megjelent Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, akit a mindenséget alkotó Isten angyalának neveznek és ennek is ismerjük, azon küldetései révén, melyeket a mindenség alkotójától és atyjától kapott az emberek között.

4. Ismét én vettem át a szót: Igazolni is fogom ezt, Trifón, hogy Mózes látomásában ő volt egyedül, aki Isten, de angyalnak is neveznek, ő jelent meg Mózesnek és beszélt vele. Így mondja ugyanis az elbeszélés: Itt megjelent neki az Isten angyala a tűz lángjában a csipkebokorból. Látta, hogy a csipkebokor lángban ég, de nem ég el. Akkor így szólt Mózes: – Odamegyek, és megnézem ezt a nagy látványosságot, hogy miért nem ég el a csipkebokor. Amikor az Úr látta, hogy ő vizsgálódva közeledik, az Úr megszólította őt a csipkebokorból (vö.: Kiv 3, 2-4).

5. Ugyanilyen módon nevezi az írás angyalnak azt a valakit, aki Jákob álmában megjelent, és az álomban megjelent angyal ezt mondotta neki: – Én vagyok az Isten, ki megjelentem neked, mikor testvéred, Ézsau színe elől menekültél (vö.: Ter 35, 7). Ábrahám idejében Szodoma ítéletét hozta el az Úrtól, vagyis itt az egekben levő Úrról van szó. Éppen így ezen a helyen az elbeszélés az Úr angyalának Mózes előtt való megjelenését mondja el, és ezekben a mondatokban is Úrnak és Istennek jelöli meg, akit megannyi helyen annak szolgájának mondja, aki a világfeletti Isten, aki felett már nincsen senki sem.

LXI.(61.) 1. Barátaim folytattam , más tanúságokat is felhozok az írásokból arra, hogy minden teremtmény előtt az Isten, mint kezdetet nemzette magából az értelmes erőt, akit a Szent Szellem hol az Úr dicsőségének nevez, hol Fiúnak, hol Bölcsességnek, hol angyalnak, hol Istennek, hol Úrnak és Igének, de van, amikor magát fővezérnek mondja, és emberi alakban jelent meg Józsuénak, Nave fiának. Minden elnevezés ugyanis abból ered, hogy milyen módon szolgálta az atyai elhatározást, mivelhogy ő az atya akaratából született. 2. De vajon nem azt látjuk, hogy bennünk is valami hasonló megy végbe? Amikor egy szót kibocsátunk, szót szülünk, kiejtésekor azonban nem szakítjuk el magunktól, hogy ezáltal a bennünk levő szó megkisebbedne. Ugyanezt látjuk a tűznél is, amikor egy másik jön létre, nem lesz kevesebbe az előbbi azáltal, hogy a másik belőle kigyullad, de a belőle való láng magában is fennáll és nem teszi kisebbé az, amelyből fellobbant. 3. Tanúságot tesz mellettem a Bölcsesség szava is, ő aki Isten, a mindenség Atyjától született, aki Ige, Bölcsesség, Erő, Szülőjének dicsősége, és Salamon által ezeket mondja: Meghirdetem nektek a napról napra történteket, felidézem a kezdettől fogva számba vehetőket. Útjai kezdetén teremtett engemet az Úr művei végett; az idő előtt, kezdetben rakta le alapjaimat, még mielőtt a földet megalkotta volna, mielőtt a mélységeket megalkotta volna, mielőtt még a vizek forrásai előtörtek volna, mielőtt még a hegyeket megszilárdította volna, minden halom előtt szült engemet. 4. Az Isten alkotta meg a tájakat, a pusztaságot, és a lakott föld elsőjét az ég alatt. Midőn elkészítette az eget, már ott voltam vele, mikor trónját kijelölte a szelek fölé, mikor erőssé tette odafenn a felhőket, mikor szilárddá tette a mélység forrásait. Midőn erőssé tette a föld alapjait, ott voltam mellette, vele összhangban. Én voltam az, aki örvendezett, minden időben, napról napra ujjongtam jelenlétében, ő örvendezett midőn bevégezte a földkerekséget, és ujjongott az emberek fiaiban. 5. Most tehát fiam, hallgass reám! Boldog az a férfi, aki hallgat reám; az ember, aki utaimra éberen vigyáz, aki napról napra őrt áll ajtóimnál, kapuim félfáit őrizi. Az én kivonulásaim az élet kivonulásai, az Úrnál mindig kész a terve. Akik ellenem vétkeznek, azok maguk lelke ellen követnek el gonoszságot, akik gyűlölnek engemet, a halált szeretik (vö.: Péld 8, 21, 26).

LXII.(62.) 1. Ugyanezt, barátaim, az Isten Igéje Mózes által is mondotta, emlékezetünkbe véste azt, amit feltárt előttünk, hogy az ember teremtésében, amikor az Istenről beszél, akkor is értsük meg ugyanezt; ezeket mondotta: Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon és az egész földön, minden csúszó-mászón, mely kúszik a földön. És az Isten megalkotta az embert, Isten képére alkotta meg őt. Férfinak és nőnek alkotta őket, és megáldotta őket az Isten, mondotta: – Növekedjetek és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és uralkodjatok rajta (vö.: Ter 1,26-28).

2. Az idézett szavakat nem változtattam meg, így mondjátok ti is, és tanítóitok is így tanítják; akkor tehát vagy magához szólt az Isten, amikor azt mondotta „alkossunk”, ahogyan mi is, amikor valamit tenni akarunk, sokszor szólunk így magunkhoz: „alkossunk”; vagy pedig az alapelemekhez, vagyis a földhöz meg a többi hasonlóhoz melyekről tudjuk, hogy belőlük lett az ember , szólott Így az Isten „alkossunk”. Újra csak idézem azokat a szavakat, amelyeket maga Mózes által mondott, ezekből világosan kitűnik, hogy valójában kihez is szólt, számát tekintve hányadik volt a másik, hogy az értelmes volt, és ebből úgy ismerjük meg, hogy ő a társához szólt. 3. Ezek lennének a szavak: És azt mondotta az Isten: Íme, Ádám olyan, mint egy közülünk, aki ismeri a jót és a rosszat (vö: Ter 3, 22). Azt mondja tehát, hogy „egy közülünk”. Ezzel azoknak a számát, akik vele együtt élnek, legalább kettőnek nyilvánította ki. De ezzel én azt, amit ti mint téves elgondolást ítéltek el, nem szándékozom igaznak nyilvánítani, mert ennek tanítói azt tudják bizonyítani, hogy itt ő az angyalaihoz szólt, vagy azt, hogy az angyalok teremtménye volt az emberi test. 4. De akihez az Atya szólt, az a valaki, aki az Atyától kilépett szülött, aki minden teremtmény előtt az Atyával együtt volt. Ugyanerre világítanak rá azok a szavak is, melyeket Salamon által mondott, hogy minden teremtmény előtti kezdet ez az Istentől született szülött, akit Salamon által Bölcsességnek nevez, és mint említettem Józsue, Nave fia által adott kinyilatkoztatásban is tanítja. De hogy ezekből még világosabb legyen számotokra az, amiről beszélek, hallgassátok meg a Józsue könyvéből részletet: 5. Ez lenne: Történt, hogy Józsue Jerikóban volt, feltekintett szemeivel, és maga előtt látott egy embert, odament hozzá Józsue és így szólt hozzá: – Közülünk való vagy, vagy az ellenség közül? Ő pedig így válaszolt neki: – Én az Úr harcosainak a fővezére vagyok, eljöttem hozzád. Józsue a földre borult és ezt mondotta neki: – Uralkodóm, mit parancsolsz szolgádnak? Az Úr fővezére pedig így szólt Józsuéhoz: – Oldd le lábaidról sarudat, szent az a hely, ahol állsz. Jerikó pedig bezárkózott és igen felszerelkezett, és senki sem jött ki belőle. És az Úr így szólt Józsuéhoz: Íme, én átadom neked az igába tört Jerikót, és a királyát, aki most benne van, meg annak főembereit (Józs 5, 13-6, 2).

LXIII.(63.) Trifón közbeszólt: Barátom, valóban meggyőző, és sokféleképpen alátámasztott, amit mondasz. A továbbiakban már azt igazold nekünk, hogy ő atyjának akaratából, szűztől embernek született, keresztre feszítették és meghalt. Világosan fejtsd ki az ezek után bekövetkezett feltámadását és az égbe való felmenetelét!

2. És én megadtam a választ: Férfiak, valójában én már igazoltam is ezeket, de a ti kedvetekért még egyszer felidézem és kifejtem, hogy ezáltal arra vezesselek el benneteket, hogy az én meggyőződésemet osszátok. Izaiás világos szavakkal mondja: Nemzetségét ugyan ki tartja számon, mert a földről elvétetett élete (vö: Iz 53, 8). Ezek a szavak nem azt láttatják veled, hogy akit annak mond, akit a nép bűneiért Isten halálra adott, az származásában nem emberektől ered? Róla és az ő véréről szimbolikus nyelven mondja Mózes, mint azt már említettem, hogy a szőlőfürt vérében mossa meg stóláját, mivel hogy az ő vére nem emberi magból ered, hanem az Isten akaratából. 3. Vagy amit Dávid által mondott: Szentjeid fényességében méhből szültelek téged a hajnalcsillag előtt. Az Úr megesküdött és nem bánja meg, pap vagy minden időkre Melkizedek rendje szerint (vö: Zsolt 109, 3-4). Ez talán nem azt jelenti számotokra, hogy felülről és az emberi méhen keresztül szülessen meg az Isten, a mindenség Atyjának akaratából? 4. Vagy a továbbiakban, a már idézett sorokban: A te trónod Isten, minden időkre fennáll, kormányzó pálcád királyságod pálcája. Szeretted az igazságosságot és gyűlölted a törvényszegést, ezért kent fel tégedet az Isten a te Istened, az ujjongás olajával társaid előtt. Mirrha, áloé és kasszia illatot áraszt öltözeted, elefántcsont palotádból, ahol vigasság vesz körül. Királylányok vannak tiszteletedre, jobbadon áll a királyné arannyal átszőtt ruhában, felékesítve. Hallgass rám, leányom, és láss, hajtsd ide füledet, felejtsd el népedet, atyai házadat. Szépségedet a király kívánja, mert ő a te Urad, imádjad őt (vö: Zsolt 44, 7-12) 5. Aki tehát mindezt véghezviszi, azt imádni kell, az Isten és Felkent (=Krisztus), mellette tanúságot tesz, mint azt az előbbi sorokban világosan kifejezi. Akik pedig benne hisznek, egyek lélekben és közösségükben, vagyis egyek az Egyházban, és az Isten Igéje az Egyháznak a „leányom” megnevezést adja, azokat, akiket ez a név együttesen megillet, külön-külön keresztényeknek neveznek; ezek a szavak világosan beszélnek erről. Bennünket arra is megtanítanak, hogy felejtsük el mindazt, ami a régi atyák szokásaihoz tartoznak, nevezetesen akkor, mikor ezeket mondja: „Hallgass rám leányom és láss, hajtsd ide füledet, felejtsd el népedet, atyai házadat. Szépségedet a király kívánja, mert Ő a te Urad, imádjad Őt!”.

 LXIV.(64.) 1. Ekkor Trifón vette át a szót: Legyen így nektek, akik a pogányok közül vagytok, legyen ő az Úr és a Krisztus, az Isten, akit megismertetek, merthogy az Írások is így nevezik, ti pedig az ő nevéről a krisztusi nevet kaptátok; mi meg megmaradunk annak az Istennek imádásában, aki mindezeket művelte, nincs szükségünk tehát arra, hogy még őt is a magunkénak valljuk vagy imádjuk.

2. Erre én így válaszoltam: ó Trifón, ha én hozzátok hasonlóan akadékoskodó lennék, és hiábavalóságokhoz ragaszkodnék, akkor nem maradnék veletek beszélgetésünk folytatására, nem vagytok készségesek mondanivalóm meghallgatására, inkább még ti akartok valamit nekem mondani. Most pedig, mivel az Isten ítéletétől félek, még rólatok sem mondok semmiféle ítéletet, mert van, aki közületek a Seregek Ura kegyelméből eljuthat az üdvösségre. Annak ellenére, hogy ti rosszindulatúak vagytok, én mégis várom, hogy valamelyiktek ellenvetést tegyen vagy hozzászóljon, és én megadom a választ. A magam részéről így teszek mindig minden emberrel, aki ezen dolgokban keresi a velem való egyetértést, vagy éppen érdeklődéssel figyel rám.

3. Mivel azok, akik a ti nemzetetekből valók, őáltala jutnak el az üdvösségre, és az ő oldalára állnak, ezért fogadjátok el az Írásokból elétek tárt dolgokat, értsétek meg teljesen, és ha ezt elértétek, természetesen semmit sem fogtok kérdezni már tőlem. Ismét idézem azt a szöveget, amit Dávid prófétától már idéztem is, titeket pedig arra kérlek, hogy értsétek meg jól, akarattal nehogy a rosszat válasszátok, mert azzal, hogy ellenem beszéltek, saját vesztetekre törtök. 4. A Dávid által mondottak ezek lennének: Az Úr uralkodik, a népek haragban égnek, ő a kerubok felett ül, reszkessen a föld. Az Úr Sionban nagy, és minden nép fölé emelkedik. Megvallják a te nagy nevedet, mert rettenetes és szent az, a királyok ítéletét, a tiszteletet szereti. Te szabtad meg a rend alapjait, Jákobban az ítéleteket és a rendelkezéseket te készítetted. Magasztaljátok az Urat, a mi Istenünket, és boruljatok le lábának zsámolyához, mert Ő szent, Mózes és Áron a papjai között, Sámuel is azok között, akik segítségül hívják nevét. Hívják az Urat, és meghallgatja őket. A felhőoszlopból beszélt hozzájuk, hogy megőrizzék a mellette való tanúságokat, és a rendelkezéseket, amit nekik adott (vö: Zsolt 98, 1-7).

5. Vannak még más szavak is Dávid ajkáról, amelyeket szintén idéztem már, ezeket ti oktalanul Salamonra értettétek, csupán azért, mert Salamonra íródtak, de éppen belőlük világos számunkra, hogy az itt elmondottak nem Salamonra állnak, így az, hogy ő a Nap előtt volt már, és hogy őáltala jutnak üdvösségre azok, akik népetek közül megszabadulnak. 6. Ezek azok a szavak: Isten ítéletedet add át a királynak, igazságosságodat a király fiának, hogy ítélkezzen néped felett igazságosságban, és a szegények javára ítéljen. A hegyek hozzanak békét a népnek, a halmok igazságosságot. A nép szegényeinek ítél, és az alacsonysorsúak fiait megszabadítja, a rágalmazókat megalázza. A Nappal együtt marad mindig, nemzedékről nemzedékre megelőzi a Holdat – és így tovább egészen addig: A Napot megelőzi mindenkor neve, benne nyer áldást a föld minden néptörzse, és minden nemzet boldognak mondja őt. Áldott az Úr, Izrael Istene, ki egyedül tesz csodákat. Áldott dicsőségének neve minden időkre, és örökkön örökké, dicsősége töltse be az egész földet, úgy legyen, úgy legyen (vö: Zsolt 71, 1-7; 17 20).

7. Megint azokat a szavakat idéztem, amelyek Dávid által maradtak ránk, hogy ő a mennyek legmagasabbjáról fog majd eljönni, és ha jól emlékeztek azt is mondja, hogy ugyanazon helyekre fog visszatérni; őt úgy ismerhetitek meg tehát, mint a magasságból érkező Istent és emberek között élő embert; mert ő újra el fog jönni, látni fogják, és jajveszékelnek, akik őt átszúrták. 8. Ezek lennének: Az egek elmondják Isten dicsőségét, az ő kezének alkotásait hirdeti az égboltozat, a nap a napnak adja tovább a szót, az éjszaka az éjszakának mondja tovább a tudást, nincsenek oly' szavak, sem beszédek, melyek ne hallatnák hangjaikat. Az egész földre eljut szózatuk, a földkerekség határaiig szavuk. A Napba helyezi sátorát, és ő, mint vőlegény lép ki a nászágyból, ujjong mint erős gigász, megfutja pályáját. Az ég tetejéről van kivonulása, és az ég tetejéig tör előre, nincs ki rejtőzhetne heve elől (vö: Zsolt, 18, 1:6).

 LXV.(65.) 1. Akkor Trifón ezt mondotta: Az ilyen írásokban nehezen látom meg, és nem tudom, hogy mit is tudnék mondani arról a szövegről, amit Izaiás mondott, mely szerint Isten azt mondja, hogy senki másnak nem adja a maga dicsőségét; a szöveg maga ez lenne: Én az Úr, az Isten, ez az én nevem, dicsőségemet másnak nem adom, sem az erőimet (vö: Iz 42, 8).

2. Erre én: Ha őszintén és nem a rosszindulatból mondottad ezeket a szavakat, Trifón, ki eddig már hallgattál, mert nem volt ellenvetésed szavaim előtt, azok után sem szóltál közbe, akkor (a megoldást) magad is tudhatod: ha pedig azt gondolnád, hogy kétséget támasztasz szavaiddal, mondván, hogy az Írás kijelentései egymással ellentétben vannak, akkor te vagy tévedésben. Én magam sohasem mernék erre gondolni, még kevésbé ennek kifejezést adni, mert még ha ilyennek is mutatkozna az Írás, ha a kijelentések ellentmondanának is egymásnak, alaposabban utána néznék, mivel egy írás nincs a másikkal ellentétben; megvallom, most nem gondolok másra, mint az előbb mondottakra, és arra törekszem, hogy az egymással ellentétes mondatokat, amelyek szépen egymás alá rendeződnek, megkíséreljem megérteni. 3. De hogy kérdést valaki hogyan tesz fel, azt az Isten tudja. Én most idézem nektek, hogy hogyan is mondja el ezt, mit is tesz ott; az ő szavaiból értsétek meg azt, hogy az Isten egyedül Krisztusának adta meg a dicsőséget. Rövidre fogom tehát szavaimat, férfiak, idézem azokat, melyek a Trifón által mondottakkal megteremtik az egységet, és amellett továbbviszik a gondolatot is. Nem egy másik részletet fogok idézni, hanem ugyanazt, annak folytatását. Figyeljetek tehát rám, ezek azok a szavak: Így szól az Úr, az Isten, aki megalkotta az égboltozatot és kifeszítette azt, és megszilárdította a földet, meg mindazt, ami benne van, és éltető leheletet ad a népnek, mely a földön él, szellemet azoknak, akik taposnak rajta. Én az Úr hívtalak meg igazságosságban, fogtam meg kezedet, és erőssé tettelek, a nemzetnek szövetségül adtalak téged, népeknek világosságul, hogy megnyissad a vakok szemét feloldjad a megbilincseltek kötelékeit, a tömlöcökben azokét, akik a sötétségben ülnek. 5. Én az Úr, az Isten, ez az én nevem, dicsőségemet másnak nem adom, sem erőimet a faragott bálványoknak. A kezdettől valók íme bekövetkeznek az újakat pedig meghirdetem, de még kihirdetése előtt nyilvánvaló lesz előttetek. Énekeljetek az Úrnak új éneket, uralma a föld legfelsőbb részéről szétárad, akik a tengerre szállnak és mindenkor hajóznak, a szigetek és akik rajta élnek. Ujjongjon a sivatag, annak vidékei és házai, Kedár lakói ujjongjanak, és akik a hegyek csúcsait lakják kiáltsanak, adják meg Istennek a dicsőséget, erőit hirdessék a szigeteken. Az Úr a hatalmasságok Istene kivonul, összezúzza a háborút, dühe fellobban, hatalmasat kiált ellenségei felett (vö: Iz 42, 5-13).

7. Ezeket elmondottam, majd hozzájuk fordultam és így szóltam: Értsétek meg, barátaim, maga Isten mondja, hogy senki másnak nem adja dicsőségét csak őneki, akit a népek világosságává tett; és nem úgy van, ahogy azt Trifón mondotta, hogy az Isten csak magának tartja fenn dicsőséget. Akkor így szólt Trifón: Most már értem ezt is, adjál tehát megoldásokat azokra is, ami még hátra van!

LXVI.(66.) 1. Ekkor én újra visszavettem a szót, folytattam ott, ahol az igazolásaimat megszakítottam, vagyis ott, hogy Szűztől született, és hogy azt a Szűztől való születését Izaiás által megjövendölte; és ismét idéztem ezt a jövendölést. 2. Ez az: Az Úr beszédet intézett Akázhoz, ezt mondotta: – Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár a mélységből, akár a magasból! Akáz mondotta: – Nem kérek, nem kísértem az Urat. Izaiás ezt mondatta: – Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az embereket, talán még az Istent is próbára teszitek? Ezért maga az Úr ad nektek jelet. Íme, a Szűz méhében fogan és fiút szül, Emmánuel néven fogják hívni, vajat és mézet eszik. 3. Mielőtt még tudná, el tudja választani a jót és a rosszat, mert mielőtt megismerné a gyermek a jót és a rosszat, elveti a rosszat és a jót választja. Mielőtt még tudná a gyermek szólítani apját vagy anyját, elveszik Damaszkusz erejét és Szamária hadi felszerelése az asszírok királya előtt lesz. Elfoglalják azt a földet, amelynek két királya téged most rettegésben tart, de terád és népedre, atyád házára olyan dolgokat hoz az Isten, amilyenek még nem voltak rajtad amióta elszakadt Efraim Judától az asszírok királya miatt (vö: Iz 7, 10-16; 8, 4; 7,6s).

4. Majd hozzátettem: Mivelhogy Ábrahám test szerinti nemzetségéből senki sem született szűztől, és nem is állítják, hogy valaki is így született volna, kivéve a mi Krisztusunkat, és ez mindenki előtt nyilvánvaló.

LXVII.(67.) 1. Erre Trifón így válaszolt: Az Írásban nem az van, hogy „Íme a szűz méhében fogan és fiút szül”, hanem: „Íme a fiatal nő méhében fogan és fiút szül”, a többi viszont már úgy van, amint azt te is idézted. Az egész jövendölés különben is Ezekiásra vonatkozik, mint ahogy ennek a jövendölésnek a beteljesedése igazolt tény. 2. A görögök mesélte mítoszok állítják, hogy Perszeusz Danaétól, egy szűztől született, arany alakjában folyt rá az, akit ők Zeusznak neveznek; ti is ilyesmiről beszéltek szégyentelenül. Méltóbb lenne, ha azt állítanátok, hogy Jézus, mint ember, emberektől is született, és ha igazoljátok azt az Írásokból, hogy ő volt a Krisztus, akkor ő tökéletes élete és teljes törvényszerűsége folytán érdemelte ki azt, hogy Krisztusnak választasson ki. De ilyenféle badarságokat ne merészeljetek állítani, nehogy azt igazoljátok ezzel, hogy a hellénekhez hasonló őrültségekre jutottatok.

3. Akkor én vettem át a szót: Ó Trifón, szeretnélek téged, meg minden őszintén gondolkodó embert meggyőzni, mégha ki is nevetnétek vagy kigúnyolnátok, még ha megvetéssel nyilatkoznátok is rólunk; de ne az egyes állításaink miatt utasítsatok vissza bennünket, hanem azokra a kijelentésekre és tényekre hozzátok fel ellenvetéseiteket, melyeknek az igazolását én az Írásokból vett tanúságok felsorakoztatásával adom meg mindig. 4. Helytelenül, és nem is az igazság barátaihoz illően jársz el, ha azokkal kapcsolatban akarsz megoldásra jutni, amelyekben mi mindig ellentétben állunk, vagyis azokban a parancsokban, amit népetek keményszívűsége miatt ő adott nektek Mózes által. Te azt mondottad ugyanis, hogy a törvényhez való hűsége folytán lett választottá, és ezáltal lehetett ő a Krisztus, ha mi egyáltalán igazoljuk, hogy ő volt a Krisztus.

5. Mire Trifón: Te magad vallottad meg előttünk mondotta , hogy körülmetélt volt ő, és a többi, Mózestől rendelt törvényeket is megtartotta.

6. Erre én így válaszoltam: Megvallottam és meg is vallom, de azt nem ismertem el, hogy ő a törvény megtartása folytán igazult meg, hanem azáltal, hogy annak egészét teljesítette, ez volt ugyanis az ő Atyjának, a mindenség megalkotójának, az Istennek, az Úrnak az akarata. Vallom azt is, hogy a kereszthalálnak alávetette magát, mert emberré lett, és azokat a szenvedéseket viselte el, amit a ti nemzetetekből valók rá mértek. 7. Ezért, Trifón, ismételten hangsúlyozom, hogy ne úgy értelmezd ezeket, ahogy az nektek megfelel; és ezek után válaszolj nekem: Akik Mózes előtt igazak voltak, meg a pátriárkák, mikor még semmit sem tartottak meg azokból, amelyekről azt mondjuk, hogy Mózestől kezdve lettek rendeletek, ők tehát eljutnak-e a boldogoknak kijáró örökségre vagy sem?

8. Mire Trifón ezt mondotta: Az Írások maguk kényszerítenek arra, hogy igennel feleljek.

Akkor ennek értelmében újra megkérdezlek mondottam , a felajánlásokat és az áldozatokat, melyeket az Isten atyáitoknak kötelezően elrendelt, atyáitok keményszívűsége és bálványimádásra való hajlása miatt tette vagy sem?

Ebben az esetben is arra kényszerítenek bennünket az Írások, hogy igent mondjunk.

9. És azt, hogy egy új szövetség megkötését hirdette meg előre az Isten már a Hóreb hegyénél is folytattam hasonlóan az előbbiekhez, előre meghirdetik-e az Írások vagy sem?

Ezt is elismerte, hogy azok előre hirdették. Ekkor újra én vettem át a szót: Az Ószövetség nemde félelemben és rettegésben köttetett meg atyáitokkal és akkor egyikük sem hallhatta az Istent?

Ezt is elismerte.

10. Akkor tehát mi más szövetség megvalósulását hirdette volna előre az Isten folytattam , ha nem ezt, amiről azt mondotta, hogy félelem, remegés és villámok nélkül köti meg, amit úgy hirdetett meg, hogy már örök lesz és minden nemzetet magába foglal; Isten parancsa és tette, ilyennek rendelte, amazt pedig nemde a népetek keményszívűsége miatt hozzátok szabva parancsolta, miként ezt a próféták által is kifejezte?

11. Egyetértek ebben is szólt közbe , ahogy ezt kell tennie mindazoknak, akik az igazsághoz ragaszkodnak, de azért nem kellene kedvet lelni a gyűlölködésben.

Mire én ezt mondottam: Nem tudom, miért említed ezt a gyűlölködésben való kedvet, mikor ténylegesen sokszor te mutatkozol ilyennek, mert megannyiszor ellenvetést teszel ott, amiben már úgy látszott, hogy egyetértettél.

LXVIII.(68.) 1. Erre Trifón: Hihetetlen és szinte lehetetlen dolgot akarsz ugyanis igazolni, mikor az Isten születéséről, emberré levéséről beszélsz.

Ha ebben az érvelésben mondottam , emberi tanításokra és bizonyítékokra építeném fel igazolásomat, valóban nem lenne szükséges, hogy hozzám hasonuljatok, de ha ebben az ügyben az idézett Írásból vett részletekre támaszkodom, mint megannyiszor idéztem, kérhetlek benneteket, jól gondoljátok meg, akik oly keményszívűeknek mutatkoztok az isteni akarat és az isteni dolgok megértésében. De ha ti meg akartok maradni olyanoknak, amilyenek vagytok, akkor sem lesz kisebb.

Erre ő azt felelte: Ember, semmi esetre sem!

Akkor ismét én: Valójában mit is értetek ti azon, amikor ezt mondja: Nemzetségét ugyan ki tudná elmondani? (vö: Iz 53,8). Ezen talán nem azt kellene értenetek, hogy nem az emberi nem magvából való?

5. Erre Trifón: Akkor miért mondja az Ige Dávidnak, hogy az ő ágyékától született fiát emeli fel az Isten, és neki adja a királyságot, dicsőségének trónusára ülteti?

6. Mire én ezt válaszoltam: Ó Trifón, ha a jövendölés, amit Izaiás mondott, nem Dávid házához szólt volna, az hogy „íme a szűz méhében fogan”, hanem a tizenkét törzs valamelyik házához, akkor lenne okod a kételkedésre; a jövendölés azonban Dávid házához szólt, a misztériumban elhangzott szavak Istentől valók Izaiás által, és Dávidhoz kapcsolódnak, továbbá úgy mondja, hogy ez a jövőben fog teljesedni. Vagy talán nem is ismeritek el, barátaim, sok mindenről burkoltan, példabeszédekben, misztériumokban és jelképekben szólottak a próféták, még azokon kívül is, akik ezeket elmondották és tették?

7. Nem, dehogy, mi igenis elismerjük felelte rá Trifón.

Ha tehát igazolom ezt az Írásból való, a mi Krisztusunkról mondott jövendölést, hogy nem Ezekiásra vonatkozik, mint azt ti gondoljátok, ebben az esetben is nemde tőletek kell megtanulnom azt, hogy ne bízzatok meg a tanítóitokban, akik annak mernek hangot adni, hogy az a fordítás, mely Ptolemaiosz egyiptomi király alatt a közületek kikerülő véneknek a munkája volt, nem az igazságnak megfelelő? 8. Mivelhogy ők azokat a részeket, melyek az Írásokban világosan megmutatkoznak, saját tudatlanságaikkal és rögeszméikkel próbálják cáfolni, és azt merészelik állítani, hogy azokat nem így írták meg. Ezeket a részleteket ők puszta emberi cselekedetekkel hozzák kapcsolatba, állítják, hogy nem a mi Krisztusunkra vonatkoznak, hanem arra magyarázzák, ami nekik tetszik. Így ezt az írásrészletet is, amelyről most beszélünk, tanítóitok Ezekiásra magyarázzák, és mint ígértem, igazolni fogom nektek, hogy helytelenül teszik. 9. A leírások világos formában úgy mutatják be Krisztust, hogy szenvedésnek alávetett, imádandó és Isten, ezeket már idéztem is nektek, és úgy kell elfogadnunk, hogy Krisztusra állnak, bár ők tagadni merik, hogy a Krisztusra vonatkoznak, (de) az eljövendő, szenvedő és uralkodó Istent megvallják; és hogy ez így mennyire nevetséges és esztelen dolog, rá fogok világítani.

Mivelhogy az idő sürget, előbb arra felelek, amit te nevetségesnek és esztelenségnek tartasz, és ha már ezekre megadtam a feleletet, az esetleg hátralevőkre is megadom a kielégítő választ.

LXIX.(69.) 1. Jól tudod te is, Trifón így haladtam előre beszédemben , hogy mindezeket a dolgokat utánozta az úgynevezett ördög, ő tevékenykedett a görögök között, de mesterkedett az egyiptomi mágusok által is, meg azokon keresztül, akik Illés próféta idejében hamis próféták voltak. Állításom elfogadását és megértését maga az írás is elősegíti. 2. Mert amikor ők Dionüszosz születéséről beszéltek, aki Zeusznak abból a nászából való fia, amit Szemelével művelt, meg arról, hogy ő a szőlő feltalálója, kit széttéptek, meghalt és feltámadt, elmondják róla azt is, hogy felment a mennybe, továbbá a bort is beleszőtték misztériumába, mindezekből nemde arra következtethetünk, hogy a Mózes által leírt, Jákob pátriárkától való jövendölést utánozták? 3. Vagy mikor Héraklészről akit Alkméné adott Zeusznak elmondják, hogy erős volt, az egész földet bejárta, felment a mennybe, nemde mindezekből megérthetjük azt, hogy egyszerűen az erős mint gigász, ki megfutja pályáját (vö: Zsolt 18; 6) jövendölést utánozták? Amikor pedig Aszklépiosszal hozakodtak elő, aki halottakat támasztott fel, különböző betegeket gyógyított meg; nemde a Krisztusra vonatkozó jövendölések szólnak mindezekről, mint erről már beszéltem?

4. Mivelhogy eddig még nem idéztem nektek olyan Írást ezért most szükséges, hogy legalább egyet felidézzek , amelyből aztán megérthetitek, amit Krisztus fog véghezvinni, hogy a pusztaságban élőkhöz az Isten ismerete hogyan jut el itt a pogányokról beszélek , akiknek van szeme, de nem látnak, akiknek van szíve, de nem értenek, akik anyagból formált dolgokat imádnak, de az Ige előre hirdette, hogy ők ezzel felhagynak, és a Krisztusban fognak reménykedni. 5. Így mondja el: Örvendezz, te szomjazó pusztaság, ujjongjál pusztaság, mert virágba borulsz, mint a liliom, virágozzanak és ujjongjanak Jordán pusztaságai, mert Libanon dicsősége övéké lesz, és a Kármel dicsősége! Népem látni fogja az Úr nagyságát és az Isten dicsőségét. Erősítsétek a lehanyatlott kezeket és az ingadozó térdeket. Vigasztalódjatok, szívetekben elcsüggedtek. Bátorság, ne féljetek! Íme az Istenünk ítéletet hoz, el fogja hozni az ítéletet. Maga jön el, és megszabadít minket. Akkor megnyílnak a vakok szemei, a süketek fülei hallanak, akkor a sánta szökell, mint a szarvas, a némák nyelve megoldódik, a pusztaságot elárasztja a víz, a szomjas földet a patak, a kiszáradt föld ázottá, a szomjas föld vízforrássá lesz (vö: Iz 35, 1-7).

6. Az élővíz forrása a pusztában volt Istennél, vagyis Isten ismerete volt ez, Krisztus elárasztotta vele a pogányok földjét, ő a ti nemzetetek körében jelent meg, meggyógyította a születésüktől fogva és test szerint vak, süket és sánta embereket, szavával művelte azt, hogy az egyik járni tudott, a másik hallani vagy látni. Halottakat támasztott fel, életet adott beléjük. Cselekedeteit látva kortársai felfigyeltek rá, és felismerték őt.

7. Voltak olyanok is, akik ezeket látva azt mondották, hogy szemfényvesztő, mágiát űz, és arra vetemedtek, hogy népámító mágusnak tartották. Ő ezért művelte ezeket, hogy meggyőzze azokat, akik hinni akartak benne, és még ha valaki a testi bűnökben elmerülve élt is, de ha a tőle kapott tanítás alapján őrizkedni fog már ezektől, második eljövetelekor Krisztus épségben feltámasztja, miután halhatatlanná, romolhatatlanná és a szenvedélyektől mentessé tette.

LXX.(70.) 1. Mikor pedig azok, akik Mitrász misztériumait hagyományozzák át, őt a sziklából születettnek mondják és barlangnak mondják azt a helyet, ahol követőit a misztériumba beavatják, nemde ebben annak az utánzását ismerhetjük fel, amit Dániel próféta által mondott, hogy szikla hasad ki kéz érintése nélkül a nagy hegyből, vagy ugyanígy Izaiás szavait is idézhetjük, akinek minden kijelentését utánozni akarták? Azon mesterkedtek, hogy próféták szavainak megvalósulását náluk ismerjék fel. 2. Szükségesnek látom, hogy idézzem nektek az Izaiás által mondottakat, hogy belőle megtudjátok, valóban így áll a dolog. Ezek azok: Akik távol vagytok, halljátok, mit vittem végbe, akik közel vagytok, ismerjétek meg erőmet. Odébbálltak a Sionban levő törvényszegők, félelem szállta meg az istenteleneket. Ki hirdeti meg nektek az örök helyet? Aki igazságosságban jár, aki az egyenes útról beszél, aki gyűlöli a törvényszegést és az igazságtalanságot, akinek kezéhez nem tapad az ajándékok szennye, aki süketté teszi fülét, hogy ne halljon a vérontó ítéletről, aki megvakítja szemeit, hogy ne lássa az igazságtalanságot. Ő az erős szikla magasban levő barlangjában lakik. 3. Kenyeret kap és nem fog el vize. A király dicsőségében látjátok meg, messziről meglátja szemetek. Lelketek az Úr félelméről elmélkedik. Hol van az írástudó, és hol vannak a tanácsadók? Hol van, aki számba veszi a táplálásra szorulókat, a nép nagyját és apraját? Vele nem tanácskoztak, és szavának mélységét nem értették és nem is hallgatták meg. Hamis úton jár ez a nép, és aki meghallgat, nincs megértéssel (vö: Iz 33,13-19). 4. Nyilvánvaló, hogy ebben a jövendölésben arról a kenyérről beszél, amit a mi Krisztusunk adott nekünk, hogy megtestesülésének emlékezetére cselekedjünk, mi, akik hiszünk benne, és akikért ő a szenvedést magára vállalta; továbbá arról a kehelyről, amit vérének emlékezetére a hálaadásban nekünk cselekednünk átadott. Ugyanez a jövendölés világítja meg azt is, hogy királyságában dicsőségesen látjuk őt; 5. továbbá kiáltja a jövendölés szava, hogy a nép, aki benne hinni fog, előre ismerje, és az Úr félelméről elmélkedve ismerje fel őt. Ugyancsak elmondják ezek az írások azt is, hogy akik azt hiszik magukról, hogy ismerik az Írás betűit, nem fogják felfogni a jövendöléseket, noha hallják azokat. Amikor pedig arról hallok, Trifón, hogy Perszeusz szűztől született, arra gondolok, hogy a megtévesztő kígyó ezzel őt utánozza.

LXXI.(71.) 1. Én nem bízok a ti tanítóitokban, akik nem fogadják el helyes értelmezésnek azt az Írást, amelyet Ptolemaiosz, Egyiptom királya alatt az a hetven vén fordított, mert ők maguk akarják azok értelmét megmondani. 2. Szeretném, ha ti is elismernétek, hogy megannyi szövegrészlet, melyek a Ptolemaiosz idejéből való véneknek hűséges fordításából valók, világos szavakkal beszél őróla, mint megfeszítettről, hirdetik róla, hogy ember, akit keresztre szegeznek és meghal; de én tudatában vagyok annak, hogy mindezeket a ti nemzetetek nem fogadja el, így tehát ezekről nem is kérdezlek benneteket, hanem inkább én magam is arra törekszem, hogy az általatok is elismert dolgokkal kapcsolatban tegyem fel kérdéseimet. 3. Amit idéztem, arról ti is elismertétek, hogy úgy van, kivéve azt a részletet, hogy: Íme a szűz méhében fogan (vö: Iz 7, 14), ezt így tagadjátok, és azt bizonygatjátok, hogy helyesen így mondja: íme a fiatal nő méhében fogan. Ígértem nektek, hogy végigviszem előttetek annak igazolását, hogy a jövendölés itt nem Ezekiásra vonatkozik, mint ahogyan ti tanítjátok, hanem arra, aki az én Krisztusom; most tehát levezetem előttetek ennek igazolását.

4. Trifón megszólalt: Mindenekelőtt arra kérlek, hogy csak abból idézz nekünk, ami az Írásnak számunkra is elfogadható értelmezése.

LXXII.(72.) 1. Erre én így válaszoltam: Úgy teszek, mint kívánjátok. Abból a szövegváltozatból idézek, melyet Ezdrás készített, a pászkára vonatkozó törvénytől ezt az összefoglalást adta: És így szólt Ezdrás a néphez: Ez a pászka a mi megváltónk, a mi oltalmazónk. Hogyha ti ezt megértitek és behatol szívetekbe, hogy őt majd jelben megalázzuk, de ezután reménykedni fogunk benne, akkor nem lesz pusztaság ez a hely örök időkre – mondja a seregek Istene. De ha ti nem hisztek benne, és ha nem figyeltek fel a róla szóló híradásokra, a pogányok nevetnek rajtatok. 2. Abból, amit Jeremiás által mondott ezt hozhatom fel: Olyan vagyok, mint a bárány, amit feláldozni vittek, tanakodtak fölöttem és ezt mondogatták: Gyertek, keverjünk fát kenyerébe, szakítsuk ki őt az élők földjéről, hogy még nevére se emlékezzen senki (vö: Jer 11, 19). 3. Ez a Jeremiás beszédéből vett szövegrészlet a zsidók néhány zsinagógájának a tekercsében még benne van, de nem is olyan régen már kitörölték onnan, mivel ezek a szavak igazolják, hogy még a zsidók is így vélekedtek Krisztusról, vagyis megfeszítői őt ki akarták tépni; ő is úgy beszél róla, mint ahogyan az Izaiás általi jövendölés, hogy mint a bárányt leölésre viszik, és róla, mint ártatlan bárányról beszél; de ettől a kijelentéstől megrémültek, és inkább káromlásba estek. 4. Jeremiás próféta beszédéből ezek kapcsán még ezeket is megtudhatjuk: Megemlékezett az Úr, az Isten, az Izraelből való halottakról, azokról, akik a földhalom alatt nyugosznak, és leszállt hozzájuk, hogy üdvösségüket meghirdesse nekik.

LXXIII.(73.) 1. És a Dávid által mondott kilencvenötödik zsoltár szavaiból ezt a csekélységet ők elhagyják: „a fáról”, merthogy ő ezt mondja: Mondjátok el a pogányok között, az Úr uralkodik a fáról, de ők ezt így adják tovább: Mondjátok el a pogányok között, az Úr uralkodik (vö: Zsolt 95,10). 2. Senkiről, aki valaha is a ti nemzetetekhez tartozott, nem beszélt úgy a pogányok között, mint Istenről és Úrról, aki uralkodik, csupán arról a megfeszítettről, aki megszabadulva (ti. a haláltól) feltámadt, ahogy a zsoltárban a Szent Szellem mondja, és nem úgy beszél róla, mintha a pogányok isteneihez lenne hasonló, ezek ugyanis a démonok bálványai. 3. De hogy amit most halottatok, meg is értsétek, idézem nektek az egész zsoltárt. Ez az: Énekeljetek az Úrnak új éneket, énekeljetek az Úrnak, minden föld, énekeljetek az Úrnak, áldjátok az Ő nevét! Mint örömhírt hirdessétek napról napra üdvösségét, hirdessétek a nemzetek között dicsőségét, minden nép között csodatetteit. Mert nagy az Úr és szerfölött dicséretre méltó, félelmetes minden isten felett, mert a pogányok minden istene démon, az Úr pedig megalkotta az egeket. Hódolat és szépség előtte, szentség és nagyság az ő megszentelésében. Hozzatok az Úrnak, pogány népek, hozzatok az Úr elé dicsőítést és tiszteletet; hozzatok az Úr elé dicsőítést az ő nevében. 4. Fogjátok meg áldozataitokat, lépjetek be udvarain, hódoljatok előtte szent udvarában. Arcától remegjen minden föld, mondjátok el a pogányok között: Uralkodik az Úr. Mert Ő kormányozza a földkerekséget, és az nem fog inogni. Méltányosságban ítéli meg a népeket. Örvendezzenek az egek, és ujjongjon a föld, rendüljön meg a tenger meg mindaz, ami betölti azt. Örvendjetek mezők és minden, ami csak rajtuk van, ujjongjon az erdő minden fája az Úr színe előtt, mert eljön, mert eljön megítélni a földet. Megítéli a földkerekséget igazságosságban, a népeket az ő igazságában (vö: Zsolt 95, 1-13).

5. Akkor megszólalt Trifón: Te azt állítod, hogy az Írásokban van olyan, amit a nép vezetői elferdítettek; az Isten ennek a tudója, mindenesetre én nem hiszek ebben.

6. Elég baj az válaszoltam , hogy te nem hiszel ebben. Rettenetes volt egykor az (arany)borjú készítése azoktól, akik a földre hullott mannával elteltek, majd gyermekeket áldoztak fel a démonoknak, sőt magukat a prófétákat is megölték. Így tehát engem sem hallgattok meg folytattam , amikor az Írásoknak ezek keze általi megcsonkításáról beszélek. Ennek a ténynek az igazolására éppen elég az, ami csak a kérdések során felmerül, melléjük véve azokat a szövegeket is, amelyeket, mint tőletek megtartottakat, ti magatok idéztek.

LXXIV.(74.) I. Erre Trifón vette át a szót: Tudjuk, hogy kérésünkre te is ennek megfelelően idézted ezeket. Ezzel a zsoltárral kapcsolatban pedig, amely Dávidtól való és te azt végig idézted , mi úgy gondoljuk, hogy ez nem valaki másról, hanem az Atyáról beszél, aki az egeket és a földet megalkotta. De te arra vonatkoztattad, aki szenvedett és bizonygatni igyekszel, hogy ő lenne a Krisztus.

2. Mire én ezt válaszoltam: Arra kérlek benneteket, hogy a szavakon keresztül, melyeket ebben a Zsoltárban a Szent Szellem mondott, értsétek meg azt, amit én állítok és ismerjétek el, hogy nem beszélek tévesen, és titeket sem vezetlek félre; így aztán a Szent Szellem által elmondottakból sok más dolgot is, azoknak megfelelően megérthettek. Énekeljetek az Úrnak új éneket, énekeljetek az Úrnak minden föld, énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét! Mint örömhírt hirdessétek napról napra üdvösségét, minden nép között csodatetteit (vö: Zsolt 95,1-3). 3. Ennek megfelelően a mindenség Atyjának és Istenének minden földről énekelnek és zsoltároznak azok, akik ezt az üdvösségszerző titkot ismerik, vagyis Krisztus szenvedését, mely által ő megmentette őket, és azok ennek szellemében is élnek, és ő maga buzdít arra, hogy megismerjük azt, aki félelmetes, aki az ég és a föld alkotója, aki ezt az üdvrendet az emberi nemért formálta meg, és azt is, aki megfeszíttetett és meghalt, aki az egész földön uralkodik, mely neki átadatott, ahogy pedig ….

4. ….. a földnek, melyre ő elérkezett, de ott megvetett engem, és szövetségemet semmibe vette, amit megadtam nekik azon a napon; de majd én is elhagyom őket, elfordítom arcomat tőlük; lesz majd táplálékuk, de abban sok rosszra és gyötrelemre lelnek, és azt fogja mondani azon a napon: Miért nincs az Úr, az Isten közöttünk. Tőlem kapják majd mindezt a rosszat. Mert én keményen elfordítom arcomat tőlük azon a napon, a gonoszságok miatt, amit ők véghezvisznek, mivelhogy ők majd idegen istenekhez fordulnak (vö: Mtörv 31, 16-18).

LXXV.(75.) 1. A Kivonulás könyvében pedig, hogy őneki, az Istennek a neve Jézus, amit Ábrahámmal, Jákobbal beszélve nem tárt fel, itt viszont Mózes által, noha misztériumban, de közölte, mi pedig megértettük ezt. Ezt mondja ugyanis: Így szólt az Úr Mózeshez: Mondd meg ennek a népnek, íme, én színed előtt küldöm angyalomat, hogy vezessen téged az úton és bevezessen téged arra a földre, amit neked készítettem. Tiszteld őt, és hallgass reá, ne lázadozz ellene, ő nem fog engedni neked, mert az én nevem van rajta (vö: Kiv 23, 20-21). 2. Erre a névre hallgatott az mint ahogy ezt tudjátok , aki bevezette atyáitokat arra a földre, neve Jézus (= Józsué) volt, akit annakelőtte Auszésznek hívtak. De ha ti meggondoljátok azt, hogy nevét megmondotta Mózesnek azzal, hogy „Az én nevem lesz rajta”, vagyis őt Jézusnak ismeritek meg. Izraelnek is hívták még őt, és ő ezt a melléknevet adta Jákobnak. 3. Izaiásnál az is nyilvánvaló, hogy angyaloknak és Isten apostolainak is nevezi azokat a prófétákat, akiket ügyének meghirdetésére rendelt; Izaiás ugyanis ezt mondja: Küldj engem (vö: Iz 6, 8). Egészen nyilvánvaló mindenki előtt az is, hogy aki a Jézus nevet kapta, erős és nagy próféta volt. 4. Ha tehát ezekben ismerjük meg az Istent, aki Ábrahámnak, Jákobnak és Mózesnek megjelent, akkor miért kételkedünk és miért hitetlenkedünk abban, ami a mindenség Atyjának az akarata volt, miért lenne képtelenség az, hogy embernek szülessen a szűz által, amit az idevonatkozó Írásokból is megtudhatunk, és ha ezeket megértjük, egészen világos lesz, hogy mindez az Atya akaratának megfelelően történt?

LXXVI.(76.) 1. Dániel pedig azt mondja, hogy „olyan, mint az Emberfia”, és minden időkre szóló királyságot kap. Az „olyan, mint az Emberfia” kifejezéssel azt jelöli, hogy emberré lett, és így volt látható, de még az is belátható lesz ebből, hogy Ő nem emberi magból való. És amikor őt nem kézzel lehasított kőnek mondja, akkor is ezt hirdeti előre misztériumában. Amikor őt nem kézzel lehasított kőnek mondja, azt jelenti, hogy nem emberi alkotás ő, hanem az Istentől, a mindenség Atyjának akaratából való. 2. Izaiás is ezt mondja: „Születését ugyan ki tudná elbeszélni?”, az ő születését ebben elbeszélhetetlennek mondja, mert nem elbeszélhetetlen a születése senkinek, aki ember az emberektől. És amit Mózes mond, hogy ő a szőlőfürt vérében mossa meg stóláját, nemde azt jelenti: amire a figyelmeteket már annyiszor felhívtam, hogy burkoltan róla jövendöl? Őbenne majd olyan vér lesz, ami nem emberektől való, mint ahogyan a szőlőfürt vérét sem az ember hozza létre, hanem az Isten. 3. Izaiás őt a nagy tanács angyalának nevezi, nemde ezzel arra tanít, hogy eljön az ő, és mint tanítót hirdeti előre? Az Atya a nagy dolgokat mindazokban az emberekben akarta végbevinni, akik neki kedvesek voltak és kedvesek lesznek, de azokról, akik akaratától elpártolnak, legyenek azok akár emberek vagy angyalok, ő maga tanítja teljesen nyíltan. 4. „Jönnek keletről és nyugatról, és együtt lesznek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában, és a királyság fiai kivettetnek a külső sötétségre” (vö: Mt 8,11), 5. és: „Sokan mondják nekem azon a napon: Uram, Uram, hát nem a te nevedben ettünk és ittunk, jövendöléseket mondottunk és ördögöket űztünk ki? De én így szólok hozzájuk: Távozzatok tőlem!” (vö: Mt 7,22). Vagy másutt, amely szavakkal elítéli a méltatlanokat, akik nem fognak eljutni az üdvösségre, ezt mondja ki rájuk: „Távozzatok a külső sötétségre, amelyet Atyám a Sátánnak és angyalainak készített” (vö: Mt 21, 21). 6. Vagy ismét más szavakban meg ezeket mondja: „Hatalmat adok nektek, hogy kígyók, skorpiók és százlábúak felett, az ellenség minden hatalmassága felett tapossatok” (vö: Lk 10,19). Így mi, akik most hiszünk a Poncius Pilátus alatt megfeszített Jézusban, a mi Urunkban, minden démont és gonosz szellemet el tudunk űzni, mert birtokunkban vannak a tőle kapott rendelkezések. A próféták által burkoltan azt is előre hirdette, hogy Krisztus szenvedni fog, de azután minden fölött uralkodik és ezt senki sem tudta megérteni, amíg ő maga az apostolait meg nem győzte arról, hogy az Írásokban mindezt előre hirdették. 7. Megfeszítése előtt egy alkalommal így kiáltott fel: ,,Szükséges, hogy az Emberfia sokat szenvedjen, hogy az írástudók és a farizeusok elutasítsák őt, hogy keresztre feszítsék, és hogy harmadnapra feltámadjon” (vö: Lk 9,22). Dávid azt hirdeti   , hogy a Nap és a Hold előtt méhből fog születni az Atya akaratának megfelelően, és hogy erős és imádott Isten ő, valamint arra világított rá, hogy ő a Krisztus.

LXXVII.(77.) 1. Akkor Trifón megszólalt: Abban egyetértek veled, hogy ezeket idézted, és ilyen jellegű részleteket hoztál az igazoláshoz, de figyelmedbe ajánlanám, hogy én arra kértelek téged, hogy az annyiszor emlegetett szövegnek indoklásait add meg. Most törekedj arra, hogy előttünk tedd elfogadhatóvá, és mi belássuk azt, hogy ez a szöveg a ti Krisztusotokra vonatkozik. Mi ugyanis úgy tartjuk, hogy ez a jövendölés Ezekiásra áll.

2. Erre én így válaszoltam: Úgy teszek, ahogy akarjátok, bár előbb ti igazoljátok, hogy ezt Ezekiásra mondotta, hogy őt olyannak tudta, mint aki mielőtt még szólítani tudná atyját és anyját, elveszi Damaszkusz erejét és Szamária hadait az asszírok királya előtt. Nemde ti akartok ennek nektek tetsző magyarázatot adni; hogy Ezekiás a damaszkusziakkal háborúzott, vagy Szamáriában az asszírok tudtával. „Mielőtt még a gyermek szólítani tudná atyját és anyját” mint mondja a prófétai szó , „elvétetik Damaszkusz ereje és Szamária hadai az asszírok királya előtt” (vö: Iz 8,4). 3. Ha a prófétai Szellem nem tenné hozzá ezeket, hogy „mielőtt még a gyermek szólítani tudná atyját és anyját, elvétetik Damaszkusz ereje és Szamária hadai”, és ha csak azt mondotta volna: fiút fog szülni és elvétetik Damaszkusz ereje és Szamária hadai, akkor ti bátran állíthatnátok ezt. Isten ugyanis előre tudta, hogy Ezekiás ezeket elveszi, ezért előre megmondotta; Csakhogy a jövendölést ezzel a többlettel mondja el: „mielőtt még a gyermek szólítani tudná atyját és anyját, elvétetik Damaszkusz ereje és Szamária hadai”. Ezeket a szavakat a zsidók közül még soha senkire sem tudtátok vonatkoztatni, mi viszont igazolni is tudjuk, hogy mindez a mi Krisztusunkra áll. 4. Mert alighogy ő megszületett, mágusok jöttek Arábiából, hogy imádják őt. Ezek előtt Heródeshez mentek el, aki a ti földeteknek volt királya, de akit az Ige Asszíria királyának is mond, istentelen és törvényszegő gondolkodásmódja miatt. Ti is jól tudjátok folytattam –, hogy a Szent Szellem oly’ sokszor példabeszédekben vagy hasonlatokban fejezi ki magát; és ahogyan ő bánt az egész jeruzsálemi néppel, azért sokszor ezt mondogatták egymás között: Az apád amorreus, az anyád hetteus volt (vö: Ez 16,3).

LXXVIII.(78.) 1. És ez a Heródes király, aki megtanulta népetek véneitől, hogy valamikor eljönnek hozzá Arábiából a mágusok, és azt mondják: az égen megjelent csillagból tudjuk, hogy király született földeteken, és eljöttünk, hogy imádjuk őt, és azt is mondták még a vének, hogy ez Betlehemben fog történni, mert a próféta így írja: És te Betlehem, Juda földje, nem vagy a legkisebb Juda vezetői között, mert belőled származik a vezér, aki népemnek pásztora lesz (vö: Mik 5, 2). 2. Az arábiai mágusok pedig eljutva Betlehembe imádták a gyermeket, ajándékokat adtak át neki, aranyat, tömjént és mirhát, de a kinyilatkoztatás révén, miután már hódoltak a gyermek előtt, figyelmeztetést kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez. 3. József, Mária jegyese, előbb el akarta bocsátani eljegyzettjét, Máriát, mert arra gondolt, hogy férfival való érintkezése miatt lett terhes, vagyis paráznaságból, de egy látomásban figyelmeztetést kapott, hogy ne bocsássa el asszonyát, egy angyal jelent meg előtte és megmondta neki, hogy a Szent Szellemtől való az, akit Mária méhében hordoz. 4. Erre félelem fogta el, és nem taszította el magától Máriát. Amikor pedig Küréniosz alatt népszámlálás volt Judeában eljött Názáretből Judeába, mivelhogy innét származott, hogy eleget tegyen az összeírásnak, ezt a földet ugyanis Juda nemzetsége lakta. Később figyelmeztetést kapott, hogy Máriával menjen le Egyiptomba, és maradjanak ott a gyermekkel mindaddig, amíg ismét kinyilatkoztatás nem szólítja őket, hogy térjenek vissza Judeába. 5. Mikor a gyermek megszületett Betlehemben mivel Józsefnek nem volt hol megszállnia –, ezért a vidék egyik közeli barlangjában húzódtak meg, és amikor itt voltak, Mária megszülte Krisztust, és jászolba helyezte őt; ekkor érkeztek meg a mágusok Arábiából, és itt találták meg őt.

6. Hogy Izaiás hogyan hirdette előre a barlanggal kapcsolatos eseményt, már elmondottam nektek folytattam a beszédet , de társaid miatt megismétlem ezt a szövegrészletet.

Amikor ezt a szövegrészletet felidéztem Izaiástól, hozzátettem azt is, hogy Mitrász misztériumának beavatottjai hogyan adták tovább ezeket a szavakat, és hogy az általuk barlangnak mondott helyen avatják be híveiket, és az ördög mesterkedései folytán mondották ezeket.

7. Heródes nem ismerte meg azt a gyermeket, akinek imádására a mágusok eljöttek, mivel az arábiai mágusok nem tértek vissza hozzá, pedig ő kérte, hogy tegyék meg, hanem a figyelmeztetés értelmében más úton tértek vissza hazájukba; és József, Máriával meg a gyermekkel, ahogy a kinyilatkoztatást megkapták, útrakeltek Egyiptomba, ezért a király egyszerűen parancsba adta, hogy öljenek meg minden gyermeket Betlehemben. 8. Ennek bekövetkezését Jeremiás megjövendölte, a Szent Szellem által ugyanis ezeket mondotta: Kiáltás hallatszik Rámában, Rákhel siratja gyermekeit, és nem akar megvigasztalódni, mert azok nincsenek (vö: Jer 31,15). A kiáltás, ami Rámából hallatszott, vagyis Arábiából mert Arábiában mindezeddig megvan az a helység, amit Rámának neveznek , arra a sírásra vonatkozik, ami be fogja tölteni ezt a helységet, ahol eltemették Jákobnak, az Izraelnek is nevezet szent pátriárkának a feleségét, tehát Betlehemet, ahol saját meggyilkolt gyermekeiket siratták ekkor az asszonyok, és a történetekre nem találtak vigaszt.

9. Izaiás pedig ezt is mondotta: „elvétetik Damaszkusz ereje és Szamária hadai”; ezzel jelöli azt, hogy a Damaszkuszban lakó gonosz démon erejét Krisztus legyőzi közvetlenül születése után, mint ahogy ez nyilvánvalóan be is következett. A mágusok eljöttek imádni Krisztust, ők, akik mintegy fölfegyverkezve voltak mindenféle ártó mesterkedéssel, mindezt annak a gonosz démonnak az ösztönzésére tették, – kifejezésre juttatták azt is, hogy elpártolnak azoktól az őket fölfegyverző erőktől, amit nekünk az Ige misztériumában „Damaszkuszban lakónak” nevez. 10. A példabeszédekben a bűnös és igazságtalan erőt „szamáriainak” nevezi. Damaszkusz Arábia földjén volt, és ott is van, ezt mostan Sziroföníciának nevezik, ezt egyiktek sem tagadhatja.

Ezért jó lenne, ha ti, férfiak, amit nem értetek, azt tőlünk, keresztényektől, akik megkaptuk Isten kegyelmét, tanulnátok meg, és egyáltalán ne törekedjetek arra, hogy a magatok tanításához ragaszkodjatok, és ezzel semmibe vegyétek Isten ügyét. 11. Hogy miért is helyezte át belénk ezt a kegyelmet, azt Izaiás ezekkel a szavakkal mondja el: Eljön hozzám ez a nép, ajkukkal tisztelnek engem, de szívük távol áll tőlem. De hiába végzik el istentiszteleteiket előttem, mert emberi parancsokat és tanításokat tanítanak. Ezért én úgy határoztam, hogy áthelyezem ezt a népemet, áthelyezem őket. Elveszem a bölcsek bölcsességét, okosainak okosságát megsemmisítem (vö: Iz. 29, 13s).

LXXIX.(79.) I. Közben Trifón méregbe jött, mint ez arcán is látszott, mert féltette az Írásokat, és így szólt hozzám: Az Isten szavai szentek, de a ti magyarázataitok mesterkéltek, ilyennek tűnik a te magyarázatod is, sőt már szinte szentségtörés, az angyalok gonosszá válásáról és Istentől való elpártolásáról beszél.

2. Mivel ő szavaiban a legnagyobb készséggel volt arra, így válaszoltam: Csodálkozom rajta, ember, hogy te ezt így fogod fel, és arra kérlek, hogy változtasd meg felfogásodat, és azzal kapcsolatban, hogy mint írva van, az angyalok szolgálatra rendeltek, ahogyan Dániel is mondja, hogy az, aki „olyan, mint az emberfia” a napok Öregjéhez odament, és tőle átadatott neki minden uralom minden időkre. Nem gondolod ember – folytattam –, hogy nem a magunk merészsége folytán adjuk ezt a magyarázatot, melynek alkalmazását felrovod nekünk, erre tanúságot magától Izaiástól adok, aki arról beszélt, hogy gonosz angyalok laktak és laknak Egyiptom egyik vidékén, Taniszban. 3. Ezek a szavak azok: Jaj az elpártolt gyermekeknek, ezt mondja az Úr, tanácsot tartotok, de nem kedvem szerintit; szövetkeztek, de nem azén szellememnek megfelelően, bűnre bűnt tetéztek; gonosz szándékkal lementek Egyiptomba, engem persze meg se kérdeztek, – hogy a fáraótól segítséget nyerjenek, és Egyiptom fedelei alatt menedéket keressenek. De a fáraó fedele gyalázatotokra lesz, mindazok fájdalmára, akik az egyiptomiakban bíznak, merthogy Tániszban vannak a fő gonosz angyalok (ti. követek!). De hiába fáradoznak ennél a népnél, nem jön el segítségükre, hanem szégyenükre es gyötrelmükre (vö: LXX Iz 30, 1–5). 4. Hasonlóképpen Zakariás is így beszél, ahogy ő maga fogalmazza, meg, hogy a Sátán ott áll Józsué (= Jézus) pap jobbján, hogy ellenlábasa legyen és ezt mondja az Úr: Megfedd téged az Úr, aki kiválasztotta Jeruzsálemet (vö: Zak 3, 1-2). Vagy másutt, Jób könyvében is meg van írva – amint azt te magad is mondottad –, hogy angyalok jöttek és ott álltak az Úr előtt, és közöttük volt a Sátán is. Mózes leírja a Teremtés könyve első részében, hogy a kígyó, mely megtévesztette Évát, átkozott volt. Hasonlóképpen az egyiptomi mágusokról is úgy tűnik, hogy utánozni tudták azokat a tetteket,  amit Istentől eredően Mózes, a hűséges szolga véghezvitt, és ti is ismeritek, hogy mit mondott Dávid: A pogányok istenei démonok (vö: Zsolt, 95, 5).

LXXX.(80.) 1. Akkor Trifón hozzáfűzte: Mint mondottam neked, ember, hogy mindenben határozottan arra törekszel, hogy a megfelelő írásokat sződd össze, de most azt mondd meg nekem, ti valljátok-e, hogy ennek a Jeruzsálemnek a területe helyreállítatlan marad, és hogy a népetek majdan egybegyűl, és együtt örvendezik Krisztussal, meg a pátriárkákkal és a prófétákkal, vagyis azokkal, akik a mi nemzetségünkből valók, vagy talán a mi prozelitáink lesznek Krisztusnak eljövetele előtt; de lehet az is, hogy te azt hiszed, bennünket a kérdezgetésben le tudsz győzni, csak mindezt nem akarod bevallani?

2. Erre én vettem át a szót: Nem vagyok olyan őrült, Trifón, hogy mást beszéljek, mint amit gondolok. Már az előbbiekben is megvallottam neked, hogy így gondolkodom magam is és sokan mások, mindenképpen meggyőződésünk, hogy az bekövetkezik, és sokan vannak, akik a keresztények között helyesen, Istenhez méltó módon gondolkodnak, mint már erre is utaltam neked, nehogy erről ne tudjál. 3. De vannak olyanok is, akiket ugyan keresztényeknek neveznek, valójában azonban istentelenek, gonoszok, a görbe úton járnak, mindenféle káromlást és istentelen eszméket tanítanak, ahogy ezt már értésedre adtam. És tudjátok meg, ezt nemcsak nektek mondom el, hanem magunk között is, és amennyire képességem engedi, mindezen dolgokról egy összeállítást írok, és ebben kifejtem mindazt, amit nektek is elmondok. Mert nem embereket, pontosabban nem emberi tanítást választottam és követek, hanem az Istent és a tőle eredő tanítást. 4. Ha ti ezek után felemlítitek, hogy vannak olyanok, akiket keresztényeknek neveznek, de nem azt vallják, amit én is, hanem káromolni merészelik Ábrahám Istenét, Izsák Istenét és Jákob Istenét, és arról beszélnek, hogy a halottak nem támadnak fel, hanem a halálban lelkük felvétetik az égbe, az ilyeneket ti se fogadjatok el keresztényeknek; így a zsidóknál is van, aki helyesen gondolkodik, mások szadduceusoknak vallják magukat, vagy az ehhez hasonló szekták valamelyikéhez tartozónak, a genisztészek, a merisztészek, a galileaiak, a hellenizáltak, a farizeusok és a keresztelők pártjához tartozónak, de nehogy elforduljatok tőlem azért, hogy kimondom mindazt, amire gondolok, és ez mind zsidónak vallja magát, Ábrahám ivadékának, szájukkal ugyan megvallják ők az Istent – mint ahogyan maga az Isten is mondotta –, de szívük távol van tőle. 5. Nekem pedig, és mindazoknak, akik mindenben helyesen gondolkodó keresztények, az a meggyőződésünk, hogy a test feltámad, és ezer esztendeig az újjáépült, díszes és tágas Jeruzsálemben leszünk; Izaiás, Ezekiel meg más próféták is így tartották.

LXXXI.(81.) 1. Erről az ezer esztendőről Izaiás így beszélt: Új ég lesz és új föld, és nem fognak emlékezni az előbbiekre, és már az eszükbe sem jut, hanem örömre és ujjongásra lelnek abban, amit én teremteni fogok. Mert íme én fogom létrehozni Jeruzsálem ujjongását és népemnek örömét; ujjongjatok Jeruzsálem felett, és örvendezzetek az én népemnek. Többé már nem lehet hallani a sírás hangját benne, sem a zokogás hangját; nem lesz többé benne sem éretlen korú, sem öreg, akinek ideje már betelt. Ifjúvá lesz, a százesztendős fiú lesz; százéves gyermekként csak a bűnös hal meg, és átkozottnak számít. 2. Házakat építenek és ők laknak benne, szőlőt telepítenek és a termését enni is fogják, borát inni fogják. Nem azért építkeznek, hogy más lakjon benne, nem azért ültetnek, hogy más egyen róla. Népemnek napjai, a fák életének napjaihoz lesz hasonló, fáradozásaik eredménye megsokszorozódik. Választottaim nem fáradoznak hiába, és nem az átokra nemzik gyermekeiket, magvukat az Úr igazzá teszi és megáldja, velük együtt unokáikat is. És mielőtt még hozzám kiáltanának, meghallgatom őket, mielőtt még ők szólítanának, én szólítom meg őket: – Mit akartok? Akkor a farkas és a bárány együtt legelésznek, szénát eszik majd az oroszlán, mint az ökör, a kígyó meg a földet, úgy, mint kenyerét. Sehol sem ártanak, és nem pusztítanak a szent hegyen – mondja az Úr (vö: Iz 65, 17-25).

3. Ezen sorok között ő ezt is mondja: „Népemnek napjai a fák életének napjaihoz lesz hasonló, fáradozásaik eredménye megsokszorozódik”, mi ezen azt értjük, hogy az ezer esztendőt fejezi ki misztériumban. Ahogy Ádámról is azt mondotta, hogy azon a napon, amelyiken a fáról eszel, meg fogsz halni; és mi tudjuk, hogy ő ezer esztendőt töltött be. Ismerjük azt az írást is, amelyben azt mondja: Az Úr napja ezer esztendő (vö: Zsolt 89, 4), és ez erre vonatkoztatható. 4. Egy közénk tartozó férfi, név szerint János, egyike Krisztus apostolainak, a neki adott kinyilatkoztatásban megjövendölte, hogy Jeruzsálemben mi, a Krisztusban hívők ezer esztendőt töltünk el, és csak ennek eljövetelével következik be az egyetemes, szó szerint az örök, és mindenkire kiterjedő feltámadás és ítélet. Mint ahogyan a mi Urunk mondja: Ott már nem házasodnak és nem mennek férjhez, hanem egyenlők lesznek ők az angyalokkal, a feltámadás Istenének gyermekei lesznek (vö: Lk 20, 35).

LXXXII.(82.) 1. Nálunk mindezeddig megtapasztalható a prófétai adomány, amiből nektek magatoknak is meg kell értenetek, hogy ami egykor a ti őseiteké volt, most nekünk adatott. De ahogyan nálatok is megvolt, hogy a szent próféták mellett megvoltak a hamis próféták is, úgy most közöttünk is sok hamis próféta lép fel, akikről a mi urunk előre megmondotta, hogy tartsuk távol magunkat tőlük, semmiben se higgyünk nekik, és ismerjük továbbá azt is, mert előre megmondotta nekünk, hogy mi fog történni velünk az ő halálból való feltámadása és mennybemenetele után.

2. Megmondta nekünk, hogy megölnek bennünket, és neve miatt gyűlölnek minket, számosan lépnek fel a nevében, mint hamis próféták és álkrisztusok, sokakat félrevezetnek, mint ahogyan ez mostanában bekövetkezett. Az ő nevében ugyanis sokan tanítanak álnokul istentelenségeket, káromlásokat és gyalázatos dolgokat, amiket a tisztátalan lelkű ördög ültetett el lelkükbe, azt tanították és tanítják még ma is. Náluk éppúgy, mint nálatok, azt szeretnék elérni, hogy szakítsatok tévelygéseitekkel, mert tudjuk azt, hogy mindenki megtehetné, hogy az igazat mondja, de nem teszi meg, és az Isten ítélni fog felettük, mint ahogyan ezt maga az Isten is tanúsítja, amikor Ezekiel által azt mondja, hogy megfigyelővé tettelek Juda házában. Ha a bűnös vétkezik, és te nem emeled fel szavad előtte, így bűne folytán odaveszik, tőled kérem számon az ő vérét, de ha te figyelmezteted őt, ártatlan leszel (vö: Ez 3, 17-19). 4. Éppen ezért aggodalommal törekednünk kell arra, hogy az Írásoknak megfelelően beszéljünk, és ne saját hasznunkat tartsuk szemünk előtt, elismerést hajhászva és élvezetvágyunk kielégítésére, és senki sem vádolhat meg benneteket ezek közül bármelyikkel is. És mi sem úgy akarunk élni, mint népetek vezetői, akiknek az Isten is a szemére veti gonoszságaikat ezen szavakkal: Fejedelmeitek a tolvajok társai, szeretik az ajándékokat, a megvesztegető adományokat vadásszák (vö: Iz 1, 23). Ha mégis közülünk valakit ilyennek ismernétek, akkor sem az írásokat és Krisztust káromoljátok miattuk, és ne arra törekedjetek, hogy azokat másképp értelmezzétek.

LXXXIII.(83.) 1. Azt pedig, hogy Mondja az Úr az én Uramnak, ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábadhoz nem teszem le zsámolyul (vö: Zsolt 109, 1) – a ti tanítóitok Ezekiásra merészelték értelmezni, mondván, hogy azt a parancsot kapta, a templom jobbjára üljön, amikor az asszírok vele hadban álló királya követet küldött. És ezzel azt akarta jelezni neki Izaiás által, hogy ne féljen. Az Izaiás által elmondott dolgok akkor be is következtek, mert az asszírok királya megfordult, mikor Ezekiás napjaiban Jeruzsálemet ostromolta, és az Úr angyala megölt az asszírok táborában száznyolcvanötezer embert; és mi is elfogadjuk ezt, sőt így is tartjuk. De hogy a zsoltár maga nem róla szól, az is nyilvánvaló. 2. Ő ugyanis ezeket mondja: Mondja az Úr az én Uramnak, ülj le azén jobbomra, amíg ellenségeidet nem teszem le zsámolyul. Erejének pálcáját kibocsátja az Úr neked Jeruzsálemre, uralkodj ellenségeid közepette. Szentek fényességében a hajnalcsillag előtt szültelek. Az Úr megesküdött és nem bánja meg, pap vagy minden időkre Melkizedek rendje szerint (vö: Zsolt 109, 1-4). 3. Ki ne ismerné el, hogy Ezekiás nem volt pap Melkizedek rendje szerint! És hogy ő nem volt Jeruzsálem megszabadítója sem, ugyan ki ne tudná? Továbbá hogy erejének pálcáját ő nem bocsátotta ki Jeruzsálemre, és nem is uralkodott ellenségei között, mivelhogy az Isten volt az, aki tőle, a sírótól és jajveszékelőtől elfordította az ellenséges hadsereget. Ugyan ki ne ismerné ezt a tényt? 4. De a mi Jézusunk, aki egyáltalán nem dicsőségben jött el, kibocsátotta erejének pálcáját Jeruzsálemre, a megtérés és a meghívás szavát az összes nemzetekre, mindenüvé, ahol csak a démonok eluralkodtak felettük, mint ahogyan Dávid mondotta: A pogányok istenei démonok (vö: Zsolt 95, 5). Erejének szava sokakat megnyert, hogy hagyják el a démonokat, kiket mindaddig szolgáltak, és általa a mindenható Istenben higgyenek, mivel a pogányok istenei csak démonok. Az előbbiekben már kifejtettük azt, hogy a szentek fényességében méhből a hajnalcsillag előtt szültelek téged Krisztusra vonatkozik.

LXXXIV.(84.) 1. Az, hogy Íme a szűz méhében fogant: és fiút szül Őróla jövendöltetett meg. De hát az, akiről Izaiás beszél, akiről a Szent Szellem ezt kiáltja: Íme maga az Úr ad nekünk jelet. Íme a szűz méhében fogan és fiút szül, nem szűztől fog születni? Mert ha ő minden más elsőszülötthöz hasonlóan házaséletből született volna meg, akkor miben áll az Isten jele, az biztosan nem, hogyha arról beszél, hogy ő is úgy fog tenni, ahogy az az összes elsőszülötteknél közös? 2. De az már valóban jel, hogy ő hiteltérdemlően az emberi nemből való lesz, vagyis szűzi anyától a minden teremtmény elsőszülöttje megtestesül, és igazi gyermekké lesz, csakhogy ez másképpen és más formában történik, mint ahogy ezt a prófétai szellem is jövendöli, ahogy idéztem nektek, hogy amikor majd megtörténik, akkor felismerjétek azt, ami a mindenség Alkotójának erejéből és akaratából történt; ahogyan Ádámnak is csak egyetlen bordájából lett Éva, de minden más élőlény Isten szavából vette létének kezdetét.

3. Ti ugyan mindennek valami más értelmezést merészeltek adni, mint amit a Ptolemaiosz, Egyiptom királyánál levő vének adtak, azt bizonygatjátok, hogy az Írásban nem az áll, ahogyan ők értelmezték, mivel így mondjátok: Íme a fiatal nő méhében fogan, de vajon ezzel jelöl-e valami rendkívüli dolgot, hogy egy asszony az együtthálás után gyermeket fog szülni? Nemde ezt teszi minden fiatal nő, kivéve a meddőket, akiket egyedül csak az Isten tud termékennyé tenni? 4. Sámuel anyja sem tudott szülni, de Isten akaratából mégis szült. A szent pátriárkának, Ábrahám felesége és Erzsébet, aki keresztelő Jánost szülte, egyaránt ilyenek voltak, meg sok más hozzájuk hasonló asszony is. Nektek nem szabadna lehetetlenségnek tartanotok azt, hogy az Isten mindenható, mindent megtesz, amit csak akar. Mert egészen biztosan be fog következni, amit megjövendöltek, és nem szabad arra a merészségre vetemednetek, hogy a jövendölés szövegét megváltoztassátok, vagy más értelmezést adjatok neki, mivel ezzel csak magatokat marasztaljátok el, de Istent nem tudjátok megrövidíteni.

LXXXV.(85.) 1. Azt a jövendölést, hogy Tárjátok fel kapuitokat fejedelemségek, emelkedjetek fel örök kapuk, hadd vonuljon be a dicsőség királya (vö.: Zsolt 23, 7), egyesek közületek szintén Ezekiásra merészelték értelmezni, de akadnak olyanok is, akik Salamonra; csakhogy sem az egyikre, sem a másikra, sem egyetlen királyotokra nem lehet alkalmazni az idézett mondatot, egyedül csak őrá, a mi Krisztusunkra, aki a megjelenésekor nem volt látványos és tiszteletet keltő, mint ahogy ezt Izaiás is elmondta róla, meg Dávid és az összes Írások, aki a hatalmasságok Ura, Isten akaratából feltámadt a halálból, felment az égbe, amint ezt a zsoltár meg más Írások is megvilágítják; őt hirdetik a hatalmasságok Uraként, és erről – a már végbement dolgok után – nektek is könnyű meggyőződnötök, ha ti is akarjátok. 2. Ennek az Isten Fiának, minden teremtmény elsőszülöttjének, aki Szűz által született és szenvedő emberré lett, akit Poncius Pilátus alatt népetek keresztre feszített, meghalt és feltámadt a halálból, és felment az égbe, az ő nevére minden démon elmenekül, legyőzötten meghátrál. 3. Míg azoknak a nevére, akik nálatok akár királyok vagy igazak, akár próféták vagy pátriárkák voltak – ha ti az ördögűzésnél szólítjátok –, egyetlen egy démon sem hátrál meg. De ha bárki közületek Ábrahám Istenét, Izsák Istenét és Jákob Istenét szólítja, azonnal meghátrál. Csakhogy nálatok is ugyanolyan mesterkedésekben szólítják őt, mint azt a pogányok teszik, varázsszereket és amuletteket vesznek igénybe. 4. Angyalok és hatalmasságok azok, amelyeket a Dávid által elmondott jövendölés szavai feltáruló kapuknak nevez, hogy bevonuljon ő, aki a halálból feltámadt, aki az Atya akaratából a hatalmasságok királya, Jézus Krisztus, és Dávid szavai ezt kellőképpen igazolják, amit ismét idézni fogok azok miatt, akik tegnap még nem voltak itt közöttünk, és kedvükért a tegnap elmondott dolgok lényegét összefoglalom. 5. Ha tehát most erről beszélek, noha gyakorta visszatérően ismételgetem ezeket, tudom, hogy nem alaptalanul teszem. Mert nevetséges dolog lenne, hogyha látjuk, a Nap, a Hold, meg a többi égitest is mindig ugyanazt az utat járja meg, ezt aztán mi a váltakozó szelekkel indokolnánk; éppenúgy, ha a számok világában jártas embert ha megkérdezik, hogy kétszer kettő mennyi, és mivel annyiszor megmondta már, hogy az négy, később már nem ismételgeti többször ezt a négyet, így van ez minden más dologban is, ha abban már jártasságra tettünk szert, de addig mindig ugyanazt hajtogatjuk és hangoztatjuk; aki a próféták beszédeiből állít össze érvelést, és ha nem mindig magát az Írásokat idézi, hanem saját kitalálásait jobbnak tartja az Írásnál, (éppenúgy nevetségessé válik). 6. Az Írás pedig, amelyet említettem, hogy benne az Isten arról ad kinyilatkoztatást, hogy angyalok és hatalmasságok vannak az égben, ez: Dicsőítsétek az Urat az egekből, dicsőítsétek őt a magasságokban. Dicsőítsétek összes angyalai, dicsőítsétek őt minden hatalmasságai (vö.: Zsolt 148,1).

Akkor közülük valaki, név szerint Mnaszeász, aki a második napon jött el velük, így szólt: – Valóban örömünkre szolgál, hogy te magad meg akarod ismételni az elmondottakat.

7. Erre én így folytattam: – Halljátok tehát, barátaim mely Írást követve teszem én ezt. Jézus megparancsolta, hogy szeressük ellenségeinket, ahogyan ezt már Izaiás által is több ízben hírül adta, azok között található ez – mely a mi újjászületésünk misztériuma –, és mindazoké, akik Krisztusnak Jeruzsálemben való megjelenésére várnak, és ezért arra törekednek, hogy előtte jócselekedeteik révén kedvesek legyenek. 8. Az Izaiás által mondottak pedig ezek: Halljátok meg az Úr szavát, ti, akik megrendültök szavára! Testvéreim, azoknak, akik gyűlölnek titeket és utálkoznak rajtatok, mondjátok meg, hogy az Úr dicsőségben felemelkedik. Megjelenik övéinek örömei közepette, azok pedig megszégyenülnek. Kiáltás szava a városból, a templomból beszéd, az Úr szava hallatszik, aki visszafizeti az adósságot a kevélyeknek. Mielőtt még vajúdott volna, már megszült, mielőtt még a vajúdás fájdalma rátört volna, fiút szült. 9. Ki hallott ilyesmit, ki hallott hasonlót, vajúdott-e a föld egyetlen nap alatt, népet szült-e egyetlen éjszaka, mint ahogy Sion vajúdott és megszülte gyermekeit? Mindezt azért mondom, hogy várjatok, ne tegyetek semmit – mondja az Úr. Íme én teszek valakit szülővé vagy meddővé – mondja az Úr. Örvendezzél Jeruzsálem, gyűljetek össze mind, akik szeretitek őt. Örvendezzetek mind, akik sírtatok felette! Táplálkozzatok tejével, és vigasztaló keblén lakjatok jól, hogy elteljetek gyönyörűségben dicsőségének bejáratánál (vö.: Iz 66, 5-11).

 LXXXVI.(86.) Amikor befejeztem az idézetet, hozzátettem. Akit úgy mutatnak az írások, hogy keresztre feszítése után dicsőségben ismét visszatér, annak a jelképe volt az élet fája, melyről írja, hogy a paradicsomban volt elültetve; és hogy ő az összes igazakkal jön el, erről is hallottatok. Mózes bottal ment küldetésében népének megszabadítására, azt fogta kezében népe élén haladva, és a tenger kettévált. Ezért láthatta, hogy a sziklából víz tör elő, és ugyancsak a botját dobta bele a vízbe Merrában, és a keserű víz édessé változott. 2. Jákob a vízzel telt vályúba dobta botját, és ennek következtében anyai nagybátyjának juhai tarkákat ellettek, merthogy azok közül a tarkák voltak az ő fizetsége. Ugyanez a Jákob dicsővé lett azután, hogy botjával átkelt a folyón, és arról beszélt, hogy egy létrát látott, mellyel kapcsolatban az Írás világosan megmondja, hogy csúcsán az Isten állt, de ő nem az Atya volt, mint azt már az Írásokból igazoltuk. A kőre olajat öntött azon a helyen Jákob, követ állított a neki megjelent Istennek, annak tanúságául, hogy látta az Istent. 3. Megannyi Írás jelképekben úgy beszél Krisztusról, mint szikláról, amint erre is már rámutattam. Azt is igazoltam már nektek, hogy mindenféle kenetet, legyen az akár olaj, vagy sztakté vagy bármi más tartalmú kenet, ezzel az Írással hozzuk kapcsolatba: Ezért kent fel téged az Isten, a te Istened, az ujjongás olajával társaid előtt (vb.: Zsolt 44, 7; Cap 38, 4; 56, 14; 63, 4). A királyokat és a fölkenteket (= krisztusok) mind róla nevezik királyoknak és fölkenteknek, merthogy ő valamiképpen az Atyától kapta, hogy király és Krisztus, pap és angyal, meg a többit is, amit ezekhez hasonlóan ő birtokol és birtokolni is fog. 4. Áron vesszeje hajtást eresztett, és ezzel Őt főpapnak igazolta. Izaiás megjövendölte, hogy a Jessze törzsökéből való vessző lesz a Krisztus, és Dávid is az igazról ezt mondotta: mint vessző, amelyet a folyóvíz mellé ültetnek, amely meghozza termését a maga idejében, leveleit sohasem hullatja el (vb.: Zsolt 1, 3). Azt is hirdette, hogy az igaz virulni fog, mint a pálma. 5. A fa közelében látta meg Ábrahám az Istent, mint ahogy ez az Írásban olvasható mambrei tölgynél. Hetven fűzfát és tizenkét forrást talált a nép, amikor átkelt a Jordánon. Dávid azt mondotta, hogy Isten megerősítése van a botban és a pálcában. 6. Elizeus is botot dobott a Jordánba, amellyel a fejsze vasát a felszínre hozta fel, és ezt azután arra használták a próféták tanítványai, hogy házépítéshez fákat döntsenek ki, amelyben az Úr törvényéről és rendeleteiről akartak beszélni és elmélkedni. Ezekhez hasonlóan minket is, akik elkövetett súlyos bűneinktől lemosdottunk, a kereszt fájára feszítése által és a víz által szabadított meg és szentelt meg a mi Krisztusunk, és imádás és imádság házát készíti el nekünk. A bot volt az, amely nyilvánvalóvá tette, hogy Juda az atyja azoknak, akik neki Támártól nagy misztériumban születtek.

LXXXVII.(87.) 1. Amikor befejeztem, Trifón vette át a szót: – Ne engem próbálj rávenni arra, hogy az általad elmondottakat elfogadjam, amit vitatni kell, azt vitatni is fogom, de most ezzel az idézettel kapcsolatban szeretnék megtudni egyet s mást, amit most megkérdezek. 2. Mondd meg nekem, hogy amit az Ige Izaiás által mondott, hogy Jessze törzsöke vesszőt hajt, Jessze törzsökéről virág fakad, és rajta nyugszik az Isten Szelleme, a bölcsesség és értelem szelleme, a tanács és az erő szelleme, a tudás és istentisztelet szelleme, az istenfélelem szelleme tölti be őt (vö.: Iz 11, 1-3), erről te azt állítod, hogy Krisztusra mondotta – folytatta Trifón –, de róla mint annakelőtte is létező Istenről beszéltél, és hogy Isten akaratából megtestesült, a szűz által embernek született; de hogyan tudod igazolni azt, hogy ő annakelőtte is létezett, aki a Szent Szellem erejét – az Ige Izaiás által felsorolja – megkapta, és hogy ezt az erőt elégtelensége folytán birtokolta?

3. Erre én ezt válaszoltam: Nagyon éleslátóan és okosan tetted fel a kérdést, mert ez valóban homályos beszédnek tűnhet, de hogy ennek az értelmét is megismerd, hallgasd meg tehát amit most mondani fogok. A Szellemnek ezek a felsorolt erői nem elégtelensége folytán lesznek vele, hogy azt mondja az Ige, hogy rajta lesz, ott nyugszik meg és ez annyit jelent, hogy felette megállapodik; ő nem olyan lesz, mint a ti nemzetségtekben fellépett hajdani próféták, ahogy ezt nektek is módotokban áll belátni. Őutána már nem is támadt közöttetek egyetlen próféta sem. 4. Továbbá azok, akik közöttetek próféták voltak, mindegyik ezt vagy azt az erőt kapta meg Istentől, és ennek megfelelően cselekedett vagy beszélt, és ezt mi az írásokból ismerhetjük meg, ezért vegyétek fontolóra, amit mondok. A bölcsesség szelleme adatott meg Salamonnak, az értelem és a tanács szelleme Dánielnek, az erősség és az istentisztelet szelleme Mózesnek, Illésnek az istenfélelemé, Izaiásnak a tudás szelleme. A többieknek is ezekhez hasonlóan, hol csak egyet, hol többet is együtt kaptak meg ezekből az erőkből, mint Jeremiás, a tizenkettő vagy Dávid, meg mások, akik csak próféták voltak nálatok. 5. Megnyugodott rajta, vagyis fölötte nyugodott, mert eljövetelével az emberek között az ő üdvrendje valósult meg, és ezzel az idővel meg kellett szűnni annak, ami nálatok volt, benne viszont már megnyugodott, és ő ismét megadta azokat az ajándékokat, mint azt előre megmondotta, ugyanannak a Szellemnek az erejéből és kegyelméből azoknak adta, akik benne hisznek, és ez mindenki számára belátható. 6. Mert megjövendölték azt is, hogy mindez őáltala fog beteljesedni, azután, hogy felmegy a mennybe, mint azt már mondottam, és újra mondom. Ezt mondja ugyanis: Felment a magasságba, fogva vitte a fogságot, és az emberek fiainak ajándékot osztott (vö.: Zsolt 67, 19). Vagy másutt egy másik jövendölésben hirdette: Mindezek bekövetkeztével kiárasztom Szellemem minden testre, az én szolgáimra és szolgálóimra, és jövendölni fognak (vö.: Joel 2, 28).

LXXXVIII.(88.) 1. Nálunk tapasztalhatjátok, hogy mind férfiak, mind nők megkapták a karizmákat a Szent Szellemtől. Nem elégtelensége miatt kapta meg azt a jövendölést, hogy az Izaiás által felsorolt erők rajta lesznek, hanem azért, mert azokon (ti. zsidókon) már nem lesz ott. Ti magatok is tanúsíthatjátok, hogy mi volt azokkal az arab mágusokkal, akikről már beszéltem nektek, ők eljöttek, mihelyt megszületett a gyermek, hogy imádják őt. 2. Mert mikor megszületett, ereje akkor is vele volt, de minden más emberrel közös formában nevelkedett, a szükséges dolgokban velük osztozott, mindenben, ami szükséges volt az élethez, abban növekedett, azt ette, amivel a többiek táplálkoztak, így ért meg körülbelül harminc esztendőt, amikor fellépett János, eljövetelének hírnöke, és a bemerítés útját készítette elő, mint ahogyan azt már kifejtettem. 3. Amikor Jézus a Jordán folyóhoz jött, ahol János keresztelt, leszállt Jézus a vízbe, akkor tűz tört fel a Jordánban, és amikor ő a vízből felemelkedett, mint galamb állapodott meg felette a Szent Szellem, amint ezt magának, ennek a mi Krisztusunknak apostolai leírták. 4. De nem azért merítkezett be, mert szüksége volt rá, és nem ezért szállt fölé a galamb képében a Szellem, mi nem így tudjuk, hogy ő azért jött volna a Jordán folyóhoz; ugyancsak nem azért feszítették keresztre, mert az erő elhagyta és gyenge lett, hanem az emberi nemért, amely Ádámtól fogva a kígyó okozta halálba és tévedésbe bukott, és akaratlanul is minden ember gonosszá lett. 5. Az Isten ugyanis azt akarta, hogy ők szabadon döntsenek, legyen szabad akaratuk, mind az angyaloknak, mind az embereknek, hogy mindegyik tehesse azt, amit akar, ha a jócselekedetet választja, akkor halhatatlan lesz, és a büntetést elkerüli; de ha gonoszságot művelnek, megbünteti mindegyiküket úgy, ahogyan ő akarja. 6. Hogy szamárháton vonult be Jeruzsálembe – mint rámutattunk, ezt is előre megjövendölték róla – itt sem hatalommal mutatta meg, hogy ő a Krisztus, hanem az emberek számára adott ismertető jelet, hogy ő a Krisztus, így ott a Jánosnál történtekben is kellett az ismertető jel az embereknek, hogy megtudják, ki a Krisztus.

7. János a Jordánnál ült és hirdette a megtérés fürdőjét. Bőrövet és teveszőrből szőtt ruhát hordott, nem evett mást, mint sáskát és vadmézet, az emberek úgy tekintettek rá, mint a Felkentre. (Krisztus) De ő ezt kiáltotta nekik: Jön már az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok megfelelő, hogy saruszíját megoldjam (vö.: Jn 1, 20-23). 8. Amikor Jézus a Jordánhoz jött, arra gondoltak, hogy ő Józsefnek, az ácsnak a fia, mert ahogyan az Írás mondja, azok a látszatot nézték, így őt is ácsnak tartották – ez ugyanis szerszámokat készít az embereknek, ekét és jármokat, de ezzel is az igazságosság és a tevékeny élet jelképeit tanította –, a Szent Szellem pedig az emberek miatt, mint ezt már mondottam, galamb képében nyugodott meg felette, és hang hallatszott az egekből, amit már Dávid is mondott, és az ő személyéről hirdette, hogy az Atyától való lesz ő: Fiam vagy te, én ma szültelek téged (vö.: Lk 3, 21-22; Zsolt 2, 7), ezzel a születését mondta el az embereknek, vele őt akarta megismertetni.

LXXXIX.(89.) I. Akkor megszólalt Trifón: Helyesen mondod, hogy a mi egész népünk várta a Felkentet, és mindegyik írással kapcsolatban, amit csak felhoztál, mi is azt valljuk, hogy róla szólnak. De én azt nehezen látom be, hogy a nevet, amit Nave fiának megnevezésére is adtak, a Jézust (= Józsue) ő is megkapta, ehhez ezt szerettem volna hozzáfűzni. 2. Kétségeim vannak afelől is, hogy ilyen dicstelenségben keresztre feszítik a Krisztust, mert átkozottnak mondja a törvény a keresztre feszítést, ezért nehéz nekem ezt meggyőzően alátámasztanod. Az viszont egészen nyilvánvaló, hogy a Felkent szenvedni fog, de hogy ez a törvényben átkozott szenvedés által történt meg, erről szeretnék tudni valamit, ha egyáltalán van valami, amivel ezt bizonyítani tudod.

3. Ha Krisztusnak nem kellett volna szenvednie – mondottam –, akkor nem hirdették volna a próféták, hogy nép törvényszegéseiért vezették őt a halálba. Meggyalázták, megostorozták, és a törvényszegők közé számították mint a bárányt, úgy vezették őt leölésre, akinek nemzetségét senki sem tudta elbeszélni, mint mondotta a próféta, és valóban el kell csodálkoznunk rajta. Ha ez valóban jellemző rá, minden vele kapcsolatos dolgot az eszünkbe juttat, ezeken felbátorodva ne hittünk volna őbenne? Mert mindenki, aki csak megértette a próféták szavát, azt mondotta és nem mást, még csak arról hallottak, hogy keresztre feszítették őt.

XC.(90.) 1. Minket is végy rá az írásokból kiindulva – mondta –, hogy mi is higgyük azt, amit ti hisztek. Szenvedéséről azt tudjuk, hogy mint juhot vezetik, de hogy keresztre is kell feszíttetnie, s ily gyalázatosan és becstelenül kell meghalnia, a törvényben előírt átkozott halálnemmel, azt bizonyítsd be nekünk, mert erről nekünk még csak sejtelmünk sem lehet.

2. Tudjátok – mondottam –, amit a próféták mondtak és cselekedtek, mint ezt ti is velünk együtt elismertétek, azok hasonlatokban és előképekben adott kinyilatkoztatások, olyan módon, hogy a tömeg legtöbbjüket nem érti meg egykönnyen, ezek mind az igazságot rejtik magukban, hogy a keresőt tanulmányozásukra és megfejtésükre ösztönözzék.

Ők ezt mondták: – Ezt valóban elfogadtuk.

3. Halljad hát – mondtam –, a folytatást. Mózes nyilatkoztatta ki elsőnek ezt a vélt átkot, amikor jelet készített.

– Milyen jelekről beszélsz? – kérdezte.

4. Ezt válaszoltam: Mikor a nép és Nave fia – akinek nevét Jézusra változtatták – Amalekkel csatázott, a harc megkezdésekor Mózes Istenhez könyörgött és mindkét kezét kitárta, Hór és Áron pedig két oldalról tartotta a kezét, nehogy elfáradva leeressze. Ha valamelyest is torzult ez a kereszt alakját utánzó forma, mint megíratott Mózes könyveiben, a nép veszíteni kezdett. Ha ellenben ez rendben volt, a nép győzött Amalek fölött, mert a kereszt ereje megerősítette. 5. Nem azért lett erősebb a nép, mert Mózes úgy imádkozott, hanem mert a csata megkezdésekor már ott volt Jézus neve, az formálta ki a kereszt jelét. Ki ne tudná azt közületek, hogy a könnyek között és sóhajtások közepette végzett ima tetszik Istennek, vagy amelyet bárki is sírva és térdre borulva mond el? Ő pedig a kőre ült le, és sem előtte, sem később nem imádkozott így senki sem. Mint már kimutattam, jelentése volt a kőnek is, mely Krisztusra utalt (vö.: Kiv, 17, 9).

XCI.(91.) 1. Még más egyébbel is tett célzást Isten a kereszt titkára, amikor a Józsefre adott áldásban ezt mondta Mózes által: Földjét áldja meg az Úr! Fönt az ég harmatának legjava, és lent a tenger árja, a legjava annak, amit a Nap érlel, a legjava annak, amit a Hold sarjaszt, a legjava az ősi hegyeknek, a legjava a letűnt idők halmainak. A legjava a földnek és termésének, és annak tetszése, és annak áldása szálljon József fejének legtetejére, aki a csipkebokorban megjelent. Dicső legyen testvérei között az elsőszülött, szépsége, mint a bikáé, szarvai az egyszarvú szarva, melyekkel kormányozza a népeket, egészen a föld határáig (vö.: Mtörv 33, 13-17). 2. Mert az egyszarvú szarvai mi más dolgot vagy alakot akarnak mondani és mutatni, mint a kereszt képét. Függőleges szára ugyanis az a gerenda, melyre ráemelik a felső részen a vízszintes gerendát mint szarvat, és miután a másik fával összeillesztették, mindenhonnan úgy néz ki, mintha azt egy szarvhoz kapcsolták volna, széltében a többi szarvakat. A középen beásott olyan, mint a szarv, és magasabb, erre függesztik a felfeszítetteket, és a többi más szarvakkal összeillesztve és összeerősítve úgy néz ki maga is, mint valami szarv. 3. Az pedig, hogy „melyekkel kormányozza a népeket a föld határáig” arra utal, ami most történik minden nép körében. Felökleltettek ugyanis, azaz töredelmet mutattak minden népből azok, akik ezen titok által az igaz vallásosságra tértek, elfordulva a hiábavaló bálványoktól és démonoktól, a hitetlenek számára azonban az ítélet és pusztulás jelének mutatja ezt a jelet. Az Egyiptomból kijött néppel szemben Mózes kitárt karjainak alakja és Nave fiának, Jézus nevének lehívása által Amalek gyengének bizonyult, Izrael pedig győzött ilyen módon. 4. És az Izraelt megmaró kígyók jele és képe által is a hívők üdvösségére utaló intézkedés történt, hogy a kígyóval előre hirdesse meg, a keresztre feszítés lesz jövendő halála, üdvösségére lesz azoknak, akiket megmart, és ahhoz menekednek, aki megfeszített Fiát a világba küldte. A prófétai Szellem ugyanis nem arra tanított minket Mózes által, hogy a kígyóban higgyünk, mikor kezdetben megátkozta azt Isten, mint erre utal, és Izaiásnál, mint harcos ellenséget a nagy karddal elpusztítják (vö.: Iz 27, 1), amely kard a Felkentet jelképezi.

XCII.(92.) 1. És még ha valaki – az Istentől kapott nagy kegyelem eredményeként – meg is érti, amit a próféták mondtak, vagy cselekedtek, nem használ neki semmit az, hogy felületesen mit mondanak vagy jelentenek a szavak és cselekedetek, csak akkor van haszna belőlük, ha számot is tud adni róluk. De vajon nem könnyen elhanyagolhatónak tűnik a tömeg előtt az, amit nem ért meg? 2. Ha valaki azt kérdezgetné tőletek, hogy Énok és Noé gyermekeikkel együtt, és még többen mások, akik nem voltak körülmetélve és nem tartották még a szombatot, mégis kedvesek voltak Isten előtt, mi az oka annak, hogy ilyen ősatyák és ilyen törvénykezés által Isten csak annyi nemzedék után kívánta a körülmetélés által igazzá tenni azokat Ábrahámtól Mózesig, azaz a szombat, az áldozatok, felajánlások és adományok által és még más parancsolatok által, hacsak nem az, amit már előbb mondtam, elfogadjátok, hogy Isten előrelátó, ezért tudta, hogy népeteket méltán ki fogják vetni, Jeruzsálemből és többet vissza nem térhet oda? 3. Mert semmi más egyébről nem lehet titeket felismerni csak a testi körülmetélésről. Isten pedig tanúsította, hogy Ábrahám nem a körülmetélés miatt volt igaz, hanem a hit által, mert mielőtt még körülmetélkedett volna, azt mondja róla: Hitt Ábrahám Istennek, és ez megigazulására tudatott be neki (Ter 15, 6 vö: Róm 4, 10).

4. Mi pedig, akik testünk előbőrében lettünk istenhivők a Felkent által, és olyan körülmetélkedésünk van, amely használ nekünk, tulajdonosainak, azaz a szív körümetélkedése, reméljük, hogy Istennek tetszők és igazak vagyunk, miután ezt is már tanúsította a prófétai szavak által ő. A szombattartást és az áldozatok bemutatását pedig azért parancsolta meg nektek, s külön helyet jelölt ki Isten nevének lehívására, hogy – mint mondja – ne istentelenkedjetek bálványimádással és meg ne feledkezzetek Istenről és istentelenekké ne váljatok, mint ahogyan látszik, hogy mindig azok voltatok. 5. Hogy pedig Isten ezek miatt hagyta meg a szombattartásra és az áldozatokra vonatkozó parancsok teljesítését, azt az előzőleg mondottakkal már kimutattam. De azért gyorsan összefoglalom azok kedvéért, akik ma jöttek. Mert ha nem így van, akkor Istent éri a vád, hogy vagy nem előrelátó, vagy nem tanít meg mindenkit az igaz cselekedetek végzésére és ismeretére, (hiszen láthatóan annyi nemzedék volt már Mózes előtt is, s nem lesz igaz a beszéd, mely azt mondja: Igaz az Isten és igazságos minden útján, és ítéleteiben, s nincsen benne igazságtalanság (Mtörv 32, 4 Zsolt 101, 16). 6. Mivel pedig a beszéd igaz, Isten nem akarja, hogy mindörökre ilyen értetlenek és önzők maradjatok, hogy üdvözüljetek a Felkenttel, aki kedves Isten előtt, és Isten tanúságot tett mellette, mint előbb mondottuk, amikor ezt a szent prófétai igékkel bizonyítottuk.

XCIII.(93.) 1. Ami igazságos, mindig és teljes egészében azt hagyja meg mindenfajta embernek, és minden nemzet meg fogja tudni, hogy a házasságtörés, a paráznaság és emberölés és az összes többi efféle bűn. Noha mind elkövetnek ilyen cselekedeteket, de nincsenek tudatában annak, hogy gonoszat tesznek, amikor ilyeneket művelnek, nincsenek még megváltva, csak azok vesztik el a természetes gondolkodásmódot, akiket a felforgató tisztátalan szellem tölt el, és az ilyeneket megrontották a rossz erkölcsök és bűnös törvények, az ilyenekben is inkább talán csak kihunyt vagy elfojtódott a józan értelem. 2. Látunk olyanokat is, akik nem szeretnék ugyanazt elviselni, amiket másoknak okoznak, és rossz lelkiismerettel egymás szemére hányják, amit elkövettek. Ezért én úgy látom, helyesen mondta Urunk Jézus Krisztus, hogy a két parancs beteljesít minden igazságosságot és vallásosságot, ezek pedig a következők: Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből és minden erődből, és felebarátodat, mint önmagadat (Mt 22, 40; Lk 10,27; Mk 12, 30-21). Aki ugyanis teljes szívből és minden erejéből szereti az Istent, azt vallásos szándék tölti el, nem tisztel semmilyen más istent, és Isten akaratából tisztelni fogja azt az Angyalt (küldöttet) is, akit az Úr Isten maga is szeretett. Aki pedig felebarátját úgy szereti, mint önmagát, annak ugyanazokat a javakat kívánja, mint amiket önmagának. Felebarátjának is ugyanazokat fogja kérni imádságban és arra fog törekedni, hogy annak is meglegyenek ugyanazok, amik neki megvannak. Az ember felebarátja pedig nem más, mint az az értelmes élőlény, az ember, akinek ugyanolyan szenvedélyei vannak. Kettős tehát az igazságosság, az Istenre és az emberre vonatkozik, ami annyit jelent – mondja a tanítás – (két út tanítás), hogy „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és minden erődből, felebarátodat pedig, mint önmagadat”, ez valóban méltányos is. 4. Ti azonban, mivel nem volt bennetek sem Isten, sem a próféták, sem önmagatok iránti barátság vagy szeretet, nem is mutattátok meg ezt, hanem – mint majd bizonyítást nyer – mindig bálványimádók és az igazak gyilkosai voltatok, egészen eladdig, hogy magára a Felkentre is kezet emeltetek s mindmáig megmaradtok gonoszságaitokban, átkozzátok még azokat is, akik bizonyítják, hogy ez az általatok megfeszített a Krisztus (a Felkent). Ráadásul még azt meritek bizonygatni, hogy ezért feszíttetett keresztre, mert Isten ellensége volt és átok sújtotta, pedig az értetlen lelkületetek műve. 5. A Mózes által kapott jelekből alkalmatok lett volna megérteni, hogy ő az, de nem akartátok, hanem ezen túl még minket is eszteleneknek tartotok, kérdezgettek, mint velünk is éppen most történik, ti nehézségeket támasztotok a szavak körül, ha rátermett keresztényekre akadtok.

XCIV.(94.) 1. Mondjátok hát meg nekem, nemde Isten parancsolta meg Mózes által, hogy nem szabad képet, sem hasonmást készíteni akár arról, ami az égben, akár arról, ami csak van a földön, s ő maga készíttette el a pusztában Mózes által az érckígyót, és jelül felállítatta, hogy a jel által menekedjenek meg a kígyó által megmartak, s mégis mentes az igazságtalanság vádja alól? 2. Mert – mint már mondottam – ezáltal a misztériumot hirdette előre, amellyel majd a kígyó hatalmát meg fogja semmisíteni, mely Ádám törvényszegésének is oka volt, üdvösséget hirdetett azoknak, akik hisznek az ezen jel által ábrázoltban, azaz a kereszt által jelzettben, aki meg fog halni a kígyó marásaitól, melyek gonosz cselekedetek, a bálványimádás és a többi igaztalanság. 3. Ha ezt nem értitek meg, akkor adjatok számot nekem arról, hogy miért állította fel jeléül Mózes az érckígyót, a megmartaknak meg miért parancsolta, hogy tekintsenek fel rá, s a megmartak meggyógyultak, mikor ugyanő hagyta meg, hogy egyáltalán semmiféle képmást nem szabad készíteni. 4. Erre a második nap jöttek közül az egyik ezt mondta: – Igazat mondtál. Nem tudjuk megokolni, bár én már sokszor kérdezősködtem efelől a tanítóknál, s senki nem adott rá magyarázatot. Ezért folytasd csak beszéded. Figyelünk rád, aki rejtélyeket leplezel le, mert hisz ezek miatt éri megszólás a próféták tanítását is.

5. Én folytattam: – Ahogyan tehát a rézkígyó által adott jelet Isten parancsolta meg, s mégsem vádolható, ugyanúgy van a keresztre feszített emberek ellen a törvényben állított átokkal is, mert Isten Felkentje ellen nem áll átok már a törvényben, hisz általa üdvözülnek mindazok, akik átkos dolgokat követtek el.

XCV.(95.) 1. Mózes törvénye szerint valójában az egész emberi nem átok alatt van. Hiszen átkozottnak mondatik mindaz, aki nem tart ki mindannak teljesítésében, ami meg van írva a törvény könyvében. Azt azonban ti sem meritek kétségbe vonni, hogy azt mind senki sem teljesítette pontosan, hanem egyik jobban, a másik kevésbé tartotta meg a parancsokat. Ha pedig úgy tűnik, hogy azok, akik a törvény alatt állnak, azok átok alatt állnak, mert nem tartottak meg mindent, akkor nemde sokkal inkább látszanak átkozottaknak a pogányok, akik bálványimádók, gyermekrontást és más bűnöket követnek el? 2. Ha tehát a mindenség Atyja azt akarta, hogy az ő Felkentje (Krisztusa) az egész emberi nemért magára vegye mindenki átkát, mivel tudta, hogy a megfeszítettet és meghaltat feltámasztja, miért beszéltek úgy arról, aki az Atya akaratának megfelelően türelmesen elszenvedte mindezeket, mintha átkozott lenne, s miért nem inkább magatokat siratjátok? Ha ugyanis az Atyja vitte végbe, hogy az emberi nemért ezeket szenvedje, ti nem teszitek ezt, mint Isten akaratának sáfárai, a próféták megölését sem követnétek el vallásos cselekedetként. 3. Senki közületek ne mondja: Ha az Atya akarta, hogy ezeket szenvedje, hogy sebeiben gyógyulást nyerjen az emberi nem, mi semmi vétkes dolgot nem tettünk. Ha bűnbánatot tartanátok, és elismernétek, hogy ő a Felkent (= Krisztus), és ezeket mondva megtartanátok parancsait, mint előbb már mondtam, bocsánatot nyernének bűneitek. 4. De ha nemcsak őt átkozzátok, hanem a benne hívőket is, s valahányszor csak lehetőségetek van rá, vesztüket okozzátok, hát akkor hogyne kérnék majd számon rajtatok nemcsak azt, hogy kezeteket rá emeltétek, mint gonosztevők és bűnösök és mindezideig keményszívűek és értetlenek?

XCVI.(96.) 1. A törvényben olvasható kijelentés, hogy „átkozott mindaz, aki a fán függ”, nem azt jelenti, hogy Isten megátkozta ezt a keresztre felfeszítettet, hanem erősíti a mi megfeszített Krisztuson függő reményünket, sőt, így Isten előre megmondja azt, amit ti követtetek el, meg a hozzátok hasonlók, akik nem tudjátok, hogy ő mindeneket megelőzően van, Isten főpapja és király, s az ő Felkentje lesz. 2. Nektek is szem előtt kell tartani, ami történik: ti ugyanis zsinagógáitokban átkozzátok mindazokat, akik általa keresztények lettek és a többi népet is, ami hatékonnyá teszi átkozódástokat, mert csak azok vesztét okozza, akik keresztényeknek vallják magukat. Mi azonban azt mondjuk mindannyiotoknak, hogy testvéreink vagytok, inkább ismerjétek fel Isten igazságát. Sem ti, sem a pogányok nem adnak hitelt nekünk, hanem Krisztus nevének megtagadására akartok kényszeríteni, mi azonban inkább választjuk és elviseljük a halált, mivel meg vagyunk győződve róla, hogy Isten megadja nekünk mindazokat a javakat, amiket a Felkent által megígért nekünk. 3. Ezen kívül még imádkozunk is értetek, hogy irgalmat találjatok Krisztusnál. Ő ugyanis azt tanította nekünk, hogy az ellenségeinkért is kell imádkozunk, amikor ezt mondta: Legetek jóságosak és irgalmasak, mint mennyei Atyátok (vö: Lk 6, 35-36). Mert valóban azt látjuk, hogy a mindenható Isten jóságos és irgalmas, felkelti napját igazakra és hálátlanokra, esőt hullajt szentekre és gonoszokra (Mt 5, 45), akikről tanította, hogy megítéli majd őket.

XCVII.(97.) 1. És az sem történt fölöslegesen, hogy Mózes próféta estig tartott ki, amikor Hór és Áron ebben a formában támasztották ki kezeit. Az Úr is ugyanis körülbelül estig maradt a fán, és este eltemették, azután harmadnapra feltámadt. Dávid által ennek így adott hangot: Szavammal az Úrhoz kiáltottam, és meghallgatott engem szent hegyéről. Én aludtam és álmodtam. Felkeltem, mert az Úr megsegített engem (Zsolt 3, 5-6). És Izaiás próféta által hasonlóképpen beszélt róla, milyen halálnemmel fog meghalni, így: Kitártam kezemet a hitetlen és ellentmondó nép fölé, akik nem helyes úton jártak (Iz 65, 2). Hogy fel is fog támadni maga Izaiás mondta: Sírját elveszik középről. És: Gazdagokat adok haláláért (vö: Iz 57, 2; 53, 9). 3. Szenvedéséről és haláláról – többek között – Dávid rejtélyes hasonlatokban így beszél a huszonegyedik zsoltárban: Átlyukasztották kezemet és lábamat, megszámlálták minden csontomat, ők néznek rám és bámulnak. Elosztották maguk között ruháimat, köntösömre pedig sorsot vetettek (Zsolt 21, 18-19). Amikor ugyanis megfeszítették, a szögek beverésekor átfúrták kezét és lábát, és felfeszítői elosztották maguk között ruháit, mindegyik sorsot vetett, a sorsvetéssel akarta kiválasztani, amit meg akart szerezni. 4. Ti azt mondjátok, hogy ez a zsoltár sem a Felkentről beszél, és teljesen vakok vagytok, nem értitek meg, hogy nemzetetekből soha nem volt olyan, király, akinek élve átlyukasztották volna lábát és kezét, és ilyen misztérium által halt volna meg, azaz hogy megfeszítették volna, csupán egyedül ez a Jézus.

XCVIII.(98.) 1. Akár az egész zsoltárt is felmondhatnám, hogy meghallgassátok Atyja iránti odaadását, és hogy mindent neki tulajdonít, mint ahogyan ő maga kéri, hogy a haláltól is mentse meg, ugyanakkor kinyilvánítja, hogy milyenek voltak azok, akik összefogtak ellene, s bebizonyította, hogy valóban emberré lett, aki képes szenvedni is. 2. A zsoltár így szól: Isten, én Istenem, figyelj reám! Miért hagytál el engem? Üdvösségemtől messze vannak vétkeinmek szavai!  Én Istenem, hozzád kiáltottam nappal, és nem hallgattál meg, és éjszaka, és nem a megértés akaratáért bennem. Te azonban szentélyedben lakozol, Izrael dicsérete. Benned reméltek atyáink, reméltek és megmentetted őket, hozzád kiáltottak és megmenekedtek, benned reménykedtek és meg nem szégyenültek. 3. Én azonban féreg vagyok, nem ember, emberek gyalázata és a nép megvetettje. Mind, akik látnak, gúnyolnak engem, és nyelvüket forgatják, fejüket csóválják. Az Úrban bízott, hát mentse meg, szabadítsa meg, ha akarja. Mert te vagy, aki kihoztál engem anyám méhéből, anyám emlőitől reményem vagy. Hozzád ragaszkodtam anyám méhétől fogva, az anyaöltől fogva te vagy az én Istenem. Ne maradj távol tőlem, mert közel van a szorongattatás, mivel nincs, aki segítsen rajtam. 4. Körülvett engem sok tulok, vad bikák fogtak közre engem, rám tátották szájukat, mint ragadozó és ordító oroszlán. Szétfolytam, mint a víz, szétszórták minden csontomat, Szívem bensőmben, mint megolvadt viasz, erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, a halál porába sújtottál engem. Mert sok kutya fogott közre, a gonoszok gyülekezete vett körül engem. Átfúrták kezemet és lábamat, megszámlálták minden csontomat. Figyeltek és néztek engem. 5. Elosztották egymás közt ruháimat, köntösömre azonban sorsot vetettek. Te azonban, Uram, ne tartsd távol tőlem segítségedet, siess segítségemre. Mentsd meg lelkemet a kardnak élétől, a kutyák karmától egyszülöttedet! Ments meg engemet az oroszlán szájából, és alázatosadat az egyszarvúk szarvaitól! Elbeszélem majd nevedet testvéreimnek, az egyházban dicsérlek majd téged. Dicsérjétek az Urat, kik félitek őt, Jákob minden sarja dicsőítse őt, félje őt minden ivadéka (Zsolt 21, 2-23).

XCIX.(99.) 1. Miután ezt elmondtam, folytattam: – Így bebizonyítom nektek, hogy ez az egész zsoltár a Felkentről szól, ezért ismét megmagyarázom. Ez azonnal ezt mondja: „Isten, én Istenem, figyelj reám! Miért hagytál el engem?” Ez előre megmondja, hogy Krisztus lesz az, aki majd mondani fogja. Keresztre feszítve mondta ugyanis: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem (vö: Mk 15, 34). 2. A folytatás pedig: „Üdvösségemtől messze vannak vétkeimnek szavai! Istenem, kiáltottam hozzád nappal, és nem hallgattál meg és nem a megértés akaratáért bennem” mintegy azt mondja el, amit majd tenni fog. Mert azon az éjszakán, melyen meg kellett feszíttetnie magához vette három tanítványát az úgynevezett Olajfák hegyére, mely közel volt a jeruzsálemi templomhoz, és imádkozott, mondván: Atyám, ha lehetséges, múljon el tőlem ez a kehely. Majd miután ezt imádkozta, hozzátette: De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem úgy ahogyan te akarod (Mt. 26, 39). Ezzel kinyilvánította, hogy valóságos, szenvedő ember lett. 3. De nehogy valaki is ezt mondja: Nem tudja tehát, hogy szenvednie kell? A zsoltárban ezért azonnal ez következik: És nem a megértés akaratáért bennem. Ahogyan az sem Isten tudatlansága volt, megkérdezte Ádámot, hol van, sem az, hogy Káintól kérdezte, hol van Ábel, hanem arra szolgált,  hogy leleplezze mindegyiket, milyen is, és a megírás által minket juttat el mindennek megismerésére, és ezt jelzi, hogy nem saját értetlenségére, hanem azokéra, akik őt nem tartják a Felkentnek, hanem azt hiszik, hogy megölték őt, és közönséges emberként az alvilágban marad.

C.(100.) I. így folytatódik: „Te pedig szentélyedben lakozol, Izrael dicsérete”, ami azt jelenti, hogy dicséretes és csodálatos dolgot fog művelni, a keresztre feszítés után harmadnapra fel fogja támasztani a halottak közül azt, aki dicsőségét az Atyától kapja. Mert Izraelnek és Jákobnak is nevezi a Felkentet, mint ezt már kimutattam. Azt is bizonyítottam, hogy nemcsak a Józsefnek és Judának adott áldásban szól róla misztériumban, hanem az evangélium is megírja, amikor így beszél: „Mindent nekem adott az Atya, és senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és a Fiút sem ismeri senki, csak az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja” (Mt 11, 22). 2. Kinyilatkoztatta tehát nekünk mindazt, amiket az Írásokból az ő kegyelméből megértettünk, Isten minden teremtmények előtti elsőszülöttjének ismervén meg őt, és a pátriárkák fiának, miután az ő nemzetségükből való szűz által testté lett, elvállalta, hogy megvetett és elcsúfított szenvedő ember legyen. 3. Ezért is mondja saját szavaival, amikor jövendő szenvedéséről beszélget, hogy: Az Emberfiának sokat kell szenvednie és az írástudók és farizeusok megvetik, és megfeszíttetik, és harmadnapra feltámad (Mk 8, 31 vö: 9,22). Emberfiának mondta tehát magát, a szűztől való születése miatt, aki – mint mondtam – Dávid, Jákob, Ábrahám nemzetségéből való volt, vagy mert Ádám atyja volt ezeknek is, akiket felsoroltam, akiktől Mária nemzetsége is származott, és mert tudjuk, hogy a született fiúgyermekek atyái a született leánygyermekeknek is atyái. 4. A tanítványok közül egy, akit először Simonnak neveztek, majd Péternek nevezte el, az Atyától kapott kinyilatkoztatás alapján Isten Fiának és Krisztusnak (a Felkentnek) vallotta őt, amint Isten Fiának írják őt az ő apostolainak azok az emlékeztető írásai, melyek kezünkben vannak, és ha annak tartják, mi is Fiúnak gondoljuk, és tartjuk, hogy az Atyától az ő akaratából és erejéből minden teremtményt megelőzően jött elő, ő, aki bölcsesség, nap, kelet, kard, kő, vessző, s más-más módon Jákobnak és Izraelnek nevezik a próféták írásaiban, és a szűz által emberré lett, hogy amely úton a kígyó engedetlensége kezdetét vette, ugyanazon az úton semmisüljön is meg. 5. Szűz és romlatlan volt Éva ugyanis, és a kígyótól származó igétől fogant, majd engedetlenséget és halált szült. Hitet és kegyelmet fogant Mária, mikor Gábriel angyal hirdette neki, hogy az Úr Szelleme száll rá és a Magasságbeli ereje beárnyékolja őt, amiért is a tőle születő szent és Isten Fia, és így válaszolt rá: „Legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1, 38). 6. És általa született az, akiről – már bizonyítottuk – annyi írás beszél, aki által Isten a kígyót, a hozzá hasonlóvá lett angyalokat és embereket hatástalanná teszi, s megszabadítja a haláltól, azokat, akik megtérnek hitvány cselekedeteikből és hisznek őbenne.

CI.(101.) 1. A zsoltár pedig folytatásában ezt mondja: Benned bíztak atyáink, reménykedtek, s megszabadítottad őket. Hozzád kiáltottak és megmenekedtek, benned reméltek és meg nem szégyenültek. Én azonban féreg vagyok, nem ember, az emberek utálata és a nép megvetettje. Nyilvánvaló, hogy ezzel atyáinak ismeri el azokat is, akik Istenben reménykedtek és megmenekedtek általa, akik a szűznek is atyjai voltak, aki által emberként megszületett, s céloz rá, hogy őt is ugyanaz az Isten menti meg, hogy ne dicsekedjék, mintha saját akaratával és erejével tenne bármit is. 2. És a földön ugyanígy tett. Amikor valaki ezt mondta neki: „Jó mester!” akkor ezt felelte: „Miért mondasz engem jónak? Egy jó van, Atyám, aki a mennyekben van” (Mt 19, 16-17). Az a kijelentés pedig „féreg vagyok, nem ember, az emberek utálata, és a nép megvetettje”, nyilvánvalóan azt jelzi előre, ami valóban megtörtént. Gyalázat számunkra, akik mindenütt hiszünk benne; „a nép megvetettje”, mert népetek kivetette őt, és ezeket szenvedte, amiket ráróttatok. 3. És a folytatás: Mind, akik láttak engem, gúnyolódtak rajtam, és szájukat jártatták, fejüket csóválták. Az Úrban bízott, hát mentse meg őt, szabadítsa meg, ha akarja. Azt is megmondta, hogy ilyen fog történni vele. Akik felfeszítve látták őt, mind a fejüket csóválták és nyelvüket forgatták, és a gúnyolódók csúfolódva ilyeneket mondtak egymásnak kórusban: amit az apostolok emlékeztető iratai is megírtak: Isten Fiának mondta magát, szálljon le, járjon körbe! Mentse meg az Isten (vö: Mt 17, 39; Mk 15, 2 9; Lk 23, 35).

CII.(102.) 1. A továbbiak: Anyám emlőitől fogva reményem vagy. Anyámtól fogva hozzád ragaszkodtam, az anyaméhtől fogva Istenem vagy, mert nincs nekem segítőm. Körülvett engem sok tulok, vad bikák fogtak körbe engem, rám nyitották szájukat, mint ordító és ragadozó oroszlán. Mint a víz szétfolytam és csontjaim szétszóródtak, mint olvadó viasz, olyan lett szívem bensőmben, erőm kiszáradt, mint a cserép,nyelvem ínyemhez tapadt. Ezzel a jövendőt hirdette előre. 2. A szavak: „anyám emlőitől fogva reményem vagy”. Alighogy megszületett Betlehemben, mint mondtam már, Arábiából jött mágusoktól tudta meg Heródes király, s azután vesztére tört, s Isten parancsára vette őt József Máriával együtt és levitte Egyiptomba, miután az Atya a tőle származott, emberré lett Ige majdani halálra ítélését előre meghirdette. 3. Ha pedig valaki azt mondaná: Hát nem tudta Isten inkább Heródest megölni?, arra eleve azt mondom: Hát nem tudta Isten már kezdetben megsemmisíteni a kígyót, hogy ne legyen, s nem azt mondani, hogy „ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé” (Ter 3, 15)? Miért nem volt képes azonnal emberek sokaságát megteremteni? 4. Hanem amikor megismerte, hogy jó, ami van, az igazságosság gyakorlására szabad akaratúaknak alkotta meg az angyalokat és embereket, s annyi időhatárt szabott nekik, amennyit jónak látott, hogy azalatt szabad döntési lehetőségük legyen. És mert erről is elismerte, hogy jó, egyetemes és részleges ítéletet teremtett, de fenntartotta a döntési szabadságot. Az Írás mondja is ezt a toronyépítés történetében és a nyelvek megsokasításánál és összezavarásánál: És így szólt az Úr: Íme mind egy faj és egy nyelv, és ezt kezdték művelni, és most meg nem marad tőlük mindaz, aminek készítésére vállalkoztak (Ter 11, 6). 5. Az pedig, hogy „erőm kiszáradt, mint cserép és nyelvem ínyemhez tapadt”, szintén azt hirdette meg, ami az Atya akaratából történni fog. Mert az ő hatalmas Igéjének Ereje, mellyel mindig cáfolta a vele vitatkozó farizeusokat és írástudókat, s egyszerűen az összes fajtátokból való tanítót, mint valami bővizű és hatalmas forrás elapadása, melynek vizét elvezetik, és Pilátus előtt egyetlen szóval sem akart felelni többé senkinek, ahogyan az apostolok emlékeztető feljegyzései erre utalnak, hogy Izaiás mondásának is nyilvánvalóan meglegyen a gyümölcse, ahol ezt mondja: Az Úr ad nekem nyelvet, hogy tudjam mikor kell nekem beszélni (Iz. 50, 4). Amikor pedig így szól: „Istenem vagy, ne hagyj el engem”, egyúttal azt is tanítja, hogy mindenkinek a mindenséget teremtő Istenben kell reménykednie, csak nála kell keresni üdvösséget és segítséget, de nem úgy, mint a többi ember teszi, akik nemesség, gazdagság, erő, bölcsesség által vélik üdvözülteknek magukat. Ti is hasonlóan cselekedtetek, hol aranyborjút öntöttetek, de mindig hálátlanok voltatok, megöltétek az igazakat és – úgy látszik – származásotok elvakított benneteket. 7. S ha úgy látszik, hogy Isten Fia nem azért üdvözít, mert Fiú, nem is azért, mert bölcsnek mondja, hanem mert bűntelen, mint Izaiás beszél róla (vö.: Iz. 53, 9), mert még szóval sem követett el bűnt, nem tett törvénytelenséget és álnokság nem hagyta el ajkát, Isten nélkül pedig üdvözülni nem lehetséges, akkor hogyan várjatok ti az üdvösséget enélkül a reménység nélkül, nem csaljátok meg vajon magatokat?

CIII.(103.) 1. A zsoltár így szól tovább: A szorongattatás közel van, mert nincs, aki segítsen. Körülvett engem a sok tulok, vad bikák fogtak közre engem; rám nyitották szájukat, mint ragadozó és ordító oroszlán; szétfolytam, mint a víz és minden csontom szétszóródott, ami szintén elővételezése volt mindannak, ami vele tényleg megtörtént. Azon az éjszakán ugyanis, amikor az Olajfák hegyére kimentek hozzá azok, akiket az írástudók, farizeusok és tanítók népetekből kiküldtek, úgy vették körül őt, mint szarvas tulkok, ahogy az írás már előbb mondta. 2. Az pedig, hogy „vad bikák fogtak közre engem” előre megmondja, hogy ezek is a tulkokhoz hasonlóan cselekedtek, amikor tanítóitok elé vezették őt, akiket az Írás ezért bikákhoz hasonlít, mert a tulkok létüket a bikáknak köszönhetik. Ahogyan tehát a tulkok nemzői a bikák, úgy okai tanítóitok annak, hogy gyermekeitek kimentek az Olajfák hegyére elfogni és eléjük vezetni őt. Az pedig, hogy „nincs segítőm” azt jelzi, ami valóban megtörtént. Egyetlen egy ember sem segített neki, mert nem nyújtottak segítséget neki, mint bűntelennek. 3. Az hogy „rám nyitották szájukat, mint ordító oroszlán” az akkori zsidó királyra utal, Heródesről mondja, a másik Heródes utódjáról, aki alatt született Jézus, aki minden abban az időben Betlehemben született gyermek halálát okozta, mert azt gyanította, hogy mindenképpen köztük van az, akiről beszéltek neki az Arábiából érkezett mágusok; nem ismerte azonban a mindenkinél Erősebb elhatározását, mert az megparancsolta, hogy véve a gyermeket, József és Mária meneküljön Egyiptomba, maradjanak ott, amíg ki nem nyilatkoztatja nekik, mikor térhetnek vissza hazájukba; ott is voltak, amíg meg nem halt Heródes, aki a gyermekeket Betlehemben megölette, és nem követte őt utóda, Arkhelaosz. És mielőtt az Atya rendelete végbement volna, így teljesedett be előbb Krisztusra vonatkozó elhatározása, hogy ő fogja kereszthalálra juttatni. 4. Amikor pedig az Arkhelaoszt követő Heródes átvette a neki juttatott hatalmat, Pilátus is kedveskedve neki, elküldte hozzá a megkötözött Jézust, melynek bekövetkezését Isten előrelátva mondta: És megkötözve őt Asszíriába vitték, mint ajándékot a királynak (Oz 10, 16). 5. A „rá ordító oroszlán” az ördög, akit Mózes kígyónak nevez, Jób és Zakariás könyvében pedig „diabolosz” a neve, Jézus pedig Sátánnak nevezte azt, olyan név ez, mely az általa végbevitt cselekedetekből levezetett összetett megjelölés. A „sátán” ugyanis zsidók és szírek nyelvén „pártütő” (aposztatész), a „nasz” szó magyarázatából van a „kígyó”, és a kettő értelmezéséből lett az egy szó, a „szatanasz”. 6. Mert ez a Diabolosz, azonnal, hogy Jézus feljött a Jordán folyóból, és ez a szózat hangzott el hozzá: Fiam vagy ma szültelek téged (vö.: Lk 3, 22), hozzájárult és kísértette – mint az apostolok emlékeztető írásaiban meg van írva; egészen addig, hogy ezt mondta neki: „Imádj engem!”, s Krisztus ezt felelte neki: Takarodj mögém Sátán, írva van: Uradat Istenedet imádd és csak neki szolgálj! (Lk 3, 22. M 4, 9-10; Lk 4, 7-8). Azt gondolta ugyanis, ahogyan Ádámot megtévesztette, ugyanígy tehet ez ellen is valamit. 7. Az pedig, hogy: „Mint a víz szétfolytam és szétszóródott minden csontom, szívem olyan lett bensőmben, mint megolvadt viasz”, annak előre hirdetése volt, amikor kimentek érte az Olajfák hegyére, hogy elfogják. 8. Az emlékeztető iratokban – melyekről már beszéltem, melyeket az ő apostolai és azok tanítványai állítottak össze – meg van írva, hogy az izzadtság mint vércseppek folytak róla, amikor imádkozott és ezt mondta: Ha lehetséges, múljon el ez a kehely (vö.: Mt 26, 39; Lk 22, 45), nyilván, mert megrendült a szíve és csontjai is hasonlóképpen olyanok lettek bensejében, mint a megolvadt viasz, hogy megtudjuk, az Atya valóban azt akarta, hogy saját Fia érettünk valóban elszenvedje, s ne mondhassuk, hogy ő Isten Fia lévén, nem vállalta azt, ami bekövetkezik és megtörténik vele. 9. Az pedig, hogy: „Erőm kiszáradt, mint cserép és nyelvem ínyemhez tapadt”, mint már mondtam, annak a hallgatásnak előrejelzése, mellyel tanítóitok felhozott vádjaira egyetlen egy szóval sem válaszolt, amiket oktalanul hoztak fel ellene.

CIV.(104.) I. És az, hogy: „a halál porába sújtottál engem, mert körülvett a sok kutya engem, a gonoszok gyülekezete vett körbe engem, megkötözték kezemet és lábamat, megszámlálták minden csontomat. Ők figyeltek és szemléltek engem. Elosztották maguk között ruháimat, köntösömre pedig sorsot vetettek”, annak a halálnak előrejelzése volt, mint ezt már mondtam, amelyre ítélni fogja őt a gonoszok gyülekezete, akiket kutyáknak is nevez, és vadászoknak is jelzi őket, mert ők a vadászok és akik összegyülekezve elítélésre törekedtek. Amit az apostolok emlékeztető feljegyzéseiben le is írtak. 2. És hogy megfeszítése után elosztották maguk között ruháit azok, akik megfeszítették őt, az világos.

CV.(105.) 1. A zsoltár folytatása pedig így hangzik: Te pedig Uram, ne légy távol segítségemtől, figyelj védelmemre. Mentsd meg lelkemet a kardnak élétől, egyszülöttedet a kutyák kezéből! Ments meg engemet az oroszlán szájából és megalázottadat az egyszarvúak szarvaitól. Ez szintén tanítás és előre meghirdetése annak, ami vele történt és történni fog. Egyszülött, mert ő a mindenség Atyjánál volt, az őtőle jövő sajátságos Ige és született Erő, és később a Szűz által emberré lett, mint ezt az apostolok emlékeztető feljegyzéseiből megtudjuk, mint már mondtam. 2. Hasonlóképpen azt is előre megmondta, hogy meg fogják feszíteni. Az ugyanis, hogy: „Ments meg engemet az oroszlán szájából és megalázottadat az egyszarvú szarvaitól” szintén arra utal, hogy milyen szenvedés által fog meghalni, azaz, hogy keresztre fogják feszíteni. Már előbb magyaráztuk nektek, hogy az „egyszarvúk szarvaitól” kifejezés egyedül a kereszt alakjára utal. 3. Az pedig, hogy: a kard élétől és az oroszlán szájából és a kutyák kezéből kéri élete megmentését, azt jelenti, kéri, hogy lelke fölött senki se uralkodjék, hogy amikor mi az élet végéhez érünk, ugyanarra kérjük Istent, aki képes elhárítani minden gonosz, ártó angyalt, nehogy elragadja lelkünket. 4. Hogy pedig a lelkek megmaradnak, bizonyítottam nektek, mert Sámuel lelkét is megidézi a jósnő, amint megkérte rá Saul (1 Kir 28, 7). Úgy tűnik tehát, hogy minden ily módon igaznak és prófétának a lelke ilyen erők hatalma alá esik, ahogyan azt az ezekről a dolgokról a szellemidéző történetben is elismerik. 5. Ezért Isten Fia által is tanít minket arra, hogy teljes erőből küzdeni kell azért, hogy igazak legyünk, s a halálkor kérnünk kell, ne essen lelkünk efféle hatalom uralma alá. Amikor ugyanis (Jézus) kiadta szellemét a kereszten, ezt mondta: Atya, kezedbe ajánlom szellememet (Lk 23, 46), amint az emlékeztető feljegyzésekből ezt is megtudjuk. 6. Arra intette tanítványait, hogy életmódjuk múlja felül a farizeusokét, mondása meg van írva a visszaemlékező feljegyzésekben: Ha igazságosságotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, nem mentek be a mennyek országába (Mt 5, 20).

CVI.(106.) 1. És mivel tudta, hogy az Atya mindent megad neki, mert kéri, és feltámasztja őt halottaiból és minden istenfélőt is arra figyelmeztetett, kérni kell Istent, irgalmazzon ennek a megfeszítettnek misztériuma által a hívő emberek egész nemének, s hogy testvérei között jelen lesz az apostolok között, akiket halottaiból való feltámadása után meggyőzött arról, előre megmondta, szenvedése előtt, miket kell elviselnie és mindezt a próféták is előre megmondták, megbánták, hogy a keresztrefeszítéskor elhagyták őt, és amikor velük volt, dicsérte Istent, amint azt világossá teszik az apostolok emlékeztető feljegyzései is, melyek a zsoltár hátralévő részére utalnak. 2. Ez pedig így szól: Elbeszélem neved testvéreimnek, a nagy gyülekezetben magasztallak téged. Dicsérjétek az Urat ti, kik félitek őt, Jákob összes ivadéka dicsőítsétek őt, félje őt Izrael minden sarja. 3. És az, hogy az egyik apostolnak, Péternek nevét megváltoztatta, azt is megírják az ő apostolainak emlékeztető feljegyzései, másik két testvér nevével együtt, akik Zebedeus fiai voltak, a Boanergész nevet adta, ami ennyit jelent, a mennydörgés fiai, amivel jelezte, ő az, aki által Jákob az Izrael elnevezést nyerte, Auszész pedig a Józsué nevet kapta, mellyel bevonult a pátriárkáknak megígért földre, az, ami az Egyiptomból kijött népből megmaradt. 4. És hogy mint csillag fog kélni Ábrahám nemzetségéből, erre Mózes utalt, amikor így szólt: Csillag kél Jákobból és vezér Judából (Szám 24, 17), egy másik könyv pedig: Íme a férfi, kelet az ő neve (Zak 6, 12). Valóban, születésekor csillag kélt az égen, amint ezt megírják az apostolok emlékeztető feljegyzései, Arábiából pedig mágusok jöttek, akik ezt felismerték és imádták őt.

CVII.(107.) 1. És hogy harmadnapra fel kell támadnia keresztre feszítése után, azt ugyancsak megírják az emlékeztető feljegyzések, mert a népetekből vele vitatkozók ezt mondták neki: Mutass nekünk jelet! És ő ezt felelte nekik. A gonosz és házasságtörő nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás jelét (Mt 12, 39; 16, 1-4). És amikor ezt mondta, értelme ennek rejtve volt hallgatói előtt, hogy megfeszítése után harmadnapra fel kell támadni; 2. És célzott rá, hogy titeket Ninive város népénél gonoszabb és házasságtörőbb nemzedéknek tartott, aki prédikált nekik, miután három nap múlva kiköpte őt a cethal, hogy három nap múlva teljesen elvesznek, akkor egyszerűen minden állat, barom és ember, zsákot húzott magára, mélységesen sírt, teljes szívből igazán bánatot tartottak, s hirdették, hogy ellenemondanak minden igazságtalanságnak, hiszik, hogy Isten irgalmas, emberszerető minden gonoszságából megtérő iránt, amint azon város királya és mágnásai iránt is, akik egyformán szőrzsákba öltöztek és kitartottak a böjtölésben, könyörgésben, imádkoztak, hogy el ne pusztuljon városuk. 3. Jónás ellenben bosszankodott rajta, hogy a város három nap múlva nem pusztult el, mint prédikálta, a földből az isteni gondviselés folytán egy tök sarjadt, melynek árnyékában ülve menedéket talált a forróság ellen, (a tök hirtelen sarjadt, Jónás sem nem ültette, sem nem öntözte, hanem egy pillanat alatt nőtt fel, hogy árnyékot adjon neki), és egy másik isteni rendelkezés eredményeként elszáradt, akkor Jónás panaszkodni kezdett, akkor Isten megfeddte őt, mivel igazságtalanul fájlalta, hogy nem pusztult el a niniveiek városa, és ezt mondta neki: 4. Te bánkódsz a tök miatt, mellyel nem fáradtál, nem nevelted, egy éjszaka jött, ugyanazon éjszaka elpusztult? És én ne kíméljem meg a nagy várost, Ninivét, melyben több mint tizenkétezer lakos lakik, akik meg a jobb és bal kezük között sem tudnak különbséget tenni, mint a legtöbb barom (Jón 4,1-11)?

CVIII.(108.) 1. Népetek minden tagja ismeri Jónásnak ezt a történetét, és tudja, hogy Krisztus – amikor közöttetek volt – azt kiáltotta, hogy Jónás jele adatik nektek, intve titeket, hogy ha halottaiból való feltámadása után sem tértek meg bűnös cselekedeteitekből, s a niniveiekhez hasonlóan nem kiáltotok Istenhez, nehogy népetek és városotok is az ostrom által elpusztuljon, mint ahogyan elpusztult, 2. de miután megtudtátok, hogy halottaiból feltámadt, nemcsak hogy meg nem tértetek, mint már mondtam, hanem még kiválasztottatok bizonyos férfiakat, akikre feltettétek kezeteket, és kiküldtétek őket az egész földkerekségre, annak hirdetésére, hogy egy bizonyos galileai Jézustól, aki csaló volt, istentelen és törvénytelen eretnekség támadt, akit ti keresztre feszítettetek, tanítványai ellopták őt a sírból éjszaka, miután a keresztről levették, az emberek megtévesztésére pedig azt hirdetik, hogy feltámadt a holtak közül, és felment a mennybe. Vádlóan tanítják mindezeket, s az emberiség minden fajtája előtt vallástalan, istentelen és törvénytelen dolgokat szóltok mindazok ellen, akik őt Felkentnek, tanítónak és Isten Fiának tartják. 3. Ráadásul el is foglalták városotokat és földetek pusztasággá lett, amit nem bántok, sőt őt merészelitek átkozni és a benne hívőket mind. Mi viszont titeket, akik ellenünk annyi effélére vetemedtek, nem gyűlölünk, hanem imádkozunk, hogy bűnbánatot tartva mindannyian irgalomra találjatok a mindenség könyörületes és nagyirgalmú Istenénél.

CIX.(109.) 1. Hogy azonban minden népnek bűnbánatot kell tartania bűneiért, melyben tévelyegve élt, arra vonatkozóan figyelmesen hallgassátok meg apostolainak Jeruzsálemben hirdetett és általunk hirdetett tanítását, amit a tizenkét próféta egyikétől, Mikeástól vett szavakkal mondok el: 2. És a végső napokban nyilvánvalóvá lesz az Úr hegye, mely a hegyek ormain készült, felül fog múlni minden halmot, és folyamként özönlenek rá a népek, jön a sok nép és mondja: Jöjjetek, menjünk fel az Úr hegyére, és Jákob Istenének házába, és világosítson meg minket útjával, és járjunk az ő ösvényein. Mert Sionból jön ki a törvény és az Úr szava Jeruzsálemből, és ítéletet tart sok nép között és vádolja az erős népeket a nagyokig. És kardjukból ekevasat kovácsolnak és lándzsájukból sarlót, és nem emel nép nép ellen kardot, és többé nem tanulnak hadviselést. 3 És leül szőlője alatt és fügéje alatt a férfi és nem lesz, aki elijessze onnan, mert a seregek Urának ajka szólott! Mert minden nép saját isteneinek nevében jár, mi azonban Urunk, Istenünk nevében járunk mindörökre. És lesz azon a napon az elűzöttet, a bántalmazottat és szorongatottat összegyűjtöm, a megnyomorítottat maradékká és a száműzöttet erős néppé teszem, és uralkodik majd fölöttük az Úr Sion hegyén mostantól fogva mindörökké (Mal. 4, 1-7).

CX.(110.) 1. És amikor ennek végére értem, folytattam: Jól tudom, férfiak, hogy tanítóitok ennek a részletnek minden szaváról elismerik, hogy a Felkentről beszél, és azt is tudom, állítják, ezideig még nem jött el. De ha el is jött, mondják, nem lehet tudni, kicsoda ő, csak amikor dicsőségesen és nyilvánosan jelenik meg, akkor tudják meg majd, hogy kicsoda, mondják ők. 2. Azt is mondják, a részlet tartalma akkor megy teljesedésbe, mert eddig még nem teremte meg gyümölcsét a próféták beszéde. Értetlenek, akik nem fogják fel: az egész Írás végig azt bizonyítja, hogy két eljövetelét hirdették meg előre, az egyik, melyben mint szenvedőt, megvetettet, dicstelent és megfeszítettet hirdetik, a másodikat, melyben dicsőséggel érkezik a mennyből, amikor a pártütés embere – aki nagyzoló szavakat szól a Magasságbeli ellen is – törvénytelen tettekre vetemedik ellenünk, keresztények ellen is, akik a Jézus apostolai által a Jeruzsálemből jövő törvényből és tanításból Izrael Istenéhez menekedtünk. 3. És mi, akik harciasakból voltunk, gyilkoltuk egymást ezelőtt, a föld minden gonoszságával voltunk tele, harci szerszámainkat mind földkerekségszerte, a kardokat ekévé, a lándzsákat meg földművelő szerszámokká alakítjuk, a vallásosságot, emberszeretetet, a hitet és a Megfeszített által magától az Atyától származó reményt ápoljuk, mindenki saját szőleje alatt telepedik le, azaz mindenki csak törvényes feleségével él, mivel a prófétai szó ezt mondja: Felesége, mint a dús bokor (Zsolt 127, 3) – mint tudjátok. 4. És nem lesz, aki megfélemlítsen és fogságba vessen minket, az egész földön, akik Krisztusban hiszünk, az is világos. Mindenki előtt ismert, hogy fejünket veszik, megfeszítenek, vadállatok elé dobnak minket, fogságba vetnek, minden más kínzással gyötörnek, mert hitvallásunktól nem tántorodunk el, hanem amennyivel sokasodnak az ilyenek, annál többen lesznek hívők és istenfélők Jézus nevéért. Velünk is ugyanaz történik, mint amikor valaki lemetszi a szőlőről a termő részeket, hogy több és életerős vesszőket hajtson s gyümölcsözőket adjon. Mert ez a nép az Isten által és az üdvözítő Felkent által ültetett szőlő. 5. A jövendölés többi része a második eljövetelkor teljesedik be. Az üldözöttség és kitaszítottság, amennyiben rajtatok és a többi emberen múlik, ami a világból való kitaszítottság, nemcsak magántulajdonuktól fosztja meg az egyes keresztényeket, hanem az egész világtól is, amikor a keresztényeknek még azt sem engedi meg, hogy éljenek. 6. Ti azt mondjátok, hogy ez népeteken teljesedett be. Ha harciasságotok miatt vetettek ki benneteket, akkor méltán szenveditek ezeket, mint ezt az összes írás tanúsítja. Mi azonban Isten igazságának felismerése után már semmi ilyet nem teszünk, Isten a tanúja, az ő legigazabb és egyedül szeplőtelen Felkentjével, mert elvétetünk a földről. Izaiás kiáltja ugyanis: Íme így veszik el az igaz, és senki nem veszi szívére, igaz emberek vesznek el és senki nem gondol vele (Iz 57, 1).

CXI.(111.) 1. Azt, hogy Mózes is előre megmondta ennek a Felkentnek kettős eljövetelét szimbolikusan az engesztelési napon felajánlott két kos jelképe által, arról már korábban szóltam. És ismét, hogy Mózes és Jézus ugyanúgy cselekedett, ami jelképben ugyanazt hirdette meg előre, arról is szó volt. Közülük az egyik a dombon kiterjesztette karját úgy is tartotta egészen estig, miközben feltartották kezeit, ami nem mutatott más formát, csak a keresztét, a Jézus névre elnevezett pedig vezette a csatát, és Izrael győzött. 2. Az, amit Isten szent embereiről és a prófétákról gondolni kell, az az, hogy egyikük sem volt képes elviselni a misztériumot, amin a kereszt alakját és a névlehívás formáját értem. Csak egyetlen egyé ez az erő, az övé volt és lesz, akinek nevét minden fejedelemség félte, fájlalta, hogy általa megsemmisülnek. A mi szenvedő és megfeszített Felkentünk bizony nem a törvény átkozottja, hanem kinyilatkoztatta, hogy ő üdvözíti azokat, akik el nem pártolnak a hittől. 3. Az Egyiptomban megmentettet is a Pászkha vére szabadította meg, melyet felkentek az ajtófélfákra és a felső gerendára, amikor elvesztek Egyiptom elsőszülöttei. A Pászkha a Felkent volt, akit később feláldoztak, amint Izaiás is mondja: Mint leölésre vitt juhot vezették (Iz. 53, 7). És hogy a pászkha napján fogtátok el őt, hasonlóképpen páskhakor feszítettétek meg, az is meg van írva. Ahogyan az Egyiptomban levőket megmentette a Pászkha vére, úgy menti ki a halálból a hívőket Krisztus vére. 4. Tévedett volna talán Isten, ha a jel nem lett volna ott az ajtókon? Ezt én nem mondom, hanem azt állítom, hogy előre hirdette azt, ami majd Krisztus vére által az emberi nem üdvösségére történni fog. Jelkép volt a bíborvörös kötél is, melyet Nave fia, Józsue kémei adtak a parázna Ráchábnak, mondván, hogy kösse azt az ajtajára, mellyel elzárta őket, hogy elrejtse őket az üldözők elől, ez is hasonlóképpen Krisztus vérének jelképére utalt, mely által mi, az egykor paráznák és igazságtalanok minden népből üdvözülünk, miután elnyertük a bűnbocsánatot és többé már nem vétkezünk.

CXII.(112.) I. Ti azonban ezeket alantas értelemben magyarázva, sok gyöngeséget tulajdoníttok Istennek, ha ezeket mind csak úgy szó szerint értitek, és a mondottak jelentését nem vizsgáljátok meg. Így még Mózest is törvényszegőnek lehetne tartani. Ő ugyanis meghagyta, hogy ne legyen semmiféle képmás, sem arról, ami a mennyben, sem arról, ami a földön, sem arról, ami a tengerben van, majd utána ő maga készített rézkígyót, melyet bizonyos jelül állított fel és megparancsolta, hogy a megmartak rá nézzenek. Az arra feltekintők pedig meggyógyultak. 2. Úgy látszik tehát, hogy akkor a népet megmentette a kígyó, melyet – mint korábban már beszéltem róla – kezdetben megátkozott Isten, s mint Izaiás kiáltja: hatalmas kardjával Isten elveszejtett (Iz 27, 1). Mi is ilyen meggondolatlanul fogadjuk el az efféléket, mint ahogyan a ti tanítóitok mondják, s ne tartsuk jelképeknek? Ne vonatkoztassuk a megfeszített Jézus képére ezt a jelet, miután Mózes is kezének kitárásával és a Jézus névre elnevezettel együtt tette győztessé népeteket? 3. Így ugyanis megszűnnek azok a nehézségek, melyek a törvényadó cselekedeteivel kapcsolatban felmerülhetnek. Nem hagyta el Istent, nem arról győzte meg a népet, hogy abban az állatban reménykedjen, mely által az engedetlenség és a törvényszegés kezdetét vette. És ezek nem is történtek mély gondolati tartalom és misztériumok nélkül, és nem is úgy mondta a sugalmazott próféta. Így aztán nincs is senki, aki joggal elmarasztalhatná azt, amit egyszerűen az összes próféta mondott vagy tett, ha tartja a bennük rejtett értelmet. 4. De ha úgy tesz, mint a ti tanítóitok! Miért nem nőstény tevékről beszél ezen a helyen, vagy mik azok az úgynevezett nőstény tevék, és miért teljesen hasonlók, hány mérték olajat szokás felajánlani áldozatbemutatáskor, csak ezeket magyarázgatják nektek, ezeket is nyomorúságosan és földhözragadtan, a nagyszerű és kutatásra érdemes dolgokat azonban soha nem merik megmondani, sem megmagyarázni. Amikor pedig mi magyarázzuk, akkor azt parancsolják nektek, hogy egyáltalán ne is figyeljetek ránk, s szóba se álljatok velünk. Hát nem méltán hallják, amit a mi Urunk Jézus Krisztus mondott nekik: Meszelt sírok, kívülről szépségeseknek látszanak, belül azonban hullák csontjaitól bűzlenek. A mentából tizedet adtok, a tevét azonban lenyelitek, vak vezetők. (Mt 23, 27). 5. Ha tehát nem vetitek meg az önmagukat magasztalók tanítását, akik így akarják szólíttatni magukat, „Rabbi!”, „Rabbi!”, s olyan állhatatos lélekkel és olyan erős szellemmel közeledtek a próféták írásaihoz, hogy saját embereitektől ugyanazokat kapjátok meg, mint amit a próféták elszenvedtek, nem is húzhattok egyáltalán semmi hasznot a próféták írásaiból.

CXIII.(113.) 1. Amit mondok, az ez: Jézust, mint már korábban is sokszor mondtam, akit Auszésznek neveztek, aki Khalebbel együtt Kánaán földjének kikémlelésére küldetett, Mózes nevezte el Jézusnak. Te nem is kérdezed, mi okból tette ezt, nem kétkedsz, nincsenek tudományos kérdéseid. Mivel rejtve van előtted a Felkent, ha olvasod is, nem érted meg, most sem, amikor hallod, hogy Jézus a mi Felkentünk, nem is hiába következtetnél rá, hogy hogyan is lett része ebben a névadásban. 2. Azt azonban már nagyon gondosan vizsgálgatod, hogy Ábrahám első nevéhez miért került még egy „a” betű, miért bővült ki Sárra neve még egy „r” betűvel? Azt viszont már nem kutatod, hogy Nave fia Auszész családi nevét miért változtatták meg teljesen Jézusra? 3. Mivel azonban nemcsak megváltozott a neve, hanem Mózes utódja is lett, az Egyiptomból kijöttek közül csak azokat vezette be a szent földre, akik a népből vele egykorúak voltak, s ily módon ő, és nem Mózes vezette be a szent földre a népet, és a vele bejöttek között szétosztotta az örökséget, így téríti meg a szórványban levő népet Jézus a Felkent is, s mindenkinek kiméri a jó földet, de nem ugyanolyan módon. 4. Amaz ugyanis ideiglenes örökséget osztott ki nekik, hisz nem volt a Felkent, az Isten, az Istennek a Fia. Emez viszont szent feltámadása után örök birtokot fog adni nekünk. Amaz megállította a Napot, előbb azonban Jézusra változtatták meg a nevét, és erőt nyert az ő szelleméből. Mert Jézus volt az, aki megjelent Mózesnek és Ábrahámnak és egyszerűen az összes pátriárkának, ő beszélgetett velük, mint ezt már kimutattam, aki az Atya akaratának végrehajtója volt, aki emberként is megszületett és Szűz Mária által jött, és örökké van – mondom. 5. Ő az, akitől az ég és a föld van, és aki által az Atya meg fog újítani. Ő az, aki Jeruzsálemben örök világosságot sugároz majd. Ő az, aki Melkizedek rendje szerint Szalem királya, és a Magasságbeli örök főpapja. 6. Róla mondják, hogy kőkarddal fogja a népen elvégezni a második körülmetélést, (mely előre való hirdetése volt annak a körülmetélésnek, mellyel Jézus Krisztus akart kivágni bennünket a sziklából, és más bálványokból), és halmot rakott az előbőrökből, azaz a világ tévedéseiből, és minden helyen körülmetélt kőkarddal, a mi Urunk Jézus szavaival. Hogy a Felkent szikla és kő, azt hasonlatokban előre hirdette a próféta által, ami nekem biztosnak látszik. 7. A kőkardokon az ő szavait értjük, amelyekkel annyi tévedő szívének körülmetélését az előbőrtől elvégezte, ezt a körülmetélést azok is megkapják, akiknek részük volt Ábrahámtól kezdve a körülmetélkedésben, s Jézuson keresztül erre Isten már előre figyelmeztetett, s beszélt arról, hogy akik bemennek arra a szent földre, kőkarddal másodszor is körülmetéli Jézus.

CXIV.(114.) I. Időnként a Szent Szellem világosan cselekedett valamit, olyat tett, ami a jövendő képe volt, hol szavakat mondott a jövőben bekövetkező eseményekről, hirdette azt, ami a múltban megtörtént, vagy ami történik a jelenben. Ha ezt a művészetet nem ismerik az olvasók, akkor nem is tudják úgy követni a próféták szavait, úgy, ahogyan kell. Példának okáért felhozok néhány prófétai kijelentést, hogy követni lehessen, amit mondok. 2. Amikor Izaiás által mondja: Mint juhot vezették leölésre, és mint bárány nyírója előtt, már mintha beteljesedett szenvedéséről beszélne. És amikor ismét így beszél: Én kitártam kezemet a hitetlen és ellentmondó nép fölé, és amikor így szól: Uram, ki hitte volna ezt, amit mi hallottunk? – a mondott szavak már mintegy megtörtént dolgok kihirdetésére céloznak. Azt már kimutattam, hogy a hasonlatokban sok helyen a kő Krisztust (a Felkentet) nevezi meg, amint átvitt értelemben a Jákob és Izrael név is. 3. És ismételten, amikor mondja: Nézem az eget kezed alkotását, s ha nem hallom ki belőle az Igéjének tevékenységét, akkor nem értő módon hallgatom, amint tanítóitok ezt követelik, akik úgy vélik, a mindenség Atyjának és a születetlen Istennek keze, lába, ujjai vannak, lelke van, mint valamilyen összetett élőlénynek, ezért is tanítják, hogy maga az Atya jelent meg Ábrahámnak és Jákobnak. 4. Boldogok vagyunk ezért mi, akik a második körülmetéléskor kőkarddal metéltek körül. A ti első körülmetélésetek vassal történt és történik, meg is maradtok keményszívűeknek. A mi második körülmetélésünk, mely a tiétek után nyilatkoztattatott ki, élesre metszett kövek által történik, azaz a nem kézzel faragott szegletkő apostolainak igéi által, és körülmetélt bennünket a bálványimádástól és egyszerűen minden gonoszságtól. Akiknek szívét ilyen módon metélik körül a gonoszságtól, a jó szikla nevéért ezért örömmel meg is halnak, és a mindenség Atyja az őt szeretők szívében élő vizek forrását fakasztja (vö: Jn 7, 38), mely táplálja mindazokat, akik inni akarnak az élet vizéből. 5. Nem értitek meg azonban, ha én ezekről beszélek. Nem fogjátok fel, amit megjövendöltek, hogy a Felkent mint fog tenni, nekünk sem hisztek, akik idézzük nektek az írásokat. Jeremiás pedig így kiált: Jaj nektek, akik elhagytátok az élőforrást, és omladozó ciszternákat ástatok magatoknak, melyek nem tudják a vizet megtartani. Nem puszta hát a hely, ahol áll Sion hegye? Mert Jeruzsálem a pártütés könyvét adta színetek előtt (Jer. 3 8 - Iz. 16, 1).

XCV.(115.) 1. Zakariás meg hasonlatban mutat rá a Felkent misztériumára, hinnetek kellene neki, aki titokzatosan hirdette. Ezeket mondta: Örülj és örvendezz, Sion leánya, mert íme eljövök és körödben fogok sátrat ütni, mondja az Úr. És azon a napon sok nép járul az Úrhoz, és népemmé lesznek és én körükben fogok lakni. És meg fogják tudni, hogy az erősségek Ura küldött engem hozzátok. 2. És örökölni fogja az Úr Júdát és az ő részét a szent földön, és választása Jeruzsálemre esik. Minden test féljen az Úr színétől, mert felkél szent felhőiből. És megmutatta nekem Jézust (=Józsuét), a nagy papot, aki az angyal színe előtt állt. És jobb felől állt a Sátán, hogy ellentmondjon neki. És az Úr szólt a Sátánhoz: Megfélemlít téged az Úr, aki Jeruzsálemet választotta. Íme, nemde ez a fáklya emelkedik ki a tűzből? (vö: Jer 3, 8 és Zak 2, 10-12; 3, 1-2). 3. Ezt mondtam Trifónnak, aki válaszolni akart nekem, és ellent akart mondani éppen: Várj előbb és hallgasd meg, amit mondok. Nem olyan magyarázatot akarok előadni, amire gondolsz, mivel bizonyos Jézus nevű pap nem volt Babilonia földjén, ahol népetek fogságban volt. És ha meg is tettem volna ezt, bizonyítottam volna, hogy volt Jézus nevű pap fajtátokban, a próféta azonban nem őt látta a látomásban, aminthogy a Sátánt és az Úr angyalát sem magában, saját szemével látta, hanem elragadtatásban, amikor kinyilatkoztatást kapott. 4. Most azonban azt mondom, hogy amint Nave fia Jézus neve által is bizonyos jeleket és cselekedeteket hirdetett előre, amelyek majd a mi Urunk által történnek meg, így a Babiloniában levő pap Jézussal kapcsolatban is a mi népünknek történt kinyilatkoztatás, és most annak bizonyítására jutottam el, amiket majd a mi papunk, Isten és a mindenség Atyjának felkent Fia fog beteljesíteni. 5. Már csodálkoztam rajta - mondtam -, miért is kevéssel előbb, amikor szünetet tartottam a beszédben, hogy nem figyeltetek fel rám, mikor azt mondtam, hogy az Egyiptomból kivonuló azonos életkorúak közül egyedül Nave fia ment be a szent földre és azok, akiket annál a nemzedéknél fiatalabbaknak írnak az írások. Úgy igyekeztek és úgy tapadtak hozzá, mint a legyek szoktak a sebre. 6. Bárki mondhatna ezer jó dolgot, de bármi csekélység előnytelen lenne nektek, vagy ti nem úgy gondolnátok, vagy nem volna pontos, ügyet sem vetnétek a sok jóra, az apró szócskára figyelnétek, s annak kimutatására törekednétek, hogy az vallástalanság és igazságtalanság, hogy aztán titeket Isten ugyanazon ítélettel ítéljen még inkább nagy vakmerőségeitekért, hogy számot adtok mind gonosz cselekedeteitekért, mind hamis magyarázataitokért, melyet elferdítő szándékkal folytattok. Igazságos, hogy azzal az ítélettel ítéljenek meg titeket is, amellyel ti is ítéltek.

CXVI.(116.) 1. De hogy a szent felkent Jézus kinyilatkoztatásáról is számot adjak nektek, visszatérek a magyarázatra és most is azt a kinyilatkoztatást mondom el, melyet mi kaptunk erről a főpap Felkentről, akik hiszünk a Megfeszítettben, akikre hajdan paráznaság és egyszerűen mindenféle szennyes cselekedet volt jellemző, és a mi Jézusunk kegyelméből az ő Atyjának akarata szerint szakítottunk minden gyalázatossággal, levetkőztük a gonoszságot, mellyel az örökké ellenkező Sátán támadott meg minket, s mindannyiunkat magához akart vonni, és Isten angyala, az az Isten Ereje, akit nekünk Jézus Krisztus által küldött el, megfélemlítette ezt és eltávoztatta tőlünk. 2. Olyanok vagyunk, mint akiket a tűzből húztak ki, megtisztultunk korábbi vétkeinkből, és Isten Fia Jézus kiment minket azokból az üldözésekből és abból a tűzből is, melyet a Sátán és az ő sáfárai raknak nekünk, megígérte, hogy beöltöztet minket az elkészített öltözetbe, ha teljesítjük parancsait és megígérte, gondoskodik nekünk az örök királyságról. 3. Amilyen módon az a Jézus (= Józsue), akiről a próféta azt mondta, hogy pap, rongyos ruhát viselve jelent meg, mert mint mondatott, a parázna asszony fogadta be, tűzből kihúzott kötélnek neveztetett, mert megkapta a bűnök bocsánatát, mert elhallgattatta még a vele ellenkező Sátánt is, úgy mi is, akik Jézus neve által egy emberként hittünk a mindenség teremtő Istenében, az Ő egyszülött Fiának neve által a rongyos ruhát levetettük, azaz a bűnöket levetettük hívő igéje által feltüzesedtünk, s Isten igazi főpapi nemzettsége vagyunk, amint maga Isten is tanúsítja, mondván, hogy: a pogányok között mindenütt neki tetsző és kedves áldozatot ajánlunk fel. Isten ugyanis nem fogad áldozatot, csak papjain keresztül.

CXVII.(117.) 1. Minden az ő nevében felajánlott áldozattól, melynek végzését Jézus, a Felkent hagyta meg, azaz a kenyér és a kehely hálaadása, melyet a keresztények a föld minden pontján végeznek, arról Isten előzetesen tanúsította, hogy kedves lesz előtte. A ti és papjaitok áldozatait ellenben elutasítja, amikor így szól: Nem fogadom el kezetekből áldozataitokat, mert napkelettől napnyugtáig megdicsőítik az én nevemet mondja a pogányok között, ti viszont megszentségtelenítitek (Mal 1, 10-12). 2. Ti pedig mindmáig vitatkozva azt állítjátok, hogy Jeruzsálemben és az akkor ott lakó, izraelitáknak nevezettektől nem fogad el áldozatot az Isten, de az abból a nemzetségből származó, szórványban élők által elfogadja Isten az imákat, és az ő áldozatukat nevezi imádságnak. Én is azt mondom, hogy Isten előtt csak azok az imák és hálaadások a tökéletes és kedves áldozatok, melyeket az arra méltók ajánlanak fel. 3. Csak ezek azok, melyeknek végzését a keresztények kapták meg, a nedves és száraz táplálékuk emlékezetére, és benne megemlékeznek arról a szenvedésről is, melyet elviselt értük Isten Fia, akinek nevét káromolják és megszentségtelenítik földkerekség szerte népetek főpapjai és tanítói, akik maguk azok a rongyos öltözetek, melyeket ráadtok a Jézus nevéről keresztényekké váltakra. Isten meg fogja mutatni, hogy leveszi rólunk, amikor mindenkit feltámaszt, némelyeket az örök és múlhatatlan királyságba romolhatatlanul, halhatatlanul és oszlástól mentesen állít helyre, másokat viszont a tűz örök büntetésére küld. 4. Hogy pedig áltatjátok magatokat ti is, tanítóitok is, amikor úgy értitek, hogy az Írás ezt nemzetetek szórványban élő tagjairól mondta, hogy az ő imádságaik lesznek a minden helyen felajánlott tiszta és kedves áldozat, tudjátok meg, hogy becsapjátok önmagatokat, és hazudtok magatoknak, mert nemzetetek ma sem terjed ki napkeletről napnyugatig, hanem vannak népek melyek körében soha még népetekből egyetlen egy sem lakott. 5. Ezzel szemben egyáltalán nincs az emberiségnek olyan nemzete, legyen barbár vagy görög, vagy bármilyen néven nevezendő, lovas nép, vagy nomád, sátorlakó, melyek között ne ajánlanának fel imákat es hálaadásokat a megfeszített Jézus neve által a mindenség Atyjának és Teremtőjenek. Azután, abban az időben, amikor Malakiás próféta erről beszélt, nem voltak még szórványaitok az egész földön, mint mostanában, amit az írásokkal is bizonyítani lehet.

CXVIII.(118.) 1. Ezért inkább hagyjátok abba a viszálykodást és térjetek meg, mielőtt elérkezik az ítélet nagy napja, melyen mellüket verik majd nemzetetekből mindazok, akik átszegezték ezt a Krisztust, mint előbb már az Írásból kimutattam. És hogy az Úr megesküdött Melkizedek rendje szerint, megmagyarázzuk, mit jelent az előbb mondott. És hogy Izaiás jövendölése a Felkent (Krisztus) jövendő eltemetésére és feltámadására vonatkozik, már szintén mondtam: Sírja elvétetik középről. Azt is már sokszor mondtam, hogy ez a Felkent minden élő és halott bírája lesz. 2. És Nátán, amikor Dávidhoz beszélt, hasonlóképpen róla szólott: Én atyja leszek és ő Fiam lesz, és irgalmasságomat nem vonom meg tőle, mint tettem elődeivel. És házamba állítom őt és az ő örökkétartó királyságába (2 Kir 7, 14-16). És a vezért házában Ezekiel nem mondja másnak, mint éppen azt, hogy ő lesz (Ez 44, 3). Ez a különleges pap és örök király a Felkent, mint Isten Fia, s ne gondoljátok, hogy Izaiás arról beszélt, az ő második eljövetelekor a szentélyben vér- és italáldozatokat fognak felajánlani, de más prófétáról se véljétek ezt, hanem az igazi és szellemi dicséretet és hálaadást. 3. Mi nem hiábavalóan hittünk benne, nem is tévesztettek meg azok, akik így tanítottak, sőt Isten csodálatos gondviselése folytán ez megtörtént, hogy mi nálatok, akik rólunk azt gondoljátok, hogy nem vagyunk sem értők, sem istenszeretők, nálatok értőbbeknek és istenszeretőbbeknek bizonyulnak az új és örök szövetség meghívása révén, azaz Krisztus által. 4. Ezt csodálva mondta Izaiás: És a királyok elnémulnak, mert akinek nem hirdették őt, azok látják, és akik nem hallottak róla, azok megértik. Uram, ki hitt volna abban, amit hallottunk? És az Úr karja ki előtt nyilvánult meg? (Iz 52, 15 és 54,1). Miután ezt mondtam úgy szóltam: Trifón, amennyire tudom, azt, amit ma veled elértem, megpróbálom elmondani, összefoglalva és röviden.

5. Ő ezt felelte: Jól tennéd, ha ugyanezekről a dolgokról még bővebben is szólnál, tudod, hogy én is és kísérőim is örömüket lelik benne.

CXIX.(119.) 1. Én pedig tovább beszéltem: Férfiak, gondoljátok, hogy az írásokban meg tudtuk volna érteni ezeket, ha az azt akaró akaratából meg nem kapjuk a megértés kegyelmét? Hogy beteljesüljön az is, amit Mózes mondott: 2. Az idegen istenekkel felkeltették haragomat és utálatosságaikkal felbőszítettek engem, áldozatot mutattak be démonoknak, melyeket nem ismertek, újakat és régieket hoztak, melyeket atyáik nem ismertek. A téged nemző Istent elhagytad, tápláló Istenedről megfeledkeztél. És látta az Úr és féltékeny lett, elkeseredett fiai és leányai fölötti haragjában, és így szólt: Elfordítom tőlük arcomat, s megmutatom, mi lesz velük a végben, mert elfajzott nemzedék, fiak, akikben nincsen hit. Felbőszítettek azzal, ami nem Isten, megharagítottak bálványaikkal. Én meg felbosszantom őket a nem néppel, az értetlen pogányokkal felháborítom őket, mert tűz lángol fel indulatomból, és éget egészen az alvilágig, megemészti a földet és terményeit, nyaldossa majd a hegyek alapjait, borzalmakat bocsátok rájuk (Mtörv 32, 1,6-23): 3. És miután elvétetett az az Igaz, mi kezdtünk virágozni, mint más, új nép, új és teli kalászokat hajtottunk, mint mondták a próféták: És azon a napon sok pogány nép menekedik az Úrhoz, hogy néppé legyen, és sátrat vernek az egész földkerekség közepén (Zak 2, 11). Mi nemcsak nép, de szent nép vagyunk, mint ezt már kimutattam. És szent népnek nevezik azt, melyet az Úr megváltott (Iz. 62, 12). 4. Nem vagyunk tehát megvetendő nép, sem barbár törzs, mint a kharioszok és frigek, hanem minket is kiválasztott az Isten és nyilvánvaló lett azok között, akik nem kérdezték őt. Ezt mondja: Íme Isten vagyok a népnél, mely hívta nevemet (Iz. 65, 1). Ez tehát az a nép, melyet hajdan Ábrahámnak ígért Isten, és kihirdette, hogy nagy nép atyjává teszi, nem az arabokénak, nem is az egyiptomiakénak, sem nem az idumeusokénak mondta, hisz Izmael és Ézsau is nagy nép atyja volt, s az ammoniták még most is nagy tömeget jelentenek. Noé magának Ábrahámnak is atyja volt, és egyáltalán az emberi nemnek, mindegyiknek mások és mások az ősei. 5. Mi többet ajándékoz hát itt Krisztus Ábrahámnak? Mert ugyanazzal a hívó szóval hívja őt, mondván, menjen ki a földről, ahol lakott. És minket mind ugyanazzal a hívó szóval szólít, s már kimentünk életformánkból, amelyben a föld többi lakójával közösségben bűnösen éltünk, és Ábrahámmal örököljük a szent földet, a véget nem érő örökkévalóságra kapva örökséget, a hasonló hit által Ábrahám gyermekeivé válva. 6. Ahogyan ő hitt Isten szavának és ez megigazulására tudatott be, ugyanúgy hittünk mi is Isten szavának, melyet Krisztus apostolai által mondott nekünk ismét, s hirdetett a próféták által, s hiszünk mindhalálig, lemondva mindarról, ami a világban van. Ugyanaz a hite tehát a vallásos és igaz népnek, mely öröme atyjának, neki szól ígérete és nem nektek, akikben nincs hit.

CXX.(120.) 1. Lássátok tehát, kétségtelenül ugyanazt ígéri Izsáknak és Jákobnak. Így szól Izsákhoz: És áldást nyer benned a föld minden népe. Jákobnak: És áldást nyer benned és ivadékodban a föld minden törzse (Ter. 24, 4 és 28, 14). Nem Ézsaunak, nem Rubennek sem más valakinek mondja ezeket, hanem azoknak, akiktől származnia kell majd az üdvrendnek megfelelően a Máriától, a szűztől születő Felkentnek. 2. Ha még a Judára adott áldást is fontolóra veszed, meglátod, mit mondok. A Jákobtól származó utódok megoszlanak, Judán keresztül Fáreszre, Jesszére és Dávidra ágaznak el. Ez pedig azt jelképezi, hogy nemzetetekből egyesek valóban Ábrahám fiai és Krisztus részébe kerültek, mások ugyan Ábrahám fiai, de úgy, mint a tenger partján levő föveny, mely terméketlen és meddő, noha töméntelen és megszámlálhatatlan, de semmilyen gyümölcsöt nem terem, csupán a tenger vizét issza. Ezt nemzetetekből igen sokan bizonyítják is, akik mindenféle keserű és istentelen tanokat összeisznak, Isten szavát azonban kihányják. 3. Judáról végül ezt mondja: Nem vétetik el a vezér Judától és a királyi pálca ágyékától, míg el nem jön az, akinek fenn van tartva, és őrá várnak a nemzetek (Ter 49, 10). Az világos, hogy ez nem Judáról, hanem a Felkentről mondatott, mert a népek közül mi mindannyian nem Judára várunk, hanem Jézusra, aki atyáitokat is kivezette Egyiptomból. A prófécia ugyanis Krisztus eljöveteléig hirdette: Amíg el nem jön az, akinek fenn van tartva, és őrá várnak a nemzetek. 4. Jézus eljött, férfiak, amint azt bőségesen bizonyítottuk, és ismét várják, hogy eljöjjön Jézus az ég felhőin, akinek nevét ti gyalázzátok, és arra törekedtek, hogy az egész földkerekségen gyalázzák. Férfiak – mondtam – vitatkozhatnák veletek az olvasási módról, melynek alapján ti a mondottakat így magyarázzátok: Míg el nem jön az, ami neki van fenntartva. A hetvenes fordítás azonban nem így magyarázza, hanem így: Míg el nem jön az, akinek fenn van tartva. 5. Ami következik, az is arra utal, hogy Krisztusról beszél, és így van: Őrá várnak a nemzetek. Nem kívánok vitatkozni veletek egy írásjelről, ugyanígy azokról a könyvekről sem, melyeket nem fogadtok el, és amelyeket idéztem Jeremiás próféta, Ezdrás és Dávid könyveiből, amikkel a Felkentet akartam bizonyítani, hanem éppen azzal akartam a Felkentet bizonyítani, amelyeket mindmáig elfogadtok ti is. Ha ezeket jól átgondolnák tanítóitok, akkor könnyen belátnák, mit tűntettek el, mint az Izaiás halálára vonatkozó részeket is, akit kettéfűrészeltek, ez is magának a Felkentnek a titka, hogy nemzeteteket ketté fogja vágni, az érdemesek méltók lesznek a szent pátriárkákkal és prófétákkal az örök királyságra, mások a hozzájuk hasonló minden népből származó hitetlenekkel és megrögzöttekkel a kiolthatatlan tűzre küldetnek, melyről már beszélt. 6. Ezt mondta ugyanis: Jönnek keletről és nyugatról, és letelepednek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában, a királyság fiait pedig kivetik a külső sötétségre (Mt 8, 11-12). Ezeket csak azért mondom - folytattam -, hogy az igazat mondjam, senkit nem akarván sérteni, noha most is megvettek minket. Az én nemzetemből szintén senkinek - a szamaritánusokról beszélek -, sem volt gondja arra, hogy írásban forduljon a császárhoz, megmondva, hogy tévedés áldozatai azok, akik az ő nemzetségükből hitelt adnak Simon mágusnak, akit minden eredet, hatalom és felsőbbség feletti istennek mondanak.

CXXI.(121.) 1. Miután hallgattak, én folytattam: Barátaim, miért mondja Dávid erről a Felkentről, hogy benne, s immár nem az ő magvában nyernek áldást a népek? Így van ez ott: Neve megmarad örökkön örökké, a Nap fölött kél fel, és áldást nyer benne minden nép (Zsolt 71, 17). Ha a Fölkentben nyer áldást minden nép, és mi, akik minden népből valók vagyunk, benne hiszünk, akkor ő is a Felkent és mi az általa megáldottak. 2. Korábban azért adta Isten a Napot, hogy imádják, mint megíratott, de olyat soha nem lehetett látni, hogy a Napba vetett hitért valaki is kiállta volna a halált. Azt ellenben látni lehet, hogy Jézus nevéért minden nemzetből való emberek viseltek el és tűrnek el minden szenvedést, csak nehogy megtagadják őt. A Nap erejénél tüzesebb és ragyogóbb bölcsességének tanítása, és behatol a szív mélységeibe! Ezért mondja az írás: A Nap fölött kél az Ő neve. Zakariás ismét ezt mondja: Kelet az ő neve, és róla beszélt, mikor így szólt: Meghajolnak előtte törzsenként (Zak 12, 12). 3. Ha pedig első eljövetelében, mely nem volt szép, csúf, megvetett volt, annyira ragyogott és oly erős volt, hogy egyetlen nemzet sem tudta őt fel nem ismerni, s minden nemzet megtért, megbánta régi életmódját, mert még a démonok is engedelmeskednek nevének, és a megholtakon kívül is félik ezt a nevet az összes királyságok és fejedelemségek, akkor dicsőséges második eljövetelekor nem fogja teljesen megsemmisíteni az őt gyűlölőket, s azokat, akik pártot ütöttek ellene igaztalanul, övéinek pedig nem fog nyugalmat adni, nem fogja megadni nekik mindazt, amit remélnek? 4. Nekünk megadatott, hogy ez által a Felkent által meghalljunk, felfogjunk mindent, üdvözüljünk, és felismerjünk mindent, ami az Atyáé. Ezért mondja nekik: Nagy dolog az neked, hogy szolgámnak hívnak téged, hogy felállítsd Jákob törzseit és összegyűjtsed Izrael szétszórtjait. A népek világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy a föld határaiig (Iz 49, 6).

CXXII.(122.) 1. Ti azt gondoljátok, hogy mindez a „geora”-ra és a prozelitákra vonatkozik, valójában azonban rólunk szól, akik Jézus által megvilágosodtunk. Egyébként nekik is adott tanúságot a Felkent, most már azonban kétszeresen a gyehenna fiai lettek, mint ő maga mondta (vö: Mt 23, 15). Igazában azonban a próféták szavai sem róluk szóltak, hanem rólunk, akikről az Írás ezt mondja: Vezetni fogom a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, olyan ösvényeket taposnak majd, melyekről nem tudtak. És én vagyok a tanú, mondja az Úr, az Isten, és az én szolgám, akit kiválasztottam (Iz 42, 16 és 43, 10). 2. Kik mellett tesz tanúságot a Felkent? Nyilvánvalóan a hívők mellett. Hisz a prozeliták nemcsak nem hisznek, hanem nálatoknál kétszeresen jobban káromolják az ő nevét, és minket, a benne hívőket meg akarnak ölni és kínozni, mert minden tekintetben hozzátok akarnak hasonlítani. 3. És ismét máshol kiált: Én az Úr az igazságosságban hívtalak meg téged, megfogtam a kezedet, megerősítettelek, a nemzetek szövetségévé tettelek, a népek világosságává, hogy megnyisd a vakok szemét és kivezesd a börtönből a megbilincselteket (Iz. 42, 6-7). Férfiak, ez is a Felkentre és a megvilágosodott népre vonatkozik. Ti ismét azt mondjátok, hogy a törvényről és a prozelitákról van szó?

4. Erre egyikük, aki a második napon csatlakozott hozzájuk, színpadiasan felkiáltott: – Még mit nem! Hát nem a törvényről és a törvény által megvilágosítottakról mondja ezt? Ezek pedig a prozeliták.

5. Nem – mondtam én Trifónra nézve – Mert ha a törvény megvilágosítaná a népeket és azokat, akikéi a törvény, mi szükség volna új szövetségre? Mivel azonban Isten előre meghirdette, hogy új szövetséget, örök törvényt és parancsolatot küld az Isten, nem a régi törvényt és annak prozelitáit halljuk ki belőle, hanem Krisztust és az ő prozelitáit, bennünket, a pogányokat, akiket megvilágosított, ahogyan egy helyen mondja: Így szól az Úr: Alkalmas időben meghallgatlak téged, az üdvösség napján megsegítelek, és a népek szövetségévé teszlek, hogy helyreállítsd a földet és örökségként örököld a pusztaságot (Iz 49, 8). 6. Mi ez a Krisztus öröksége? Nemde a népek? Mi Isten szövetsége? Nemde a Felkent? Ahogyan máshol mondja: Fiam vagy te, ma szültelek téged. Kérj tőlem és neked adom örökségül a népeket, és birtokul kapod a föld határait (Zsolt 2, 7-8).

CXXIII.(123.) I. Ahogyan ezek is a Felkentre és a népekre vonatkoznak, ugyanúgy amazokról is így vélekedjetek, hogy róluk mondattak. A prozelitáknak ugyanis nem volt szükségük szövetségre, ha egy és ugyanazon törvény vonatkozik minden körülmetéltre, az Írás valóban róluk mondja: És hozzájuk adatik még a „geora” (prozelita), és Jákob házához csatlakoznak (Iz. 14, 1). És a prozelita, mivel körül van metélve, ezért bennszülöttként foglal helyet a nép körében, minket meg a nép elnevezésre méltatott, miközben körülmetéletlenek vagyunk, s ezért pogányoknak számítunk. 2. Ráadásul nevetséges, hogy magatokról azt tartjátok, megnyitottátok a prozeliták szemét a magatokét azonban nem, s azt halljátok, hogy vakok és süketek vagytok, azok pedig megvilágosodottak. Végül, ami a legnevetségesebb, megtörténik veletek az, hogy azt mondjátok: a törvény a népeknek adatott, ti magatok azonban ezt nem ismeritek fel. 3. Különben tartanátok Isten haragjától, nem lennétek bűnös és törvénytelen fiak, akiknek mindenkor nehezükre esik meghallgatni őt, ha mondja: Fiak ők, akikben nincs hűség, és: Ki vak, ha nem azén szolgáim? És ki süket, ha nem azok, akik uralkodnak rajtuk? És megvakultak Isten szolgái. Sokszor láttátok és nem tartottátok meg. Nyitva vannak füleitek, és nem hallotok? (Iz 42, 19-20). 4. Vagy díszetekre válik Istennek ez a dicsérete, Isten szolgáihoz méltó tanúságtétel ez? Gyakran hallottátok ezt, s nem szégyenkeztek, a fenyegető Istentől nem ijedtek meg, hanem értetlen és keményszívű nép vagytok. Ezért azt mondja az Úr: Elhatároztam ennek a népnek az elhurcoltatását, elvitetem őket, és elveszejtem a bölcsek bölcsességét, elrejtem az okosak okosságát (Iz 29, 14). Nagyon helyesen. Mert nem vagytok sem bölcsek, sem okosak, csak ravaszok és cselesek. Bölcsek csak a gonosz cselekedetekre vagytok, de képtelenek vagytok megismerni Isten rejtett tervét, vagy az Úr hűséges szövetségét, vagy megtalálni az örökkévaló ösvényt. 5. Ezért – mondja az írás – emberek ivadékát és vadállatok ivadékát támasztom Izrael ellen és Juda ellen (Jer 38, 27). És Izaiás által ezt mondja egy másik Izraelről: Azon a napon egy harmadik Izrael lesz az asszírok es egyiptomiak között, áldott a földön, melyet megáldott a seregek Ura, mondván: Áldott lesz népem Egyiptomban és az asszírok között, és az én örökségem lesz Izrael (Iz 19, 24-25). 6. Isten tehát áldottnak és Izraelnek nevezi ezt a népet, és azt kiáltja, hogy ez az ő öröksége, hát hogy nem tértek meg már, miért állítjátok, hogy az egyedüli Izrael ti vagytok, miért átkozzátok azt a népet, melyet Isten megáldott? És amikor Jeruzsálemről és környékéről beszélt, ismét így szólt: És hozok fölétek embereket, népem Izrael, és örökölni fognak benneteket és birtokba vesznek titeket, és többé nem történik meg, hogy gyermektelenek lesztek miattuk (Ez 36, 12).

7. Hogyan? – kérdezte Trifón. – Ti vagytok Izrael, és ezeket rólunk mondta?

Ha – mondtam neki – erről nem tárgyaltunk volna hosszadalmasan, talán szóltál is volna, ha valami kétes, ha valamivel nem értesz egyet, miután azonban bizonyítással és az ahhoz való hozzájárulással folytattuk ezt az eszmecserét, nem gondolom, hogy nem ismered el az előbb mondottakat, nem is szeretnéd azt ismét vita tárgyává tenni, hanem felkérsz, hogy ezeket is ugyanolyan bizonyítással támasszam alá.

8. És amikor Trifón szemével jelezte beleegyezését, én folytattam: És ismét Izaiásnál – fületekkel halljátok, ha ugyan halljátok –, az Isten hasonlatban beszél a Felkentről és Jákobnak, Izraelnek nevezi őt. Így szól: Jákob az én szolgám, felkarolom őt; Izrael az én választottam, reá adom szellememet, és ítéletet szolgáltat a népeknek. Nem vitatkozik és nem kiabál, az utcákon sem hallják szavát; a megtört nádszálat nem töri le, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki, igazságot hoz és felveszi az ítéletet, és nem fárad el, amíg nem tart ítéletet a földön. És az ő nevében reménykednek a népek (Iz 42, 1-4 vö: - Mt 18-21). 9. Ahogyan arról az egy Jákobról, akit Izraelnek is neveztek, a ti egész nemzeteteket Jákobnak és Izraelnek hívták, úgy a minket Istennek nemző Krisztusról, minket is Jákob, Izrael, Juda, József, Dávid és Isten igazi gyermekeinek neveznek, és azok is vagyunk, akik Krisztus parancsait megtartjuk.

CXXIV.(124.) 1. Amikor láttam, mennyire megzavartam őket azzal, hogy azt mondtam, mi is Isten gyermekei vagyunk, megelőzve a kérdezősködést, így szóltam: Férfiak, halljátok, hogyan beszél a Szent Szellem erről a népről, hogy mind a Magasságbeli fiai, s gyülekezetükben maga ez a Felkent lesz jelen, aki az egész emberi nem fölött ítéletet tart. 2. Így szólnak Dávid szavai, melyeket ti is magyaráztok: Az Isten felkelt az istenek gyülekezetében, ítéletet tart az istenek körében. Meddig ítéltek igazságtalanságot, meddig pártoljátok a gonoszok ügyét? Válasszátok a szegélyt és az alázatost, mentsétek ki a bűnös kezéből! Nem értenek és nem fogják fel, sötétségben járnak. Megrendülnek a föld összes alapjai. Én mondottam: istenek vagytok, mind a Felséges fiai. Ti azonban mint emberek haltok meg, úgy estek el, mint egy a vezérek közül. Keljen fel az Isten, ítélje meg a földet, mert neked lesz örökséged az összes népben (Zsolt 81, 1-8). 3. A hetvenes fordításban így szól: Íme, mint emberek haltok meg, úgy estek el, mint egy a vezérek közül, hogy megvilágítsa az emberek engedetlenségét, nevezetesen Ádámét és Éváét, és a vezérek egyikének bukását, azaz azét, akit kígyónak neveznek, aki nagyot bukott, mert megtévesztette Évát. 4. Mivel azonban beszédem most nem erre irányul, hanem arra, hogy bebizonyítsam nektek, a Szent Szellem dorgálja az embereket, akik – ha parancsait megtartották volna – Istenhez hasonlóan szenvedélymentesek és halhatatlanok lettek volna, és Isten arra méltatta őket, hogy fiainak nevezze, és ezek Ádámhoz és Évához hasonlítva a halált okozták maguknak. Legyen ez a zsoltár magyarázata, mint ti tartjátok. Így is bebizonyosodik azonban, hogy arra méltattak, istenek legyenek, és méltóságuk volt, hogy a Magasságbeli fiai lehessenek mind, s rajtuk múlik majd, hogy megítéltetnek és elítéltetnek, mint Ádám és Éva. Azt pedig már igen alaposan bizonyítottuk, hogy Krisztust (a Felkentet) Istennek nevezi.

CXXV.(125.) 1. Férfiak – mondtam –, szeretném megtudni tőletek, mi a jelentősége az Izrael névnek. – És amikor hallgattak, folytattam: Elmondom, amit én tudok, teszem ezt abban a tudatban, hogy nem igaztalant szólok, benneteket sem gyanúsítva, hogy tudjátok, vagy tudatlanságból eredendően áltatjátok magatokat, ezt sem gondolom mindig …, hanem egyszerűen és őszintén mondok el mindent, ahogyan az én Uram mondta: Kiment a magvető vetni, és a magok közül némelyik az útra esett, más a tövisek közé, ismét más sziklára, míg más jó talajra hullott (Mt 13, 3-8). 2. A reményben kellett arról beszélnie, hogy van jó föld. Miután pedig az én Uram, aki oly hatalmas és erős, eljött, hogy mindenkitől visszakérje azt, ami az övé, saját sáfárát, ha az megismeri őt, nem ítéli el, mert tudja, hogy Ura hatalmas és eljön visszakövetelni a sajátját, amit minden pénzváltó asztalra adott, s nem ásott el valamilyen oknál fogva. 3. Az Izrael név tehát jelenti: a hatalommal győző férfit, Az „Iszra” győző férfit, az „El” hatalmat jelent. Ezt prófétálta a küzdelem misztériumával is, amely küzdelmet meg kellett vívnia azzal a jelenséggel, aki azt az Atya akaratából végrehajtotta, aki léténél fogva Isten volt, minden teremtményt megelőzően elsőszülött gyermek, meghirdetve így előre, hogy emberré fogja tenni az eljövendő Felkentet. 4. Amikor emberré lett, mint mondtam, hozzájárult a Sátán, azaz az a hatalom, melyet kígyónak és Sátánnak is neveznek, megkísértette őt, legyőzésére törekedett, arra szólítva fel, hogy imádja őt. Ő azonban legyőzte és levetette azt, leleplezte gonoszságát, azét, aki az Írás ellenére azt kívánta volna, hogy istenként imádja, mert elpártolt az isteni akarattól. Ezt felelte neki: Írva van: Uradat Istenedet imádd és csak neki szolgálj! (Mt 4, 10-11, Mtörv 6, 13-14). Megverve és leleplezve eltávozott akkor a Sátán. 5. Mivel azonban meg is fog bénulni, azaz a szenvedés kínjában és elővételezésében, amikor majd megfeszítik a mi Felkentünket, előre hirdette ezt is Jákob csípőjének megérintésével, amivel bénává tette. Az Izrael név fentről adatott neki, így nevezte el a boldog Jákobot, saját nevével áldva meg, ezáltal is azt hirdetvén, hogy az általa az Atyához menekedők mind Izrael. Ti azonban mindebből semmit nem értetek, mert nem is vagytok hajlandók megérteni, miután Jákob testi értelemben vett gyermekei vagytok, azt remélitek‚ hogy mindenképpen üdvözültök. De hogy ezzel is csak áltatjátok magatokat, azt már sok érvvel bizonyítottam.

CXXVI.(126.) I. Ki az, aki egyik helyen a nagy tanács angyala és a férfiú Ezékielnél, és olyan mint Emberfia Dánielnél, Felkent és imádandó Isten Dávidnál, Felkent és kő sokaknál, Bölcsesség Salamonnál, József és Juda és csillag Mózesnél, napkelet Zakariásnál, szenvedő, Jákob és Izrael ismét Izaiásnál, rügynek, virágnak és szegletkőnek és Isten Fiának nevezik, ha ezt felismernétek, Trifón – mondtam – nem káromolnátok őt, aki már eljött, megszületett és szenvedett, és felment a mennybe, aki ismét el fog jönni, s akkor mellét veri tizenkét törzsetek. 2. Ha megértettétek volna, amit a próféták róla mondtak, akkor nem tagadtátok volna, hogy ő Isten, az egyetlen és kimondhatatlan Istennek a Fia. A Kivonulás könyvének egyik helyén Mózes is ezt mondja: Az Úr szólt Mózeshez és mondta: Én vagyok az Úr, és megjelentem Ábrahámnak és Izsáknak és Jákobnak, Istenük vagyok, de nevemet nem nyilatkoztattam ki nekik, s megszilárdítottam velük szövetségemet (Kiv 6, 2-4). 3. Majd ismét ezt mondja: Férfi küzdött Jákobbal, és ezt Istennek mondja. Az írás mondja, hogy Jákob ezt a kijelentést tette: Szemtől szembe láttam az Istent és megmenekült az én lelkem (Ter 32, 24 és 30). Azt is leírja, hogy megáldotta a helyet, ahol küzdött és hol látomása volt, és elnevezte „Isten arcának”. 4. Ahogyan Mózes mondja, Ábrahámnak is megjelent az Isten Mambréban a tölgynél, amikor sátra előtt ült délben. Miután ezt mondja, így folytatja: Feltekintett pedig szemeivel és íme három férfiú állt meg előtte. És odafutott, hogy találkozzon velük. Nem sokkal ezután a három egyike fiút ígért Ábrahámnak: Miért nevet Sára, ezt mondva: Tán szülni fogok? Én már megöregedtem. Isten szava erőtlen talán? A megfelelő időben, az órában visszatérek, és Sárának fia lesz. És elmentek Ábrahámtól. 5. És ismét így beszél róla: Felkerekedve onnan a férfiak Szodoma irányába tekintettek. Majd ismét, aki volt és van, szól Ábrahámhoz, és ezt mondja: Nem titkolom szolgám, Ábrahám elől, amit tenni szándékozom (Ter 18, 1-17). És tovább folytattam Mózes elbeszélését és az általam adott magyarázatot is elmondtam, amivel kimutattam, hogy aki megjelent Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, valamint a többi pátriárkának, aki alá van rendelve az Atyának és Úrnak, aki akaratának végrehajtója, azt úgy írja le, mint Istent - mondtam. 6. Hozzátettem még azt is, amit eddig nem mondtam: Akkor is, amikor a nép húsra vágyott és Mózes nem hitt az ott említett angyalnak, aki megígérte nekik, hogy bőséges eledelt ad nekik Isten, akkor is ő volt az Atyától küldött Isten és angyal, hogy ezeket elmondja és tettekkel megvilágítsa. Így folytatja az írás, ezt mondja: És az Úr szólt Mózeshez: Nem elég talán az Úr keze? Tudd meg immár, vajon felfog-e téged az én szavam vagy nem? (Szám 11, 23). És más szavakkal mondja: Ezt mondta nekem az Úr: Nem kelsz át ezen a Jordánon. Az Úr, a te Istened, aki színed előtt jár, ő pusztítja el a népeket (Mtörv 21, 2-3).

CXXVII.(127.) 1. De még más ehhez hasonló kifejezések is találhatók a törvényhozónál és a prófétáknál. Úgy vélem, elég is csak annyit felemlíteni, hogy amikor azt mondja nekem Isten: Isten elment Ábrahámtól, vagy: Az Úr beszélt Mózessel, vagy: Az Úr alászállott megtekinteni a tornyot, melyet az emberek fiai építettek, vagy: Bezárta kívülről az Isten Noé bárkaját - nehogy azt higgyétek, hogy maga a születetlen Isten szállt alá és szállt fel onnan. 2. A kimondhatatlan Atya és a mindenség Ura ugyanis nem megy sehová, nem is sétál, nem is alszik, fel sem kel, hanem - legyen az bárhol - saját helyén marad, éleslátású és éleshallású, nem szemmel és nem füllel, hanem kimondhatatlan erővel. Mindenbe belelát, mindent ismer, egyikünk sem marad rejtve előtte. Nem mozgatja semmi, akit hely és az egész világ sem tud körülfogni, aki volt, mielőtt a világ lett. 3. Hogyan is beszélhetne valakivel, miként jelenhetne meg valakinek is, miként tűnhetne fel a föld legkisebb részén is, mikor még az általa küldött dicsőségét sem bírta látni a nép a Sínai hegyen, még Mózes sem tudott bemenni a sátorba, melyet készített, ha megtöltötte azt az Istentől származó dicsőség, de még a pap sem tudott megállni a templom előtt, amikor Salamon a frigyszekrényt a jeruzsálemi épületbe hozta melyet maga Salamon építtetett. 4. Sem Ábrahám, sem Izsák, sem Jákob, sem más ember nem látta csak úgy egyszerűen a mindenség és az ő Felkentjének kimondhatatlan Urát és Atyját, hanem az ő akaratának megfelelően Isten, az ő Fia, és akaratának végrehajtó angyala, akire vonatkozóan az volt az elhatározása, hogy a szűz által emberként szülessen, aki tűz is lett egykor a Mózessel folytatott beszélgetés közben a csipkebokorban. 5. Ha nem így gondolkodunk az írásokról, akkor megtörténhet, hogy a mindenség Ura és Atyja nincs az égben, amikor Mózessel beszélget: És az Úr tüzet és kénkövet bocsátott Szodomára a mennyből az Úrtól (Ter 19, 24). Dávid által ismét így szól: Emelkedjetek fel kapuk, a ti fejedelmeitek, táruljatok fel örök kapuk, és bevonul a dicsőség királya (Zsolt 23, 7). Majd ismét ezt mondja: Mondja az Úr az én Uramnak: Ülj azén jobbomra, míg ellenségeidet lábad zsámolyául nem teszem (Zsolt 109, 1).

CXXVIII.(128.) 1. És hogy Úr a Felkent, és Isten Fiaként Isten, s korábban csodálatos módon férfiúként, angyalként is a tűzfényben jelent meg, mint a csipkebokorban, így jelent meg a Szodomán beteljesített ítéletben is, amit már annyi mindennel bizonyítottunk. Felidéztem ismét mindazt, amit előzőleg már a Kivonulás könyvéből leírtam, a látomást a csipkebokorban, a Jézus névvel való elnevezésről, és folytattam: 2. És ti ne gondoljátok, hogy bőbeszédűségből mondom ezt annyiszor, hanem mert tudok olyanoktól, akik ezeket előre meg akarták mondani, és őt a mindenség Atyjától Mózesnek megjelent erőnek, vagy az emberekhez való közeledésében Ábrahámnak és Jákobnak megjelent angyalnak akarták nevezni, mivel általa kaptak üzenetet az emberek az Atyától, dicsőségnek is akarták nevezni, mivel időnként felfoghatatlan tüneményben jelent meg, máskor férfiúként, ezért embernek is akarták nevezni, miután ilyen alakokban jelent meg, ahogyan az Atya akarta. Igének is nevezik, mert elhozza az embereknek azt, amit az Atya beszélt. 3. Ez az Erő úgy létezik, hogy elválaszthatatlan és elszakíthatatlan az Atyától, ahogyan a Nap földre sugárzó fényéről is azt mondják, hogy elválaszthatatlan az égen levő Naptól, s amikor lenyugszik, magával viszi fényét is. Így az Atya is — mint mondják — amikor akarja, kiugrasztja Erejét, s amikor akarja, ismét visszavonja önmagába. Azt tanítják, hogy így hozza létre az angyalokat is. 4. De hogy angyalok vannak, és megmaradnak örökké, és nem oldódnak fel ismét abban, akiből lettek, ezt már bizonyítottuk. És hogy ez Erő, melyet a prófétai szó Istennek is mond, mint ezt is számos érvvel bizonyítottuk, küldött is, nemcsak fogalmilag különbözik, mint a Naptól a fény, hanem számszerűleg más, az előzőkben ezt a tant is röviden megvizsgáltuk azt mondván, hogy ez az Atyától származó Erő, az ő akaratából és Erejéből született, de nem leválásképpen, mintha megosztódott volna az Atya lényege, mint amilyenek az összes többi megosztott és feldarabolt dolgok, melyek nem ugyanazok, mielőtt még feldarabolták volna. És példaként vettük a tűzről meggyújtott másik tüzet, látjuk, hogy egyik nem csökkenti a másikat, melyről sokat lehet meggyújtani, hanem ugyanaz marad.

CXXIX.(129.) 1. És ami érveket még mondtam, ennek bizonyítására mondtam. Amikor az Írás azt mondja: Tüzet bocsátott le az Úr az Úrtól a mennyből, akkor a prófétai szó számszerűleg is céloz arra, hogy ketten vannak, az, aki a földön van, akiről mondja, hogy leszállott megtekinteni a szodomaiak kiáltását, a másik meg a mennyben levő, aki földön levő Úrnak is Ura, mert Atya és Isten, az előbbi létének, hatalmának, uraságának és istenségének oka. 2 És amikor Isten kezdetben mondja: Íme, Ádám olyan lett, mint egy közülünk, akkor is az „olyan, mint egy közülünk”, a kifejezés a számot jelenti, s nem tesz lehetővé tropologikus magyarázatot, ahogyan a szofisták szeretnék magyarázni, akik az igazságot sem felfogni, sem megmondani nem képesek. 3. A Bölcsesség könyvében ez áll: Ha hirdetem nektek, ami naponta történik, nem fogom elfelejteni felsorolni azt, ami öröktől fogva van. Az Úr alkotott engem útjai kezdetén műveire. Az idő előtt megszilárdított engem kezdetben, mielőtt a földet és a mélységet megalkotta volna, mielőtt a vizek forrását fakasztotta volna, mielőtt megszilárdította volna a hegyeket, a halmok előtt nemzett engem (Péld 8, 21-25). 4. És még hozzátettem: Értitek, hallgatóim, főleg, ha értelmére is odafigyeltek, hogy az Írás arra céloz, hogy ez a szülött egyszerűen minden teremtményt megelőzően születik az Atyától, és a szülött szülőjétől számszerűleg különbözik, amit mindenki, bárki is legyen, elismer.

CXXX.(130.) 1. És miután mindezekben egyetértettünk, mondtam: — Mondanák még néhány szót, melyekre előbb nem emlékeztem; ezeket az Isten hű szolgájának nevezett Mózes mondta, így szólnak: Örvendezzetek egek, vele együtt, boruljanak le előtte Isten összes angyalai, s idéztem még a beszéd folytatását: Örvendezzetek népek az ő népével együtt és erősödjenek meg benne Isten összes angyalai, mert megbosszulja fiainak vérét, és meg fogja bosszulni, igazságot szolgáltat az ellenségnek, megfizet azoknak, kik gyűlölik őt és megtisztítja az Úr népének földjét (Mtörv 32, 43). 2. És amikor ezeket mondta, akkor rólunk beszélt, a népekről, akik a népével fogunk együtt örülni, ezen Ábrahámot, Izsákot, Jákobot értem és a prófétákat és egyszerűen ennek a népnek mindazon, leszármazottait, akik tetszettek Istennek, annak értelmében, ahogyan már előzőleg megvallottuk. Nem értjük rajta azonban jelen népetek minden tagját, miután Izaiás révén tudjuk, hogy az elhunytak tagjait férgek és olthatatlan tűz fogja gyötörni, halhatatlanok maradnak, hogy minden test látványossága legyenek. 3. Mózes írásaiból még más szavakat is akartam idézni nektek ezeken kívül, ó férfiak, amelyekből megtudhatjátok — mondtam —, hogy hajdan Isten az összes embert szétszórta, a fajokat és nyelveket is. Az összes nemzetségből a tiéteket választotta ki magának, a haszontalan, hitetlen és hűtlen fajtát, megmutatván, hogy az összes népből kiválasztottak Felkentje által alávetik magukat akaratának, ezt Jákobnak hívja és Izraelnek is nevezi, s ezeknek Jákobnak és Izraelnek is kell lenniük nagy számban, mint ezt már korábban mondottuk. 4. Ezt mondta: Örvendjetek nemzetek az ő népével, ami azt jelenti, hogy nekik is hasonló örökséget mér, és ugyanolyan nevet fog adni. Népével együttörvendő nemzeteknek nevezi őket, a ti népetek elmarasztalására. Ahogyan bálványimádástokkal ti haragra ingereltétek, úgy ő az egykori bálványimádókat arra méltatta, hogy megismerjék akaratát, és örökséget örököljenek tőle.

CXXXI.(131.) 1. Idézem még azokat a szavakat is, melyek rávilágítanak, hogy Isten elosztott minden népet. Ezek pedig a következők: Kérdezd meg atyádat és ő elmondja neked, véneidet és ők elbeszélik neked. Amikor a Felséges elosztotta a népeket, akkor szétszórta Ádám fiait, határt szabott a népeknek Izrael fiainak száma szerint; s az Úr része lett Jákob népe, kihasított örökrésze Izrael (Mtörv 32, 7-9). Miután ezt elmondtam, itt megjegyeztem, hogy — amint a hetvenes fordító értelmezi — a népek számát Isten angyalai számának megfelelően szabta meg. De nehogy ezzel is gyengüljön érvelésem, idéztem a ti magyarázatotokat is. 2. Ti is, ha meg akarnátok vallani az igazságot, hogy mi hűségesebbek vagyunk Istenhez, akiket Isten a megvetett és lenézett kereszt titka által hívott meg, melynek megvallásában, az iránta tanúsított engedelmességben és vallásosságban a démonok és a Sátán hadai — a ti segédletetek szenvedéseket hoznak ránk, egészen a halálig, mi pedig mindezt kiálljuk, csakhogy egy szóval se tagadjuk meg Krisztust, aki által az Atya előkészített minket az üdvösségre. 3. Mert titeket ugyan fenséges karja és a magasságbeli dicsőség felügyelete szabadított ki Egyiptomból kettéválasztva előttetek a tengert és az száraz úttá vált melybe beleölte a titeket hatalmas nagy sereggel és gőgös kocsikkal üldözőket, amikor összezárta fölöttük a nektek utat nyitó tengert; nektek fényes felhő is világított, ami a világ minden más népével szemben kiváltságotok volt, hogy olyan fény világított nektek, mely csökkenést és lenyugvást nem ismert; nektek a mennyei angyalok által mannát harmatozott eledelül azért, hogy a szántás-vetés szüksége nélkül éljetek; és Merrában a víz megédesült; 4. és a halálos mérgű kígyók fölé állítva ott volt a keresztrefeszített jele — mint ezt már előbb is mondtam — (mert Isten nektek minden titkot még azok ideje előtt előlegezett, melyekkel szemben mindannyiszor hálátlanoknak bizonyultatok), és Mózes kezének kitárása is előkép volt, valamint az is, hogy az Amalek ellen harcoló a Jézus nevet kapta. Isten meghagyta ennek az eseménynek a feljegyzését, mondván, hogy fületekbe ültetődjön a Jézus név, kijelentvén, hogy ő lesz a jövendő, aki eltörli az ég alól Amalek emlékét. 5. Az azonban nyilvánvaló, hogy Amalek emléke megmaradt még Nave fia után is; a megfeszített Jézus által azonban, akit azok a jelképek is előre hirdettek mind, hogy ki fogja irtani a démonokat, s mind félni fogják nevét, s fel fog rá nézni minden fejedelemség és királyság, s hogy az emberek minden fajtájából vallásosaknak és békéseknek mutatja majd a benne hívőket, ezt az általam előbb elmondottak is világossá tették, ezt jelentik, ó Trifón. 6. Olyan nagy mennyiségben adatott nektek hús eledelül kívánságotoknak megfelelően fürj, hogy megszámlálhatatlan volt; nektek a sziklából is fakadt víz, a felhő árnyéka védett a hőségtől, s követett titeket, hogy megvédjen a hidegtől, melynek az volt a feladata, hogy hirdesse ily módon előre azt az új, más eget. Nektek nem szakadt el saruszíjatok, lábbelitek sem kopott el, öltözetetek sem használódott el, sőt még a legfiatalabbakkal is együtt növekedett.

CXXXII.(132.) 1. És mindezek ellenére borjút öntöttetek, az idegenek leányait paráznaságra és bálványimádásra próbáltátok rávenni, és ezek után ismét, amikor annyi csodával megkaptátok a földet, hogy annak a Jézus néven nevezett férfi parancsára megállni láttátok a Napot az égen s nem nyugodott le harminchat órán keresztül, s láttatok még minden más csodát, mely a megfelelő időben történt nektek. Úgy tűnik, ezek közül még egy másikat kell nekem itt megemlítenem: ez hozzásegít benneteket ahhoz, hogy megértsétek, azt a Jézust, akit mi Isten felkent Fiának ismerünk el, megfeszítették, feltámadott és felment a mennybe, s ismét el fog jönni, egyszerűen mint egészen Ádámig bezárólag minden ember bírája. 2. Tudjátok — mondtam —, hogy a tanúságtétel sátrát elrabolták Azót ellenséges lakói, s félelmetes gyógyíthatatlan csapás érte őket, egy kocsi tetejére akarták azt rakni, mely elé újszülött borjakat fogtak, mivel meg akartak bizonyosodni arról, vajon megveri-e őket Isten ereje, amiért el akarták vinni onnan, ahonnan elrabolták. 3. És miután ezt tették, a borjak — melyeket ember nem terelt — nem arra a helyre mentek, ahonnan elhozták a sátrat, hanem egy bizonyos Auszész nevű férfi birtokára, akinek neve egyezett a Jézus névre elnevezett személy nevével, mint már róla beszéltünk, aki a népet erre a földre bevezette és örökségül kiosztotta nekik; az ő mezejére érve a fiatal ökrök megálltak, s ezzel is azt bizonyítják nektek, hogy a hatalom neve vezette őket, ahogyan korábban is a beburkolt nép az által jött ki Egyiptomból, aki a Jézus nevet vette fel, akit előbb Auszésznek neveztek, s elvezette azt a földre (1Kir. 6).

 CXXXIII.(133.) 1. És mindezen különleges, csodálatos és a megfelelő időben miattatok történt látványos esemény után megfeddtek titeket a próféták, egészen addig, hogy feláldoztátok gyermekeiteket a démonoknak, ráadásul még ilyenekre vetemedtetek a Felkent ellen, s még mindig efféléket merészeltek, melyekre bárcsak irgalmat nyernétek Istentől és az ő Krisztusától, hogy üdvözüljetek. 2. Mivel Isten előre tudta, hogy mit fogtok elkövetni, ezért Izaiás próféta által előre így átkozott meg: Jaj az ő lelküknek! Gonosz tanácsot tartottak önmaguk ellen, így szóltak: Kötözzük meg az igazat, mert terhünkre van. Ezért tehát cselekedeteik gyümölcsét eszik. Jaj a törvénytelennek! Kezei gonosz művei szerint történik majd velük! Népem, kivitelezőid vádolnak és ügyészeid uralkodnak rajtad! 3. Népem, akik boldognak mondanak, azok megtévesztenek, s útjaitok ösvényét megzavarják! Az Úr azonban most állítja ítéletre népét és ő maga jön ítélkezni a nép véneivel és fejedelmeivel. Ti meg miért égettétek fel szőlőmet, s a szegénytől rabolt holmi van otthonaitokban? Ti igazságtalanul ítélitek népemet és megszégyenítitek a szegények arcát? (Iz. 3, 9-15). 4. Ugyanerről ugyanaz a próféta más szavakkal ezt mondja: Jaj azoknak, akik mintegy hosszú kötélen húzzák maguk után bűneiket, és törvénytelenségeiket kocsikötélen vonszolják, és azt mondják: Közeledjen már gyorsan, és jöjjön el Izrael szentjének terve, hogy megismerjük! Jaj azoknak, akik azt mondják a rosszra, hogy jó, a jóra meg hogy rossz, a fényről azt állítják, hogy sötétség, a sötétségről, hogy fény, a keserűt édesnek, az édest keserűnek tartják! Jaj a maguktól okosaknak és akik értőknek tartják magukat! 5. Jaj erőseiteknek, akik bort isznak, és hatalmasaitoknak, akik mámorító italt kevernek, akik ajándékért igazzá teszik az istentelent, az igaz igazságát pedig tönkreteszik! Ezért, ahogyan izzik a szénnel fűtött kemence és az égő láng elemészt, és a gyökér hamuvá lesz és viráguk porként száll fel! Mert nem akarták a Seregek Urának törvényét, és Izrael szentjének Igéjét ingerelték! És haragra gerjedt a Seregek Ura, kezét rájuk tette és megverte őket, haragja fellángolt a hegyek ellen, s holttestjeik lettek, mint az út pora közepén. S mindezek ellenére meg nem térnek, hanem még felemelik kezüket (Iz 5, 8-25). 6. Mert még mindig valóban magasba emelitek kezeteket, hogy gonoszat tegyetek, még azért sem tartottatok bűnbánatot, hogy Krisztust megöltétek, sőt még bennünket - akik általa hiszünk Istenben és a mindenség Atyjában - is gyűlöltök és gyilkoltok, valahányszor erre alkalmatok adódik, szüntelen átkozzátok azt és emezt, s azokat, akik tőle valók, miközben mi imádkoznunk értetek és egyszerűen minden emberért, ahogyan ezt Krisztustól és Urunktól tanultuk, aki arra oktatott minket, hogy ellenségeinkért is kell imádkozni, szeretni kell azokat, akik gyűlölnek minket, és áldani kell azokat, akik átkoznak minket. 

 CXXXIV.(134.) Ha tehát nehezetekre esik a próféták vagy éppen az ő tanítása, jobb nektek ha Istent követitek, mint értetlen és vak tanítóitokat, akik mindeddig négy-öt asszonyt is megengednek mindegyikőtöknek, s ha valamelyikőtök meglát egy formásabbat és megkívánja, elmondja Jákob Izrael meg a többi pátriárka történetét, azt állítva, hogy semmi bűnt nem követ el az, aki hasonlóképpen cselekszik. Nyomorultak és értetlenek vagytok ebből a szempontból is. 2. Amint már korábban mondottuk, minden egyes ilyen cselekedetben nagy misztériumoknak a terve teljesedett be. Jákob házasságaiban ugyanis bizonyos terv és előzetes híradás teljesedett be, megmondom, ezekben is miként ismerhetitek fel, tanítóitok soha észre nem vették, mi az az istenibb valóság, amire ezek a cselekedetek utalnak, hanem a földies és romlandó dolgokhoz húzó szenvedélyeket. Figyeljetek tehát arra, amit mondok. 3. Jákob menyegzői előképei voltak azoknak a cselekedeteknek, amelyeket majd a Felkent fog végbevinni. Hiszen két nővért egyidőben nem lett volna szabad Jákobnak feleségül vennie. Lábánnak szolgált a leányokért, s amikor az a fiatalabbal becsapta őt, akkor az ismét hét esztendőt szolgált. Lea azonban a ti népetek és a zsinagóga, Rachel pedig a mi egyházunk. És ezek miatt szolgál a Felkent mindezideig a mindkettőben található szolgákért. 4. Mivel Noé is két fiának szolgául adta a harmadik magvát, most megint a két szabad testvér és a nekik szolgálók helyreállítására jött el a Felkent, egyforma méltóságra emelve mindazokat, akik megtartják parancsait, amint Jákob szolgáktól és szabadoktól született fiai is mind egyformák voltak rangban. A rend és az előretudás alapján meg is mondatott, hogy mindegyik milyen lesz. 5. Jákob a csíkos és tarka bárányokért szolgált Lábánnak; a Felkent is egészen a kereszt szolgaságáig szolgált a minden nemből való sokféle és igen különböző emberért, vére és a kereszt misztériuma által megszerezvén őket; Lea szemei gyengék voltak, a ti lelki szemeitek is igen gyengék. Ráchel ellopta Lábán isteneit és elrejtette azokat egészen a mai napig; mi is elveszítettük atyáink anyagi isteneit. 6. Jákobot mindenkor gyűlölte testvére; minket is és magát urunkat is gyűlölitek mindeddig, és minden ember is, egyszerűen, miközben a természet alapján mindannyian testvérek vagyunk. Jákobot Izraelnek nevezték; és a Felkent is Izraelnek bizonyul, akinek Jézus volt a neve és Üdvözítő volt.


  CXXXV. (135.) 1. És amikor az Írás mondja: Én az Úr, az Isten, Izrael szentje, aki Izraelt királyotokká tettem (Iz. 43.15), akkor valóban nem a Felkentről, az örök királyról hallotok? Jákob ugyanis, Izsák fia, soha nem volt király, mint jól tudjátok, az Írás ezért – ismét megmagyarázva nekünk, milyen királynak mondja Jákobot és Izraelt, így szól: 2. Jákob az én szolgám, felkarolom őt; Izrael az én választottam, magához öleli őt lelkem. Őrá adtam Szellememet, igazságot szolgáltat a népeknek. Nem kiabál, nem is hallják kinn a hangját, a megtört nádszálat nem töri le, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki, míg győztesként vonul, magára veszi az ítéletet, s nem lankad el, míg meg nem szilárdítja a földön az ítéletet. Az ő nevében reménykednek a nemzetek (Iz. 42, 1-4). 3. Csak nem Jákob pátriárkában reménykednek a nemzetek, hanem a Felkentben, mint ti magatok is? Ahogyan tehát Izraelt Jákobnak és a Felkentnek mondja, úgy mi is a Felkent öléről vagyunk metszve, mint sziklából, valódi izraelita nemzettség vagyunk. Figyeljetek azonban inkább az Írásra! 4. Ez mondja: És új magot nevelek Jákobból és Júdából, és örökölni fogja szent hegyemet, választottaim és szolgáim örökölni fognak, és ott fognak lakni és fakarámban levő nyáj lesznek, és Áchór völgye csordák nyughelye lesz, a népnek, azoknak, akik kerestek engem. Ti azonban, akik elhagytatok engem, megfeledkeztetek szent hegyemről, és a démonoknak készítettek asztalt, telve vagytok a démonok italáldozatával, és benneteket a kardélre adlak. Mindannyiótokat levágnak, mert hívtalak benneteket és nem engedelmeskedtetek, szóltam és meg nem hallgattatok, és gonoszat műveltetek színem előtt, kigondoltátok azt, amit nem akartam (Iz 65, 9-12). 5. Az írásnak erről a helyéről ti magatok is azt gondoljátok, hogy más valami a most Jákobból nevelt magnak mondott, nem is gondolhatja senki, hogy ezt népetekről mondták. Különben felfoghatatlan lenne, hogy Jákob leszármazottaitól tagadja meg a Jákobtól eredő utódok közé való bejutást, és az is, hogy korholja a népet, mert méltatlan az örökségre, ugyanakkor felkarolja őket, ugyanazoknak ígéretet tesz. 6. Úgy van ez, ellenben, amint itt mondja a próféta: És most te, Jákob háza, jöjj és járjunk az Úr világosságában! Elvetette ugyanis népét, Jákob házát, mert földjük — mint kezdettől — tele volt jósokkal és jövendőmondókkal (Iz 2, 5-6). És ezért minket is Júda két ivadékának és két nemzetségének, kell gondolni, mint Jákob két házát, az egyik vérből és testből való, a másik hitből és Szellemből született.


  CXXXVI. (136.) 1. Lássátok hát, hogyan szól most a néphez kissé később mondván: Mint mikor hajtást találnak a szőlővesszőn, azt mondják: Ne sértsétek meg azt, mert áldás van rajta, így fogok majd tenni azok miatt, aki szolgál, az ő kedvéért nem veszítek majd el mindenkit. Majd ezek után hozzáteszi: És kinevelem az Jákobból és Júdából. Világos tehát, ha azokra úgy haragszik, hogy csak igen kevés kivétellel veszni hagyja, mások kinevelését ígéri meg, akik lakni fogják szent hegyét. 2. Ezekről mondta, hogy vetni fognak és teremni. Ti azonban nem is figyeltek arra, aki titeket hív, ha hozzátok szól, nem hallgattok rá, hanem gonoszat műveltetek az Úr előtt. Gonoszságotok legmagasabb foka az, hogy gyűlölitek azt, akit igaz volta ellenére megöltetek, és az ő utódait, akik vallásosak, igazak és emberszeretők. Ezért: Jaj az ő lelküknek — mondja az Úr —, mert gonosz tanácsot tartottak önmaguk ellen, így szólván: Pusztítsuk el az igazat, mert terhünkre van (Iz 3, 9-10; Bölcs 2, 12). 3. Mert nem Baálnak mutattatok be áldozatot ti is, mint atyáitok, nemde magaslati helyeken és bozótosokban állványokat állítottatok a seregek Urának, amiért nem is lett a tiétek az ő Felkentje. Aki ugyanis őt félreismeri, az félreismeri Isten akaratát is, aki őt gyűlöli, az nyilván gyűlöli azt is, aki őt küldte, megveti és megalázza azt. És aki nem hisz benne, az nem hisz a próféták beszédében sem, akik az ő örömhírét hozták és hirdették mindenkinek.


  CXXXVII. (137.) 1. Testvérek, ne mondjatok semmi rosszat arra a Megfeszítettre, ne gúnyolódjatok sebein, melyekből mindenki gyógyulást nyerhet, mint mi is meggyógyultunk. Jó lenne bizony, ha hitelt adva az Írásoknak megmetélnétek keményszívűségeteket, amely nem a belétek oltott lelkiismeret miatt tartotok meg, miután ez jelül adatott nektek, hanem az igazságosságot gyakoroljátok, mint az Írások is ennek elfogadására késztetnek. 2. Fogadjátok el, ne gyalázzátok Isten Fiát, ne higgyetek a még Izrael királyságát váró farizeusi tanítóknak, amelyet az ima után zsinagógai vezetőitek tanítanak. Ha ugyanis az, aki Istennek nem tetsző dolgot érint, olyan, mint aki Isten szűzét érintené, akkor méginkább olyan az, aki kezet emel az ő Kedveltjére. Azt pedig eléggé kimutattuk, hogy ez Ő. 3. Miután hallgattak, én folytattam: — Barátaim, én most felolvasom az Írást, ahogyan azt a hetven fordító magyarázta; ezt már előbb is idéztem, ahogyan ti is tartjátok, megtapasztaltam, hogy milyen nézetet taníttok. Arról a szövegről szólok, amely ezt mondja: Jaj nekik, mert gonosz tanácsot tartottak önmaguk ellen, mondván…, ahogyan a hetvenes fordítás mondja, úgy idéztem: „Irtsuk ki az igazat, mert terhünkre van.” Beszélgetésünk elején azt is mondtam, hogy ti miként akarjátok ezt értelmezni: „Kötözzük meg az igazat, mert terhünkre van.” 4. Csakhogy más valamit cselekedtetek, s úgy látom nem szívesen figyeltek a szavakra. Mivel azonban a nap immár vége felé tart, nyugovóban van, a mondottakhoz már csak egy valamit akarok hozzátenni, ami olyan valami, amiről szóltam, de nekem méltányosnak látszik, hogy még egyszer előhozzam.


  CXXXVIII. (138.) 1. Testvérek, tudjátok meg, hogy Izaiásnál mondja Isten Jeruzsálemnek, hogy Noé idején, az özönvízkor megmentettelek téged (Iz 44, 8-9?). Ezzel Isten azt mondta, hogy a vízözönkor teljesedett be a megváltottak misztériuma. Az igaz Noé a vízözön idején a többi emberrel együtt, azaz feleségével, három gyermekével és fiai feleségével, akik számszerűleg nyolcan voltak, a nyolcadik nap szimbóluma voltak, amely napon halottaiból feltámadva megjelent Krisztusunk, aki erőben mindig az első. 2. Krisztus ugyanis minden teremtmény elsőszülöttje volt, és ismét egy másik nemzedék kezdete lett, mely az ő révén újjászületett a fa, a víz és a hit által, melynek misztériuma a kereszt, amint Noét is a fa mentette meg, melyen övéivel a vízre ereszkedett. „Noé idejében megmentettelek téged” — mint már mondottam —, az Istenhez hűséges népnek mondja ezt, és annak, amelyé ezek a szimbólumok. Mert Mózes, akinek vesszeje volt, kezével vezette át népeteket a tengeren. 3. Ti azonban ezt úgy fogjátok fel, mintha nektek, népeteknek és földetekről mondta volna. Hogy azonban a víz az egész földet elárasztotta, így mondja az Írás, és tizenöt könyökkel öntötte el a hegyek csúcsait is, abból úgy tűnik, Isten nem a ti földetekről beszél, hanem a benne hívő népről, melynek megpihenését előkészítette Jeruzsálemben, mint bizonyítottuk a vízözönnel kapcsolatos összes jelképpel. Azt mondom ugyanis, a víz, a hit és a fa által fognak megmenekedni Isten jövőben bekövetkező ítélete elől az előkészítettek és a bűneik fölött bánkódók. 

CXXXIX. (139.) 1. Noé idejében más misztérium beteljesedését is előre megmondták, amit ti nem fogadtok el. Ez pedig az: Az áldásokban, melyekkel Noé két fiát megáldotta, fiának fiát meg is átkozta: azt a fiút, akit Isten is vele együtt megáldott, a prófétai Szellem nem akarta megátkozni, hanem mivel akarta, hogy az ő mezítelenségét kinevető fia egész nemzetségére átszálljon a büntetés, fiúról-fiúra hárította az átkot. 2. Ezekben előre is megmondotta, hogy Szem fiai fogják elfoglalni Kánaán településeit és birtokait, és ismét Jáfet utódai azokat, amelyeket a kánaánitáktól Szem utódai átvettek és megtartottak, ugyanúgy vették át Szem utódaitól, amilyen módon elvették Szem fiaitól, amint Kánaán fiaitól elvették és megtartották azokat. 3. És hallgassátok meg, hogy így történt! Ti ugyanis, akik Szem nemzetségéből származtatjátok magatokat, Isten akaratából jöttetek Kánaán fiainak földjére, és megtartottátok azt. Az is világos előttetek, hogy jöttek Jáfet fiai, Isten ítéletének megfelelően, elvették tőletek a földet és az övék lett. Ezeket így mondja: Miután Noé kijózanodott részegségéből, s megtudta, mit tett vele legfiatalabb fia, ezt mondta: Kánaán fiam átkozott, testvérei szolgája lesz! S így szólt: Áldott az Úr, Szem Istene, és Kánaán az ő szolgája lesz. Gyarapítsa az Úr Jáfetet, lakozzon Szem hajlékaiban, s Kánaán legyen az ő szolgája (Ter 9, 24-27). 4. Két áldott nép származott Szemtől és Jáfettől, tudjuk, Szem utódai foglalták el először Kánaán településeit és ismét örökölték tőle ugyanazokat a birtokokat és településeket Jáfet leszármazottai, és a Kánaántól származó egy nép két nép szolgájául adatott, Krisztus pedig a mindenható Atyától  a neki adatott hatalomnak megfelelően eljött, barátságra, áldásra, bűnbánatra és együttlakásra híva az összes szenteket, hogy majd ugyanazon a földön lakjanak, melyeknek birtoklását – mint mondottuk – ígéretként kapták. 5. Ezért a különböző helyekről származó emberek, akár szolgák, akár szabadok, hittek Krisztusban, felismerték az ő és prófétái szavaiban rejlő igazságot, megbizonyosodtak egyúttal általa arról is, hogy azon a földön lesznek majd és örökkévaló, romolhatatlan javakat fognak örökölni.


 CXL. (140.) 1. Ezért Jákob is – mint mondottam –, magának Krisztusnak előképe volt, két szabad feleségének szolgálóival is házaséletet élt, s tőlük nemzette fiait, annak előrejelzéseként, hogy Krisztus is elfogadja majd a Jáfet törzséből valókat Kánaánból mind, ugyanúgy, mint a szabadokat, és öröklő gyermekei lesznek; amilyenek mi vagyunk – amit ugyan nem tudtok megérteni –, mivel képtelenek vagytok az élet Istenének forrásaiból inni, csak a romos ciszternákból, melyek nem tudják megtartani a vizet, mint az Írás mondja. 2. A vizet nem tartalmazó, romos ciszternák maguk a ti tanítóitok, mint az Írás kifejezetten mondja, akik emberi tanokat és parancsolatokat tanítanak (Iz. 29, 13 Mt 15, 9). Ti magatok is ezek terelgetésére bízzátok magatokat, úgy vélvén, hogy az örök királyság Ábrahám test szerinti leszármazottainak adatik, noha bűnösek, hitetlenek, nem bíznak Istenben, mint az Írás bizonyítja, nem így lesz! 3. Izaiás nem mondta volna ezt: Ha a Seregek Ura nem hagyott volna magot nekünk, olyanok lettünk volna, mint Szodoma és Gomorra (Iz 1, 9). És Ezékiel: Mégha Noé, Jákob és Dániel könyörögtek is volna értük, nem nyertek volna meghallgatást (Ez 14, 14-20). De sem a fiú az atyáért, sem az atya a fiúért, hanem mindenki a saját bűneiért bűnhődik, és mindenki a saját igazsággyakorlásában nyer üdvösséget. És ismét Izaiás: Látni fogják az elhunytak tagjait, férgük nem szűnik meg, tüzük ki nem alszik, s látványossága lesznek minden testnek (Iz 66, 24). 4. Az Úr sem mondta volna, akit a mindenség Atyja és Teremtője küldött akarata szerint: Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, s letelepednek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal a mennyek királyságában, a királyság fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre (Mt 8, 11-12) De hogy Isten – mivel előre tudja – nem oka annak, hogy igaztalanok lesznek, legyenek akár angyalok, akár emberek rosszak, hanem mindegyik a saját gonoszságának oka, mind olyan, amilyennek látszik, és ezt már előbb is bizonyítottam.


  CXLI. (141.) 1. De nehogy alkalmatok legyen azt mondani, hogy Krisztust keresztre kellett feszíteni, s nemzetetekben kellett lenniük a törvényszegőknek, és nem is lehetett volna másként, már röviden megmondtam, hogy Isten saját akaratából az igazságosság gyakorlására szabad lényeknek akarta alkotni az angyalokat és embereket, s hogy azoknak a dolgoknak felügyeletét teljesítsék, amire létrejöttek, s ami által vannak, minthogy korábban nem voltak, s hogy ő törvénnyel ítéljen, ha cselekedetükben a helyes értelemtől eltérnek. Mi — angyalok és emberek — vádoljuk magunkat, ha rosszat teszünk, s bánatot tartunk. 2. Ha pedig Isten szava teljes bizonyossággal hirdeti, hogy némely angyal és ember bűnhődni fog, mivel előre tudta róluk, hogy megváltoztathatatlanul gonoszak lesznek, akkor ezt előre megmondta, de nem azért, mert Isten ilyeneknek is teremtette őket. Mert, ha bűnbánatot tartanának, mind irgalmat találhatnának Istennél, és előre boldognak mondja az Írás az ilyeneket, amikor így szól: Boldog az, akinek az Úr nem tudja be vétkét (Zsolt 31, 2), ez azt jelenti, hogy aki bánkódik vétkei felett, az Istentől el is nyeri bűnei bocsánatát, nem nyer bocsánatot ellenben, ha úgy áltatja magát, mint ti, s még sokan mások, akik ebből a szempontból hozzátok hasonlók, mondván: bűnösök vagyunk ugyan, de Istent ismerjük, s nem rója fel nekünk a bűnt az Úr. 3. Ennek tanúja Dávidnak azon egy törvényszegése, melyet dicsőséghajhászásból követett el (2 Kir 12-13), melyre bocsánatot nyert, amikor úgy sírt és könnyezett, ahogyan az Írás leírja. Ha neki sem volt bocsánat bűnbánata előtt, hanem csak miután megsiratta ezeket a tetteket ez a nagy király, felkent és próféta, akkor hogy reménykedhetnek a tisztátalanok és mindent értelmetlenül cselekvők abban, hogy Isten nem rója fel vétkeiket, ha nem sírnak, nem verik mellüket és nem térnek meg? 4. Férfiak, Dávidnak ez az egy, Uriás feleségével kapcsolatos törvényszegő tette – mondtam – mutatja, hogy a pátriárkáknak nem azért volt több feleségük, mert paráznák voltak, hanem ezek által teljesedett be minden misztérium és üdvrend. Mivel, ha megengedett lett volna, hogy valaki azt és azokat vegye feleségül, és annyit, amennyit akar, amit megcselekednek a fajtátokból való férfiak földkerekségszerte, ahová elvándorolnak vagy ahová elküldik őket, házasságkötés címén vesznek el asszonyokat, akkor mennyivel inkább megengedett lett volna ez Dávidnak? 5. Ezeket mondtam ó kedves Markosz Pompeianusz, és szünetet tartottam.


  CXLII. (142.) 1. Trifón várt valamelyest: – Látod – mondta –, nem volt szándékunkban, hogy ezekről a dolgokról eszmecserét folytassunk. Megvallom nagyon élveztem a társalgást, s úgy gondolom, hogy ezekhez én is hasonlóképpen hozzájárulhatok. Többet találtunk ugyanis, mint amit vártunk, vagy amit egyáltalán valaha is várhattunk volna. Ha még gyakrabban megtehetnénk ezt, még több hasznunk volna ezeknek a kérdéseknek a vizsgálatából. Miután azonban távozóban vagy és naponta várod a hajót, hogy útra kelhess, ne essen nehezedre elválásunk után úgy emlékezni ránk, mint barátaidra. 2. Ha maradnék – mondtam –, felőlem akár naponta is értekezhetnénk ezekről, de immár indulásra várva, Isten segítségével és intelmével figyelmeztetlek benneteket, arra törekedjetek, hogy üdvösségetek nagy küzdelmét megvívjátok, a mindenható Isten Felkentjét inkább tiszteljétek, mint tanítóitokat. 3. Ezek után elmentek, üdvözöltek még, kívánták, hogy megmenekedjek az út minden veszedelmétől. Én pedig kérve őket, ezt mondtam: Mást, nagyobbat, nem kívánhatok nektek férfiak, mint hogy felismerjétek a boldogulás minden embernek adott ezen útját, hogy Jézus az Isten Felkentje,… alakítsátok át magatokat hozzánk hasonlóvá