Újszövetség
««PÁL LEVELE FILEMONHOZ
LEVÉL A HÉBEREKHEZ
JAKAB LEVELE»»


 

LEVÉL A HÉBEREKHEZ


1. RÉSZ

1 Miután az Isten a régi időben a próféták által sok ízben és sokféleképpen beszélt az atyákhoz,

2 a mostani napok utólján hozzánk is szólt Fiában, akinek a mindenséget örökrészéül rendelte, akin át az örök korokat is elkészítette.

3 A Fiú a dicsőség kisugárzása, az Istenben az ő lényének kimetszett képe. Hatalmas szavával ő hordozza a mindenséget is, ő szerezte meg a vétkek bocsánatát s azután leült a magasságban az isteni Fenség jobbja felől,

4 miután annyival hatalmasabbá lett az angyaloknál, amennyivel azokénál különb névnek lett örökrészesévé.

5 Mert az angyalok közül ugyan melyiknek mondtak ilyesmit: "Fiam vagy te, ma nemzettelek téged." Majd újra: "Atyjává leszek neki, ő meg Fiammá lesz nekem?"

6 Mikor pedig ismét bevezeti az elsőszülöttet a lakott földre, így szól: "Boruljanak mind lába elé Istennek angyalai."

7 Az angyalokra ezt mondja: "Angyalait szelekké és szolgálattevőit tűzlánggá teszi."

8 A Fiúhoz ellenben így szól: "Trónod, oh Isten, az örök kornak korain át megáll, királyságodnak pálcája az egyenesség pálcája.

9 Igazságosságot szerettél, törvénytiprást gyűlöltél, ezért kent fel téged az Isten, a te Istened részestársaid fölé az ujjongás olajával."

10 Továbbá: "Te Uram, kezdetben vetetted meg a föld alapját, az egek kezednek művei,

11 elvesznek azok, de te megmaradsz, megavul mindenki, mint a ruha,

12 mint egy fátyolt úgy göngyölöd össze őket, vagy mint egy köpenyt, és elváltoznak. Te ellenben ugyanaz vagy, esztendeid ki nem hagynak."

13 Ugyan melyik angyalhoz szólt valaha is így: "Ülj el jobbomon, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem?"

14 Nem mindannyian szolgálattevő szellemek-e, kiket mások kiszolgálására küldtek el azok érdekében, akik örökrészül fogják kapni a megmenekülést.


2. RÉSZ

1 Ezért kell még több figyelmet fordítanunk a hallottakra, hogy a menekülés mellett el ne sodródjunk.

2 Mert ha az angyalokon át szólt ige szilárdnak bizonyult, úgyhogy minden áthágás és engedetlenség elnyerte méltányos bérét,

3 akkor hogy menekülhetünk mi el, miután ekkora meneküléssel nem törődtünk? Erről a menekülésről kezdetben az Úr beszélt, és akik hallották, biztos hírt adtak róla nekünk.

4 Isten ezután megtetézte jelek, csodák és sokféle hatalomnyilvánulás bizonyságtételével, Szent Szellemének széjjelosztásával, kit úgy osztott szét, ahogy akarta.

5 Mert nem angyaloknak vetette alá a jövendő lakott földet, melyről beszélünk.

6 Valahol valaki határozott bizonyságot tett: "Kicsoda az ember, hogy megemlékezel róla? Az embernek fia, hogy reá tekintesz?

7 Kevés időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és tisztességgel koszorúztad meg,

8 mindent lába alá vetettél." Azzal ugyanis, hogy a mindenséget alája vetette, azt fejezi ki, hogy semmit nem hagyott neki alá nem vetetten. Most azonban még nem látjuk, hogy a mindenség alája volna vetve.

9 De Jézusról, akit kevés időre az angyaloknál csakugyan kisebbé tett, azért, hogy Isten kegyelmétől hajtva mindenkiért megkóstolja a halált, azt látjuk, hogy halálos szenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koszorúzták meg.

10 Mert úgy illett, hogy szenvedéseken keresztül tegye bevégzetté azt, akiért és akin keresztül a mindenséget teremtették, aki sok fiat vezet dicsőségre, s aki az ő megmenekedésüknek a szerzője.

11 Így tudniillik mind a megszentelő, mind a megszenteltek mind egytől származtak, ez okból nem szégyenli őket testvéreinek nevezni.

12 Hiszen az Írás így szól: "Hírül adom nevedet testvéreimnek, az eklézsia közepette énekkel magasztallak."

13 Majd ismét: "Bizalmam benne lesz." Aztán megint: "Itt vagyok én és a gyermekek, akiket nekem adott az Isten."

14 Miután a gyermekekkel a vér és hús közösségébe lépett, neki is hasonlóképpen részt kellett kapnia a húsból és vérből, hogy a halálon át hatástalanná tehesse azt, aki uralkodik, a vádlót,

15 és szabadon bocsáthassa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükön át rabszolgaságban tartott.

16 Mert bizonyára nem angyaloknak megy a segítségére, hanem Ábrahám magvának visz segítséget.

17 Ezért tartozott mindenben hasonlóvá válni a testvérekhez, hogy könyörülő és Isten felé végzett szolgálatban hűséges főpap lehessen, hogy így engesztelést szerezzen a nép vétkeiért.

18 Amennyiben ugyanis őt magát is megkísértették szenvedésekkel, képes azokon segíteni, akik kísértést szenvednek.


3. RÉSZ

1 Azért hát, szent testvéreim, mennyei elhívás részestársai, figyeljetek vallástételünk Apostolára és Főpapjára, Jézusra,

2 ki hű volt ahhoz, aki őt annak rendelte, mint ahogy
Mózes is hű volt annak egész házán.

3 Figyeljétek meg, hogy őt Mózesnél annyival nagyobb dicsőségre méltatták, amennyivel nagyobb becsülete van annak, aki a házat elkészítette, a háznál magánál.

4 Hiszen minden házat készít valaki, az, aki mindent készített, az Isten.

5 Mózes az ő egész házán úgy volt hű, mint cseléd, és feladata az volt, hogy azokról, amiknek el kellett hangzaniuk, tanúságot tegyen,

6 ellenben a Krisztus fiúként állt annak háza felett, akinek háza mi vagyunk, ha ugyan a szabad szólás bizalmánál és a reménységgel való dicsekvésnél végig szilárdan megmaradunk.

7 Azért amint a Szent Szellem mondja: "Ma, ha esetleg az ő szavát hallani fogjátok,

8 meg ne keményítsétek szíveteket, mint az elkeseredéskor, az istenkísértés napján a pusztában,

9 ahol atyáitok próbára tettek és azzal kísértettek engem, annak ellenére, hogy negyven éven át látták tetteimet.

10 Azért haragudtam meg arra a nemzedékre, és mondtam: Szívükben mindig tévelyegnek. Utaimat nem ismerték meg,

11 úgyhogy aztán megesküdtem haragomban: Nem mennek be nyugalmamba."

12 Vigyázzatok testvéreim, hogy valamelyikőtökben valamikor rossz szív ne legyen, olyan, mely elpártol az élő Istentől.

13 Ellenkezőleg, minden egyes napon bátorítsátok egymást, amíg csak MÁT mondanak, hogy közületek senkit meg ne keményítsen a vétek tévelyítő hatalma.

14 Mert a Krisztus birtokostársaivá lettünk, ha a kezdetbeli állhatatosságot csakugyan végig szilárdan megtartjuk.

15 Vajon, mikor azt mondja: "Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket, mint az elkeseredéskor,"

16 kiket ért azok alatt, akik elkeseredtek, mikor meghallották a szót? Csak nem mindazokat, akik Mózes vezetésével Egyiptomból kijöttek?

17 (Ugyan kikre haragudott negyven éven át? Nem azokra, akik vétkeztek, akiknek tagjai a pusztában elhullottak?

18 Kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be az ő nyugalmába, ha nem azoknak, akik engedetlenekké lettek?

19 Látjuk, hogy hitetlenségükért nem mehettek be.


4. RÉSZ

1 Hadd fogjon el hát minket a félelem attól, hogy mikor még fennáll ígérete, hogy be lehet menni az ő nyugalmába, közületek valaki esetleg úgy tűnhetik fel, mint aki elkésett abból.

2 Mert nekünk is éppen úgy hirdették az örömüzenetet, mint azoknak. De azoknak a hallott ige nem használt, mert a hallottakat nem kapcsolták össze hittel.

3 Mi tudniillik, akik hittünk, bemegyünk a nyugalomba, ahogy megmondotta: "Ahogy megesküdtem haragomban: Nem mennek be nyugalmamba," ámbár munkái a világ megalapítása óta megtörténőben vannak.

4 Valahol ugyanis így szól a hetednapról: "S megnyugodott az Isten a hetedik napon minden munkájától,"

5 A következő helyen újra szól: "Nem fognak bemenni nyugalmamba."

6 Miután tehát még hátra van, hogy némelyek abba bemenjenek, és azok, akik előzőleg hallották az örömüzenetet, engedetlenségük miatt nem mentek be,

7 ismét meghatároz egy napot: "Ma" – mondja Dávidnál, annyi idő elmúltával, ahogy előbb már mondottam: "Ma, ha szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket."

8 Ha ugyanis Józsué nyugalomba vitte volna őket, azok után az Írás nem beszélne más napról.

9 Következőleg hátra van még az Isten népének egy szombati nyugalom.

10 Hiszen aki az ő nyugalmába bement, az szintén megnyugodott a maga munkáitól, amint Isten is a magáéitól.

11 Legyünk hát serényen rajta, hogy abba a nyugalomba bemehessünk, s hogy valaki az engedetlenségnek ugyanabba a példájába ne essék.

12 Mert az Isten igéje él és hatékony, élesebb bármely kétélű kardnál, és elhat a léleknek és szellemnek, az ízeknek és velőknek széjjeloszlásáig, megítélni képes a szív szenvedélyeit és gondolatait.

13 Nincs olyan teremtmény, mely előtte láthatatlan volna, minden meztelen és leleplezett annak szeme előtt, aki felé a mi beszédünk fordul.

14 Mivel tehát van nekünk főpapunk, aki áthatolt az egeken: Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk a vallástételhez.

15 Hiszen nem olyan főpapunk van, aki nem képes erőtlenségeinkkel együtt szenvedni, ellenkezőleg, mindenben hasonlóan megkísértetett, a vétektől eltekintve.

16 Járuljunk hát a szabad szólás bátorságával a kegyelem trónjához, hogy könyörületet és kegyelmet találjunk kellő időben jövő segítségül.


5. RÉSZ

1 Mert minden főpapot emberek közül vesznek, és emberekért állítanak be az Isten felé végzendő szolgálatra, hogy adományokat s véres áldozatokat vigyen a vétkekért,

2 éspedig oly főpapot, aki elnéző tud lenni az értelmetlenekkel és tévelygőkkel szemben, miután őt magát is erőtlenség fogja körül,

3 s emiatt tartozik, ahogy a népért, úgy magáért is a vétkekre vonatkozó áldozatot Istenhez vinni!

4 S ezt a tisztességet önkényesen senki el nem veheti magának, csak ha Isten hívja el rá, amint ez Áronnal is történt.

5 Így a Krisztus sem maga adta magának a dicsőséget, hogy főpap legyen, hanem az adta, aki ezt mondta neki: "Fiam vagy te. Én ma nemzettelek téged."

6 Ahogy máshol mondja: "Melkisédek rendje szerint pap vagy te örökre."

7 Az, aki húsban töltött napjaiban erős kiáltásokkal és könnyek között könyörgéseket és esedezéseket küldött ahhoz, akinek hatalma volt arra, hogy őt a halálból kimentse, továbbá lelkiismeretességéért (tiszteletéért, istenfélelméért) meghallgatást talált

8 és noha Fiú volt, abból, amit szenvedett, tanulta meg az engedelmességet.

9 Így lehetett, miután bevégzetté (tökéletessé) lett, örök menekülés okává mindazok számára, akik engedelmeskednek neki,

10 mikor is Isten ünnepélyesen Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte őt.

11 Róla sok mondanivalónk van, amik nehezen magyarázhatók meg, miután restek lettetek a hallásra.

12 Mert bár ez idő szerint már tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy Isten mondásainak kezdeti elemeire tanítsunk titeket. Aszerint, amivé lettetek, tejre van szükségetek, nem szilárd eledelre.

13 Mert mindenki, aki tejből részesedik, az igazságosság beszédében járatlan, hiszen még kiskorú.

14 Bevégzetteknek (tökéleteseknek) való a szilárd táplálék, azoknak, akiknek érzékszerveit a gyakorlat fejlesztette ki annak megkülönböztetésére, ami nemes, és ami rossz.


6. RÉSZ

1 Ezért hagyjátok el a Krisztusról szóló kezdetbeli beszédet. Bevégzettségre kell jutnunk, nem újra rakosgatnunk az új felismerésre térésnek, a holt munkák elhagyásának és az Istenben való hitnek alapját,

2 bemerítésekről, kézrátételről, holtak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanítást.

3 Ezt, ha ugyan az Isten megengedi, meg is fogjuk tenni.

4 Mert az lehetetlen, hogy azok, akik egyszer megvilágosodtak, a mennyei ajándékot megízlelték, a Szent Szellemnek részeseivé váltak,

5 akik megízlelték az Isten nemes beszédét és az elkövetkező kor hatalmas erőit és

6 akik mégis elálltak az igazság mellől és félreestek, lehetetlen, hogy azok mégegyszer megújuljanak és új felismerésre térjenek, ők, akik az Isten Fiát maguknak újra megfeszítették, és őt kipellengérezték.

7 Mert az a föld, mely a rá gyakran hulló esőt megissza és hasznos növényt terem azoknak, akik megművelik, áldást kap Istentől,

8 de ha aztán tövist, tüskét terem, próba nem állónak nyilvánítják, átokhoz lesz közel, s a vége az, hogy elégetik.

9 De mi jobbról vagyunk felőletek meggyőződve, szeretteim, olyasmiről, aminek a megmeneküléshez van köze, még ha így beszélünk is.

10 Mert nem oly igazságtalan az Isten, hogy elfeledkezzék munkátokról és szeretetetekről, melyet neve iránt tanúsítottatok, mikor a szenteket kiszolgáltátok, sőt ki is szolgáljátok.

11 Ám azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanezt a serénységet tanúsítsa mindvégig, hogy a reménység teljes bizonyosságára jussatok,

12 hogy ne legyetek restek, hanem azoknak utánzói, akik hiten és hosszútűrésen át az ígéreteket örökrészül fogják kapni.

13 Mert mikor Isten Ábrahámnak az ígéretet tette, minthogy senkire nagyobbra nem esküdhetett, önmagára esküdött meg

14 ily módon: "Amilyen igaz, hogy vagyok, olyan igaz, hogy igen megáldalak, és nagyon megszaporítlak téged."

15 Hosszútűréssel elérte ezt az ígéretet.

16 Emberek ugyanis valakire, nagyobbra szoktak megesküdni, és minden ellentmondásnak azzal vetnek véget, hogy szavuk megszilárdítására megesküsznek.

17 Amennyiben az ígéret örökrészeseinek különös mértékben meg akarta mutatni, hogy Isten szándékai megváltozhatatlanok, esküvel biztosította,

18 hogy két változhatatlan tényen át, melyekben Isten nem hazudhat, erős bátorítást nyerjünk mi, kik az elénk helyezett reménységbe belefogózva elmenekültünk.

19 Ezt a bátorítást lelkünk biztos és szilárd horgonyaként tartjuk, mint valamit, ami behatol ama függönyön belül,

20 ahová előfutárként (elővédként) maga Jézus ment be, miután Melkisédek rendje szerint örökre főpappá lett.


7. RÉSZ

1 Mert ez a Melkisédek Sálem királya volt és a Magasságos Isten papja, aki a királyok megverése után hazatérő Ábrahámnak eléje ment, és megáldotta őt.

2 Ábrahám aztán mindenből tizedet adott neki, ő, ha a nevét lefordítjuk (értelmezzük), először igazságosság királya, de azután Sálem királya is, azaz békesség királya.

3 Apa nélkül, anya nélkül, nemzetségtábla nélkül lép elénk a történelemből. Napjainak kezdete nincs, sem életének vége, s így hasonlóvá tétetett az Isten Fiához, örökre pap maradt.

4 Észlelitek milyen nagynak kell lennie neki, ha ősatyánk, Ábrahám a zsákmány legjavából tizedet adott neki?

5 Azoknak, akik Lévi fiai közül a papságot elnyerték, rendeletük van arra, hogy a törvény értelmében tizedet szedhetnek a néptől, azaz testvéreiktől, noha azok is Ábrahám ágyékából jöttek elő.

6 Az pedig, aki nem tőlük származtatja nemzetségtábláját, Ábrahámtól szedett tizedet, és megáldotta az ígéretek birtokosát.

7 Annak pedig ellentmondani sem lehet, hogy mindig a hatalmasabb áldja meg a csekélyebbet.

8 Amellett itt halandó emberek szedik a tizedet, amott azonban az, akiről azt a tanúságot teszik, hogy él.

9 Aztán meg Ábrahámon keresztül a tizedszedő Lévi is tizedet adott,

10 hiszen ott volt még atyjának ágyékában, mikor az Melkisédekkel találkozott.

11 Ha már most bevégzettségre a lévita papságon keresztül jutnánk – a nép ugyanis vele kapcsolatban kapta a törvényt –, mi szükség volna akkor arra, hogy Melkisédek rendje szerint más pap álljon elő, akit nem Áron rendje szerint valónak neveznek?

12 Ha a papságot megváltoztatják, kényszerűen követi ezt a törvény változása is.

13 Az tudniillik, akiről ezeket mondjuk, más törzshöz tartozik, melyből senki sem foglalkozott az oltárral.

14 Közismert dolog, hogy a mi Urunk Júdából sarjadt ki, mely törzsről Mózes a papsággal kapcsolatban semmit sem szólt.

15 Még sokkal világosabbá válik ez a változás, ha azt mondjuk, hogy Melkisédekhez hasonlóan állt elő egy másik pap,

16 aki nem a húsparancsolat törvénye szerint, hanem kiolthatatlan élet hatalmának következményeképp támadt.

17 Mert így hangzik a tanúságtétel: "Örökre pap vagy te a Melkisédek rendje szerint."

18 Mert egy előzetesen adott parancsolatot csak akkor vetnek félre, ha az erőtelen és haszna nincs.

19 Mózes törvénye ugyanis semmit sem tett bevégzetté. Hatalmasabb reménység behozása vált tehát szükségessé, hogy azon át Istenhez közeledhessünk

20 és ez a behozatal nem eskütétel nélkül történt. A léviták isteni eskü nélkül lettek papokká,

21 míg az újszövetség főpapja esküvel azon át, aki így szólt hozzá: "Megesküdött az Úr és nem fogja megbánni: Pap vagy örökre."

22 Amennyit ez az eskü jelent, annyival hatalmasabb szövetségnek közvetítőjévé lett Jézus.

23 Amellett azok többen lettek papokká, mivel a halál megakadályozta őket abban, hogy a papság mellett megmaradjanak.

24 Ő azonban, mivel örökre megmarad, olyan papságot visel, mely nem száll át egyik emberről másikra.

25 Ebből következik, hogy képes mindenestül megmenteni azokat, akik őrajta keresztül mennek Istenhez, mivel mindenkor él, hogy értük mindenkor közbenjárhasson.

26 Hiszen éppen ilyen főpap felel meg nekünk, jámbor, gonoszságtól és a vétek fertőjétől mentes, a vétkesektől elkülönített, aki a mennyeknél magasabbra hatolt,

27 akin nem ül a kényszer, mint a főpapokon, hogy előbb saját vétkeikért vigyenek fel véres áldozatot, aztán a nép vétkeiért, mert ő a kettőt egyszerre megtette, amikor magát vitte fel áldozatnak.

28 Mózes törvénye tudniillik olyan embereket rendel főpapokká, akiknek erőtlenségeik vannak, a törvény után jövő esküszó ellenben az örökre bevégzett Fiút.


8. RÉSZ

1 Az elmondottak summája ez: Olyan főpapunk van, aki a mennyekben a Felség trónjának jobbjára ült,

2 a szentély és a valódi sátor szolgálattevő papjaként, mely sátort az Úr állított fel, nem ember.

3 Mert minden főpapot avégett állítanak be, hogy adományokat és véres áldozatokat vigyen Istenhez, ezért elkerülhetetlenül szükséges, hogy legyen valamije, amit odavisz.

4 Ha ez a Melkisédek rendje szerint való főpap a földön élne, nem volna pap, mert itt azokra, akik az ajándékokat felviszik, törvény van.

5 A lévita papok azonban csak a mennyeiek képmásának és árnyékának szolgálnak, amint azt isteni kijelentés adta tudtára Mózesnek, akire a sátor elkészítése bízva volt. A szózat ugyanis ezt mondta: "Vigyázz, csinálj mindent aszerint a minta szerint, melyet a hegyen mutattak néked."

6 Erre a főpapra azonban annyival különb papi szolgálattétel jutott, amennyivel hatalmasabb szövetségnek közbenjárója lett. Ezt a szövetséget a törvényalkotás hatalmasabb ígéretekre alapozta.

7 Mert ha az az első szövetség gáncstalan lett volna, nem kerestek volna helyet egy második szövetségnek.

8 Hiszen feddőleg mondja nekik: "Íme, napok jönnek, ezt mondja az Úr, melyekben befejezéshez juttatom Izráel házán és Júda házán az új szövetséget,

9 nem annak a szövetségnek megfelelően, melyet atyáikkal kötöttem azon a napon, melyen kézen fogtam őket, hogy kivezessem őket Egyiptomból, mert nem tartottak ki szövetségemben. Én sem törődtem hát velük – mondja az Úr –,

10 mert az a szövetség, melyet ama napok múltán Izráel házának rendelni fogok – ezt mondja az Úr –, ilyen lesz: törvényeimet gondolkodásukba adom, és szívükbe írom be: Istenükké leszek, ők meg népemmé lesznek,

11 úgyhogy senki sem fogja többé polgártársát, sem senki a testvérét ily módon tanítani: Ismerd meg az Urat! Mert mindnyájan kicsinytől nagyig ismerni fognak engem.

12 Mert kiengesztelődöm hamisságaikért, s vétkeikről többé meg nem emlékezem."

13 Amikor újat mond, elavulttá teszi azzal az elsőt, ám az, ami elavul és megöregszik, közel van az elenyészéshez.


9. RÉSZ

1 Voltak az első sátornak is intézkedései, melyek a papi szolgálattételeket az isteni igazságosság rendjében szabályozták, és volt világi szentélye.

2 Tudniillik elkészült egy elősátor, melyben a mécsláb, az asztal és az Istennek szánt kenyerek voltak, ezt Szenthelynek nevezik.

3 A második függöny mögött volt a Szentek Szentjének nevezett sátor,

4 arany füstölő oltár és a szövetség ládája tartoztak hozzá. Utóbbit mindenütt arany borította, s benne voltak a mannát tartalmazó arany korsó, Áron kivirágzott vesszeje és a szövetség táblái,

5 felette pedig a dicsőség kerubjai, melyek az engesztelő fedelet beárnyékozták. Ezekről nem kell most egyenként szólnunk.

6 Miután ezek így elkészültek, az első sátorba mindenkor bejártak a papok, hogy papi szolgálattételüket végezzék.

7 A másodikba évenként egyszer egyedül a főpap ment be, sohasem vér nélkül, s azt magáért, továbbá a nép tudatlanságáért vitte.

8 Ezzel azt tette nyilvánvalóvá a Szent Szellem, hogy az igazi szentély útja addig nem válhat láthatóvá, míg az első sátor fennáll.

9 Példázat ez a jelen időpontra, mikor olyan adományokat és véres áldozatokat visznek az oltárra, melyeknek nincs hatalmuk arra, hogy a lelkiismeret követelése szerint tegyék bevégzetté azt, aki a szolgálatot végzi.

10 Nincs hatalmuk, mert ételekre, italokra, különféle bemerítésekre vannak alapozva, és csak a helyreállítás időpontjáig nyújtanak olyan megigazulást, amilyen a hús vonalán lehetséges.

11 A Krisztus ellenben az elkövetkező javak főpapjaként a nagyobb és bevégzettebb, nem kézzel csinált, azaz nem ebből a teremtésből való sátoron keresztül

12 és nem kecskék és borjúk vérével, hanem a saját vérével ment be egyszer a szentélybe, miután örök megváltásra talált lehetőséget.

13 Mert ha bakok és bikák vére, a tehénnek az áldozatra szórt hamuja megszentelik a megfertőzötteket, s a hús vonalán megtisztulást szereznek,

14 mennyivel inkább tisztítja meg a Krisztus vére a holt tettektől lelkiismeretünket, ki az örök Szellemen át vitte magát oda hibátlanul az élő Istennek, hogy az élő Istennek szolgálhassunk,

15 és ezzel új szövetség közbenjárója lett, hogy miután az első szövetség alatt elkövetett áthágások megváltására megtörtént a halál, az elhívottak elnyerjék az örök sorsrész öröklésének ígéretét.

16 Mert ahol végrendelkezés jellegű szövetség van, ott fennáll a kényszerűség, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék.

17 A végrendelet ugyanis a halál bekövetkezése után érvényes, miután semmi ereje nincs addig, amíg a végrendelkező él.

18 Innen van, hogy az első végrendeletet sem lehetett beiktatni vér nélkül.

19 Mert miután Mózes a törvényen át minden parancsolatot elmondott az egész népnek, vízzel, skarlátszínű gyapjúval és izsóppal együtt magához vette a borjúk és bakok vérét, és mind magát a könyvet, mind a népet befecskendezte velük,

20 ezzel a szóval: "Ez annak a szövetségnek a vére, melyet Isten nektek parancsolt."

21 Hasonlóan behintette vérrel a sátort és a papi szolgálat összes eszközeit.

22 A törvény szerint majdnem minden a vér által tisztul meg, úgyhogy vérontás nélkül nem történik megbocsátás.

23 Fennáll tehát a kényszerűség, hogy mikor a mennyei dolgok földi képei ilyen földi dolgokkal tisztíttatnak meg, maguk a mennyei dolgok ezeknél hatalmasabb (jobb) áldozatokkal tisztíttassanak meg,

24 a Krisztus ugyanis nem kézzel csinált szentélybe ment be, nem a valódinak képmásába csupán, hanem magába a mennybe, hogy most helyettünk az Isten orcája előtt megjelenjék.

25 Arra azonban nem áll fenn kényszerűség, hogy sokszor vigye magát áldozatul, mint hogy a Főpap másnak a vérével évenként bemegy a szentélybe,

26 hiszen akkor a világ megalapozása óta sokszor kellett volna már szenvednie. Így azonban csak egyszer lépett a látható világba az örök korok befejeződésekor, hogy véres áldozatával a vétket eltörölje.

27 És amennyire igaz, hogy az embereknek ki van szabva, hogy egyszer meghaljanak, azután pedig az ítélet jön,

28 annyira igaz, hogy a Krisztus is, miután egyszer áldozatul vitetett, hogy sokak vétkeit elhordja, másodszor vétek nélkül lesz láthatóvá azoknak, akit őt megváltójukként várják.


10. RÉSZ

1 Minthogy csakugyan a törvényben csak az elkövetkező javaknak az árnyéka van meg, és nem a dolgok való alakja, világos, hogy ugyanolyan áldozatokkal, melyeket évről-évre visznek szakadatlanul, nem lehet befejezettekké tenni azokat, akik Istenhez közelednek.

2 Ha nem így volna, akkor már megszűntek volna hordani az áldozatokat, mert azoknak a szolgálattevőknek lelkiismerete, akik egyszer megtisztultak, többé nem tudott volna vétkekről.

3 De nem ez történt, hanem a vétkek tudata évről-évre megmaradt bennük,

4 mert hiszen lehetetlen, hogy bikák és bakok vére elvegyen vétkeket.

5 Azért mondta azt, amikor a világba belépett: "Véres áldozatot, áldozathozatalt nem akartál, hanem testet alkottál nekem,

6 egészen égő s vétkekért való áldozatokat nem helyeseltél.

7 Akkor mondtam: Ím, itt vagyok! A könyvtekercsben írva van rólam, hogy megteszem, óh Isten, a te akaratodat."

8 Fentebb azt mondja: "Véres áldozatokat és áldozathozatalt, továbbá égő és vétekért való áldozatokat nem akartál, sem nem helyeseltél." Pedig ilyeneket visznek a törvény szerint.

9 Akkor szólt aztán: "Ím itt vagyok, hogy megtegyem akaratodat." Eltörli az elsőt, hogy a második fennálljon.

10 Ez az akarat szentelt meg minket a Krisztus Jézus testének egyszeri feláldozásán keresztül.

11 Minden lévita pap naponként szolgálatban áll, és sokszor viszi fel ugyanazokat az áldozatokat, melyeknek azonban soha sincs hatalmuk arra, hogy a vétkeket egészen elvegyék.

12 Ő ellenben, miután egyszersmindenkorra felvitt egyetlen véresáldozatot a vétkekért, leült az Isten jobbjára,

13 s a jövőtől várja, hogy ellenségeit lába zsámolyává tegyék.

14 Mert egyetlen áldozatvitelével mindenkorra bevégzettekké tette a megszentelődőket.

15 A Szent Szellem is bizonyságot tesz erről nekünk: miután tudniillik ezt mondta az Úr.

16 "Ez az a szövetség, melyet végrendeletül hagyok rájuk ama napok után: Törvényeimet szívükbe adom, s gondolkodásukba beírom őket" – ezt is mondja:

17 "Vétkeikről és törvénytiprásaikról többé meg nem emlékezem!"

18 Ahol azonban ezeket elengedik, ott többé nincs vétekért való áldozat.

19 Minthogy tehát bizalom adta szabadságunk van arra testvéreim, hogy Jézus vérével a szentélybe bemenjünk,

20 – s ezt a bejárást új és élő útként ő szentelte fel nekünk a függönyön, azaz saját húsán keresztül –,

21 minthogy továbbá van egy nagy főpapunk az Isten háza felett,

22 járuljunk igaz szívvel, kiteljesedett hittel, a rossz lelkiismerettől vérhintéssel megszabadított szívvel, tiszta vízzel megmosott testtel Istenhez,

23 ragaszkodjunk ingadozás nélkül a reménység vallástételéhez, mert hű az, aki az ígéretet tette

24 és vizsgáljuk egymást avégett, hogy ki-ki a másikat szeretetre és nemes tettekre ingerelje,

25 amellett ne hagyjuk abba a nála való összegyülekezésünket, mint ez némelyeknek szokásuk, hanem bátorítsuk egymást, éspedig annál inkább, minél gyorsabban látjátok közeledni azt a napot.

26 Mert ha önként vétünk azután, hogy az igazságra való újra ráismerést elfogadtuk, nincs számunkra több véresáldozat,

27 hanem csak az ítéletnek bizonyos félelmes várása, és tűznek izzó heve, mely meg fogja emészteni az ellenállókat.

28 Ha valaki Mózes törvényét elvetette, az két vagy három tanú vallomására irgalom nélkül a halál fia.

29 Mit gondoltok, mennyivel súlyosabb megtorlást érdemel az, aki az Isten Fiát megtapodta, a szövetség vérével, mellyel megszentelték, úgy bánt, mint valami közönséges dologgal, és a kegyelem Szellemét bántalmazta.

30 Mert ismerjük azt, aki ezt mondta: "Enyém a megtorlás, én megfizetek." Majd ismét: "Az Úr megítéli népét."

31 Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni.

32 Emlékezzetek csak a korábbi napokra, melyekben azután, hogy megvilágosodtatok, a szenvedések okozta sok viaskodásban kitartottatok,

33 részben, mikor gyalázásokkal és szorongattatásokkal az emberek látványosságára tettek titeket, részben, amikor az így járókkal a közösséget vállaltátok.

34 Hiszen együtt szenvedtetek a foglyokkal is, örömmel fogadtátok a vagyonotok elrablását abban a tudatban, hogy jobb és maradandó vagyonotok van.

35 Ne dobjátok el hát magatoktól a szabad szólás bizalmát, mert ennek nagy a jutalma.

36 Állhatatosságra van szükségetek, hogy miután az Isten akaratát megtettétek, elnyerjétek az ígéretet.

37 Mert még csak egy kicsiny ennyi-annyi, s az eljövendő itt lesz, és nem késik.

38 Az én igazságosom pedig élni fog a hit alapján, ha azonban meghátrál, nem ért vele egyet a lelkem.

39 Mi azonban nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy megtarthassuk a lelkünket.


11. RÉSZ

1 A hit pedig a remélt dolgoknak valóságként való elfogadása, és a nem látott tények felől a magunk meggyőzése.

2 Mert hittel tettek bizonyságot a vének.

3 Hittel értjük meg, hogy a korokat Isten szava illesztette egybe, hogy a nem láthatókból támadt az, amit látunk.

4 Hittel lett Ábel áldozata több a Káinénál, s ezen az áldozaton keresztül jutott ahhoz a bizonyságtételhez, hogy Isten igazságosnak elfogadta, amennyiben adományai felől maga az Isten tett tanúságot. Ez áldozaton keresztül, bár meghalt, még mindig beszél.

5 Hitéért helyezték át Énokot a mennybe, hogy ne lásson halált, s itt többé nem találtak rá, mivel Isten őt áthelyezte. Áthelyezése előtt ugyanis azt a bizonyságot kapta, hogy tetszik Istennek.

6 Hit nélkül azonban lehetetlen Istennek tetszeni, annak, aki Istenhez közeledik, hinnie kell, hogy ő van, s erre ő megadja bérüket azoknak, akik őt a láthatatlanból előkutatják.

7 Noé hitéért nyert isteni kijelentést azokról a dolgokról, melyek még nem voltak láthatók. Miután istenfélelem fogta el, háza megmentésére bárkát készített, s e cselekedetén át kárhoztató ítéletet mondott a világra, de a hitnek kijáró igazságosságnak is örökösévé lett.

8 Ábrahám, mikor Isten szólította, hitétől indítva engedelmeskedett, hogy elmenjen arra a helyre, melyet örökrészül kellett kapnia. El is ment, nem tudva hová megy.

9 Hitétől ösztönözve lett vendéggé az ígéret földjén, akkor még idegenben, lakott sátorokban Izsákkal, Jákóbbal, ugyancsak az ígéretnek társörököseivel együtt.

10 Várta ugyanis az alapokkal bíró várost, melynek készítője és építője az Isten.

11 Maga Sára is hitéért kapott képességet arra, hogy megalapítsa a magot akkor, mikor már túl volt az életidőn, képességet kapott, mert hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette.

12 Ezért egytől, mégpedig kihalttól oly tömegben támadtak az utódok, mint az ég csillagai, mint tenger partján a föveny, mely megszámlálhatatlan.

13 Mindezek a hit vonalán haltak meg, amennyiben nem nyerték el az ígéreteket, csak messziről látták és köszöntötték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön.

14 Akik tudniillik ilyesmit beszélnek, nyilvánvalóvá teszik, hogy hazát keresnek.

15 S ha arról a hazáról emlékeztek volna meg, melyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni.

16 Így azonban nagyobbra törekszenek, azaz mennyeire. Ezért az Isten nem szégyenli őket, hogy az Istenüknek neveztesse magát, hiszen várost készített nekik.

17 Hitétől bátorítva vitte Ábrahám Izsákot áldozatul, mikor megkísértetett. Az vitte fel áldozatul egyszülöttét, aki ahhoz az ígéreteket kapta,

18 akinek azt mondták: "Izsákban születik az az ivadékod, melyet a te magodnak fognak nevezni."

19 Azzal számolt ugyanis Ábrahám, hogy Isten még a halottak közül is képes feltámasztani fiát. Ezért aztán élőkép gyanánt vissza is kapta őt.

20 Az eljövendőkbe vetett hitétől indítva áldotta meg Izsák Jákóbot és Ézsaut.

21 A meghaló Jákób hitétől sarkallva áldotta meg József mindkét fiát, s imádta Istent, botja végére hajolva.

22 József élete végéhez érkezve, hitétől vezetve emlékezett meg Izráel fiainak kimeneteléről, s adott parancsot a saját tetemére vonatkozólag.

23 Mózest a szülei születése után három hónapig hitüktől sarkallva rejtegették, miután finomnak látták a gyermeket, és nem féltek a király rendeletétől.

24 Mózes, mikor nagy lett, hitétől bátorítva tagadta meg, hogy a fáraó leánya fiának mondják,

25 mert inkább választotta azt, hogy az Isten népével együtt szenvedje a gonoszt, mint azt, hogy ideig-óráig élvezze a vétket,

26 mivel Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartotta a Krisztus gyalázatát, mert elfordította tekintetét az isteni jutalom felé.

27 Hitétől ösztönözve hagyta el Egyiptomot, minthogy nem ijesztette meg a király indulata, mert kitartóan nézett a láthatatlanra, mintha látta volna.

28 Hitétől vezetve készítette el a pászkát és a vérrel való meghintést, hogy a pusztító ne nyúljon az elsőszülöttekhez.

29 Hitüktől bátorítva keltek át a Vörös tengeren, mintha száraz földön mennének keresztül, de mikor az egyiptomiak kísérelték meg ugyanazt, elnyelte őket a tenger.

30 A héberek hitétől megingatva omlottak le Jerikó falai, miután azt hét napon át kerülgették.

31 Hitétől vezetve kerülte ki a parázna Ráháb, hogy elvesszen az engedetlenekkel, mert békés indulattal befogadta a kémeket.

32 Mit is mondjak még? Elfogynék az időből, ha Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról is beszélnék még,

33 akik hitükön át királyságokat küzdöttek le, az igazságosságot munkálták, ígéreteket nyertek el, az oroszlánok száját tömték be,

34 tűz hatalmát oltották ki, kard élétől menekültek el, erőtlenekből hatalmasokká váltak, harcban erősekké lettek, külországi seregeket futásba kergettek.

35 Asszonyok halottaikat feltámadás útján visszakapták. Másokat halálra kínoztak, akik nem fogadták el a megváltást, hogy jobb feltámadásra jussanak.

36 Mások a gúny, a megostoroztatás próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is.

37 Másokat megköveztek, megégettek, szétfűrészeltek, kardhalállal megöltek. Juhbőrben, kecskebőrben járkáltak, nélkülöztek, szorongattattak, gonosz bántalmat szenvedtek.

38 Rájuk nem volt méltó a világ. Pusztaságokban, hegyekben, barlangokban, a föld hasadékaiban bolyongtak.

39 És ezek mind tanúságot tettek hitükkel, de az ígéretet nem nyerték el.

40 Az Isten felőlünk valami hatalmasabbat szemelt ki, hogy azok nálunk nélkül bevégzettségre ne jussanak.


12. RÉSZ

1 Ha pedig így van, mivel a tanúknak fellege vesz bennünket körül, vessünk félre minden terhet és a behálózó vétket, és fussuk meg mi is kitartással az előttünk levő küzdőteret,

2 miközben odatekintünk a hitnek elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra. Aki állhatatosan, a szégyent megvetve az elébe helyezett öröm helyébe keresztet tűrt, majd az Isten trónjának jobbján leült.

3 Vegyétek fontolóra, hogy ő, aki vétkezőkkel akkora ellentmondásba került, kitartó maradt, hogy a ti lelketek se ernyedjen el, és a küzdelembe bele ne fáradjon.

4 Mert a vétek ellen folytatott harcban vérig való ellenállásra még nem tökéltétek el magatokat,

5 emellett elvesztettétek szemetek elől a bátorítást, mely úgy szól hozzátok, mint fiakhoz: "Én fiam, ne vedd kicsibe az Úrnak fenyítő nevelését, se ne ernyedj el, amikor fedd, hogy meggyőzzön.

6 Mert az Úr megneveli, akit szeret s megostoroz mindenkit, akit fiának fogad."

7 Ha a fenyítésben állhatatosak maradtok, az Isten mint fiakkal bánik veletek, mert melyik fiú az, akit Atyja meg nem fenyít?

8 Ha nevelés nélkül maradtok, melyben mindenkinek része van, akkor fattyak vagytok, nem fiak.

9 Meg aztán, amikor hús szerint való atyáink fenyítettek bennünket, magunkba szálltunk, nem sokkal inkább kell-e magunkat a szellemek Atyja alá rendelnünk? Akkor élni fogunk.

10 Azok ugyan kevés napig s úgy fenyítettek, ahogy nekik jónak tetszett, de ő hasznunkra fenyít, hogy szentségében részesüljünk.

11 A jelenben ugyan egy fenyítés sem látszik örvendetesnek, hanem bánatot kelt, utólag azonban az igazságosság békével teli gyümölcsével fizet azoknak, akik gyakorlása alatt állnak.

12 Azért egyenesítsétek fel leeresztett kezeteket és rogyadozó térdeteket,

13 lábatokkal egyenes lépéseket tegyetek, hogy a sánta le ne forduljon az útról, hanem inkább meggyógyuljon.

14 Arra törekedjetek, hogy mindenkivel békességben legyetek és megszentelődjetek, ami nélkül senki sem fogja meglátni az Urat.

15 De közben ügyeljetek rá, hogy senki híjával ne maradjon az Isten kegyelmének, és fel ne nőjön benne valami keserű gyökér, az ne okozzon zaklatást, hogy rajta keresztül meg ne fertőződjenek sokan,

16 hogy valaki paráznává vagy közönségessé ne váljék, mint Ézsau, aki egy ételért odaadta elsőszülöttségét.

17 Hiszen tudjátok, hogy azután, mikor örökrészül el akarta venni az áldást, a próbán elvetették, mint próba nem állót, s többé alkalmat nem talált arra, hogy új felismerésre térjen, noha könnyek között, igen kereste azt.

18 Mert nem kézzel foghatóhoz, égő tűzhöz, homályhoz, sötétséghez és viharhoz járultatok,

19 sem kürtharsanáshoz, szózatok hangjához, melyet azok, akik hallották, elutasították, hogy tovább ne szóljon hozzájuk,

20 - ugyanis nem viselhették el Isten szigorú parancsát: "Még ha állat érintené is a hegyet, kövezzék meg."

21 S oly félelmetes volt a tünemény, hogy Mózes így szólt: "Nagyon megijedtem, reszketek",

22 – hanem Sion hegyéhez és az élő Isten városához járultatok, a mennyei Jeruzsálemhez, aztán angyalok tízezreihez,

23 a mennyekben összeírt elsőszülöttek ünnepi odagyülekezéséhez és eklézsiájához, a Bíróhoz, mindenek Istenéhez, a bevégzett igazságosak szellemeihez,

24 új szövetség közbenjárójához, Jézushoz, a meghintő vérhez, mely Ábelnél hatalmasabban beszél.

25 Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok a beszélőt. Ha ugyanis azok, akik elutasították, nem tudtak elmenekülni attól, aki a földön a kijelentést tette, sokkal kevésbé menekülhettünk el mi, ha elfordultunk attól, aki maga a mennyből való.

26 Az ő hangja akkor a földet rengette meg, mostanra azonban az az ígérete szól: "Mégegyszer meg fogom rengetni nemcsak a földet, hanem az eget is."

27 Ez a "mégegyszer" nyilván említi azoknak a dolgoknak átváltozását, melyek, mivel alkotva vannak, inognak, úgyhogy megmaradjanak azok, melyek meg nem inognak.

28 Azért ha megmozdíthatatlan királyságot kapunk, legyünk hálásak, mert ezzel Istennek tetszően, lelkiismeretesen és félelemmel szolgálhatunk.

29 Mert hisz a mi Istenünk megemésztő tűz.


13. RÉSZ

1 A testvérek kedvesek legyenek nektek továbbra is.

2 Meg ne feledkezzetek a vendégek iránt való kedvességről se, mert azokon keresztül némelyek anélkül, hogy észrevették volna, angyalokat vendégeltek meg.

3 Emlékezzetek meg a foglyokról, miután velük együtt magatok is megkötözöttek vagytok, és a gonoszt szenvedőkről, amilyenek magatok is vagytok a testben.

4 Tiszteletreméltó a házasság és a szeplőtelen házaságy. A paráznákat és házasságtörőket ugyanis az Isten meg fogja ítélni.

5 Pénzkedveléstől mentes legyen életetek forgása, elégedjetek meg azzal, amitek van, hiszen Isten maga mondta: "Nem mondok le rólad, sem el nem hagylak téged."

6 Úgyhogy bizalommal szólhatunk így: "Az Úr segítségem! Félni nem fogok. Mit tehet nekem ember?"

7 Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten szavát szólták nektek. Figyeljétek meg, hogy földi forgolódásukból milyen volt a kimenetelük, és utánozzátok a hitüket.

8 A Krisztus Jézus tegnap és ma és az örök korokon át ugyanaz.

9 Tarka, idegen tanítások magukkal ne ragadjanak titeket. Hasznos dolog a szívet kegyelemmel szilárdítani meg, s nem ételekkel, melyekből semmi hasznuk az itt forgolódóknak.

10 Nekünk olyan oltárunk van, melyről nincs joguk enni azoknak, akik a földi sátorban szolgálnak.

11 Amely állatok vére ugyanis a vétekért a főpap szolgálatán keresztül bejut a szentélybe, azoknak testét a táboron kívül égetik el.

12 Ezért szenvedett Jézus is a kapun kívül, hogy saját vérével megszentelhesse a népet.

13 Ebből az következik, hogy ki kell mennünk hozzá a táboron kívül, s viselnünk az ő gyalázatát.

14 Hiszen nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendőbelit keressük.

15 Rajta keresztül vigyük fel tehát magasztalásunk véresáldozatát mindenkor az Istennek, azaz az ő nevével hitvallástévő ajkaknak gyümölcsét.

16 A jótevésről és vagyonotok közléséről meg ne feledkezzetek, mert az ilyen áldozatok tetszenek az Istennek.

17 Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és alkalmazkodjatok hozzájuk, mert úgy virrasztanak lelketekért, hogy azért egyszer számot fognak adni. Hadd tehessék örömmel ezt, és ne sóhajtozva. Ez ugyanis nektek volna káros.

18 Imádkozzatok értünk. Bizakodunk ugyanis, hogy jó a lelkiismeretünk, minthogy mindenben nemesen akarunk forgolódni.

19 Annál inkább kérlellek titeket, hogy ezt tegyétek, mert így Isten hamarabb helyre fog állítani engem számotokra.

20 A békességnek Istene pedig, aki a juhok nagy pásztorát, Urunkat, Jézust, örök szövetség vérével a halottak közül előhozta,

21 igazítson helyre titeket minden jó munkálásában, hogy az ő akaratát tegyétek meg, s ő is a Krisztus Jézuson keresztül azt tehesse bennünk, ami neki tetszik. Dicsőség övezze őt az örök korok korain át. Ámen.

22 Kérlellek titeket testvéreim, viseljétek el a bátorító igéket, hiszen csak kevés szóval írtam nektek.

23 Tudjátok, hogy testvérünket, Timóteust szabadon bocsátották. Ha hamarabb jön meg, vele együtt foglak titeket meglátogatni.

24 Köszöntsétek elöljáróitokat mind, meg az összes szenteket. Köszöntenek titeket az Itáliából valók.

25 A kegyelem legyen mindnyájatokkal!  

 


Újszövetség
««PÁL LEVELE FILEMONHOZ
LEVÉL A HÉBEREKHEZ
JAKAB LEVELE»»